Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-05-13 / 19. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2012. május 13. *• 9 Lettországi találkozások ► Ünnepélyesen szól a daugavpilsi evangélikus közösség gyülekezeti terméül szolgáló lakásban az ország himnusza: „Dievs, svéti Latviju, / Müs’ dárgo téviju...” Ötven éven át tilos volt énekelni ezt a dallamot, mint ahogyan nem volt szabad használni a balti ország jellegzetes piros-fehér-piros zászlaját sem. Az istentiszteletet követő ebéd után viszont most mindenki büszkén énekli: „Isten, áldd meg Lettországot, szeretett hazánkat...” Hallgatom a mi nemzeti imádságunkhoz hasonlító himnuszt, és közben az éneklőket nézem. A zöld ruhás asszonyt, akinek haldokló édesanyja harminc évvel ezelőtt azt kérte, hogy evangélikus lelkész temesse. Hiába ment volna a város központjában álló vörös téglás templomhoz, hiszen a szovjet időkben ökölvívótermet alakítottak ki belőle. Hosszas kérdezősködés után aztán ráakadt az istentiszteleteiket féllegalitásban tartó evangélikusokra, és a temetést követően maga is a közösség tagja maradt. Hallgatom és nézem továbbá azt az asszonyt, akinek a peresztrojka idején a nagymamája mondta meg, hogy őt titokban megkeresztelték. A mellette álló középkorú nőről azt tudtam meg, hogy ortodoxból tért át evangélikusnak. Egy másik asszony korábban arról számolt be, hogy negyedik gyermeke születése után a klinikai halál állapotába került. Miután visszahozták az életbe, megtudta, hogy az egyik nővér mennyit imádkozott érte. Felépülése után az egész család megkeresztelkedett, ők pedig a férjével egyházilag is megesküdtek. A terem végében álló házaspárral angolul beszélgetek: a férj egyetemi professzor, felesége is tanár. Ők nem voltak megkeresztelve, ismerőseik révén kapcsolódtak be a gyülekezet életébe. A himnuszt éneklő közösség legidősebb tagjának, a galambősz férfinak a szülei korán meghaltak, így őt nagymamája nevelte, mégpedig - dacolva minden tiltással - hitben. Ő, amikor besorozták a szovjet hadseregbe, magával vitte néhai édesapja Bibliáját. Miután megtalálták nála, huszonöt év (!) börtönre ítélték. Ott, a lágerben ismerte meg leendő feleségét. Ironikusan - és kiváló németséggel - mondta: miután „a nemzetek atyja, Sztálin meghalt, hazakerültünk, és házasságot kötöttünk.” - „Svéti jel Latviju, / Ak, svéti jel to!” A lett himnusz eléneklése után a gyülekezet gondnoka lép hozzám: „Úgy tudom, a magyar himnusz is imádság, amelyben Isten áldását kérik.” Ha nem csak kéttagú lenne küldöttségünk - Pap Kingával, a külügyi osztály munkatársával lehetek itt -, akkor talán mi is elénekelnénk a magunk himnuszát. Öt LVSZ-tagegyház rigai konzultációja Lettországi látogatásunk első napján a rigai evangélikus egyház központjában tárgyalunk. A szervezet kelet- és középeurópai alelnökeként kell kapcsolatot tartanom az itt élő evangélikusokkal. Kérésünkre itt van a litván és a lényegesen izmosabb észt egyház legfőbb vezetése is, továbbá a két oroszországi tagegyház egy-egy püspöke. Történelmileg és etnikailag lényegesen különböznek egymástól, hiszen a német hátterű evangélikusokat még Katalin cárnő hívta a birodalomba, hogy utódaikat Sztálin Szibériába telepítse. A finn hátterű inkeri egyház eredetileg Szentpétervár környékén volt jelentős, tagjai aztán egész Oroszországban szétszóródtak. A nyolcvanas évek végén mindkét közösség életjelt adott magáról. Megrendítő történeteket DIEVS, SVÉTI LATVIJU lehetett akkor hallani arról, miként élték át a több évtizedes diktatúrát. Papjaik többnyire nem voltak, így a bábák kereszteltek. Énekeskönyveiket és Bibliáikat sokszor kézzel másolták, és titokban terjesztették. A szabadság visszanyerése után ambiciózus tervek születtek az evangélikus közösségek újjászervezésére. A német és a finn egyház - valamint természetesen a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) - hathatós segítségével újraindulhatott a munka. Dietrich Baurer moszkvai püspöktől - aki huszonnnyolc évesen lett a német hátterű evangélikusok egyik vezetője - és Arri Kugappi inkeri püspöktől azonban megtudjuk, hogy húsz év elmúltával alábbhagyott a lendület, és számos gazdasági, személyi és teológiai problémával kell szembenézniük. Ebben próbál segíteni a maga eszközeivel az LVSZ. Tekintettel a kérdések súlyára az ülésen részt vesz Martin junge főtitkár és Eva-Sibylle Vogel- Mfato Európa-referens is. Tudjuk, hogy a házigazda lett egyház is súlyos válságokkal nézett szembe. Janis Vanags érsek - aki közel húsz éve áll az egyház élén, jóllehet még csak ötvennégy éves - elmondja, hogy költségvetésüket negyvenöt százalékkal kellett csökkenteniük. A gazdasági problémák mellett a kivándorlás és a társadalomban tapasztalható általános értékvesztés jelenti a legfőbb kihívást. Az egyház gazdasági gondjai felszínre hozták az addig talán lappangó személyi és teológiai ellentéteket is; mindezek vezettek oda, hogy a püspök a közelmúltban bizalmi szavazást kért a saját személyével kapcsolatban. A négyszáz tagú zsinat megerősítette őt tisztségében. Az észt evangélikusok vezetőjét, Anders Pöder érseket régóta ismerem, hiszen - finn közvetítéssel - többször is találkoztunk: amikor ő paernui lelkész volt, én pedig Kőbányán szolgáltam, akkor testvér-gyülekezeti kapcsolatra is léptünk egymással. Ő arról az öröméről számol be, hogy a tallinni dómtemplom gyülekezetében evangélikus iskolát indítottak, és sikerült akkreditáltatniuk a teológiai főiskolát. Örömmel készülnek továbbá az őszi finnugor lelkésztalálkozóra, amelynek Tartu ad majd otthont. Mindaugas Sabutis litván püspök az értelmiség kivándorlásáról és a fiatalok mind nagyobb tömegeinek kábítószer-függőségéről beszél. Tanácskozásaink középpontjában az a kérdés állt, hogy a posztszovjet környezet számos tehertétele közepette az egyházak miként végezhetnek hatásosabb missziói munkát, illetve hogy miként erősíthetik az evangélikus identitást. Tárgyaltunk továbbá az oktatás és a diakónia régi és új formáiról, a médiamunka és a társadalmi jelenlét fontosságáról, a múltfeltárás különböző- kísérleteiről, valamint a 2017-es jubileumi év előkészítéséről. Találkozás lett teológusnőkkel Nem sokkal Rigába indulásunk előtt kaptunk levelet a lettországi teológusnők szövetségének vezetőitől. Azt kérték, hogy a Lutheránus Világszövetség vezetőiként találkozzunk velük. Vogel-Mfato Európa-referenssel úgy döntünk, hogy a szolidaritás jeleként elfogadjuk meghívásukat. A szolidaritásra szükség is van, ugyanis a lett egyház 1993 óta nem szentel lelkésszé nőket, jóllehet ez már 1975-től gyakorlat volt - a kilencvenes évek elején bekövetkezett konzervatív fordulat óta azonban nincs női ordináció. A korábban felszentelt lelkésznőket legfeljebb kisebb gyülekezetekben tűrik meg, a teológiai képzésből most kikerülők pedig csak úgynevezett evangélistaként végezhetnek szolgálatot, elsősorban a tanítás területén. Eredetileg az egyház központjában találkoztunk volna a hivatalos egyház által el nem ismert egyesület vezetőivel, ám - kérésükre - inkább mi megyünk hozzájuk, a teológiai fakultásra. Ott aztán szembesülünk azzal a ténnyel, hogy ezzel az egyetemi karral mind kevésbé működik együtt az egyházvezetés. Mi több, „alternatívaként” működtetik az úgynevezett Luther-akadémiát, amely a közelmúltban Vanags érseket választotta rektorául... Rudite Losane elnök asszonytól megtudjuk, milyen kutatómunka folyik a - színvonalas honlapot is működtető - egyesületben. Elmondjuk nekik, hogy az Evangélikus Világszövetség általában a női lelkészség gyakorlata mellett van. Biztatjuk is ennek érvényesítésére tagegyházainkat, ám a belső gyakorlatukba közvetlenül nem avatkozhatunk be. Szükségesnek érzem annak a hangsúlyozását is, hogy a női lelkészséget semmiképpen sem szabad egy lapon említeni homoszexuálisok ordinálásával vagy hasonló nemű párok egyházi megáldásával. Utóbbira sajnálatos módon vannak nyugati példák, és éppen ezekre hivatkozva - a kettő téves összekapcsolásával - lép fel számos konzervatív egyházi vezető a női lelkészség ellen. Daugavpils Egyházkerület A lett evangélikusok három egyházkerületben élnek. Az ország délkeleti sarkában fekvő, Daugavpils központá 1 fmk tál működő keleti kerületet Einars Alpe püspök vezetit. Rita Bruvers külügyi titkárral - aki „civilben” a nyugati, liepajai püspök felesége - érkezünk a fehérorosz határhoz közeli városba. Reggel a polgármester asszony fogad bennünket, akitől megtudjuk, hogy az ország második legnagyobb városában többségében oroszok élnek, de jelentős a lengyel kisebbség is. Nem csoda, hogy a város lógójában az ortodox, a római katolikus és az evangélikus templom sziluettje látható. Örömmel jegyzem meg, hogy az utóbbi van középen... Az etnikai összetétel ismeretében immár nem lepődünk meg azon, hogy a jelentős médiaérdeklődés elsősorban orosz nyelvű lapok és televíziós csatornák interjúkéréseit jelenti. Annak idején, amikor nyögvenyelősen tanultam az oroszt, nem hittem volna, hogy egyszer majd harsány zdravsztvujtye köszöntéssel fordulok egy balti ország keresztényeihez... A hétvégén lehetőségünk van számos ökumenikus tárgyalásra is, legjobban azonban az evangélikus hívekkel való találkozást várjuk. Szombat délelőtt az egyházkerület néhány lelkészének számolhatok be a magyar evangélikusok életéről, valamint részt vehetünk a gyülekezet tagjainak kertrendezésében. A virágok közös elültetése jó lehetőséget kínál a beszélgetésre, egymás jobb megismerésére is. Délután Alpe püspök a mintegy százötven kilométernyire levő balvi gyülekezetbe visz minket. A konfirmációs óra végére érkezünk oda, majd a szépen felújított templomban és a félkész gyülekezeti házban találkozunk a gyülekezet apraja-nagyjával. Utána a templomkertben vagyunk együtt hosszú órákon át terített asztalok mellett, kellemes tavaszi időben. Előbb két fiatal énekel gitár- és kantelekísérettel, majd Kinga ad elő magyar, finn és észt dalokat. Meghatóak a személyes találkozások. Egy középkorú házaspárról megtudom, hogy ők is csaüakoztak a konfirmanduscsoporthoz. Nekik és a mintegy húsz fiatalnak megígérem, hogy június 3-án, konfirmációjuk napján imádságban gondolunk majd rájuk. Április 29-én - Jubilate vasárnapján - Daugavpilsben hirdethetem Isten igéjét. Nem tudom, hogy a világban vane még olyan székesegyház, amely Luther Márton nevét viseli. Ehhez képest meglepő a liturgia számos eleme, például az oltár körüli tömjénezés. Tény, hogy a lett evangélikusok körében sokan látnak katalizáló tendenciákat. Igehirdetésemben a csodálatos halfogás történetéből kiragadom azt a mondatot, hogy a kifogott halak száma 153, ami az akkor ismert népek számát jelentheti. Ebben az összefüggésben utalok arra, hogy - burkoltan- a híres lett sprotni és a magyar harcsa is benne van a Bibliában, és a mi népeink is szerepelnek Isten missziói tervében. E terv megvalósulását látom abban, hogy ott osztunk most úrvacsorát, ahol húsz éve még ökölvívóring állt... Lett magyarbarátság Visszatérve a fővárosba rácsodálkozhatunk Riga - egy igazi Hanza-város- szépségeire. A turistákkal teli belvárosban nem látszanak már a szocializmus emlékei. Annál fontosabb, hogy a budapesti Terror Házához hasonlító Diktatúrák Múzeumában szembesülhetünk a 20. századi két megszállás borzalmas emlékeivel: 1940-ben a németek igázták le a balti országokat, majd következett a brutális szovjet diktatúra. Az evangélikus székesegyházat- amelyet annak is köszönhetően újítanak most föl, hogy néhány év múlva Riga lesz Európa kulturális fővárosa - évtizedeken át csupán koncertteremnek használhatták, istentiszteletet nem volt szabad tartani benne... Újra és újra átéljük, mennyire szeretnek itt bennünket. Mi tagadás, már kezdtem elszokni attól, hogy valahol Európában ennyire dicsérjenek minket, magyarokat. Hiszen oly sok kritikát kaptunk az elmúlt években! Most viszont azzal a szándékkal készít velem interjút a lett televízió, hogy ők is tanulhassanak a magyar példából. Őszinte örömükre szolgál, hogy a mi Alaptörvényünkben ott szerepel a házasság, a család és általában az értékek védelme. Ugyanebből a rokonszenvből fakad az az előre nem tervezett találkozó, amelyre Janis Pujats bíboros kezdeményezésére kerül sor. Az idős egyházvezető hosszan szorongatja kezemet, köszönetét mondva a felőlünk a Baltikumba érkező hírekért. Majd egyeztetni kívánja azt a levelet, amelyet - egyfajta támogató nyilatkozatként - a magyar Országgyűlésnek szándékoznak eljuttatni, nyolc római katolikus püspök aláírásával. Ebben - egyebek mellett - ez a határozott mondat szerepel: „Hasonló módon, mint ahogy a Szovjetunió 1956-ban csatlósait is felhasználta, hogy ők is bűnrészesek legyenek Magyarország megtámadásában, most az Európai Unió is a tagországok baloldali politikusaival együtt tervez pénzügyi szankciókat Magyarország ellen.” Hát igen, manapság ritkán tapasztalunk ilyen kiállást Magyarország mellett. Azzal a reménységgel búcsúzunk Lettországtól, hogy országaink és egyházaink között e biztató kezdet után szépen fejlődnek még a kapcsolatok. Talán lehetőség lesz testvérgyülekezeti kapcsolatok kialakítására is. A júliusi Szélrózsa fesztiválra meghívtunk három fiatalt. Aki találkozik velük, idézze bátran a lett himnusz első sorát: „Dievs, svéti Latviju” - „Isten, áldd meg Lettországot." ■ Fabiny Tamás Gyülekezeti tagokkal a daugavpilsi Luther Márton-székesegyház kertjében - a kép jobb szélén Pap Kinga és Einars Alpe püspök A SZERZŐ FELVÉTELE
