Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-04-15 / 15. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. április 15. !► 3 Valóban Isten Fia! 1^ Folytatás az 1. oldalról Szerették volna ezzel is kifejezni, hogy - akárcsak Jézus kortársai - mi is mennyire nehezen ismerjük fel sokszor az életünkben Jézus Krisz­tust, az élő Isten Fiát. Kiemelkedő szerephez jutott az idén a Kísértő is, aki nemcsak a mi emberi életünket nehezíti, de az emberi testbe öltözött Istent sem kí­mélte. A sátán és Jézus közötti pár­beszédekkel és összeütközésekkel hangsúlyozta az előadás azt, hogy Jé­zus áldozata nem alkudozás a go­nosszal az emberért, hanem Isten embermentő szeretetének győzelme a Kísértő felett is. A megtett hétszáz kilométernyi út alatt egyre jobban összeforrt a csapat, s egyre mélyebben élték meg a gyü­lekezetekkel létrejövő közösséget. Köszönetük nemcsak a gyülekeze­tek vendégszeretetének és a gyüleke­zetek anyagi támogatásának szól, hanem annak is, hogy szolgálatuk so­rán velük élték és imádkozták át a szenvedéstörténetet: a köztünk élő Jé­zus szeretetét dicsérve! ■ Az EHE harmadéves hallgatói A reménység útkereszteződésében Lelkészbeiktatás és parókiaszentelés Nemeskoltán ► Új lelkészük beiktatására és a felújított parókia megáldására gyűltek össze március 31-én, szombaton a nemeskoltai gyü­lekezet tagjai. Kovács Lászlót a Vas megyei esperes, Rostáné Piri Magda iktatta be hivatalá­ba. Igehirdetéssel Szemerei Já­nos, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püs­pöke szolgált. „Kereszteződött egy gyülekezet és egy lelkész útja” - kezdte 2Kor 1,10 alapján tartott prédikációját a püspök. „A reménység útjainak kereszteződé­se ez: amikor a gyülekezet útja és a lel­kész személyes útja összeér.” Szeme­rei János ezután az „is” szócskát emelte ki a felolvasott textusból. El­mondása szerint ebben a kis szóban lyes életúton is így érdemes végignéz­ni” - tette hozzá. Majd így folytatta: „Most a gyülekezet és a lelkész számá­ra közös útszakasz következik. Fontos, hogy békességben, szeretetben, építő együtt munkálkodásban teljen.” Kovács László beiktatását követő igehirdetésében Krisztusról, az iga­zi szőlőtőről beszélt. „Hiszem, hogy mint keresztyének nem álmodozók, hanem a világ legrealistább emberei vagyunk” — fogalmazott a lelkész. Majd Jn 15,5 alapján négy tényt hang­súlyozott. A vessző a szőlőtő nélkül életkép­telen. A szőlőtő önmagával táplálja a vesszőt - így táplálja lelkünket Krisztus az igében és a szentségek­ben. A szőlőtőn keresztül a vesszők egymással is kapcsolatban állnak. A szőlőtőhöz kapcsolódó vessző min­denképpen megtermi gyümölcsét -rendkívül mély tapasztalat és remény­forrás található: abban az Istenben reménykedünk, aki eddig is, és majd ezután is megsegít bennünket. „A gyülekezet léte prédikálja, hogy az Úr törődik itt élő népével. De a szemé­nem magától, hanem Krisztusból. „Tények ezek, amelyeket komolyan kell vennünk” - mondta Kovács László. — „Nem álmokat kergetünk, hanem a valóságos szőlőtőhöz, Krisz­tushoz kapcsolódunk.” Az úrvacsorás istentiszteletet köve­tő közgyűlésen beszámoló hangzott el a lelkészlakás felújításának folyamatá­ról, majd köszöntések következtek. A Vasi Egyházmegye nevében Sztrókay Attila szólt, a gyülekezetben szolgáló korábbi lelkészek közül Rác Miklós és Solymár Péter adta át jókívánságait a frissen beiktatott szolgatársnak. Teke Ilona felügyelő Kovács László előző szolgálati helye, a sandi és páti közös­ség köszöntését hozta. Az ő ajándékuk volt az a Luther-kabát is, amelyet a lel­kész első alkalommal a beiktatási isten­tiszteleten viselt. Szemerei János az egy­házkerület nevében szólt, és köszöne­tét mondott egyrészt Kovács László ko­rábbi szolgálatáért, másrészt a ne­meskoltai gyülekezetben korábban szolgálatot ellátó lelkészek munkájáért. Ezek után a parókia udvarán sor került a felújított épület megáldásá­ra, majd a délután szeretetvendégség­­gel ért véget, ahol bőséges és szívé­lyes vendéglátás várta a helyi és a messzebbről érkezett híveket. ■ Adámi Mária „Kora hajnalban...” Görög Zoltánné lett a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület új főnökasszonya A 2012-es Túrmezei Erzsébet-emlék­­évben gyakran történik említés arról, hogy a száz éve született diakonissza költő az egyesület rendszerváltást kö­vető újraindulásától kezdve a Fébé fő­nökasszonya volt. Halála után előbb egy évig Ma­­gassy Katalin viselte ezt a tisztséget, majd Taschner Erzsébet diakonissza testvér szolgált főnökasszonyként. Az ő halála után - Veperdi Zoltán lelkész mellett - dr. Visnyei Orsolya volt az egyesület társelnöke, ám a közel­múltban lemondott tisztségéről. He­lyére - ismét főnökasszonyként - Görög Zoltánnét választotta meg a Fébé közgyűlése. Beiktatására húsvétvasárnap ke­rült sor Budapesten, az anyaház Hűvösvölgyi úti kápolnájában. Az ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás, egyházunk diakóniai mun­káért is felelős püspöke hirdette Is­ten igéjét Lk 24,1-12 alapján. A litur­giában Veperdi Zoltán Fébé-lelkész volt segítségére (alsó képünkön). Görög Zoltánné már évtizedek óta részt vesz az egyesület munká­jában, amellett hosszú idő óta a kőbányai gyülekezet kántora, leg­újabban pedig az országos iroda munkatársa. Személyes hangú köszöntőjében Fabiny Tamás az új főnökasszony ke­resztneve, Hajnalka alapján utalt a húsvéti hajnal békéjére, amelyben az asszonyok és a tanítványok a feltáma­dott Jézussal találkozhattak. Válaszá­ban Görög Zoltánné az elhívásáról tett bizonyságot, majd imádsággal és evangéliumi énekkel szolgált az isten­tiszteleten. Az ünnepi alkalmat követően az anyaház és a vele szomszédos nyug­­díjaslelkész-otthon lakói bőséges húsvéti szeretetvendégségen voltak együtt. Ezen sokan személyes élmé­nyeket idéztek fel a Fébé múltjáról, Buda Annamária, az országos iroda diakóniai osztályának vezetője pedig színes beszámolót tartott egyhá­zunk szeretetszolgálatáról. Az ünneplő és hálaadó közösség tagjai azzal a reménységgel voltak együtt még órákon keresztül, hogy a megújuló Fébé-egyesület a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház szolgálatának hitelességéhez is hoz­zájárulhat. ■ Buda Annamária felvételei Nézőpont kérdése Nyugdíjas papnők és papnék csendesnapja ► A nyugdíjas papnők és papnék csendesnapja résztvevőinek március 31-én minden okuk meglett volna arra, hogy kese­regjenek. Az idő hűvösebbre fordult, a meghívottaknak csu­pán a fele tudott eljönni a buda­pesti Deák téren megrendezett alkalomra, a kimentésüket kérők leveleiből kiderült, hogy sokan közülük nagyon komoly beteg­ségekkel küzdenek... Ráadásul a szervezők által választott téma­cím - Szűkülő távlataink - sem tűnhetett túl szívderítőnek. Ez a cím ugyanis kérlelhetetlenül utalt az időskor nyomorúságára: az idő lejár, a lehetőségek korlá­tozottak. Fogy az erőnk, fogy a türelmünk... - vázolta híven a helyzetet már előadása elején Sárkány Tiborné Kecskeméten élő lelkésznő. Kedves, humorba ágyazott szavai azonban korántsem keserűségre és lemon­dásra, sőt inkább hálaadásra indítot­ták hallgatóságát. Ahogyan a csen­desnap megnyitó igehirdetésében Nobik Erzsébet szarvasi lelkipásztor asszony is tette, ő is Isten egész éle­tünkön át hordozó irgalmára, szere­­tetére irányította a figyelmet. Arra, mennyi mindenen segítette át a ma már nyugdíjas papnékat az Úristen kegyelme aktív szolgálatuk idején. És milyen erőt ad az öregségben is az erőtlenséggel vívott csatában?! Sőt ő ott van akkor is, amikor a hit „fo­gyatkozik” meg - Isten támasz ma­rad a kísértés óráiban is. Sárkány Tiborné őszinte vallo­mása sokaknak nyújthat vigasztalást, akik elcsüggednének megingásaik, esetleg állhatatlanságuk miatt. Bizony kemény próbákat áll ki a hit, amikor az ember betegágyba, szenvedések közé vagy éppen szerettei koporsó­ja elé kényszerül. De Urunk ekkor is velünk van, és átsegít a lelki viharo­kon. Tágas terébe ez is beleillik. A papnécsendesnap témája nem vélet­lenül egészült ki így - utalva a 31. zsoltár szerzőjének vallomására: szűkülő távlataink Isten tágas teré­ben. („Tágas térre állítottad lábamat’.’ - Zsolt 31,9) Beate Peschke asszony, aki a Bajor Papnészövetség üdvözletét adta át, Rembrandtnak a tékozló fiú hazaté­rését ábrázoló festményéről beszélt. Felhívta a résztvevők figyelmét az édesapára, a gyermekét szorosan, roppant szeretettel ölelő karjára és az eltérő kézfejekre. Az egyik kéz mint­ha nőé lenne: finom, lágy, a másik fér­fias, határozott, erős. Isten ezzel a „kettősséggel” hordozza életünket. Délután a 17-18. század jelentős evangélikus nőalakjait mutatta be dr. Kertész Botond, az Evangélikus Or­szágos Múzeum tudományos mun­katársa. Valójában már a délelőtti beszélgetés során is elhangzott né­hány régi papné neve, akik a mai nyugdíjasoknak egykor példaképeik lettek. És akaratlanul is elhangzott a kérdés: vajon a maiak közül kinek a szolgálata marad majd meg áldott emlékként az utókor számára? A csendesnap résztvevői nosztal­giázás helyett mégis azt vették szám­ba, arról számoltak be csillogó szem­mel, hogy Isten hol használja fel őket az egyház építésében még ma is, korlátáik ellenére is. A szolgálatból ugyanis maga az Úristen sem enged nyugdíjba menni. A csendesnap résztvevőinek talán lett volna okuk a kesergésre. Fogy az erő, eltelt az idő, közeledik az út vége... De március 31-én a nyugdíjas papnék Isten távlatából látták életüket és a rá­juk váró jövőt. S ez örömöt és felsza­badult mosolyt csalt az arcukra. ■ B. Pintér Márta Beate Peschke asszony szavait Görög Zoltánné tolmácsolta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents