Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-04-01 / 13. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2012. április í. *• 13 Édesapa zöld Bibliája Átfogó, a tervek szerint ingyenesen hozzáférhető rendszer készül a magyar kul­turális örökség digitális bemutatására. Az e célból kidolgozott terv a Manda­­lat nevet kapta. Erről rendeztek konferenciátfebruár 23-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tanácskozáson az evangélikus gyűjtemények szakemberei is részt vettek. Digitális almafa Az évek során nagyon sok Bibliánk gyűlt össze. Külön polcon sorakoz­nak azok, amelyeket nem forgatunk nap mint nap; de központi helyen vannak, hogy a gyerekek is lássák, hogy ezekhez a könyvekhez kicsit másképp kell nyúlni és viszonyulni. A legeslegvastagabb és legnehe­zebb Szentírásunk 1892-ből való, ezt csak karácsonykor vesszük elő. Ki­nyitjuk a születés történeténél, és a fa alá tesszük, két gyertya közé. Gyantás-viaszos-ódon illatú. Vár tü­relmesen mindig tizenegy hónapot! Kinőttük a családi Biblia korszakát! Iskoláskortól felfelé mindenkinek van saját Szentírása, ezek az íróasz­talokra kerültek, a hétköznapokat kí­sérik. Mindegyikre varrtam borítót, ► Egyházunkban 2012 nemcsak a reformáció és a nők tematikus éve, illetve a száz éve született Túrmezei Erzsébet diakonissza, költőnő emlékéve, hanem az egyházi tisztségek megújításának esztendeje is. Március 4-én hét régi és két újonnan választott gazdag, jó kapcsolatokkal ren­delkező, együgyű (!) presbiter állt a kispesti evangélikus temp­lom oltára elé, hogy a gyülekezet támogatásával, imádságban kér­jék az Úr áldását szolgálatukra. A címben említettek közül a legfon­tosabb szempont, hogy nem baj, ha a presbiter együgyű. Sőt! Mondjuk ki bátran, kifejezetten kívánatos, hogy a presbiter együgyű, ne beszéljünk félre, egy-ügyű legyen: élete, beszéde, cselekedetei a gyülekezeten kívül és belül is egyetlen ügyre, Jézus Krisz­tus megváltó művére mutassanak. Jézus Krisztus az egyetlen, akiért érdemes vállalni az együgyűséget - „...a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de ne­künk, kik megtartatunk, Istennek ereje” {íKor 1,18; Károli-fordítás) Eb­ben az erőben hívő emberként hi­szem azt, hogy a gyülekezet imádsá­gára válaszul maga az Úr az, aki a presbitereket elhívja a szolgálatba, munkásként az ő aratásába, „...nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl” (2l<or 10,18) Hogyan lehet meghallani és elfo­gadni a hívást? A jó kapcsolatok ré­vén: jó kapcsolat az Úrral, a lelkipász­torral és a gyülekezettel. A Krisztus­ra mint kősziklára alapozó presbiter a vezetést, az útmutatást az Úrtól kapja - tehát a presbiter vezetőként olyan anyagból és színből, amilyet a gyerekek választottak maguknak, így a személyes kötődés, az „enyém” érzése tovább mélyülhetett. A borí­tók belsejébe belső zsebet rejtet­tem, hogy jobban belakható legyen. Fényképek, rajzok, emlékek helye... olyan „titkoké” és kincseké, ame­lyeket csak egy saját Bibliára lehet rá­bízni. A férjem még az egyetemen vett magának egy Károli-fordítású, fe­kete borítású, kicsi kötetet; azt hittük, hogy az az övé! Két hete a katekéta­­csoportról egy zöld színű, újonnan revideált Károli-kiadással jött haza! A gyerekek rácsodálkoztak, hogy pont apa kezébe illik, pont neki va­ló, pont az övé! is vezetés alatt álló ember. Kapcsola­tát ápolja és fejleszti Urával: állhata­tos a napi igeolvasásban és az imád­ságban egyaránt, de nem hanyagol­ja el a kommunikációt a lelkipásztor­ral és a gyülekezettel sem. Isten igéje nélkül a presbiter ten­geren hánykolódó hajó. Ha több ilyen kormányos és cél nélkül hány­kolódó hajó, presbiter közel kerül egymáshoz, annak tragikus következ­ménye lesz: a hajók összeütköznek, felborulnak, a rakomány elsüllyed. Kapcsolat kell tehát az igazi kormá­nyossal, életünk Vezetőjével, hogy a presbiter ismerje és lássa a célt, hogy a hajók egymás mellett felsorakozva ússzanak „egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézus­ban adott jutalmáért” (Fii 3,14). Sokan abban a kényelmes tudat­ban vannak, hogy a cél kijelölése, a hajók vezetése a lelkipásztor felada­ta. Vajon vannak-e olyan presbite­reink, akik nem hagyják magára a lelkipásztort a gyülekezet vezetésé­ben, hanem készek őt megérteni, melléállni, a fáradságos lelki (és sokszor fizikai) munkában támogat­ni? A jó presbiter tehát igyekszik a gyülekezettel és a lelkipásztorral egy szív, egy lélek lenni, hogy a közösség Istennek és az Istent még kereső tel­keknek is elmondhassa: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott.” (2MÓZ 19,8) A jó presbiter gazdag! „...vele va­ló közösségben mindenben meggazda­godtatok, minden beszédben és min­den ismeretben...” (íKor 1,5) Sok száz évvel ezelőtt a gazdagok előjoga volt, hogy saját lovon, saját fegyverrel, díszes ruhában, önként vonuljanak az ellenség ellen. Nincs mit szépíteni, a hívő ember naponta harcban áll! Feladatok, kísértések, kihívások és bűnök állnak előttünk. Előttünk mint A saját Bibliánk, az Élet könyve be­lesimul a kezünkbe és a szívünkbe; összefonódik az imáinkkal. Ahogy él az Ige, élő lehet a saját kötetünk is! Ezt éreztük és éltük, de a zöld Biblia hozta meg a felismerés örömét! Olyan édesapás! Arra vágyom, hogy mindegyik fió­kám vigye majd magával a gyerekko­rával átitatott, saját Szentírását a saját otthonába, és ott kezdjen el családi Bibliaként működni sok-sok éven át. Nincs még egy könyv az emberiség történetében, amelynek ilyen szolgá­lata lenne! Személyes, családi, majd is­mét személyes..., és egyszer megállnak majd egy polcon, várakoznak, ünne­pelnek, várakoznak, megpihennek... ■ Papp Andrea magánemberek és előttünk mint gyülekezet előtt. Ha a presbiter látja, hogy a csata valamelyik szárnyon gyengül, vágtas­son hát oda, és segítse az elgyengült csapatot. Támogassa imádsággal, ta­náccsal, meghallgatással, útmuta­tással, jó szándékkal, megértéssel és bizonyságtétellel. Támogassa a gyü­lekezetét lelkileg, ám ha kell, fizika­ilag is. A csatában nincs idő tétováz­ni - a presbiter dolga a cselekvés. Presbiter vagyok - nem saját érde­memből és akaratomból, hanem Iste­nünk szava által. Látván alkalmatlan­ságomat - nem vagyok elég gazdag az azonnali hadba álláshoz, a kapcsolat­­rendszerem néha akadozik, és alkal­manként kifejezetten sokügyű va­gyok -, Jónás módjára futottam a fel­adat és a felelősség elől, és Mózessel így szóltam: „Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudszV (2MÓZ 4,13) Az Úr azonban nem hagyott odébbállni, szerető, ám határozott hangján szólt: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evan­géliumot minden teremtménynek’.’ (Mk 16,15) Számomra is valóssággá vált: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz!’ (2l<or 12,9) Imádkozzunk presbitereinkért, hogy Istenünk kezéből vegyék elhí­vásukat; hogy imádkozó, igét olvasó, Isten által vezetett vezetők legyenek; hogy a gyülekezetük fejlődése szív­ügyük legyen, életük Krisztusban gyökerezzen; támogassák a lelki­­pásztort a vezetésben, és ha kell, képesek legyenek önállóan a frontvo­nalra állni! „Igyekezz kipróbált ember­ként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szé­gyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét’.’ (2Tim 2,15) ■ Erdész Zoltán A múlt tárgyi emlékeivel dolgozni kü­lönös foglalkozás. Könyvtárak, levél­tárak, múzeumok munkatársai na­ponta találkoznak a múlttal, olyan tárgyakat vesznek a kezükbe, melye­ket évszázadokkal ezelőtt alkottak. A múlttal való szembesülés a jövő iránti felelősségérzetet is felébreszti. Az az irat, könyv, tárgy, amely több száz évvel ezelőtt keletkezett, meg kell hogy őrződjön a következő év­századokban is. Ezért a gyűjtemények gondozóinak nyitottaknak kell lenni­ük a jövő felé is, hiszen nemcsak a múlt, hanem a jelen értékeit is át kell menteniük az eljövendő nemzedé­keknek. A jövő iránt érzett felelősség nem idegen egyházunk tanításától. Is­merjük Luther mondását az almafá­ról: még ma elültetné, ha tudná, hogy itt a világvége. Ha e sorok írá­sának pillanatában a világvége még nem érkezett is el, az „analóg világ­vége” azonban talán már „a kapuk előtt” van, a múlt és jelen történéseit egyre inkább elektronikus, digitális formában ismerhetjük meg - bár a régi és az eredeti soha nem fogja el­veszíteni varázsát. Az emberi kultúra ma ismert leg­ősibb alkotásai azért maradtak fenn, mert hordozóeszközük ellenállt az idő pusztításának. Hammurapi mint­egy négyezer esztendővel ezelőtt gránitoszlopra véste törvényeit. A legfontosabb okleveleket pergamen­re írták, amelyek ma is kiválóan ol­vashatók, pedig az eltelt évszázadok­ban nem mindig voltak ideális klima­tikus viszonyok között. Gutenberg óta az információ megőrzésének titka a sokszorosítás. Az Aranybulla hét példányából egy sem maradt fenn, a vizsolyi Biblia hét-nyolcszáz köteté­ből még megmaradt féltucatnyi. Napjainkra az információ tömörí­tése, tárolása, sokszorosítása hihetet­lenül könnyű és olcsó lett. Amikor számítógépet kezdtem használni, igen szerény „életművem" még nem fért el egy tárolóegységre - akkori­ban flopilemezre. Ma egy körömnyi memóriakártyán a teljes magyar iro­dalomtörténetet magammal vihet­­ném. Egy corvináért több falu jöve­delmét kellett volna kifizetni - ehhez képest ma az információ digitalizá­lása fillérekbe kerül, sokszorosítása pedig lényegében ingyen van. A sok­szorosításnak tehát nincsen akadálya, ez garantálhatja az információ fenn­maradását. Mai hordozóeszközeink azonban nemhogy a gránitoszlop, de még a legrosszabb minőségű papír állé­konyságával sem bírnak. Hogyan le­het elolvasni tíz (horribile dictu: száz) év múlva egy ma rögzített ada­tot, szöveget, képet, zenét, videót? Hol fogom megtalálni a világhálóra ma feltett információt évek, évtize­dek múlva? Az információnak nemcsak az ál­lékonysága, hanem a strukturálása is THESAURUS Rovatgazda: Kovács Eleonóra nagy kérdés. Egy kis faluban minden­ki tudja, hogy ki hol lakik. Nagyvá­rosban már térkép, GPS, telefon­könyv kell ahhoz, hogy valakit meg­találjunk. Minél több adatot digita­lizálunk, annál több figyelmet és időt kell fordítani arra, hogy a táro­lásukra olyan rendszert találjunk ki és működtessünk, amely lehetővé teszi a minél hatékonyabb kereshe­tőséget. A gyűjteményekben dolgozóknak szerencsére ebben már vannak ta­pasztalataik. Könyvtári katalógusok, levéltári jegyzékek és múzeumi leltá­rak mind azt a célt szolgálják, hogy a tárgyakat, illetve a róluk szóló in­formációkat rendszerezzék, elérhe­tővé tegyék. A digitalizálás megkerül­hetetlen, de sok kérdést vet fel, a vá­laszokat pedig mi nem fogjuk már megérni. Az evangélikus gyűjtemények megkezdték a rájuk bízott kincsek di­gitalizálását és közzétételét. A Ma­gyar Evangélikus Digitális Könyv­tár egyre bővülő gyűjteménye min­denki számára elérhetővé teszi felhal­mozott szellemi kincseinket. Talán meglepőnek tűnhet, de ez nemcsak kultúrmisszió, hanem egyházi érte­lemben vett misszió is. Ez a misszió annál hatékonyabb, minél nagyobb egészbe illeszkedik be­le. A közelmúltban elindított MaN­­DA (Magyar Nemzeti Digitális Archí­vum) remélhetőleg végre egy állandó­nak tekinthető keretet fog adni a nemzeti kulturális tartalmaknak. Szervezői egy nemrég tartott konfe­rencián elmondták, hogy az egyházi tartalmaknak is szívesen helyet adnak. Hasonló reménység az Europeana névű gyűjtemény, amely európai kul­turális értékeket tesz közkinccsé. Ha tudunk csatlakozni ezekhez a kezde­ményezésekhez, akkor újabb csator­nákon keresztül találhatnak ránk. Luther pontosan tudta, hogy mi lesz a sorsa az utolsó napon ültetett almafának. Az evangélikus gyűjtemé­nyek elkezdték nevelgetni a maguk kicsiny digitális almafáját, sorsa a gyorsan változó elektronikus térben igen bizonytalan. A múlt átmentését a jövőbe legjobb tudásunk szerint ma nekünk kell elvégezni, a többit pedig rá kell bíznunk arra, aki „mindörök­ké ugyanaz”. ■ Kertész Boto^jő^ történész-muzeetíógus (Evangélikus Országos- Múzeum)-------------------------------------------­A work.mandarchiv.hu/mandalat webhelyen elolvasható a MaNDA alapkoncepciója. HIRDETÉS________________________________________________________________________________________ Meghívó Értesítjük, hogy április 27-29-én továbbképző konzultációt rendezünk gyü­lekezeti munkatársak számára Piliscsabán, a Béthel Evangélikus Missziói Otthonban (2081 Piliscsaba, Széchenyi u. 8-12.), amelyre minden eddig vég­zett gyülekezeti munkatárs testvérünket szeretettel és örömmel várjuk. Je­lentkezni április 15-ig az alábbi címeken lehet: kata.polyak@lutheran.hu; 1085 Budapest, Üllői út 24. A részvétel díjmentes. D. Szebik Imre ny. püspök, tanfolyamvezető A presbiternek legyenek jó kapcsolatai, legyen gazdag - de fő az együgyűség!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents