Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-04-01 / 13. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2012. április 1. » s A lelkészi munka célja nem a siker - de lehet az eredménye Beszélgetés id. dr. Hafenscher Károllyal Wallenberg-kiállítás nyílt a börtönben ► 1944. március 19. szomorú dátum a magyar történelemben: a „szövetséges” német hadsereg megszállta Magyarországot. Letartóztatta a számára nemkívánatos közéleti szereplőket. Kormányváltást kényszerített ki, megnevezve a kormányalakítással megbízható személyeket. A nácik „Endlösung” programját kiterjesztette a zsidótörvényektől egyre szorongatottabb helyzetben élő, mégis relatív biztonságban lévő magyarországi zsidóságra, illetve a zsidótörvények által zsidónak minősített emberekre. Mindezek a körülmények tág teret engedtek az alantas embereknek ösztöneik kiélésére, de ugyanakkor kiváltottak hősies, áldozatos cselekedeteket is. Baracskán, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet börtönkápolnájában a pozitív példákra emlékeztek a Raoul Wallenberg-kiállítás megnyitóján... > „Hosszú életem legszebb összefoglalása ez a szó: ökumené” - id. dr. Hafenscher Károly március 15. alkalmából a Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült. Vele beszélgettünk életéről, munkásságáról és a kitüntetésről. Magyarország köztársasági elnöke- a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adott át a Parlament kupolacsarnokában. A Magyar Érdemrend középkeresztjének polgári tagozata kitüntetést nyújtotta át id. dr. Hafenscher Károly nyugalmazott evangélikus lelkésznek, ökumenikus tanácsadónak lelkészi szolgálata, teológiai, publicisztikai munkássága, példaértékű életútja elismeréseként.- Az életművéért kapta a kitüntetést. Ehhez szerkesztőségünk munkatársai nevében is gratulálunk! Mit érez élete, életműve legnagyobb sikerének, eredményének, mire emlékszik vissza leginkább örömmel?- Köszönöm az érdeklődést és mindazok szeretetét, akik köszöntöttek. Nem voltak sikereim, csak eredményeim, így tekintek Jézus Urunkra is, akinek nem sikerei, hanem évezredekre szóló eredményei voltak és vannak. Hadd kezdjem azzal - mint aki a nyolcvanhatodik évében van -, hogy akár azt a címet is adhatnám válaszaimnak, amit Szabó Dezső írt le egykor: „Életeim”, így, többes számban, hiszen eseményekben az elmúlt nyolc és fél évtized alatt több életre is elegendő történést lehetne megemlíteni. Életem legfontosabb teendője lelkészi szolgálatom ellátása volt. Nem magam irányítottam sorsomat, alakítottam életutamat, hanem meg vagyok győződve, hogy láthatatlanul, de valóságosan Isten vezette a hosszú út egyes lépéseit. A lelkész nem maga alakítja foglalkozását, nem szabadúszó, hanem Istent szolgálja egy életen át. Hálás vagyok, hogy erre méltatott méltatlanul is a sors Ura.-A közel kilencven év alatt, ahogy fogalmazott, több életre elegendő élménnyel gazdagodott. Mik azok a meghatározó események, életszakaszok, amelyekre szívesen emlékszik?- Valóban, eseményekben is nagyon változatos volt az életem, erre utaltam, mikor a hatvanéves ordinációs emlékünnepélyen korunkról így fogalmaztam: „Oly korban éltem...”- amint Radnóti maga is vallott bonyolult, sokrétű, hol tragikus, hol eredményes életútjáról. Életemet három szakaszra szoktam osztani: a felkészülés ideje (prológus), szolgálatom csúcspontja (dialógus) és nyugdíjas korszakom (epilógus). Mivel már 1989 óta nyugdíjasként élek és dolgozom, egy „ráadáskorszakról” is lehetne szólni (függelék). Szolgálatom nagy részben a 20. században folyt, amit én 1926-tól 2012-ig számítok. Életutamhoz természetesen hozzátartozott családi életem is. A múlt öröksége éppen úgy, mint családalapításom óta hűséges feleségem, gyermekeim, unokáim köre, valamint munkatársaim, kollégáim és barátaim. Ma már arról is beszélhetek, hogy az elmúlt évben első dédunokám is megszületett. Családom mellett utazásaim is beletartoznak életutamba. 1948/49- ben az Egyházak Világtanácsának ösztöndíjasaként Amerikában, Gettysburgben tanulhattam. Hazatérésem után 1954-től kamatoztathattam, szolgálatba állíthattam angol nyelvtudásomat, hiszen ebben az időben már csak nagyon idős kartársaim között voltak néhányan, akik angolul tudtak tolmácsolni. 1969-től, svédországi, lutheránus világszövetségi ösztöndíjam után ugyanezt mondhatom el a svéd nyelvről is. dr. Hafenscher mányait Magyarországon, az Egyesült Államokban és Svédországban végezte. Nyugalmazott evangélikus lelkész, címzetes teológiai tanár, a Magyarországi Evangélikus Egyház ökumenikus tanácsadója. Nem voltam kifejezett nyelvtehetség, a szükség kényszerített rá, hogy á két említett nyelvvel együtt még más nyelveket is elsajátítsak. Volt idő, amikor nyelvismeretem anyagi támogatást jelentett fizetésem kiegészítéseként. Nyelvismeretemet az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus Világszövetség, az Európai Egyházak Konferenciája szervezeteiben is felhasználhattam, és ez tette lehetővé, hogy mind Európában, mind az Egyesült Államokban, Afrikában és Izraelben nemzetközi konferenciákon vagy kurzusokon vegyek részt. Ezek nem turistautazások voltak, hanem fárasztó, felelős részvételek, amelyekből megpróbáltam másoknak is juttatni tapasztalatokat... Leghosszabb megbízatásom során a római katolikus világegyház és a Lutheránus Világszövetség közös bizottságának tagjaként tizenegy évig dolgozhattam együtt világhírű teológusokkal és egyházi vezetőkkel. Itt kell megemlítenem, hogy szokatlanul hosszú ideig, ötévi segédlelkészi szolgálat - Zugló, Kecskemét, Pesterzsébet, Kőbánya, Fót - után harmincöt évig szolgáltam a Deák téren szeretett gyülekezetem igehirdetőjeként, pásztoraként, részben vezetőjeként. Szolgálati helyem, ahogyan egy római katolikus plébános barátom kifejezte, három falu plébánosaként minősíthető, hiszen az egykori Belváros, a gettó egész területe a Király utcától a Rákóczi útig és az Újlipótváros Szent István körúton belüli szakasza tartozott hozzánk, és ez valóban három külön „falu” települését, történeti és társadalmi helyzetét jelentette.- Lelkészi munkáját is méltatták. Mit tart e hivatás legszebb részének, miért jó lelkésznek lenni?- Lelkészi szolgálatom egész ideje alatt végig elsősorban igehirdetőnek és teológusnak tartottam magam, ezért akartam tanulni és tanítani mindig. Már 1952-ben előadást tartottam a Magyarországi Evangélikus Egyház országos közgyűlésén ilyen címen: A segédlelkészi évek: tanulmányi évek. Most kiegészíthetem hat évtized elmúltával: egész szolgálatom teológiai beállítottságú volt. Ez érdekelt, ezt akartam összegyűjtött kincsként továbbadni. Sokat változott a teológia tudománya az utolsó hat évtizedben, így magam is többféle teológiai iskolát ismertem és ismertettem meg. Tanítottam általános iskolában, gimnáziumban, teológiai akadémiánkon és a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, sőt ésti iskolában felnőtteket is. Bármikor tanultam és tanítottam, teológiai alapállásból tettem.- A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytollal ismerte el újságírói tevékenységét, ahogy ez a most kapott díj is méltatta publicisztikai munkásságát. Mit jelent önnek lelkészként az írás, különösen is az újságírás?- Publicisztikai munkásságom korán kezdődött, hiszen középiskolás koromban a Fasori Ifjúsági Kör lapját szerkesztettem. Később az Evangélikus Életbe, az Élő Vízbe, a Lelkipásztorba éppen úgy írtam, mint a Credóba, a Theologiai Szemlébe, a Vigíliába, a Távlatokba, az Új Emberbe, sőt világi lapokba is. Két szakaszban voltam tagja a Magyar UNESCO Médiabizottságnak, egyszer Párizsban képviseltem Magyarországot egy UNESCO-konferencián. írásaimnak hátterében az volt, amit több munkatársammal együtt vallottam: scribere necesse est, vagyis nemcsak hajózni, nemcsak utazni, hanem írni is napi kötelessége, egyben örömteli feladata a lelkésznek. A megjelent cikkek számát több mint hatszázra jegyzem. Néhány írásom angol, német és svéd nyelven is publikálásra került.- Ökumenikus tanácsadóként máig aktívan segíti egyházunk életét. Hogyan látja ma az ökumenikus folyamatot?- Legnagyobb élményeim hosszú életutamban az ökumené ismeretével, ismertetésével és átélésével történtek. 1948-49-ben amerikai egyházi háttéren született meg elhatározásom - hiszen körülöttem több száz egyházi tömörülésről vehettem tudomást -, hogy egész életemben foglalkozni kívánok a 20. század nagy eseményével, tudniillik hogy Jézus Krisztus imádsága újra fényszóró pásztájába került -.„Atyám, akarom, hogy tanítványaim egyek legyenek..’.’ AII. vatikáni zsinat korszaka volt ez, ami fordulópontot jelentett mind a felekezetek egymáshoz való viszonyában, mind a világvallások új szemléletében. Ökumenikus tanácsadó szolgálatom még ma, késő öregkoromban is tart. Az ökumené helyzetét ma nem tartom problémamentesnek, egy szóban foglalhatom össze a 21. század kapujában: krízisben van. Egykor szigorlati dolgozatomat 1944-ben Sopronban a házasság válságáról írtam. A következő évre kaptam meg EVT-ösztöndíjamat a Korunk válsága keresztény etikai szempontból témában. Búvópatakként a krízis szó kettős értelemben került elő újra meg újra. Kórházban értettem meg igazán, hogy a krízisből meggyógyulni is lehet, de a válságba belehalni is. Mégis, hosszú életem legszebb összefoglalása ez a szó: ökumené. Tartalmas szó, vállaltam és vállalom a mai napig. ■ Kiss Tamás Forrás: Evangélikus.hu Raoul Wallenberg élete és kora címmel dr. Orosz Ferenc, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke ismertette az 1944-es történelmi-politikai helyzetet, és felelevenítette a svéd diplomata minden lehetőséget kihasználó embermentő tevékenységét. A kor és a helyzet tragikuma, hogy a zsidók megmentése érdekében a nácikkal viaskodó hős végül az üldözött zsidóságnak felszabadulást hozó szovjet hadsereg áldozatává vált, és minden nemzetközi erőfeszítés ellenére évek múlva a KGB egyik börtönében lelte halálát. Wallenberg a hívő ember címmel Vári Krisztina evangélikus börtönlelkész arról beszélt, hogy az embermentő nem volt rajongó módon, látványosan vallásos ember. Az iskolai hittanoktatásnak és otthoni vallásos nevelésnek köszönhetően viszont olyan felelősségtudat és lelkiismeretesség alakult ki benne, amely nem engedte, hogy magát mentse, amikor másoknak az ő segítségére van szükségük. „Aki megment egy embert, a világot mentette meg” (Talmud) címmel Schönberger András büntetésvégrehajtási főrabbi emlékezett hálával Wallenbergre és mindazokra (köztük Pest német katonai parancsnokára, Gerhard Schmidhuber vezérőrnagyra, a pesti gettó megmentőjére), akik lelkiismeretük szavára egy Március 21-e az antirasszizmus világnapja. 1960-ban e napon Dél-Afrikában vérfürdőbe torkollott és hatvankilenc áldozatot követelt egy apartheidellenes demonstráció - az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) az áldozatok emlékére 1966- ban nyilvánította emléknappá az évfordulót. Hazánkban a MEASZ (Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a Demokráciáért) e napon nyújtja át az általa alapított, Radnóti Miklós nevét viselő díjat olyan személyeknek, akik munkásságukkal, véleményformáló kiállásukembertelen világban is emberek tudtak maradni. A pusztítás áldozataira emlékezve Vencel György kántor a „Kél maié rahamim..!’ kezdetű imádság fájdalmas szavait recitálta. Imádsága után a Wallenberg-egyesület nevében Sipos András nyitotta meg a kiállítást. (Az emlékdélután színesítéseként Masa Tamás a Sabbathsong együttes énekeit szólaltatta meg.) Cséri Zoltán büntetés-végrehajtási ezredes, főtanácsos, intézetparancsnok köszöntőjében kiemelte: Mi sokszor azzal mentegetjük magunkat a cselekedeteink miatt, hogy „kényszerhelyzetben voltunk”. Raoul Wallenberg példája arra tanít bennünket, hogy a kényszerhelyzet, sőt a vészhelyzet is csak azt tudja kihozni belőlünk, ami a szívünkben van. Ha önzés, akkor a mások kárára való gyarapodás, felemelkedés erőszaktól sem visszariadó cselekedeteit. Ha pedig felebaráti szeretet, akkor a felelős áldozatvállalást. A mi feladatunk odafigyelni, hogy mit engedünk eluralkodni a szívünkben. Szénási Jonathan Sándor intézeti lelkipásztor Jézus szavait idézte: „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért.” (Jn 15,12-13; Károli-fordítás) ■ GeSheR-HÍD kai fellépnek a rasszizmus, az antiszemitizmus, a kirekesztés bármely formája ellen. Idén tizenketten részesültek az elismerésben, közöttük Donáth László evangélikus lelkész, volt országgyűlési képviselő. Donáth László nem az első egyházi személyiség, aki „példás, humanista életútja elismeréseként” megkapta a Radnóti-díjat. Korábban Iványi Gábor és Várszegi Asztrik is a díjazottak között szerepelt, tavaly pedig D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök is átvehette a kitüntetést. H Forrás: MEASZ Radnóti-díj Donáth Lászlónak
