Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-03-25 / 12. szám
io ◄! 2012. március 25. FÓKUSZ Evangélikus Élet T. Ágoston László Emma, a böjti szél Sebészet, sebészet A kanyarban kissé nekikoccanunk a falnak, a beteghordó bocsánatot kér, majd betol az előkészítőbe. A mennyezetlámpák s pár felirat alapján sejtem csak, hogy merre járunk a kórházlabirintusban. Fehér csempe mindenütt, halványzöld ruhások sürgölődnek, finom fémcsörgés, aztán letesznek a fejem mellé valami feketét. Pár percet várnunk kell a főorvos úrra - mondja fölém hajolva egy maszkos-szakállas arc -, a nővérke addig majd szóval tartja. Megtudom, hogy egy közeli faluból jár be, a férje hozza-viszi mindennap, de busszal is csak fél óra lenne. Kedvesen cseveg, csacsog, már alig figyelek rá. Egy harminc évvel ezelőtti műtő jelenik meg váratlanul emlékezetem vetítővásznán. Késő este, Erdélyből hazafelé jövet, még időzök kicsit a határ menti városkában. Gyermekkori barátaimnál ért utol a telefon, mennék már vissza, nagyapámat kell bevinni a kórházba, mert kizáródott a sérve. Mentőt hiába hívnak, nincs benzin, a családban meg páros rendszámú autók vannak, e hétvégén pedig csak a páratlan „jár”. Meg sem kockáztatják, mert milicek őrzik a faluból kivezető egyetlen utat. Nyergei), fordulj, s már indulok is! Miért altatnak el, nem értem, csak féldiónyi tumor van a nagyíjamon, helyi érzéstelenítéssel is lehetne. Huszonöt perc lesz - mondja a közben megérkező főorvos, s már teszik is arcomra azt a fekete valamit. Az első ülést hátrahajtva, dunyhával jól kipárnázott fészket készítünk nagyapámnak. Bármilyen óvatosan kerülgetek is a pár kilométernyi kátyús úton, fel-felnyög. Katonadolog, sziszegi. Egyből a műtőbe viszszük. A főorvos magyar, egy szál nővérke asszisztál. Nem tudnak érzésteleníteni, mondják, nincs injekció, csak egy spray-vel fagyasztanak, helyileg. Kint, a jéghideg folyosón szívfájdító hallgatni a jajgatását! Közben néném rendezkedik a kórteremben, dunyha s párna be, meg még egy pléd is, mert nincs fűtés, az ablakok is pokrócokkal vannak szigetelve. Ébresztő, uram, hallom a már ismerős maszkos-szakállas hangját, végeztünk! Tudja, hol van, hogy érzi magát? Mondom, hogy minden rendben, s már tolnak is ki a műtőből. A folyosó nagy óráján látom, hogy negyvenöt perce vagyok úton. A kórteremben mackós beteghordóm barátságosan felnyalábol, s áttesz az ágyra. Jobb lenne egy szépasszonyt ölelgetni - ugratom. Igen, csak nem ebben a súlycsoportban - riposztoz. Nagyapám falfehér, mikor kihozzák, a fájdalom torzzá gyúrta arcát. Megsimogatom, borostái szinte szúrnak. Elhelyezzük az ágyon, néném bebugyolálja, s lábtól leül egy székre. Csöndesen imádkozik. Most látom, többek mellett is virraszt valaki. Mikor e sorokat írom, sebem már begyógyult. Nézem a heg ívelt vonalát, s a rég porladókon tűnődöm. Meg a kórházakon... ■ OzSVÁTH SÁNDOR Az idén korán lesz húsvét. Még ki se hűlt a kiszebábukat égető farsangi láng pernyéje, máris zúgni kezdtek a böjti szelek. No igen - mormogta magában Dobrai, aki életének egy szakaszában idegenvezető is volt, így meg kellett tanulnia, mi az a húsvét, a farsang meg a kiszebábu, amelyet egykor szalmából kötöttek egy botra, s elégették a téltemető farsangi felvonuláson. - Kíváncsi lennék rá - morfondírozott tovább -, hogy a lakótelep harmadik emeletén hányán tudnák elmagyarázni, mi is az a húsvét, meg miért böjti a böjti szél... Pedig sokuknak még a nagyanyja is sokszoknyás parasztlányként várta a szíve választottját húsvét hajnalán a pitvarajtóban, hogy maga festette hímes tojással kedveskedjen a locsolóinak. Manapság már ez is nyuszitojás... A locsolkodás meg nem egyéb, mint ok az ivásra. Jól berúgnak a műtrágyából erjesztett kannás bortól, laposra verik egymást, és vége a húsvétnak. Ha mondaná, tán el se hinnék, hogy egykor a templomba hívó harangszóig tartott a locsolkodás. Legföljebb visszakérdeznének: „Mi a fene, aztán tökrészegen mentek a templomba?” A böjtöt legföljebb éhségsztrájknak neveznék, de hogy ehhez ki csinálja a szelet?... Igen, azok az emberek hitték, hogy a templom Isten háza. És azt is hitték, hogy Isten akarata mindenek fölött való. Manapság már nem korszerű az efféle gondolkodás. Nem hát, hiszen a rádió meg a tévé egész nap azt harsogja, ezt hirdetik az óriásplakátok meg a bulvárlapok reklámjai: vegyél, vegyél, vegyél! Valósítsd meg önmagadat, mert megérdemled! Egyszer élsz, most szerezz meg mindent, amit szemed-szád kíván, mert amit ott hagysz, megszerzi előled más, és soha többé nem lehet a tiéd. Te légy a legszebb, legokosabb és a legerősebb! Hajts mindent és mindenkit a hatalmad alá, és taposd el kegyetlenül, akinek ellenvéleménye van!...- Látom, már megint belebúsultál a világba - szólalt meg az ablak előtt némán ácsorgó Dobrai mögött a felesége. - Meghallgatod a rádióban a híreket, és azt hiszed, itt a világ vége. Jobban tennéd, öreg, ha sétálnál egyet a parkban, és kiszellőztetnéd a fejedet. Talán még találkozhatsz is valami régi cimboráddal... Azt hiszed, a mi generációnk jobb volt ezeknél? A fenét, csak a saját hülyeségeit könnyebben megbocsátja az ember.- Igazad van, Juliskám - fordult meg a férfi -, de hát tudod, hogy az ember mindig jobbat várna, és duplán bosszantja, ha látja, hogyan követik el az utána következők azt a hibát, amit már neki se lett volna szabad elkövetnie.- Sakkozhatnál egyet Pali barátoddal...- Nincs itthon, a fiával bütykölnek valamit a kocsin.- Akkor sétálj el a Tescóba, hozz egy palack üdítőt.- Tudod, hogy utálok vásárolni, meg zavarnak az árkád alatt ücsörgő, kolduló hajléktalanok. Amikor kipakol az ember a kocsiból, mindig odajön valamelyik, hogy majd ő visszatolja a helyére. Hát persze, mert benne van a százas...- Ne dohogj, öreg, mert úgy maradsz!- Rendben van, megigazítom a másik szobában az ablakzárat, nehogy benyomja a szél. A tízórai hírekben mondták, hogy Ausztria felől valami orkán közeledik.- Jó, hogy nem tornádó - ingatta a fejét hitetlenkedve az asszony.- Miket nem mondasz... Jönnek a böjti szelek, mint minden évben húsvét előtt.- Biztos igazad van - hagyta rá a férfi -, csakhogy mostanában, mióta ezt a globális fölmelegedést emlegetik, háztetőket sodornak le meg fákat csavarnak ki tövestül az effajta szellők. Olyan vidékeken tarolják le az erdőket meg rombolják földig a városokat, ahol korábban hírét se hallották se a hurrikánnak, se a tornádónak. Biztos, ami biztos, megnézem azt az ablakot. Megnézte. Bütykölt rajta vagy fél órát, míg a felesége be nem szólt a szobába:- Gyere, Janikám, mert tényleg kihűl az étel, aztán megint morogsz majd miatta! Most nem morgott. Szó nélkül letette a szerszámot, illedelmesen megmosta a kezét, asztalhoz ült, és mindent megevett, amit elé tett az asszony. Megitta rá a hosszúlépését, és elnehezültek a szempillái.- Látom, elbágyadtál, mint a böjti napsugár - mondta az asszony mosolyogva. - Gyere, tedd le magad a heverőre, betakarlak. Szundíts egyet! Arra ébredt, hogy a felesége rázogatja a vállát.- Gyere már, segíts! Megjött a vihar, és benyomta azt a nyomorult ablakot. Még szerencse, hogy be volt húzva a függöny, nem verte ki az üveget. Az álomtól bódult fejjel indult a szomszéd szoba felé. Nyitotta volna az ajtót, de nem engedett. Aztán meg hirtelen felpattant a zár, s szinte beesett a helyiségbe. Úgy nézett ki a szoba, mint a rosszul sikerült amerikai thrillerekben az ügynöké egy alapos házkutatás után. A bútorok felborogatva, a padlón széttört üveg-, cserépdarabok, s a nyitott ablakon keresztül a hátsó falig hordta a szél a felkavart avart meg az esőcseppeket.- Te jóságos Isten! - állt meg a szoba közepén szétterpesztett lábakkal. - Mit lehet ezzel kezdeni? Földrengés van, vagy mi a fene? Valahogy csukjuk be az ablakot! Várj, azzal a léccel betámasztom... A vizet is föl kell szedni a parkettáról, mert fölpúposodik. Vigyázz, söpörd föl a cserepeket, mert még összevagdossa a kezedet! Hát ez meg mi a fene? - szedett föl a padlóról egy jókora darab tetőfedő kátránypapírt. Aztán kinézett az ablakon, és szinte földbe gyökerezett a lába.- Nézd már, Juliska! A Horváthék háza tetejét megkezdte a szél. Csak úgy dobálja le róla a kátrányborítót...- Nemcsak a papír az, Janikám, hanem oda nézz! Deszkával együtt viszi az egészet. Emlékszel? Amikor fölrakta a tetőfedő, azt mondta, ez százszor biztosabb, mint a cserép. A Batáék fenyőfáját meg tövestül kicsavarta. Még szerencse, hogy a kerítésre dőlt. Istenem, micsoda kár - zokogta. - Egy élet munkája vész el percek alatt.- Azt a hatalmas fát? Van vagy ötvenéves... Ha az kidőlt... Úgy ám...Nemcsak a kerítést ütötte agyon, hanem a villanykarót is. Nézd meg, van-e áramunk! Az asszony felkattintotta a kapcsolót, és halkan, megadóan mondta:- Nincs villanyunk. Se nekünk, se az utcának.- Akkor pedig fűtésünk sincs - tette hozzá a férfi -, mert áram nélkül a cirkó se működik. Hiába van gáz, a keringetőszivattyú nem dolgozik. Hívd föl az elektromosokat, tudd meg, mikor lesz újra áram. Én meg fölmegyek a padlásra, megnézem, maradt-e a tetőn cserép. Maradt. Csodával határos módon, hiszen a környező házak tetején szinte mindenütt bekandikált a nap, vagyis becsorgott a szélverte eső, de náluk csak alig néhány cserepet lazított meg a vihar. Néhány rossz lábossal fel lehetett fogni a becsorgó vizet. A telefon viszont állandóan foglaltat jelzett. Másfél órába telt, mire beleszólt a kagylóba egy fáradt női hang, sokadszor ismételve a száraz szöveget: „Sajnos nem tudom, asszonyom, mikorra áll helyre az áramszolgáltatás. A vihar nagyon sok helyen megrongálta, letépte a vezetékeket. Minden szerelőnk a helyreállításon dolgozik.” Később a kis elemes zsebrádióból tudták meg, hogy nemcsak az ő városukban pusztított az Emma nevű hurrikán, hanem az egész országon, sőt szinte egész Európán átrobogva házakat rombolt le, erdőket tarolt. Volt, ahol óránként kétszáz kilométeresnél is nagyobb sebességgel tombolt. Romok, sebesültek, halottak jelezték az útját. Valahol egy kamiont is lesodort az útról. Hmm... - gondolkodott el Dobrai. - Sose hallottam még az Emma nevű hurrikánról. Európában meg egyáltalán nem szokott ekkora erejű szélvihar támadni.- Sok mindenhez hozzá kell szoknunk vénségünkre, Janikám, de elsőként azt kell kitalálnunk, hová tettük a karácsonyi gyertyákat, mert a sötétben még eltévesztjük a szánkat.- Az ám, meg előkotorni valami meleg takarót, mert fűtés nélkül megfagyunk az éjjel.- Látod, most tudjuk csak, milyen kár volt kidobni szegény anyám libatollas dunnáját. Az alatt a fűtetlen szobában is melegben volt az ember.- Késő bánat eb gondolat - ölelte át a nejét a férfi. - Azt hittük, ebben a modern világban nem fordulhat elő velünk ilyesmi, és látod, elég egy egyszerű áramszünet, máris felborul az egész jól szervezett, összkomfortos életünk.- No, vége a filozofálásnak, a tettek mezejére kell lépnünk, mielőtt teljesen kihűl a lakás. Felhívom Panniékat. Náluk központi fűtés van a lakótelepen. Ott alszunk az éjszaka, aztán majd holnap eldöntjük, hogyan tovább. Ezzel már ugrott is a telefonhoz, s tárcsázta a nővére számát. Miután kölcsönösen elsajnálgatták egymást meg ezt az egész hurrikán verte világot, Juliska megkérdezte, hogy aludhatnának-e náluk az éjszaka, mert az áramszünet miatt náluk leállt a fűtés.- Gyertek, csak gyertek, szívesen látunk benneteket - mondta a nővére.- Hanem ha van gyertyátok, azt hozhatnátok, mert nekünk csak elemlámpánk van. A gyerekek kidobták a régi karácsonyfadíszeket. A kínai piacon vettek égősort, de kiderült, hogy zárlatos, így aztán a fával együtt kukába került az egész.- Állj meg, vándor! - szólt közbe a férfi. - Ha ott sincs áram, akkor a lift se jár. Hogyan mászunk föl a fájós lábainkkal a sötét lépcsőházban a nyolcadik emeletre? Mivel erre a kérdésre egyikük se tudta a választ, a félig égett karácsonyi gyertyák fényénél előkeresték a szekrény mélyéről a gyapjúpulóvereket meg a színehagyott, régi plédeket, és vacsora után úgy bújtak össze az ágyban, mint hajdan a mézesheteikben. Mármint hogy olyan szorosan, csak a ruha volt több rajtuk...- Különös, hogy épp ma jutott eszembe - motyogta a férfi az áliáig húzva a takarót.- Mi, te vén filozófus?- Hát a húsvét meg a böjti szelek. Idegenvezetőként meg kellett tanulnom a különböző farsangi meg böjti népszokásokat, a templomok meg a kegyhelyek történetét. A legmélyebb álmomból ébredve is úgy fújtam bármelyiket, mint a vízfolyás.- Az volt a dolgod, azért fizettek...- így igaz. Nem is ez az én gondom, hanem az, hogy csak elhadartam, felmondtam a leckét, és eszembe se jutott, hogy egy misztériumról beszélek, a teremtő és a teremtett kapcsolatáról.- Nem papnak szerződtél vagy prófétának, hanem idegenvezetőnek. Azt se te határoztad meg, miben kell hinniük az embereknek...- Hát éppen ez az. Csak mentem a magam feje után, és nem láttam tovább az orromnál. Kellett a pénz a gyereknek cipőre, ruhára, házfelújításra... Emlékszem, egyszer kommunista szombaton vezettem egy csoportot a bazilikában. Ezek meg kiirtják az őserdőket, pocsolyává szennyezik a tengereket, és lassacskán eltűnik fölülünk a nap meg a hold, annyi körülöttünk az űrszemét. Aztán csodálkoznak, ha egyszer csak megjelenik az Emma, és elsöpri a házaikat.- Gondolod, hogy Ő ütött az ember kezére?- Nemcsak gondolom, Juliskám, biztos vagyok benne. Ők is tudják, csak nem akarják elhinni. Úgy képzelik, addig még becsaphatják, míg nekik van szükségük rá, pedig az óra csak az ember idejét méri. Ezért ilyen harapós a böjti szél.- Böjti szél karácsonyról maradt, félig égett gyertyákkal.- És egy kéz, amelyik megállítja a házunk előtt... Lehet, hogy ezután mindig Emma után következik a virágvasárnap?
