Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-05-06 / 18. szám
8 * 2012. május 6. PANORÁMA Evangélikus Élet KETTŐS KÖTÉSBEN - DARVAS IO „Más világnézeti síkon” - Beszélgetés dr. Böröcz Enikő egyháztörténésszel ► Nehéz róla beszélni, hiszen tevékenységét, életútját illetően megoszlanak a vélemények. Születésének századik évfordulóján tört meg a csend körötte. Idézték az írót, a politikust. Darvas József (Orosháza, 1912. február 10. - Budapest, 1973. december 3.) magas pozíciók sorát töltötte be: 1945-től országgyűlési képviselő és a Nemzeti Parasztpárt alelnöke, 1945-49 között a párt lapjának, a Szabad Szónak a szerkesztője. 1947- 50-ben építésügyi, 1950-51-ben vallás- és közoktatásügyi, 1951-53-ban közoktatásügyi, 1953-56 között népművelési miniszter. 1951-53-ban, majd 1959-től a Magyar írók Szövetségének elnöke, 1957-59-ben a Hunnia Filmstúdió igazgatója. 1960-tól a Hazafias Népfront alelnöke; 1971-től az Elnöki Tanács tagja. Megdöbbentő felsorolás... Joggal mondhatjuk: majdnem minden kulturális fórumon szinte kritikátlanul kiszolgálta a zsarnoki hatalmat. Ebbe halt bele; három infarktuson túl is figyelt és bírált. 1973-ban hunyt el; haláláról értesülve Moszkvában az ottani írószövetség székházára is kitűzték a fekete zászlót. Mint írónak olykor szóba kerül a neve, de mint a Magyarországi Evangélikus Egyház Bányai, majd Déli Egyházkerületének felügyelőjét alig említik. Dr. Böröcz Enikő egyháztörténésszel, az Evangélikus Országos Levéltár tudományos munkatársával azonban - a közeli évforduló apropóján - elsősorban az író-politikus ebbéli szerepéről beszélgetünk.- Darvas József 1950 és 1972 között töltött be egyházunkban egyházkerületi felügyelői tisztséget, előbb a Bányai, majd annak megszüntetése után a Déli Egyházkerületben. 1950-ben a Bányai Egyházkerület utolsó szabadon választott felügyelőjének, dr. Vladár Gábor volt igazságügyi miniszternek az eltávolítása után került sor az ő egyedüli jelöltként történő megválasztására. Éspedig erősen megkérdőjelezhető módon. Eredetileg senki nem gondolt a személyére: Ocskay Frigyes nyugalmazott bankigazgató, óbudai gyülekezeti tag volt az igazi jelölt. Darvas - Mihály fi Ernőhöz, Olt Károlyhoz és másokhoz hasonlóan - egyszer csak előtűnt szinte a semmiből mint baloldali elkötelezettségű, evangélikus korlátát is. Az evangélikusok ugyanis letérdelnek, úgy veszik az ostyát és a bort. Darvas József viszont leguggolt. Ami a székfoglaló beszédet illeti, az elején Darvas szépen megemlékezett evangélikus hátteréről: keresztségéről, konfirmációjáról, és a tanulását segítő evangélikus hozzájárulásról is szólt. Ez arról árulkodik, hogy Darvas talán kicsit empatikusabb volt, mint Mihályfi Ernő; hiszen beszélt a látható egyházhoz való viszonyáról. Székfoglalójának második fontos jellemzője az volt, hogy úgy tűnt belőle, számára az evangélikusságnak csak az úgynevezett „véres korszakai” bírtak jelentőséggel. A gályarabok és az eperjesi vértanúk örökösének tekintette magát. Ehhez kapcsolódva O f. ! fc-rfi f~?J ■ • vjj Dumitrás (Darvas) József tanítója, Tóth László balján (1922/1923-as tanév) hátterű személy. A későbbi püspök, Dezséry László - akkoriban óbudai parókus lelkész - segítségével hoztak egy végzést Ocskay ellen. Közölték vele, hogy ha nem lép vissza, annak súlyos következményei lesznek. Ezzel elhárult az utolsó akadály Darvas megválasztása elől, akinek irodalmi körökben az úgynevezett népi írók egyikeként jól ismert volt a neve. A legnagyobb magyar falu címmel Orosházáról írt szociográfiája emelte a jelentős írók közé.- Milyen volta felügyelői székfoglaló beszéde?- Az Evangélikus Élet 1950. február 26-i számából kigyűjtöttem néhány fontos adatot a beiktatásáról. Itt található Vető Lajos püspök prédikációja és mellette Darvas székfoglalója. Ez a székfoglaló azért nagyon nagy jelentőségű, mert lényegében ez Darvas leghosszabb megszólalása az evangélikus nyilvánosság előtt. Az új felügyelőnek az iktató istentiszteleten mutatott magatartása viszont azt mutatta, hogy ő már régen elszakadt egyházától, beleértve annak úrvacsorái gyabeszélt a katolikus egyházról mint a reakció örökös fellegváráról. Felügyelői beköszöntő beszédében Darvas megfogalmazta kora evangélikus egyházához címzett kritikáját is. Abból indult ki, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház a Horthy-korszakban túlságosan elkötelezte magát a fönnálló rezsim mellett. Azt is kifejtette, hogy korának evangélikus értelmisége két dolgot vár az egyháztól. Az egyik az, hogy ne foglalkozzon politikával. Mindez ellentétben állt beszéde azon kijelentésével, hogy az értelmiségtől a fennálló rend iránti abszolút elkötelezettséget vár. A másik az, hogy pozitív módon viszonyuljon az egyház és az állam „szétválasztásához”. Ebben az időben és azóta is többnyire az „elválasztás” kifejezést használták mind jogi, mind egyéb területeken. A székfoglaló név nélkül, de mindenki számára érthetően foglalkozott Ordass Lajos püspök személyével és szolgálatával, éspedig az evangélikus egyházban is felbukkanó mindszentyzmus címszava alatt. Az, hogy Darvas kétszer is - 1950-ben és 1958-ban - levezényelte Ordass eltávolítását, mutatja, hogy ezen a téren véleménye mindvégig ugyanaz maradt. Ordass egyébként - Darvas József őt megbélyegző kijelentései ellenére - keresztyén testvérként fogadta a felügyelő feleségét, amikor az asszony 1967. október 6-án Mátraszentistvánon húsz év után először vett részt istentiszteleten. Ordass a naplójában örömmel jegyezte fel Darvasné szavait, aki a következőt mondta: „Látom már, hogy Isten nélkül nem boldogulok.” Meg kell még említenünk, hogy Darvas székfoglaló beszédének záró részében a „békeharc” következetes folytatására buzdított. A pax Sovietica tartalmainak felemlegetése azt mutatta, hogy Darvas nem volt tisztában azzal, hogy a pax Christi teljesen más tartalmakat hordoz. Azt viszont tudta, hogy ő nem a pax Americana embere.- Mit vártak az evangélikus egyházban akkoriban a felügyelőktől? És ehhez képest Darvas és társai mit tudtak nyújtani?- Az evangélikus egyház történetét figyelve megállapíthatjuk, hogy a mindenkori felügyelőktől azt várták, hogy aktív tagjai legyenek az őket megválasztó közösségnek. Azt is elvárták tőlük, hogy közéleti tekintélyüket egyházuk mindenkori érdekeinek következetes képviseletére használják. Végül, de nem utolsósorban arra is számított az egyház népe, hogy a felügyelők anyagi javaik egy részével az egész egyházat, illetve a kerületükhöz tartozó gyülekezeteket támogatják. Az egyház és gyülekezetek százai gyarapodtak ilyen módon. Hiszen a felügyelők templomok, paplakok, iskolák építéséhez, renoválásához is hozzájárultak, továbbá keresztelőkutakat, úrvacsoraszereket, oltárterítőket és más egyebet ajándékoztak. 1957. február 6-án Mády Zoltán az Északi Evangélikus Egyházkerületbe történő beiktatásakor egy új felügyelőképet fogalmazott meg, midőn azt mondta, hogy nincs pénze, nincs hatalma, de van benne készség arra, hogy elnöktársa, Túróczy Zoltán oldalán segítő jellegű együtt munkálkodásban vegyen részt. Ordass Lajos a kettejüket iktató igehirdetésben arról szólt, hogy püspök és felügyelő Jézus Krisztus tanítványaiként kell, hogy együtt járjon. Ezeknek az elvárásoknak a mindenkori felügyelők természetesen nem egyforma mértékben tettek eleget. Óriási különbségek voltak az egyes felügyelők között! Alapelvárás lett volna azonban, hogy ne romboljanak, hanem építsenek! Mihályfi Ernővel, Darvas Józseffel és társaikkal olyan - pártpolitikailag elkötelezett - laikusok léptek „egyházi szolgálatba”, akikről utólag megállapíthatjuk, hogy inkább „egyházromboló” tevékenységet végeztek. Ők maguk viszont úgy tekintettek saját személyükre és szolgálatukra, mint akik „átmentették” az egyházat. Evangélikus teológusként olvasgatva Darvas József egyházzal kapcsolatos megnyilvánulásait egyértelműen megállapítható, hogy Isten neve egyfajta „töltelékkifejezésként” fordul elő a szóhasználatában. Ennek az Istennek semmi köze az Ó- és az Újszövetség Urához. Jézus Krisztus neve, személye és szolgálata - ha egyáltalán megemlítette - a „proletár” illetve „forradalmár” kifejezések mögött meghúzódó tartalmak közvetítésére szolgált.- Milyen jellemzői voltak még Darvas felügyelői tevékenységének?- Darvasról el kell mondanunk, hogy mindvégig Káldy Zoltán, illetve Mihályfi Ernő árnyékában tevékenykedett. Szolgai engedelmességet tanúsított e két ember kiszolgálásában. Helyzete akkor vált különössé, amikor 1967 után - Ottlyk Ernő püspökké léteiét követően - bepillantást nyert abba, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal és a belügy milyen cinizmussal használja fel további egyházrombolásra Káldy és Ottlyk egymás elleni csatározását. Ő a maga részéről Káldy Zoltánt támogatta. 1971-ben saját kérésére távozott a felügyelői szolgálatból. Ezt követően kisodródott az egyházból, szinte semmiféle kapcsolata nem maradt vele.- Mit tudunk a haláláról és a temetéséről?-1973. december 3-án volt a temetése. Rédey Pál írt róla nekrológot az Evangélikus Életben. Nyíltan beismerte, hogy Darvas időközben ateista lett. Káldy Zoltán nem kapott szót a temetésen, sem civilben, sem püspöki ornátusban.- Végezetül hogyan összegezhetjük Darvas József egyházi pályafutását? Meghalt Darvas József- Kutatásaim azt mutatják, hogy Darvas a többi szereplőhöz képest visszafogottabb volt. Magyarázható ez első generációs értelmiségi voltával, azzal a ténnyel, hogy jóval nehezebben tudott kommunikálni, saját identitásának állandó keresése közepette cinizmusa sem volt olyan erős, mint azoké, akik értelmiségi létüket természetes módon használták intrikára. Arra azonban, hogy az evangélikus egyházban felügyelő legyen, teljességgel alkalmatlannak bizonyult. Amikor Ordass Lajos 1956 novemberében ismét elfoglalta püspöki tisztét, Mihályfi Ernő mellett Darvast is felkérte, hogy vonuljon vissza hivatalától, mivel egyikük sem egyházi szempontok alapján került oda. Ezt mindketten megígérték, ám egyikük sem mondott le. A pártállami cinizmusnak az egyház felé fordított arcát Darvas észrevette. Megdöbbentette a felismerés, hogy az egyházpolitika „csinálói” nem elégedtek meg azzal, hogy a saját képükre formált egyházi elittel jutalmaztatták és büntettették a papokat és a gyülekezeteket, hanem még egymás ellen is ugrasztották az egyházon belüli szereplőket. Darvasról sok rosszat mondhatunk, viszont terjedelmes az irodalmi munkássága. Az, hogy egyházilag nem tudott áldássá lenni, bele volt kódolva mind az ő személyiségébe, mind pedig saját korába. Amikor ezekről az emberekről megemlékezünk, akkor ezt egyházi alapelvek szem előtt tartásával kell megtennünk. Az egyház küldetésére kell odafigyelnünk. Darvas József születésének századik évfordulóján mind személyének, mind egyházunknak világos beszéddel tartozunk. Mindeközben tudnunk kell, hogy a mi szavunk és értékelésünk nem az utolsó ítélet Bírójának, Jézus Krisztusnak a szava. Ezen a háttéren nem meneszthetjük a pokolba, de nem ígérhetjük meg neki a mennyországot sem. Személyéről és művéről viszont mindannyiunk okulására szabad elmondanunk, amit el kell mondanunk. ■ Fenyvesi Félix Lajos (Részletek az Evangélikus Élet 1973. december 16-i számában megjelent nekrológból) Megint szegényebbek lettünk valakivel. Eltávozott körünkből Darvas József, az író, politikus, közéleti személyiség és a Déli Egyházkerület közel húsz éven keresztül volt felügyelője. A magyar közéletből sokáig hiányozni fog az a jellegzetes színfolt, amelyet Darvas József képviselt. Tudom, hogy eltávozása sokunknak fáj, ezért a vesztesek nevében rovom e sorokat. (...) Tudtam, ő is tudta, hogy más világnézeti síkon munkálkodunk. Az ő frontja széles, fantasztikusan bonyolult volt. 1945-től egy megálmodott jövőt kellett valóságba öltöztetni. A népnek, amelyből maga is jött, kenyeret, otthont, kultúrát kellett adni. Országot kellett építeni a romokon, szinte a semmiből. Kórházi ágyán, amikor meglátogattam, az volt a kérdése mindig: „mi újság”. Ez nem volt banális kérdés sohasem Darvas Józsefnél. Tudtam, a zárt ajtók mögött, az éterszagú szobában s az összeszorított ajkai mögött az a kérdés izzik, hogy amire az életét tette, alakul-e, mennek-e a dolgok. A szemével tudta felvetni a kérdést, s belőlem kérdés nélkül is ömlött a szó. Evangélikus lelkész voltam vele szemben. Úgy éreztem, hivatásomat mindig megbecsülte. És jólesett, amikor azt mondta, „neked ott a helyed”. S helyemen voltam, és vallottam neki, a más világnézetűnek: én hiszek. Hiszek abban, amit csinálok, hiszek Jézus Krisztusban, hiszek egyházam küldetésében, itt és most. Egyszer azt mondta: „igazad van, higgy”. Drámai vitáink voltak nemegyszer, de soha hitembe nem szólt bele. És így tudtunk barátok maradni a „sírig”. És ebben a barátságban az volt a nagyszerű, hogy sohasem kellett többet tennünk, adnunk, elveink ellenére cselekednünk, mint csakis az önzetlen barátságot táplálnunk. (...) ■ Dr. Rédey Pál
