Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-04-15 / 15. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. április 15. !► 3 Valóban Isten Fia! 1^ Folytatás az 1. oldalról Szerették volna ezzel is kifejezni, hogy - akárcsak Jézus kortársai - mi is mennyire nehezen ismerjük fel sokszor az életünkben Jézus Krisztust, az élő Isten Fiát. Kiemelkedő szerephez jutott az idén a Kísértő is, aki nemcsak a mi emberi életünket nehezíti, de az emberi testbe öltözött Istent sem kímélte. A sátán és Jézus közötti párbeszédekkel és összeütközésekkel hangsúlyozta az előadás azt, hogy Jézus áldozata nem alkudozás a gonosszal az emberért, hanem Isten embermentő szeretetének győzelme a Kísértő felett is. A megtett hétszáz kilométernyi út alatt egyre jobban összeforrt a csapat, s egyre mélyebben élték meg a gyülekezetekkel létrejövő közösséget. Köszönetük nemcsak a gyülekezetek vendégszeretetének és a gyülekezetek anyagi támogatásának szól, hanem annak is, hogy szolgálatuk során velük élték és imádkozták át a szenvedéstörténetet: a köztünk élő Jézus szeretetét dicsérve! ■ Az EHE harmadéves hallgatói A reménység útkereszteződésében Lelkészbeiktatás és parókiaszentelés Nemeskoltán ► Új lelkészük beiktatására és a felújított parókia megáldására gyűltek össze március 31-én, szombaton a nemeskoltai gyülekezet tagjai. Kovács Lászlót a Vas megyei esperes, Rostáné Piri Magda iktatta be hivatalába. Igehirdetéssel Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke szolgált. „Kereszteződött egy gyülekezet és egy lelkész útja” - kezdte 2Kor 1,10 alapján tartott prédikációját a püspök. „A reménység útjainak kereszteződése ez: amikor a gyülekezet útja és a lelkész személyes útja összeér.” Szemerei János ezután az „is” szócskát emelte ki a felolvasott textusból. Elmondása szerint ebben a kis szóban lyes életúton is így érdemes végignézni” - tette hozzá. Majd így folytatta: „Most a gyülekezet és a lelkész számára közös útszakasz következik. Fontos, hogy békességben, szeretetben, építő együtt munkálkodásban teljen.” Kovács László beiktatását követő igehirdetésében Krisztusról, az igazi szőlőtőről beszélt. „Hiszem, hogy mint keresztyének nem álmodozók, hanem a világ legrealistább emberei vagyunk” — fogalmazott a lelkész. Majd Jn 15,5 alapján négy tényt hangsúlyozott. A vessző a szőlőtő nélkül életképtelen. A szőlőtő önmagával táplálja a vesszőt - így táplálja lelkünket Krisztus az igében és a szentségekben. A szőlőtőn keresztül a vesszők egymással is kapcsolatban állnak. A szőlőtőhöz kapcsolódó vessző mindenképpen megtermi gyümölcsét -rendkívül mély tapasztalat és reményforrás található: abban az Istenben reménykedünk, aki eddig is, és majd ezután is megsegít bennünket. „A gyülekezet léte prédikálja, hogy az Úr törődik itt élő népével. De a szeménem magától, hanem Krisztusból. „Tények ezek, amelyeket komolyan kell vennünk” - mondta Kovács László. — „Nem álmokat kergetünk, hanem a valóságos szőlőtőhöz, Krisztushoz kapcsolódunk.” Az úrvacsorás istentiszteletet követő közgyűlésen beszámoló hangzott el a lelkészlakás felújításának folyamatáról, majd köszöntések következtek. A Vasi Egyházmegye nevében Sztrókay Attila szólt, a gyülekezetben szolgáló korábbi lelkészek közül Rác Miklós és Solymár Péter adta át jókívánságait a frissen beiktatott szolgatársnak. Teke Ilona felügyelő Kovács László előző szolgálati helye, a sandi és páti közösség köszöntését hozta. Az ő ajándékuk volt az a Luther-kabát is, amelyet a lelkész első alkalommal a beiktatási istentiszteleten viselt. Szemerei János az egyházkerület nevében szólt, és köszönetét mondott egyrészt Kovács László korábbi szolgálatáért, másrészt a nemeskoltai gyülekezetben korábban szolgálatot ellátó lelkészek munkájáért. Ezek után a parókia udvarán sor került a felújított épület megáldására, majd a délután szeretetvendégséggel ért véget, ahol bőséges és szívélyes vendéglátás várta a helyi és a messzebbről érkezett híveket. ■ Adámi Mária „Kora hajnalban...” Görög Zoltánné lett a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület új főnökasszonya A 2012-es Túrmezei Erzsébet-emlékévben gyakran történik említés arról, hogy a száz éve született diakonissza költő az egyesület rendszerváltást követő újraindulásától kezdve a Fébé főnökasszonya volt. Halála után előbb egy évig Magassy Katalin viselte ezt a tisztséget, majd Taschner Erzsébet diakonissza testvér szolgált főnökasszonyként. Az ő halála után - Veperdi Zoltán lelkész mellett - dr. Visnyei Orsolya volt az egyesület társelnöke, ám a közelmúltban lemondott tisztségéről. Helyére - ismét főnökasszonyként - Görög Zoltánnét választotta meg a Fébé közgyűlése. Beiktatására húsvétvasárnap került sor Budapesten, az anyaház Hűvösvölgyi úti kápolnájában. Az ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás, egyházunk diakóniai munkáért is felelős püspöke hirdette Isten igéjét Lk 24,1-12 alapján. A liturgiában Veperdi Zoltán Fébé-lelkész volt segítségére (alsó képünkön). Görög Zoltánné már évtizedek óta részt vesz az egyesület munkájában, amellett hosszú idő óta a kőbányai gyülekezet kántora, legújabban pedig az országos iroda munkatársa. Személyes hangú köszöntőjében Fabiny Tamás az új főnökasszony keresztneve, Hajnalka alapján utalt a húsvéti hajnal békéjére, amelyben az asszonyok és a tanítványok a feltámadott Jézussal találkozhattak. Válaszában Görög Zoltánné az elhívásáról tett bizonyságot, majd imádsággal és evangéliumi énekkel szolgált az istentiszteleten. Az ünnepi alkalmat követően az anyaház és a vele szomszédos nyugdíjaslelkész-otthon lakói bőséges húsvéti szeretetvendégségen voltak együtt. Ezen sokan személyes élményeket idéztek fel a Fébé múltjáról, Buda Annamária, az országos iroda diakóniai osztályának vezetője pedig színes beszámolót tartott egyházunk szeretetszolgálatáról. Az ünneplő és hálaadó közösség tagjai azzal a reménységgel voltak együtt még órákon keresztül, hogy a megújuló Fébé-egyesület a Magyarországi Evangélikus Egyház szolgálatának hitelességéhez is hozzájárulhat. ■ Buda Annamária felvételei Nézőpont kérdése Nyugdíjas papnők és papnék csendesnapja ► A nyugdíjas papnők és papnék csendesnapja résztvevőinek március 31-én minden okuk meglett volna arra, hogy keseregjenek. Az idő hűvösebbre fordult, a meghívottaknak csupán a fele tudott eljönni a budapesti Deák téren megrendezett alkalomra, a kimentésüket kérők leveleiből kiderült, hogy sokan közülük nagyon komoly betegségekkel küzdenek... Ráadásul a szervezők által választott témacím - Szűkülő távlataink - sem tűnhetett túl szívderítőnek. Ez a cím ugyanis kérlelhetetlenül utalt az időskor nyomorúságára: az idő lejár, a lehetőségek korlátozottak. Fogy az erőnk, fogy a türelmünk... - vázolta híven a helyzetet már előadása elején Sárkány Tiborné Kecskeméten élő lelkésznő. Kedves, humorba ágyazott szavai azonban korántsem keserűségre és lemondásra, sőt inkább hálaadásra indították hallgatóságát. Ahogyan a csendesnap megnyitó igehirdetésében Nobik Erzsébet szarvasi lelkipásztor asszony is tette, ő is Isten egész életünkön át hordozó irgalmára, szeretetére irányította a figyelmet. Arra, mennyi mindenen segítette át a ma már nyugdíjas papnékat az Úristen kegyelme aktív szolgálatuk idején. És milyen erőt ad az öregségben is az erőtlenséggel vívott csatában?! Sőt ő ott van akkor is, amikor a hit „fogyatkozik” meg - Isten támasz marad a kísértés óráiban is. Sárkány Tiborné őszinte vallomása sokaknak nyújthat vigasztalást, akik elcsüggednének megingásaik, esetleg állhatatlanságuk miatt. Bizony kemény próbákat áll ki a hit, amikor az ember betegágyba, szenvedések közé vagy éppen szerettei koporsója elé kényszerül. De Urunk ekkor is velünk van, és átsegít a lelki viharokon. Tágas terébe ez is beleillik. A papnécsendesnap témája nem véletlenül egészült ki így - utalva a 31. zsoltár szerzőjének vallomására: szűkülő távlataink Isten tágas terében. („Tágas térre állítottad lábamat’.’ - Zsolt 31,9) Beate Peschke asszony, aki a Bajor Papnészövetség üdvözletét adta át, Rembrandtnak a tékozló fiú hazatérését ábrázoló festményéről beszélt. Felhívta a résztvevők figyelmét az édesapára, a gyermekét szorosan, roppant szeretettel ölelő karjára és az eltérő kézfejekre. Az egyik kéz mintha nőé lenne: finom, lágy, a másik férfias, határozott, erős. Isten ezzel a „kettősséggel” hordozza életünket. Délután a 17-18. század jelentős evangélikus nőalakjait mutatta be dr. Kertész Botond, az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársa. Valójában már a délelőtti beszélgetés során is elhangzott néhány régi papné neve, akik a mai nyugdíjasoknak egykor példaképeik lettek. És akaratlanul is elhangzott a kérdés: vajon a maiak közül kinek a szolgálata marad majd meg áldott emlékként az utókor számára? A csendesnap résztvevői nosztalgiázás helyett mégis azt vették számba, arról számoltak be csillogó szemmel, hogy Isten hol használja fel őket az egyház építésében még ma is, korlátáik ellenére is. A szolgálatból ugyanis maga az Úristen sem enged nyugdíjba menni. A csendesnap résztvevőinek talán lett volna okuk a kesergésre. Fogy az erő, eltelt az idő, közeledik az út vége... De március 31-én a nyugdíjas papnék Isten távlatából látták életüket és a rájuk váró jövőt. S ez örömöt és felszabadult mosolyt csalt az arcukra. ■ B. Pintér Márta Beate Peschke asszony szavait Görög Zoltánné tolmácsolta