Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-05-06 / 18. szám
io 4* 2012. május 6. FÓKUSZ Evangélikus Élet »FÁBIÁN TAMÁS BARÁTOMMAL...« Kereszt, úton Beszélgetés Gruber Lászlóval életről és néhány búcsúsörről ► Ez év január 16-ról 17-re virradó éjszaka Etiópiában, az eritreai határon egy fegyveres banda megtámadott egy európai tudósokból álló csoportot. Az öt áldozat közül ketten honfitársaink voltak. A magyar túlélők közül Gruber László beszélt a történtekről. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium földrajztanárát láthatóan megviselte a tragédia. Elmúlt egy negyedév, de a vesztesége feletti fájdalom nem enyhült Mélyen megrendült Szabad Gábor szörnyű halálán, s nem csupán kollégáját, hanem atyai jó barátját vesztette el Fábián Tamás személyében...- Aki mostanában hallja az Ön nevét, Etiópia és ezzel együtt az értelmetlen erőszak jut az eszébe.- Borzasztó, ami történt, természetes, hogy ez a tragédia foglalkoztatja most leginkább az embereket. Nekem is minduntalan ez jár a fejemben. Mi lett volna, ha...? Ha lett volna elég pénzem eljutni utunk csúcspontjához, az Erta Ale vulkánhoz?- Mert Ön akkor nem volt a helyszínen?- Nem, nem voltam. Ezért lelkifurdalásom is van. Úgy érzem, az nem fair, hogy én megmaradtam, illetve az igazságtalanság, hogy ők meghaltak.- Minek köszönheti a megmenekülését? Pusztán a pénznek, illetve a hiányának?- Nem csak a pénzről volt szó. Lejárt a szabadságom, el kellett érnem a belföldi repülőjáratot, különben nem tértem volna idejében haza. Az is nagyon bosszantott, hogy jóval magasabb árat szabtak a vulkánhoz vezető útért, mint amennyiben előzőleg megállapodtunk. Fájt a szívem, hogy nem láthatom azt a természeti képződményt, amely miatt lényegében az egész útra vállalkoztam. Akkor még nem tudtam, hogy mindez azért történik, mert a Gondviselés különös gondot fordított rám.- Ön nagy utazó, de szerencsére eddig nem volt súlyos balesete.- Jó kapcsolatban lenni az „Éggel" de alapos felkészülésre is szükség van. Számos hazai és külföldi tanulmányúton, szakmai gyakorlaton vettem részt. Kedves helyem a Balaton-felvidék, a Velencei-hegység, a Kőszegi- és a Soproni-hegység, valamint Szeged környéke. Most virágzott a Mecsekben a páratlan illatú odvas keltike, az illatos hunyor... Nagyon örülök, hogy eljutottam - többek között - Japánba, Izraelbe, Szlovákiába, Albániába, Hollandiába, Törökországba, Korzikára, az Egyesült Államokba, Portugáliába, Angliába, a Kanári-szigetekre, Marokkóba és Izlandra. Szívemben kitüntetett helye van Erdélynek, oda évente ellátogatok. Ezeknek az utaknak egy jelentős részét bonyhádi diákokkal tettük meg Fábián Tamás barátom segítségével, akire mindig számíthattam a szervezésben. Rendkívül precíz volt, méterről méterre megtervezett mindent. Magyarországot úgy ismerte, mint a tenyerét; még az eldugott kis földutak sem voltak ismeretlenek előtte. A külföldi utakra is alaposan felkészült. Nemcsak a hely földrajzával, adottságaival volt tisztában, hanem a felkeresendő terület lehetőségeivel is, azzal, hogy ha baj van, hova, merre kell fordulni. Ezeken túl ismerte az adott ország kulturális értékeit, nemzeti kincseit. Mindig úgy szervezett-tervezett egy-egy utazást, hogy abból a lehető legtöbbet lehessen tanulni. A fiatalok roppantmód élvezték Tamás társaságát, elismerték a tudását, széles körű műveltségét. Pedig amolyan „laza figura” volt; szerénységével, visszafogott stílusával, alaposságával mégis kivívta mindenkinek a tiszteletét.-Ahhoz, hogy nyugodtan rábízza magát a társára, nagyon jól kellett ismerniük egymást.- Csákvárra vezetett az első közös utunk 1994-ben. Akkor alakult ki szoros barátság köztünk. Tamás tíz évvel volt idősebb nálam, úgy is hívott, hogy „picinyem” Nála elhivatottabb geográfussal még nem találkoztam. Ráadásul kitűnő előadó volt, rendszeresen vendégeskedett gimnáziumunkban. Élmény volt hallgatni, ahogy Dél-Amerikáról, Iránról, Kubáról vagy épp a Kilimandzsáróról „mesélt” Bravúrosan felépített, szerteágazó információkat tartalmazó előadásai felejthetetlenek. Ő olyan ember volt, aki nemcsak önző módon járta a világot, hanem az utakon szerzett tapasztalatait át is adta, le is írta, hogy cikkek formájában később megjelentesse. Az utazás volt az élete... Egész évben erre spórolt... Sokszor jártam nála Szegeden is. Gyakran eszembe jutnak az átbeszélgetett éjszakák... Otthona talán még magamagánál is szerényebb volt, mondhatni, csak egy megálló két utazás között. Volt ennek a lakásnak egy szigorúan zárt „gyerekszobája”. Ide csak kivételes esetben tehette be bárki is a lábát. Én megkaptam a kulcsát ennek a szentélynek, s belépve csodálatos látvány fogadott: Tamás országosan is egyedülálló ásványgyűjteménye. Szenvedélyesen gyűjtötte a képeslapokat és a söröscímkéket is. Az előbbiekből több mint tízezer darabos kollekciója volt... Etiópiában is szép akkurátusán beáztatta a sörösüvegeket, hogy onnan is hozzon haza címkéket...- Sajnos többé már sehonnan nem fog hozni.- Volt egy játékunk, a „búcsúsörözés” Minden út előtt egy-egy - a világ különböző tájékáról származó - üveg sörrel köszöntünk el egymástól, abból kiindulva, ki tudja, látjuk-e még egymást. Ott, Etiópiában ezt még megfejeltük: azzal ugrattuk egymást, hogy ha meghalunk, ki és mit hagy a másikra. Több szállásunkon arra kényszerültünk, hogy közös ágyba feküdjünk, ott meg azon ékelődtünk, ha így találnak ránk, vajon mit gondolnak majd rólunk. Nem tudom, talán ilyen módon, tréfálkozással akartuk elűzni magunktól a halált. Lehet előérzetet belebeszélni, ám én úgy gondolom, hogy a környezet hatott ennyire ránk. Az a leírhatatlan szegénység, amit láttunk léptennyomon. A csodaszép, de iszonyúan szegény emberek, a hömpölygő áradat. Mindig minden mozgásban volt, mindenki ment valahova vagy jött valahonnan. Az volt az érzésünk, hogy bárhol jobb nekik, csak otthon ne legyenek.- Említette, hogy nemcsak a geológiai különlegességek érdekelték önöket, hanem a kulturális értékek is.-Igen, kiutazásunk előtt egy évvel már megvolt a repülőjegyünk, attól az időtől fogva folyamatos volt a felkészülésünk. Tamás helyszínről helyszínre, óráról órára megtervezett mindent. Többek között Addisz-Abebában, a fővárosban a Nemzeti Múzeumot tekintettük meg. Említhetném a Simien vagy az Awash Nemzeti Parkot, a déli tóvidék számunkra elképzelhetetlen madárvilágát, Gondar és Akszum történelmi városát, a Babile környéki gránitsziklákat, esetíeg a harari, esti kalandos hiénaetetést is. De jártunk Lalibelában, más néven Új-Jeruzsálemben, a kopt egyház központjában, ahol megnéztük a tizenegy sziklatemplomot. Felfogásuk szerint az egyikben őrzik a frigyládát. Az Etióp Ortodox Egyház újévi ünnepségét is figyelemmel kísértük; érdekes volt, ahogy a színkavalkádot felváltotta a fehér, gyolcsból készült ünnepi ruházat. Lenyűgöző volt a hitük ilyetén megnyilvánulása.- Erőre, hitre most Önnek is nagy szüksége van...- A két kiemelkedő tudású kolléga és kitűnő ember a családjának pótolhatatlan elsősorban. Szabad Gábor két gyermekét és feleségét hagyta maga után. Tamás édesanyja pedig mindig ezt kérdezi, ahányszor felhívom: „Most mit csináljunk? Mi lesz velünk?” Egyetlen gyermekük volt ő. Haláluk a tudományos élet számára is nagy veszteség. Valamennyiünknek meg kell birkóznunk a hiányukkal.-Ez a tragédia akár útkereszteződés is lehet az ön életében. Talán arra ösztönzi, hogy elgondolkodjon, merre, hogyan tovább.- Félelem nincs bennem, ha erre gondol. Az viszont tényleg úgy van, hogy a halál árnyékában sok mindent átgondol az ember. Életformámból adódóan a szükségesnél kevesebb időt töltöttem a családommal. Ezen szeretnék változtatni. Nagyon jó érzés, hogy van hova hazatérnem, hogy várnak rám. Jó otthon lenni. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a megkezdett utamat folytatnom kell. Továbbra is szeretném járni a világot, hogy a megtapasztaltakat továbbadhassam a tanítványaimnak. Tamás nélkül nehezebb lesz, az biztos. Nélkülöznöm kell mindig derűs társaságát, és tudására, szervezőmunkájára sem támaszkodhatom. Az életigenlésére viszont igen: szerette az életet, az élet sokféleségét. Szerette felkutatni Földünk legszebb tájait, megtudni róluk a lehető legtöbbet. Az elkövetkező nyáron szeretnék újra eljutni Izlandra, a megunhatatlan szigetországba, amelynek kilencvenöt százaléka természeti csoda, s amelyet kilencvenhét százalékban evangélikusok laknak. Ez Tamás barátomnak is az egyik legkedveltebb úti célja volt. Diákjaim számára pedig előkészítettem az eredetileg Tamással közösen tervezett augusztusi alpesi utat.- Akit nem feledünk, az mindig velünk él. Milyen módon tervezi megőrizni barátja emlékét?- Feledés ellen ott a rengeteg fotó, amelyet időről időre megnézhetek, a levélváltásaink, amelyeket bármikor olvashatok, s a közösen átélt kalandok emléke. Nem feledhetem azt sem, hogy a születésnapomon volt a temetése.. . Többek között Tamás kezdte el szervezni a Jakucs László nemzetközi középiskolai földrajzversenyt, amelyet februárban tartottak Szegeden. A százhetvenöt induló csapatból az első helyezést sikerült hazahoznunk. Ezzel az ő emléke előtt is tisztelegni kívántunk. Ennyire még egy versenyen sem izgultam a diákjaimért. Március negyedikén, Tamás születésnapján a gimnáziumban mécseseket gyújtottunk a fényképe előtt. A megemlékezéskor iskolalelkészünk, Makán Hargita tartott vigasztaló gondolatokkal teli, szívig ható áhítatot. Épp az idén tízéves a világutazó klubunk. Szeretnénk felvenni Fábián Tamás nevét, tisztelegve a tudós geográfus munkássága, a nagyszerű pedagógus és kiváló ember emléke előtt.-Az etiópiai útról készül publikáció?- Százoldalas a napló, amelyet odakint írtam, minden kis momentum ott olvasható a lapjain, de úgy érzem, még sokáig nem tudok hozzáfogni az összegzéshez, s az utolsó két nap krónikája talán soha nem készül el... Sokszor álmodom Tamással, és egyben egységesek az álmaim: minden alkalommal - a szokásos jó hangulatban - utazunk... Súlyos keresztet rakott rám azzal, hogy - mint túlélő társaink mesélték - az utolsó gondolatai között is én voltam, a merénylet estéjén azt fájlalta, hogy nem láthatom azt a csodát, amelyért mentünk. Az is igaz, hogy nálam meg ő állt az „első helyen”, hisz a naplóm kezdő bejegyzése így indul: „Fábián Tamás barátommal...” ■ V. Gánszler Beáta Gruber László (1968-) földrajz-történelem szakos középiskolai tanár A szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett földrajztörténelem szakon. Közel húsz éve az egyetem óraadó oktatója, 2001 óta a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanára. Számos tudományos publikáció, illetve tankönyv szerzője. 1999-ben megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Szádeczky-Kardoss Elemér-díját. 2005-ben az MTA Pedagógus Kutatói Pályadíját érdemelte ki. 2008-ban a Magyar Földrajzi Társaság Pro Geographia díjban részesítette. Szabad Gábor (1973-2012) bőrgyógyász 1998-ban szerzett orvosi diplomát a szegedi orvostudományi egyetemen. Ezután a bőrgyógyászati klinikára került, ahol 2003-ban bőrgyógyászatból szakvizsgázott. 2011-ben PhD-fokozatot szerzett, majd az egyetem bőrgyógyászati és allergológiai klinikájának adjunktusa lett. Létrehozta a hamar országos hírnévre szert tett sebkezelési ambulanciát. A hallgatók több alkalommal a legjobb előadónak választották. Nagy természetjáró volt. Fábián Tamás (1958-2012) geográfus A szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett középiskolai földrajztanári diplomát. 1984-től az egyetem természeti földrajzi és geoinformatikai tanszékének munkatársa. Ugyanettől az évtől a Magyar Minerofil Társaság, még előbb, 1980-tól a Magyar Hegymászóklub tagja. Fábián Tamás és Gruber László
