Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-05-06 / 18. szám
2 -m 2012. május 6. FORRÁS Evangélikus Élet HÚSVÉT UTÁN 4. VASÁRNAP (CANTATE) - JEL 14,1-5 Új ének a Bárány követése által fakad Oratio oecumenica Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, szerető mennyei Atyánk. Jézus Krisztusban testvérünkké lettél, az örök élet nyitottságával és örömével ajándékoztál meg. Az ő nevében kérünk, hallgasd meg imádságunkat. Könyörgünk, Atyánk, hogy ebben a világban, ahol annyi bántó zaj, hamis hang, hazug beszéd hangzik el, szólhasson a téged dicsérő ének, a rólad tanúságot tevő igehirdetés, a bátorságot, örömöt és életet ajándékozó evangélium. Könyörgünk azokért, akik csak panaszra nyithatják ki szájukat, vagy már panaszkodni sem tudnak, mert fásultan cipelik életük terheit. Te Fiadban megmutattad: szereted az embert, és nyomasztanak téged is terhei. Segíts, hogy a terhek alatt roskadók meglássák: te ott vagy velük a terhek alatt. Ez adjon vigaszt, reménységet és erőt. Könyörgünk egyházadért, gyülekezetünkért. Igéd és szentségeid által arra hívtál el bennünket, hogy evangéliumod ajándékát megéljük mindennapjainkban. Segíts nekünk, hogy ebben az elhívatásban mindenki megtalálja azt a hangot, amelyen szólhat, énekelhet. Segíts megbecsülnünk a másikban kapott ajándékot. Ne engedd, hogy emberi hibáink, bűneink miatt hamisan szóljon egyházad hangja. Könyörgünk azért is, hogy mindannyian úgy járhassunk ebben az életben, hogy minden kétség és fájdalom ellenére meg tudjunk maradni a benned való reménység bizonyosságában. Tölts el minket újra és újra a benned való örömben, a benned való élet biztonságában. Segíts meghallanunk a te tiszta hangodat, segíts meghallanunk mások panaszát és segítségkérését. És kérünk, adj nekünk is tiszta hangot, téged dicsérő énekre induló lelket, a te vigaszodat, örömhíredet megélő életet. Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, szerető mennyei Atyánk. Hálát adunk neked, hogy egyházad éneke összecsendül az előrementek téged dicsérő énekével, és bennünket is vársz eljövendő országodban, ahol te leszel minden mindenekben örökkön-örökké. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Dávid azonban a zsoltárait Izrael zsoltárainak nevezi. Nem akar hát azokkal kizárólagos tulajdonként csak maga dicsekedni, hanem azt akarja, hogy Izrael ismerjen bennük a magáéra. Mert nagyon fontos, hogy Isten népe egy igét s egy éneket fogadjon el. Ezért beszélünk mi, keresztyének a mi zsoltárosainkról. Ambrosius szép énekeit azért nevezzük egyházi énekeknek, mert az egyház elfogadta s használja azokat, mintha tulajdon szerzeményei volnának. Ezért nem azt mondjuk: így énekel Ambrosius, Gergely, Prudentius vagy Sedulius, hanem, hogy így énekel, a keresztyén egyház. Mert Ambrosius és a többi az egyházzal énekel s az egyház ővelük. Az egyház pedig akkor is megmarad, mikor ők meghalnak, s tovább énekli énekeiket." M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) A VASÁRNAP IGÉJE Cantate vasárnapja van, a bevezető zsoltár biztatása így hangzik: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!” Ebben a mondatban az is benne rejlik, hogy az Úrnak való éneklés belső megtapasztaláson alapul. Meglátni az Úr csodás tetteit, átélni a szabadítást, megváltást, ez az indítóoka az éneklésnek. A mára kijelölt igeszakaszban is egy új ének hangzik. Senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről. Ebből is az látszik, hogy az Urat dicsérő ének nem külsőleg megtanulható, hanem belülről fakad. Az ének annak kifejezése, ami a szívünkben lakozik. Ilyenkor is a szív teljességéből szól a száj. Az Úrnak szóló ének nem megtanulható dolog. Mert ez nem profizmus, nem csupán zenei képzettség kérdése, hanem az Úrhoz tartozás kifejeződése. Ehhez belső megtapasztalás kell. Annak megtapasztalása, hogy az Úrhoz tartozunk, hogy áron vétettünk meg. Ahogyan Pál apostol írja: „Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben’.’ (íKor 6,20) Jézus az életét adta értünk, ez az alapja a dicsőítésnek. Ez parancsszóra nem működik, és megtanulni sem lehet. Hanem a megváltás megtapasztalása ébreszti szívünkben a háladalt. A száznegyvennégyezer új éneke is kapcsolatban volt sajátos helyzetükkel, megbízatásukkal. Az eddig történtek mondanivalóját egyetlen kérésbe és az azt magában foglaló imádságba tömöríti az ünnep kollektája: „Örökkévaló Isten, aki mindenütt jelen vagy, és mindent betöltesz, kérünk, lakozzál közöttünk ebben a hajlékban is: igéd és szentségeid által munkáld megtérésünket, Lelkeddel teremts újjá bennünket, hogy egykor színről színre láthassunk téged!” Az ószövetségi olvasmány már elhangzott, amikor a gyülekezet elhagyta a korábbi istentiszteleti helyet. Itt az első olvasmány a Jelenések könyvének ismert fejezetéből való. A látó János tudósít az új teremtés mennyei valóságáról, ahol az Isten sátora az emberek közt van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük. Az evangélium Zákeus történetéről szól, arról, ahogy Jézus betér a vámszedő házába, majd elhangzik a csattanó: „Ma lett üdvössége ennek a háznak...” A bibliai olvasmányok után kezdődik a templomszentelő imádság. Ennek első része, amikor a gyülekezet - énekelve - könyörög a Szentlélekért. Az éneket folytatva imádkozik a püspök, magasztalva Isten nagyságát, égen-földön túláradó dicsőségét. De ki ez a száznegyvennégyezer? Jel 7,4 alapján az Izrael tizenkét törzséből megjelöltek száma: tizenkétszer tizenkétezer. Ők nem vették fel a fenevad bélyegét, hanem a Báránynak és az ő Atyjának neve volt felírva homlokukra. Abban a korszakban, amikor a föld lakóinak túlnyomó többsége homlokán vagy jobb kezén viseli a fenevad nevét vagy nevének számát, kifejezve az uralmával való azonosulását, abban a nagyon nehéz korszakban hordják ők a Bárány, Jézus Krisztus nevét. Mit jelent ez? A jel, pecsét minden esetben a pecsét birtokosának tulajdonjogát fejezi ki a lepecsételt dolog vagy személy fölött, illetve a vele való összetartozás tényét jelzi. A Bárány nevét hordani annyit jelent, mint elismerni tulajdonjogát életünk fölött, elkötelezni magunkat mellette minden helyzetben. Ez azonban nem minden korban könnyű. Ebben a fejezetben benne van, hogy két nagy táborra oszlik az emberiség: a Bárány népére és a fenevad népére. Akik felveszik a fenevad pecsétjét, csak azok élvezhetnek bizonyos előnyöket. A nagy nyomorúság idején, amikor nem lehet az embereknek sem eladni, sem venni, ha nincs rajtuk a fenevad bélyege, ezek a hűségesek a Bárány türelmével hordoznak minden nehézséget, és hűek maradnak ahhoz, akinek nevét a homlokukon viselik. Pontosan az ellenkezőjét fogják képviselni annak, amit a föld lakóinak túlnyomó többsége cselekedni fog. Akkoriban Jézus nevét viselni nem lesz könnyű, hanem komoly következményeket von magával. De a száznegyvennégyezer kitart a nehéz helyzetben, helytáll minden kö-Hálát ad Istennek a dicsőségénél is nagyobb irgalmáért, amellyel eljött közénk a világba, hogy üdvösséget szerezzen nekünk. A folytatást pedig érdemes szó szerint idézni: „Végtelen irgalmadért kérünk: ne vesd meg kezünk munkáját, hanem használd fel üdvözítő akaratod szolgálatára ezt a templomot és mindazt, ami benne van. Gyújtsd össze benne a te népedet nemzedékről nemzedékre, és szenteld meg a te Lelkeddel. Hirdettesd benne tisztán a te evangéliumodat, és nyisd meg előtte a gyülekezeted fülét és szívét. Teremtsd benne újjá a te gyermekeidet az új élet vizével, tápláld őket a mennyből alászállt kenyérrel, és tisztítsd meg őket az új szövetség vérével. Tekints kegyelmesen mindazokra, akik téged keresnek ezen a helyen. Szánd meg azt, aki élete terhét teszi le előtted. Szenteld meg azt, aki szíve örömét tárja eléd, és emeld fel az elesettet. Légy ereje a gyengének, támasza a botladozónak. Bocsásd meg bűnét annak, aki hozzád tér, és ajándékozd meg azt, aki áldásodat kéri. Mindazokért pedig, akik azt sem tudják, hogy mit és hogyan kérjenek, esedezzék a te Lelked kimondhatatlan esedezéssel, és teljesítsd rajtuk a te jótetszésedet, mirülmények között az antikrisztusi nagy nyomorúságban az Úr iránti hűségben, győzelmesen. Az ige még ezt írja róluk: ezek követik a Bárányt, ahova megy. Követik Jézust mindenhova. Nemcsak oda, ahova kényelmes. Hanem akkor is megmaradnak mellette, ha annak ára van, ha az kellemetlen, szenvedéssel jár, sőt esetleg vértanúság a következménye. Eckhart mester írja: „Vannak emberek, akik addig követik a Bárányt, amíg úgy megy, ahogy nekik tetszik, ha viszont nem az ő szándékuknak megfelelően megy, akkor visszafordulnak.” Szintén tőle olvasható: „Egy mester azt mondja, a halál által élünk. Ha meg akarok enni egy tyúkot vagy egy marhát, annak előbb meg kell halnia. Az embernek magára kell vennie a szenvedést, és követnie kell a Bárányt szenvedésben-szeretetben. Az apostolok egyformán magukra vették a szenvedést is, a szeretetet is, ezért volt számukra olyan édes minden, amit elszenvedtek; olyan édes volt nekik a halál, akár az élet.” Tagadhatatlan, hogy Jézus követése áldozatot követel. Hiszen könnyű addig ragaszkodni Jézushoz, amíg az semmibe sem kerül. Az első keresztyének azonban saját bőrükön érezték ennek az árát, állandó életveszélyben voltak. Számukra napi döntés volt, hogy ragaszkodnak-e Jézushoz akkor is, ha ezért üldöztetés vagy vértanúság a részük. Vajon mi tudjuk-e a mi sokkal könnyebb körülményeink között igazán vállalni a Bárányt, követni, ahová megy? Tudjuk-e vállalni azokat a feladatokat, amelyeket ő ad nekünk? Engedjük-e, hogy Jézus érvényesítse előtt ajkukra jönne a szó. Hallgass meg mindenkit, aki hozzád kiált ezen a helyen, egyszülött Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön-örökké.” A nagy könyörgés után következik a templomszentelés rövid, tömör mondata. A püspök áldásra emeli kezét, és ezt mondja: „Az Úrnak szentelt legyen ez a templom, az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!” Itt már túl vagyunk emberi szándékokon, a gyülekezet, az egyház igyekezetén, az összefogás erején. Igazi magasfeszültség ez, ahol az Isten neve hangzik, a név, amelyben erő van. Olyan erő, amely nemcsak köveket és téglákat épít egymásra, de emberi életeket is formál, teremt újjá. Ő teheti és teszi kezünk munkáját lakóhelyévé, hogy a véges befogadja a végtelent. Isten szolgája a szentelő mondatot követően így folytatja: „Áldott legyen mindenki, aki átlépi küszöbét, hogy az örök és irgalmas Istent imádja lélekben és igazságban! Lakozzék e szent helyen Isten dicsősége! Épüljön benne szeretetben a Krisztus gyülekezete Isten templomává a Lélek egységében nemzedékről nemzedékre! Ámen.” Erre válaszként hangzik a jelen levő lelkészek és a gyülekezet kérése: „Erősítsd meg, Istenünk, amit cselekedtél értünk!” Az Isten házában - az új templomban - hangzik az ige, és részesülhetünk a szentségekben. Ezért szép, ha a templomszentelés alkalmával van keresztelő is, de elengedhetetlen, személyes életünkben tulajdonjogát, amelyet kereszthalálával szerzett? Dietrich Bonhoeffer a Követés című könyvében hangsúlyozta, hogy a kegyelem nem olcsó kegyelem. A kegyelem ingyen való, mégis drága. Ára van: mindent oda kell adnunk érte, nem lehet úgy elfogadnunk, hogy mindazt meg akarjuk tartani, amin szívünk eddig csüngött. Isten végtelen szeretetére másként nem felelhetünk, mint teljes odaadással és bátor engedelmességgel. A kegyelem nem mentesít Jézus követése alól, hanem odaadásra késztet. Ha ez megvan bennünk, akkor jutunk el odáig, hogy valóban dicsérni tudjuk az Urat. Ha meglátjuk kegyelmének nagyságát, hogy áron vétettünk meg, akkor háladal ébred szívünkben a nehézségek közepette is. Ha kitartunk a nehéz időszakban, és megőrizzük hitünket, akkor eljön az a nap, amikor győztesen a mennyei kórusban énekelhetünk. Ha a sötét időkben is hirdetjük, követjük a Bárányt, akkor vagyunk felkészültek az új ének éneklésére, akkor tagjai lehetünk a mennyei kórusnak, amely az Urat szemtől szemben örökké dicsőíti és magasztalja. ■ Verasztó Teodóra Imádkozzunk! Urunk! Köszönjük, hogy életedet adtad értünk. Kérünk, segíts, hogy áldozatodra teljes odaadással válaszoljunk, vállaljuk a te követésedet akkor is, ha annak ára van. Segíts, hogy dicsérjünk téged a nehézségek közepette is, hogy egykor a mennyei kórusban énekelhessünk! Ámen. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS -L SAROK hogy legyen úrvacsora. Az úrvacsorái liturgiában nincs semmi „különleges” de részei lehetünk a mindig ismétlődő csodának: látjuk és ízleljük, hogy jó az Úr! A megszokott, drága szavak között egyetlen, csak itt elhangzó mondatot találhatunk, a nagy hálaadó imádság betétmondatával: „Méltó és igaz, illő és üdvösséges, hogy mindenkor és mindenhol hálát adjunk neked, mindenható Istenünk és Atyánk, a Jézus Krisztus által, aki a keresztfán maga lett értünk templom, oltár és áldozat, hogy feltámadása erejével élő lelki házzá építsen fel minket." Ezzel pedig eljutunk a templom legmélyebb jelképtartalmához. A templomszentelés ritka és áldott pillanat, a hálaadás, könyörgés és a reménység nagyszerű alkalma. Emberek igyekeznek, építenek, alkotnak, de az Isten áld, és tesz ezáltal teljessé. Emlékezzünk a zsoltáros szavára: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak az építők.(...)De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget’.’ Ez a mi reménységünk: a jó néhány új magyar evangélikus templom nemcsak egyházunk szorgalmát dicséri, hanem az Isten nagyságát és ajándékozó szeretetét is. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Az Úrnak szentelt legyen e ház A templomszentelés liturgiája 3. ► A korábbi istentiszteleti helytől való - hálaadó - búcsúzás, a rendezett, jelképes értelmű átvonulás, a kapuk liturgiája, a bevezető zsoltár, a Kyrie és a Glória ráhangol a ritka és páratlan eseményre, a templomszentelésre. Ennek formáját és tartalmát vesszük ma nagyító alá.
