Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-05-27 / 21. szám
2 41 2012. május 27. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Teremtő mennyei Atyánk! Köszönjük neked, hogy részesei lehetünk Szentlelked csodájának! Köszönjük, hogy méltatlanságunk ellenére miénk lehet Lelked ajándéka! Hálásak vagyunk azért, hogy te minden, értelmünket meghaladó módon újat akarsz kezdeni az életünkkel! Hozzád fordulunk ezért könyörgésünkkel. Könyörgünk hozzád minden hívő emberért a földön. Tégy velünk csodát, ragadd meg Lelked erejével életünket, és emelj ki megszokott életünk megcsontosodott kereteiből. Lelked képes arra, amiről mi még álmodni sem merünk, te adj nekünk álmokat, jövőt. Lelked megmutatja, hogy az életünk lehet több és teljesebb annál, mint ahogyan mi hinni, remélni mernénk. Ragadj ki önmagunk zárt köreiből, és formáld életünket olyanná, amilyennek te megálmodtad. Ragadj magaddal, és tedd az életünket teljessé. Együtt könyörgünk mindazokért, akik lehajtott fejjel, elkeseredetten, mindent feladva vagy éppen kétségbeesetten élik az életüket. Könyörgünk azokért, akik ebben az országban naponta küzdenek az elszegényedéssel, és kiúttalannak látják az életünket. Indíts bennünket arra, hogy észrevegyük azt, aki szükséget szenved, és a magunk erejével segítsünk a bajbajutottakon. Könyörgünk azokért, akik a munkanélküliség állapotát élik meg most. Ne engedd őket elkeseredni, ne engedd, hogy feleslegesnek érezzék magukat ebben a világban. Adj nekik Lelked erejével reménységet, hogy tenni tudjanak életükért, jövőjükért. Könyörgünk azokért, akik betegséggel küzdenek, akik beteg szerettük életéért harcolnak; azokért, akik elfáradnak, elkeserednek, kétségbeesnek ebben a küzdelemben. Állj melléjük, és adj nekik erőt, hitet és reménységet. Könyörgünk azokért, akiknek családi élete jutott válságba. Segíts nekik meglátni azt az utat, amely a te akaratod szerint való, hogy megoldást, békességet találjanak az életükben. Állj mellénk, Urunk, életünk minden nehéz idejében, és mutasd meg nekünk azt a szeretetek amelyet Jézus Krisztusban adtál nekünk, és amely békességet, megnyugvást adhat szívünknek. Könyörgünk, Urunk, egyházunkért! Látod, milyen sokszor hiányzik életet adó Lelked gyülekezeteinkből. Add nekünk Szentlelkedet, mert semmi más nem segíthet rajtunk. Ha Lelkedet kiárasztod ránk, akkor lehet újra reménységünk, életünk. Te magad mondtad, hogy ha segítségül hívjuk nevedet, akkor megmenekülünk. Ezért együtt kérünk: Jöjj el, Teremtő Szentlélek Isten, és töltsd be a mi életünket! Ámen. Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. ’Evangélikus Élet® PÜNKÖSD 2. NAPJA - EZ 36,25-28 Új szívet adok nektek...! Ezékiel prófétának nem minden szava szól közvetlenül hozzánk, de vannak olyan szavai is, amelyek szíven ütnek. Kijelölt igénkben szinte váltogatják egymást a régi és a mai, az elavult és az aktuális üzenetek. A rituális megtisztulás vízcseppjei számunkra igen távoliak, de a 25. vers második felében említett bálványok - átvitt értelemben - nagyon is ismerősek lehetnek. Hasonlóképpen a szakasz végén adott ígéret, amely szerint abban az országban fogunk lakni, amelyet az Úr őseinknek adott, nagyon messziről közelít felénk. A 28. verset záró biztatás viszont, hogy az Úr népévé lehetünk, ő pedig Istenünk lesz, elérhet hozzánk, bárhol éljünk is, akár a szülőföldünkön, akár idegenben, legyünk akár úton lévők, akár menekülők vagy megérkezettek. Az alapige közepén álló ígéretek viszont nem tükrözik a régi és az új kettősségét, ellenkezőleg, ahogyan megszólították Ezékiel kortársait, ugyanazzal az erővel és frissességgel szólítanak meg minket is. Új szív és új lélek, kőszív helyett hússzív: olyan metaforák ezek, amelyeket nem kell magyarázni. „Az én lelkemet adom belétek” - ígéri az Úr, és az ő Lelke eléri bennünk azt, hogy akarata szerint éljünk. Amit a babiloni fogság prófétája belénk ültetett új szívnek nevezett, azt János evangélista újjászületésnek, Pál apostol megszentelődésnek hívta, s nyomukban jár ma is Jézus népe, amikor így énekel: „Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, / Jézusommal légyek egy már e földön lent!” (EÉ 244,3) Pünkösd második napján kínálkozik számunkra az alkalom, hogy Isten megújító szeretetének nagy történeti ívén megpihentessük a tekintetünket, és hálát adjunk azért, hogy az újjászületésnek az az ígérete, amely már a próféták által adatott, az evangélisták és az apostolok által megerősíttetett, minden kor hitébresztőinek az ajkán egészen máig újra és újra megszólal. Ha ezt meglátjuk, és szívünkben felébred a hála, már miénk lett az ünnep ajándéka. De még ennél is többet kaphatunk ezen az ünnepen, ha megpróbáljuk személyre szólóan megragadni, hogy mit kaphatunk a mi új szívet ajándékozó Istenünktől. Mit adhat Isten nekem az én kőszívem helyett? Mivel elevenítheti meg az élettelent, mivel bírhatja mozgásra a mozdulatlan, fantáziátlan, halott követ? Sok-sok életújulás történetét ismerhetjük, ezek alapján talán még minták is mutatkozhatnak számunkra, hogy Isten miként veszi el a kőszívet, hogy hússzívet teremtsen a helyére. De vigyázzunk! Ezen az ünnepnapon nem az a kérdés, hogyan újított meg az Úr másokat, hanem az, hogy mit adhat nekem, hogy megújuljon az életem! Tudom-e, hogy mitől kőszív az én szívem, tudom-e, hogy milyen ütemre dobbanna az új szívem, ha az Úr megajándékozna vele? Régen nagyon tetszett nekem egy Pilinszky Jánosnál olvasható gondolat, amely szerint a gonosz unalomig egyforma, a szeretet viszont sziporkázóan sokszínű. Ami a szeretet színeit illeti, abban ma is egyetértek a költővel, a gonosz egyhangúságát illetően viszont a lélek mestere - azt hiszem - tévedett. Azt látom és tapasztalom, hogy a gonosz is számtalan formát ölthet, számtalan módon lehet gonosz. Nemcsak két egyforma új szív nincsen, de két egyforma kőszív sincs. És kinek-kinek a számára más és más változást jelenthet az, hogy az Úr elveszi a kőszívét, és hússzívet ajándékoz neki helyette, attól függően, hogyan volt kőszívű, élettelen. Van kőszív, amelyet könnyebben felismerünk, de van olyan is, amely rafináltan képes elrejteni - még tulajdonosa elől is - valódi természetét. A könyörtelen önzés és a nyílt, senkire tekintettel nem lévő gátlástalanság nem jelent nehéz feladványt: akinek ilyen a kőszíve, annak elég a szemébe néznie azoknak, akik szenvednek miatta, hogy Istenhez forduljon a változásért. Nehezebb dolga van annak, aki hajlamos arra, hogy alárendelje magát a nála erősebbnek. Tudja-e mindig, hogy miből fakad az alárendelés? Szabadon vállalt szolgálatkészségből-e, vagy pedig kritikádan tekintélytiszteletből? Segítő szándékból-e, vagy ellenkezőleg, kényelemszeretetből, hiszen amíg kiszolgálja a másik nem is indokolt kívánságait, addig lemondhat arról, hogy megkeresse és megtalálja a saját, talán sokkal értékesebb szolgálatát, amelyet helyette senki nem végezhet el! Ki tudja-e az ilyen ember tapintani a kőszívét, amely nem minden ellenállással dacoló, büszke szikla formájában lakik benne, hanem inkább olyan, mint a vékony földréteg alatt alattomosan lapuló kő, amely nem engedi, hogy a fölé hullott magok gyökeret eresszenek és vízhez jussanak...! A próféták, az evangélisták, az apostolok s a régi és mai hitébresztők pünkösdje akkor lesz személye-AZ ÜNNEP IGÉJE sen a mi ünnepünk is, ha meghalljuk és elfogadjuk Istentől a személyesen nekünk szóló diagnózist és ítéletet: mi az, ami élettelen bennünk, minek kellene élővé válnia? És ahogyan a diagnózis sokféle lehet, úgy bizonyára a terápia sem lesz egyforma. Ha pedig az Úr valakinek valóban az elhalt sejtjeit és szöveteit veszi kezelésbe és tölti meg élettel, az sokaknak okozhat meglepetést: azoknak is, akik már olyan jól hozzászoktak a másik élettelenségéhez, hogy a köré rendezték be a maguk kis világát, de magának a megelevenedőnek is, akit akár meg is ijeszthet a benne megnyíló új, élettel teli dimenzió. Ami addig kiszámítható volt, csendes, mint egy temető, az most sodróvá, kihívóvá, emésztővé lesz, mint a tűz, amelyhez Jézus a Szentlélek munkáját hasonlította. A kövek, amelyek felett olyan jó volt merengeni, meglágyulnak, és lüktetni kezdenek. Az új bor kirepeszti a régi tömlőt, az új folt kiszakítja a régi ruhát. „Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek” - biztatja népét a próféta által az Úr. Ha csak néhány új szív elkezd dobogni a kőszívek rengetegében, Isten rendje mértéket adhat minden rendetlenségnek. Ez a mérték az ő életéből fakad, ebből részesülhetünk pünkösd ünnepén személyesen, életre szólóan. ■ Csepregi András Imádkozzunk! Isten élő Lelke, jöjj! Töltsd el élettel egyházadat, tölts el élettel engem is! Ámen. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK Kell-e meder a Lélek áradásának? Pünkösd liturgikuma „A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született” - mondja Jézus az éjszaka leple alatt hozzá látogató Nikodémusnak (Jn 3,8). Ebből sokan arra következtetnek, hogy a Szentlélek nem tűr korlátozást, nem alkalmazkodik semmilyen rendhez. Következésképpen mint ember alkotta rend a liturgia is akadálya a Lélek áradásának és munkájának. Tetszetős ez az érvelés, és talán az a keserű tapasztalat is az igazát látszik erősíteni, hogy az istentiszteletet kötött rend alapján tartó egyházakban napjainkban nem tapasztalható az a dinamikus növekedés, mint a liturgikus korlátokat nem ismerő, úgynevezett szabadkeresztény gyülekezetekben. Mielőtt elhamarkodottan ítélnénk, két dolgot nem árt megfontolnunk: a lélekszámbeli növekedés nem kizárólagos jele a Szentlélek munkájának, és nem is feltétlenül a Szentlélek munkájának jele. Hiszen ismerünk világi közösségeket, kulturális vagy politikai szervezeteket, amelyek néha az egyházakat megszégyenítő hatékonysággal szólítják meg a társadalmat. De akár egy-egy rockkoncerten vagy fesztiválon is irigylésre méltó tömeg tud összejönni. Mégsem jut eszébe senkinek, hogy ezt a Szentlélek munkájának tulajdonítsa. Mindez nem zárja ki, hogy egy gyülekezetben a lélekszámbeli növekedés tartós hiánya vagy az állandósult fogyás akár a Szentlélek visszavonulására is utalhat. Óvakodnunk kell azonban attól, hogy ennek okát az istentisztelet rendjében, a liturgiában keressük. Hiszen Jézus nem külső tényezőkben jelöli meg a Szentlélek visszahúzódásának lehetséges okát, hanem az ember belső ellenállásában, szíve hitetlenségében. Mert a külső gátakat és akadályokat a Szentlélek könnyen le tudja győzni és félre tudja söpörni. Hiszen a Szentlélek Isten, és isteni hatalommal végzett munkájának az emberi szív hitetlenségén kívül semmi nem szabhat gátat. Ha tehát egyházunkban, gyülekezetünkben tartósan nincs növekedés, és tartósan nem tapasztalhatók a Szendélek munkájának gyümölcsei, akkor az okot nem a liturgiában és nem egyéb külső tényezőkben, hanem a közösséget alkotók szívében kell keresni. Nem szabad, hogy erről bárki elterelje a figyelmünket akár a liturgiára, akár az egyház szervezeti rendjére való mutogatással. De még azzal az önmagában helytálló teológiai érveléssel sem, hogy a Szentlélek képes legyőzni az emberi szív ellenállását, és képes a hitetlenségből is hitet teremteni, sőt a Szentlélek a hitet általában hitetlenségből teremti. Azt sem vonjuk kétségbe, amit Luther a Kis káté Hiszekegy-magyarázatában vall: „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szendélek hívott el engem az evangélium által...” A Szendélek hívásának azonban ellenállni is lehet. Méghozzá makacsul és megátalkodottan. És ez a veszély azokat is fenyegeti, akik egyszer már engedtek a Lélek hívásának, és hitre jutva tagjai lettek a gyülekezetnek, részt vesznek a gyülekezet életében, és rendszeresen eljárnak az istentiszteletre is. Nem részletezhetjük, hogy ez az ellenállás mi mindenben nyilvánulhat meg. Csak a két legáltalánosabb példát említem. Vannak, akik makacsul gátat építenek a szívükben, amikor a Szentlélek olyan igék igazsága mellett tanúskodik, amelyekkel nem tudnak és nem is akarnak egyetérteni, és ezért megtartani és követni sem akarják őket. Ezek főként a Hegyi beszédben olvasható igék a személyválogatás nélküli szeretetről, beleértve az ellenség szeretetét, illetve a feltétel nélküli megbocsátás szükségét. Mások pedig konokul nem akarják bűnnek elismerni, amiről a Szendélek mindig mint bűnről tanúskodik az életükben. Következésképpen megbánni sem akarják, és - amennyiben szokásról, szenvedélyről vagy életvitelhez kötődő dologról van szó - szakítani sem akarnak vele. Ahol a Szendélek tartósan ilyen ellenállást tapasztal a szívekben, ott visszahúzódik. És ez függeden attól, hogy abban a gyülekezetben milyen liturgia szerint folyik az istentisztelet. Mindezzel nem kitérni kívántam a kérdés elől: kell-e meder a Lélek áralenthetjük: nem kell. De mivel Isten Lelke a rendnek - és nem a rendedenségnek - a lelke, a gyülekezet istentiszteletén a jó rend megőrzése érdekében mégis készséggel alkalmazkodik (lásd íKor 14,32-33) ahhoz a mederhez, amely előbb-utóbb minden egyházban kialakul, akár liturgiának nevezik, akár tiltakoznak ennek a kifejezésnek a használata ellen. A liturgia tehát olyan meder, amelynek segítségével a Szentlélek zűrzavar és rendetlenség előidézése nélkül részesítheti ajándékaiban mindenekelőtt a szolgálattevőket és szolgálatukon keresztül mindazokat, akik nyitott szívvel vesznek részt az istentiszteleten. Pünkösd ünnepi liturgiája pedig mindenekelőtt attól a kísértéstől hivatott megóvni a gyülekezetei, hogy az istentisztelet emlékünneppé silányuljon, és a kétezer évvel ezelőtti pünkösdről való megemlékezésben merüljön ki. A liturgia célja, hogy lehetőleg az egész gyülekezetét belevonja a Jézus föltámadása utáni ötvenedik napon Jeruzsálemben végbement eseményekbe. Hogy a gyülekezet ne csak tanúja legyen a pünkösdnek, hanem részese is. A liturgia Lélek járta medrében álló gyülekezetben újra megtörténhet a pünkösdi csoda. Ennek nem feltédenül kell, hogy látványos külső jelei legyenek. Elegendő, ha a résztvevők azzal a boldog bizonyossággal hagyják el a templomot, hogy: „...szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adadásának? Az apostoli levelek és első- tott Szentlélek által!’ (Róm 5,5) sorban Pál levelei alapján bizton kije- ■ Véghelyi Antal
