Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-03-25 / 12. szám
2 -m 20X2. március 25. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio BÖJT 5. VASÁRNAPJA (JUDICA) - ZSID 7,24-27 A tökéletes főpap oecumenica Igazságos és könyörületes Urunk! Hálát adunk azért, hogy Jézus Krisztusért Atyánkként szólíthatunk meg. Magasztalunk végtelen kegyelmedért, hogy mélyre hajoltál értünk a kereszten. Nem ítéleted pusztító erejével versz végig rajtunk, ahogyan megérdemelnénk, hanem inkább hűségeddel és oltalmazó szereteteddel ölelsz körül. Köszönjük neked a böjt ajándékait, a veled és önmagunkkal való találkozás lehetőségét. Add, hogy az ünnepre készülve egyre inkább kinyíljon, kibontakozzon számunkra ennek a drága időnek a gazdag tartalma. Te, aki igazán látsz minket, végy kezedbe, formálj, ahogyan a fazekas dolgozik az agyaggal. Hadd újuljunk meg, alakuljunk át, hadd lehessünk olyanokká, amilyennek te megálmodtál minket. Köszönjük életet megtartó igédet, szavadat. Köszönjük, hogy volt ma is friss, útbaigazító üzeneted a számunkra. Köszönjük Jézus Urunk ígéretét, amely ennek a szónak a halálon túl is megtartó erejét hirdeti. Valljuk, hogy aki hittel fogadja, az nem merül el, nem fullad bele a minden irányból fenyegető bűnök, kölöncök, terhek, gondok áradatába, hanem erőt és bátorságot kaphat a holnapra. Urunk, irgalmadba ajánljuk az egyházat és az egész keresztyénséget. Add, hogy tanítványként mi se máson tájékozódjunk, hanem te légy és maradj az egyetlen igazodási pont a számunkra. Legyen láthatóvá rajtunk irgalmad, emberszereteted és akaratod. Tégy alkalmas eszközeiddé bennünket, és ajándékozz meg azoknak az erejével, akik félelemtől mentesen képviselnek téged ebben a világban. Add, hogy a környezetünkben ne csupán aggodalommal tekintsünk körül, hanem indíts felelősségteljes, másokért áldozatot vállaló szeretetre. Ne hagyd, hogy érzéketlenek maradjunk a sokféle nyomorúság, a fájdalom, a panasz, az ellehetetlenülő emberi kapcsolatok, a társadalmi feszültségek láttán. Add, hogy legyen időnk meghallgatni a ránk bízottakat, kicsinyeket és nagyokat egyaránt, de add meg azt is kegyelmesen, hogy legyen bátorságunk szólni is, amikor szólni kell. Ha kevésnek, kicsinek érezzük sokszor magunkat a rajtunk túlnövő erőkhöz képest, emlékeztess el nem múló jelenlétedre, hatalmad erőforrásaira. A te kezedbe tesszük le a sokszínű világ sokszor a számunkra is érthetetlen ellentmondásait. Te fékezd meg a gyűlöletet, törd le az agresszió erejét. Zárd el a keserűség, a tehetetlenség, a düh feltörő forrásait. Könyörgünk népünkért, hazánkért! Amikor olyan távolinak tűnik a kibontakozás lehetősége, érezhessük, hogy megtartó, védelmező kezed nemzetünk jövőjét is hordozza. Könyörgünk minden népért és nemzetért, az egész emberiségért. Irgalmadba ajánljuk a betegeket, szenvedőket, a halál révén állókat, a magukra maradt embereket. Könyörgünk a célt vesztett életekért, az ellehetetlenült körülmények között vergődőkért. Állj a testi-lelki kínokkal küszködök mellett nehéz óráikon. Te vezess, hogy az igazság és jogosság mértékét ne máshol, hanem nálad keressük, megmentő és oltalmazó Urunk. Ámen. EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLED. ÉLEDT Böjt ötödik vasárnapja Krisztust mint az új szövetség főpapját állítja elénk. A Zsidókhoz írt levél hetedik fejezetéből kijelölt szakasz nem értelmezhető helyesen a kilencedik fejezetben olvasható kijelentés nélkül: „Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek” (Zsid 9,11-14) A levél szerzője itt mindenekelőtt a főpap kettős funkciójára mutat rá: egyrészt Isten elé kell lépnie, hogy közbenjárjon a rábízottakért, másrészt az értük bemutatott áldozat vérével meg kell tisztítania őket a bűntől. Az ószövetségi főpap csak a templomnak az Isten mennyei lakóhelyét jelképező, kárpittal elválasztott legbelső szentélyébe léphetett be, de valósággal nem jelenhetett meg Isten mennyei trónja előtt, hogy a népért közbenjárjon. Az általa bemutatott áldozat vére is csak külsőleg tette tisztává azokat, akikért felajánlotta. A bűn azonban nem külsőleg szennyezi be az embert, hanem a szívét és a lelkét teszi tisztátalanná. A bakok és bikák vére, amellyel az ószövetségi főpap évente, az engesztelési napon meghintette a gyüleke-A böjti vasárnapok tematikája hallatlan nagy kincs. Lehet ugyan úgy élni és szervezni a gyülekezeti életet, hogy ezt figyelmen kívül hagyjuk, de hihetetlen lelki gazdagságtól fosztjuk meg magunkat, ha ezt tesszük. Bár a böjti időszak liturgikus színe, a lila (violett) egységes időszakot és tematikát sejtet, de aki - akár lelkész, akár gyülekezeti tag - egyszer veszi a fáradságot, és tudatosan végigjárja a böjt hétheti útját, az rájön, hogy ez az egység sokféle színből áll össze. Ezen a palettán a múlt vasárnap (Örvendj, Isten népe - Laetare) rózsaszínű volt, a mai szín a fekete. A zsoltárok kezdőszava vezet minket az úton, ezek azok a mérföldkövek, amelyeknél megállunk, és „lendületet” veszünk. „ítélj meg engem, Istenem...” - hangzik a mai bevezető zsoltár (introitus) kezdőmondata (Judica me Domine). A böjti időszak fordulópontjához ért. A múlt heti „örömvasárnap” kifejezte azt, hogy a húsvétkor keresztelésre készülők „alig fékezhető örömmel” gondolnak a nagy pillanatra, amikor személyre szólóan hangzik Isten gyermekévé fogadó szava. Judica vasárnapjától most már a készülődésben a befelé fordulás időszaka következik. Nem Laetare vasárnapjának - húsvéttal és a keresztség ajándékával összefüggő - örömét kell elfojtanunk, hanem bűnbánattal, józan önértékeléssel és az Isten ítélőszéke elé állva kell készülnünk az igazi A VASÁRNAP IGÉJE zetet, csak külsőleg jelezte, hogy a jelenlévők Istennek vannak szentelve, de szívüket és lelkűket nem tudta a bűntől megtisztítani. Következésképpen a lelkiismeretüket sem. Ezzel szemben Krisztus, az új szövetség főpapja egyrészt valósággal megjelent Isten mennyei trónja előtt, másrészt áldozatul adott vére az ember mások számára hozzáférhetetlen belső világában: szívében, lelkében, lelkiismeretében végzi el a bűntől való megtisztítás munkáját. Ha a Zsidókhoz írt levélnek csak a mára kijelölt mondataira összpontosítjuk figyelmünket, akkor könnyen szem elől téveszthetjük a főpapi funkció második mozzanatát, a lelkiismeretnek a bűntől való megtisztítását, ami elképzelhetetlen a bűn eltakarítása nélkül onnan, ahol valójában fészkel: az ember érzelmi, értelmi és akarati központját jelképező szívből. Ez pedig belső munka! Ott kell elvégezni, ahová földi halandó - amilyenek az ószövetségi főpapok is voltak - nem léphet. A másik embernek az a belső szférája, amelyet az ókorban szívnek neveztek, számunkra pont olyan elérhetetlen, mint Isten mennyei lakóhelye. Ám a magát nagypénteken áldozatul adó, de harmadnapra föltámadt Krisztus számára elérhető. Mert ő azzal, hogy áthatolt a mennyen, és valósággal megjelent Isten trónja előtt, arra is hatalmat nyert, hogy a mi szívünkbe behatoljon. így nemcsak húsvéti örömre. Ezért kérjük a zsoltárossal: „ítélj meg engem, Istenem...” s azután folytatódik az ősi imádság: „...légy pártfogóm..., ments meg engem...” De miért „feketevasárnap” a mai? Nem pusztán azért, mert az önvizsgálat gyászos eredményre vezet - kiderül, mennyi indulat, mennyi Istentől távoli érzés lakik a szívünk mélyén -, nem is azért, mert ennél még sötétebb a kép, ha nem az emberi mércén, hanem az Isten ítélő mérlegén mérjük meg magunkat, hanem azért, mert egy réges-régi jelkép részesei lehetünk. Judica vasárnapján ugyanis a szépen díszített, minden elemében (tárgyak, berendezések, liturgikus eszközök, festmények, szobrok) színes és gazdag és beszédes templomot sötétbe öltöztették. Az oltárt, az oltárképet, a feszületet, a keresztelőmedencét fekete lepellel burkolták be. Nem egyszerűen gyászos hangulatot akartak teremteni - a liturgiától (eszközeiben is) távol áll a hangulatkeltés. így mondták: ettől az időtől kezdődik a szemek böjtje. Nagypéntek felé haladva egyre inkább Krisztus keresztje áll a középpontban. A kereszt pedig nem vizuális élmény, hanem a belső látás tárgya. Néha kell, hogy behunyjuk a szemünket, hogy jobban lássunk. (Nem csak a kis herceg tudta, hogy jól csak a szívével lát az ember...) Néha kell, hogy eltakarják a szemünk elől a látványt, hogy jobban lássunk. külsőleg, hanem valódi értelmében tudja betölteni a főpap mindkét funkcióját. Mint az új szövetség főpapja Krisztus először is Isten mennyei trónja elé lép, hogy közbenjárva értünk kegyelmi időt eszközöljön ki számunkra. Erre azért van szükség, hogy utána a szívünkbe, az életünkbe lépjen, és vérével valósággal kitakarítsa onnan a bűnt. Ha erről a második főpapi funkcióról megfeledkezünk, könnyen az a vallásos képzetünk támadhat, hogy a bűn nem a mi bensőnkben lakó és életünket romboló, végül pedig halálba vivő valóság, hanem csupán egy terhelő bejegyzés Istennek az életünkről, szavainkról, cselekedeteinkről vezetett mennyei könyvelésében. És azt gondolhatjuk, hogy az Isten mennyei trónja előtt megjelenő Krisztus vérével ebben a mennyei könyvelésben egyenlítette ki a bűneink okozta tartozásunkat. Ez könnyen ahhoz az üdvösségünket veszélyeztető hamis bizalomhoz vezethet, hogy hátralevő időnkben már nem kell az életünket megrontó bűn következményei miatt aggódnunk, és Krisztusnak sincs már több dolga a szívünkben lakó, érzelmeinket, gondolatainkat, indulatainkat beszennyező, szavainkban és cselekedeteinkben nap mint nap megnyilvánuló bűnnel. Hiszen közbenjárva értünk a mennyben egyszer s mindenkorra rendezte számlánkat Istennél. Krisztus azonban a főpap második funkcióját nem a mennyben, hanem az életünkben kell hogy betöltse. Neki van hatalma belépni az életünkbe, és ha hittel engedjük, akkor ezt meg is teszi. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS c a dnir Furcsa paradoxon ez. De talán éppen a mai valóság segít megértenünk. Olyan korban élünk, amikor a vizuális kultúra mindennél fontosabb. Emberek azt hiszik - mert ezt próbálják elhitetni velünk -, hogy csak az a valóság, amit látunk, amit meg lehet mutatni. Sok előadáson elsősorban már nem beszélnek, hanem prezentálnak. Innen már csak egy lépés, hogy a látványért mindent megtesznek, a csomagolás pedig fontosabb lett, mint az áru. A legnagyobb torzulást éppen a szépségipar illusztrálja, amikor mindennemű (legtöbbször természetellenes) eszközt bevet a látványért, s a belső tartalom, a belülről jövő kisugárzás, az emberi érték már nem is számít. Csak a látszat. Ebben a látvány- és látszatvilágban hirdetjük meg böjt 5. vasárnapján a szemek böjtjét. Fizikai és átvitt értelemben egyaránt. Ne a látszatra figyeljünk - az csal. A kísértéstörténet szerint az ördög is nagy látványosságokat kínált Jézusnak. Mindennapjaink kísértéstörténete zajlik, amelyben a látványosságokat kínáló, esztétizálódás csapdájába esett világ eltereli a figyelmünket a Ennek első jeleként tapasztalnunk kell, hogy bűneink, amelyekkel addig békésen együtt éltünk, sőt többségükről tudomást sem vettünk - vagy ha mégis, akkor kellő mentséget találtunk rájuk -, most elviselhetetlenül kezdik gyötörni a lelkiismeretünket. Mert ez a következménye, ha az életünkbe lépő Krisztus vére a bűneinket megérinti. De Krisztus, amikor az életünkbe lép - Luther szavával -, a Szentlelket is a „szívünkbe telepíti”: így a bűneit felismerő és miatta gyötrődő lelkiismeretünk egy pillanatra sem marad vigasztalás nélkül. De a Lélek erőt is ad, hogy a megismert bűneink ellen életünk végéig, utolsó leheletünkig állhatatosan harcoljunk. Mert csak ekkor remélhetjük joggal, hogy Krisztus a keresztfán a világ minden bűne fölött, így a mi bűneink fölött is egyszer s mindenkorra kivívott győzelmében részesíteni fog minket, és a számadás napján — az ő közbenjárására — ezt a győzelmet a mennyei Atya is nekünk tulajdonítja. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Örök Főpapunk! Te életedet áldoztad, hogy Atyádnál közbenjárva kegyelmi időt nyerj nekünk, hogy mielőtt Isten színe előtt számot kell adnunk életünkről, véreddel bennünk munkálkodva megtisztíts minket bűneinktől, és erőt adj, hogy Szentlelked segítségével naponta ellenálljunk a bűn kísértésének. Ne engedd, hogy szívünket megkeményítve ellenálljunk bennünk végzett munkádnak, hanem add, hogy értünk hozott áldozatod üdvösségünkre legyen. Ámen. kereszt belső meglátásától. Ezért fontos, hogy be tudjuk csukni a szemünket, hogy böjtöljünk a látnivalókban (lehet az tévé, videó, internet, mutatós rendezvény, bármi, ami a külső szépséget és látványt emeli mindenek fölé), és próbáljunk meg a hit szemével nézni. „Szemem mindenkor az Úrra néz”- mondjuk együtt a zsoltárossal, hogy azután a hit látásával nézzük önmagunk életét, Isten értünk véghezvitt cselekedeteit (még ha azok nagyon kemények is néha), a nagyhét eseményeit s mindenekelőtt a golgotái kereszten nyilvánvalóvá váló halálos isteni szeretetet. A böjti felkészülés az utolsó szakaszába érkezett, már csak néhány nap, és beköszönt a nagyhét. Az egyház, amely nem a csillogás-villogás helye, nem is az öncélú esztétikumé, megpróbál belső látással a keresztre figyelni. Megváltásunk helyére, jelére és titkára. (Közben még a vallásos képeket s a hitgyakorlás többi kellékét is letakarja. Ecclesia passionis et crucis - az egyház a szenvedés és a kereszt egyháza -, emlékeztet Jánossy Lajos e vasárnap kapcsán. Ez az igazi valóság, s a nagy látvány majd odaát vár ránk, amikor színről színre láthatunk, s ahol már eltűnnek a latszatértékek, a becsapós „látványpékségek”. Addig pedig megmarad a hit - a bizodalmas; a remény - a kereszt egyedüli reménye; és a szeretet - a nagypénteki-húsvéti isteni szeretet. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) A szemek böjtje Gondolatok Judica vasárnapján
