Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-03-18 / 11. szám
2 -m 2012. március 18. FORRÁS/ í Evangélikus Élet BÖJT 4. VASÁRNAPJA (LAETARE) - RÓM 5,12-17 Amiért bűnös létemre örülhetek Oratio oecumenica [Lelkész:] Irgalmas Istenünk! Jóságod arra indít bennünket, hogy éljünk az imádság kiváltságával, és minden kérésünket irgalmadban bízva, a meghallgattatás reménységében tárjuk eléd. [Lektor:] Mennyei Atyánk! Add, hogy az ébredező természet láttán felismerjük: te gondját viseled a bűn átkában vergődő teremtettségnek, és megújítod! Adj nekünk lelki érzékenységet, józan belátást és erőt kényelmes életmódunk feladásához, hogy mi is őrizzük, amit te jónak és szépnek alkottál! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk! Imádkozunk egyházadért az egész világon és benne a mi gyülekezetünkért. Ne engedd elfelejtenünk, hogy önmagadat ajándékoztad nekünk, és megígérted, hogy üdvösségre vezetsz bennünket. Adj nekünk a te erődből és indulatodból, hogy csendes örömmel szolgáljunk - akkor is, amikor szolgálatunkat földbe hulló búzaszemként önmagunk feladásával tölthetjük be. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk! Add, hogy néhány nappal ezelőtti nemzeti ünnepünk és emlékezésünk fénye ne törjön meg, hanem a hétköznapokban is a szabadságharc örökségéhez méltóan, hazánk iránti szeretetben folyjék országépítő munkánk! Adj bölcsességet és tisztességet vezetőinknek, vezesd egyetértésre a különböző politikai nézeteket vallókat! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk! Te szövetségeddel és hűségeddel ajándékoztál meg bennünket. Add, hogy ebből erőt merítsenek a házasságban élők, és szeretettel ragaszkodjanak egymáshoz! Simítsd el a nagyszülők, szülők és gyermekek közötti meg nem értést, teremts békességet otthonainkban, közösségeinkben! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, te kenyeret törtél s adtál nekünk, hogy mi egész és teljes életet éljünk. Adj a kenyérgondokkal küzdőknek akaratot és lehetőséget arra, hogy dolgozhassanak, és munkájukból tisztességgel megéljenek. Ne engedd, hogy belekeseredjenek a bizonytalanságba, hanem tanítsd őket arra, hogy minden gondjukat a te kezedbe tehetik. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, te leromboltad a bűn és a halál hatalmát: szabadítsd meg ma is azokat, akik az alkohol, a kábítószer, a testiség rabjai. Könyörülj a betegeken, a halállal viaskodókon, a gyászolókon: erősítsd őket jelenléteddel! Adj elég türelmet és szeretetet ápolóiknak, alázatot és szaktudást gyógyítóiknak. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Vond tekintetünket arra az el nem múló örömre, amelyet elkészítettél számunkra a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel egységben él és uralkodik mindörökkön-örökké. [Gyülekezet:] Ámen. EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLED. ÉLED? A VASÁRNAP IGÉJE Laetare vasárnapja van, a többnyire sötét színekkel megrajzolt bűnbánati időszak örömre buzdító napja, mely hegycsúcsként emelkedik ki a passióra vezető út borongós felhőiből, sokak szerint mogorva útszakaszából. „Örvendj, Jeruzsálem, örvendj, Isten népe” - hangzik a bevezető zsoltárban. Három ige fonódik egymásba a böjti idő 4. vasárnapjának istentiszteletén. Az ószövetségi ige Ézsaiás könyvéből a sok szép vigasztalás és biztatás talán legszebbike: „Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyüjtelek. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked - mondja megváltó Urad. (...) A hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő Urad’.’ (Ézs 54,7-8.10) Böjt útja erre vezet, hogy a kísértés küzdelmében, a bűnbánat nehéz mozdulatait megtéve eljussunk Krisztus keresztjéhez, és felfogjuk, mit is jelent Isten meg nem szűnő irgalma. Aki átéli és hittel befogadja a személyes jó hírt Isten rá áradó jóságáról, az tud felszabadultan örülni. Az evangélium az ötezer ember megvendégeléséről szól (Jn 6,1-15). A jó hír, hogy Isten közelébe készülünk, ahol nincs nélkülözés, s ahol hiánybetegségekkel teli életünk után megtapasztaljuk, mit jelent az, hogy ► Jóllehet azzal fejeztük be a legutóbbi írást a Régi-új liturgikus sarokban, hogy a további iktatásokról nem beszélünk, most mégis megállunk egy percre, s ha nem is az iktatásról vagy a szolgálatba állítás liturgiájáról, de a lektori szolgálatról elgondolkodunk néhány perc erejéig. A kereszténység ősi gyakorlata hazai evangélikus egyházunkban most éled újra. Egykor természetes volt, hogy az istentisztelet nem egyszemélyes előadásként hangzott, hanem az egész gyülekezet közreműködésével zajlott, s a megfelelő szerepeket is kiosztották. Ennek első jeleit már az újszövetségi korban megfigyelhetjük, amikor az apostolok nagyon tudatosan szétválasztották és elosztották a gyülekezeti feladatokat, s különösen is az istentisztelettel kapcsolatosakat. Az apostolok tisztában voltak ugyanis azzal - amit azóta újra meg újra elfelejtünk -, hogy minden más tevékenység az evangélium hirdetésétől vonja el az erőt, s ha a közösség lelki vezetője minden mással foglalkozik (pótcselekvésekre gondolni már nem is merek), akkor az evangélium ügye szenved kárt. Ugyanakkor igen veszélyesek azok a szereptévesztések és szerepcserék, amelyek komolyan fenyegethetik a szolgálat tartalmát és jó rendjét. Nemelegendő. Az igazi öröm nem a földi gazdagság, hanem az, hogy a kegyelemben és szeretetben gazdag Isten közelében lehetünk már itt és reménység szerint végleg odaát. A két örömteli olvasmány után igen kontrasztosnak tűnik az igehirdetési alapige. Nem könnyű szöveg. Nemcsak azért, mert Pál hallatlan precíz teológiai okfejtéssel vezeti végig a bűn eredetét, a megváltás titkát és a régi és új élet ellentétét, hanem azért is, mert itt az élet egyik legnagyobb kérdéséről van szó. A mai világhelyzetről. Nem lehet ezt elintézni néhány könnyed mondattal. Ez a szakasz a bűn titkáról beszél. Miért idegen ez... tőlünk? A Szentírás a maga egészében a teljességről, a világot átfogó, az egész világot érintő tényekről, eseményekről, utakról és célokról beszél. De hol vagyok benne én? - kérdezzük. Nos, ez a kérdés az, ami alapvetően hibás. Nemcsak azért, mert mindenhol ott vagyok, mindenben benne vagyok én is, hanem azért is, mert ez az önző, csak önmagunkkal foglalkozó, szubjektív kereszténység lehetetlenné teszi - vagy legalábbis nagyon megnehezíti -, hogy az igazi nagy titkokat az egész összefüggésében megértsük. Van, aki azt ajánlja, hogy az ötödik fejezet első tizenegy verse után olvassuk rögtön a hatodik fejezetet, hiszen így mindent megtalálunk, ami egyéni keresztény életünkre érvényes, és akkor nem zavar ez a bonyolult okfejtés. Pedig éppen az ilyen „zavaró” szakaszoknál kell megállni, hogy mélyre ássunk. Mert ha nemcsak Pál okfejtését akarjuk megérteni, hanem Isten igéjét akarjuk megragadni - Istenét, aki arra int, hogy „amennyivel magasabb az ég a földcsík akkor van baj ugyanis, ha például a „laikus” akarja végezni a liturgiát, hanem akkor is, ha a lelkész olyan feladatokat végez, amelyeket nem az ő dolga lenne, vagy amelyeket más is el tud végezni. Sőt a másik számára külön ajándék, felemelő feladat, formáló megbízatás, ha végezheti. Pasztorális szempontból is nyilvánvaló, hogy az, aki feladatot kap a gyülekezet valamilyen szolgálatában - adott esetben az istentiszteleten -, maga is másként tekint az egészre, máshogy viszonyul az alkalomhoz, s a lehetőség azt is jelenti: felnőhetek egy nagy ügyhöz. Természetesen nem feledhetjük azt, hogy az istentiszteleten jó néhány olyan feladat van, amelyet csak lelkész végezhet. Tudjuk, hogy vannak rendkívüli helyzetek, amikor ezek a szabályok félretehetők, de az egyház jó rendjét és kétezer éves gyakorlatát nem a rendkívüli helyzetekre, hanem az egyház életének normál mederben zajló folyamatára alakították ki. Ebben pedig külön szolgálattevőket rendeltek (ordináltak) az igehirdetés és a szentségkiosztás szolgálatára. (A rendeléshez hozzátartozik a külső és belső elhívás, a szellemi-lelki felkészítés s az alapos megvizsgálás is.) A lelkész feladata az igehirdetés. Ez nem zárja ki azt, hogy mások ajkáról is elhangozzanak bizonyságtételek mások ajkáról is. De más a bizonyságtétel, és más az igehirdetés. Az egyik - lényegéből adódóan - szubjektív élménybeszámoló, a másik pedig evangéliumhirdetés. nél, annyival magasabbak (...) az én gondolataim a ti gondolataitoknál” (Ézs 55,9) -, akkor ezt a miénktől eltérő, távoli gondolatsort kell megértenünk. Ez a nehéz szakasz a bűn világot átjáró valóságáról szól. Arról, hogy az édenkertbeli első bűneset - amikor az ember elszakadt Teremtőjétől - nem valami gyermeteg csínytevés volt. Alapjaiban romlott meg a bizalomra épülő viszony Isten és ember közt. A bűneset rendszeresen megismétlődik, hiszen az ember önállósította magát, és abban az önámításban él, hogy tud Isten nélkül létezni. Ez az önbecsapó gondolat nem az egyes ember gyengeségét mutatja, hanem az egész embervilág romlottságát. Mindent átjárt az Isten nélküli élet átka. Ezért van annyi baj a mikro- és a makrokozmoszban, ezért tapasztalunk annyi nyomorúságot, s ezért szenvedünk az élet töredékes és véges volta miatt. Globális baj van, s ha szembe akarunk fordulni vele, akkor világméretű küzdelembe kerülünk. Hatalmas erők tombolnak - a médiumok ezért ontják a rossz hírek özönét. A bűn olyan, mint a vírus — terjed... S mire az egyik vírust legyőztük, már itt a másik. A küzdelemben csak kullogunk a rossz mögött. A keresztény ember sem menekülhet ki e világból. Nem vonhatjuk ki magunkat a bűn hatása alól. Benne nyomorgunk az elromlott valóságban, szenvedünk minden bajától. De egyvalamivel tisztában vagyunk, amit a világ nem tud: hogy a kozmikus küzdelemben Krisztus mögött állhatunk, mert ő az egyetlen, aki le tudja győzni a világ baját. Nélküle minden önjobbítási kísérlet, a javulást célzó minden erőfeszítés kudarcra van ítélve. Csak A szentségek osztása is az ordinált (felszentelt) lelkész feladata (és felelőssége!). Itt csak a szükségkeresztség esetén tesz kivételt az egyház. A szentség „kiszolgáltatása” tehát a lelkész joga és kötelessége. Ugyanakkor az istentisztelet számos része adja a lehetőséget arra, hogy ne csak a lelkész szolgáljon. Ezek közül kiemelt a lektori szolgálat. Lényege, hogy az erre felkészülő gyülekezeti tag olvassa az adott vasárnap vagy ünnepnap ószövetségi és levélbeli igéjét. (Abba most nem megyünk bele, hogy az evangéliumolvasás feladata az évszázadok tradíciója szerint is az ordinált lelkészre vár. E szokásnak teológiai és gyakorlati okai egyaránt ismertek, kötelező szabály azonban evangélikus egyházunkban erre nézve nincs.) A lektori szolgálat különleges esetekben több az aktuális szentírási szakasz felolvasásánál. Szórványhelyzetben, amikor a lelkész nem tud elmenni minden olyan településre, ahol igénylik az istentisztelet közösségét, nemegyszer lektorok is tartanak igei istentiszteletet (nem úrvacsoráit!) úgy, hogy kellően felkészülnek a liturgia általuk elvégezhető részére, és felolvasnak egy igehirdetést, amely az adott alkalomra készült, vagy egy igehirdetés-gyűjteményből az adott helyzethez illő prédikációt. (Az elmúlt években két ilyen is megjelent egyházunk Luther Kiadójánál: a korábbi dr. Szabó Lajos, az utóbbi dr. Fabiny Tamás szerkesztésében.) vele remélhetjük, hogy kijutunk a gonosz kozmikus uralma alól. Csak Krisztus uralma alatt élve kerülünk ki a szó szerint ördögi körből. A Krisztusba vetett bizalom az egyedüli út. Pál életének summája (böjt 2. vasárnapjának igéje volt), hogy ő Isten kegyelmének a tanúja volt. Itt is arról szól, hogy árad a kegyelem. Ha hittel megragadom, akkor bár ki nem szállhatok az elromlott világból, de életemben - Krisztussal - uralkodhatom rajta. Az ádámi vonalon a bűn öröklődik. A krisztusi vonalon a kegyelem árad. A legnagyobb kegyelem pedig éppen az, ha ezt felismerjük, és Krisztushoz menekülünk: vele élünk, őt követjük, tőle kérünk újrakezdésre lehetőséget (bűnbocsánat), és tőle várjuk az igazi távlatot, hogy tudniillik elhozza azt az országot, amely már nem az elromlott, hanem a megújult világ része. Mindennek nyitja, megoldása és a mi reménységünk az ő drága nevében van. Solus Christus. Egyedül Krisztus. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Imádkozzak! Úr Jézus Krisztus, te legyőzted a bűnt, poklot és halált, ezért nem kell a rossz kényszerpályáján menetelnünk a pusztulásba, hanem veled indulhatunk a kiteljesedő életbe. Segíts, hogy ne meredjünk rá a világ szörnyűségeire és gonosz voltára, hanem téged követve lehessünk biztosak abban, hogy veled mi is győzhetünk. Segíts, hogy ne mi akarjuk vállunkra venni és megoldani a világ minden baját, hanem a te erődben bízva küzdjünk a magunk helyén. Maradj velünk, Urunk, hogy mi is veled maradhassunk - életben és halálban. Ámen. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS 1 SAROK De térjünk vissza az alapfeladathoz. A lektor legfontosabb szolgálata, hogy a gyülekezet istentiszteletén megszólaltassa a bibliai olvasmányokat. Nem minden bibliaolvasó tud azonban Bibliát olvasni. Mármint hangosan, nagy térben, jól artikulálva, szépen megformálva, emberek előtt. Erre tudatosan és alaposan készülni kell. Nem elég, ha istentisztelet előtt a lelkész a lektor kezébe nyomja az aznapi szakaszt. Kevés visszásabb jelenetet tudok elképzelni az istentiszteleten, mint mikor a felolvasó nyelvbotlásokkal, rossz hangsúlyozással, nem megfelelő tagolással, természetellenes hangon, értelemzavaró hibákkal mondja az igét. Áldott szolgálat lehet a lektoré, szükség is van rá több szempontból is - de csak ott és akkor vállalkozzon rá bárki, ott és akkor bízzon meg a gyülekezet ezzel bárkit, ahol és amikor a felkészülés, a felkészítés és a szolgálat tartalomhoz méltó kivitelezése biztosítva van. (Nem véletlen, hogy német testvéregyházunkban külön tanfolyamokat szerveznek lektorok számára.) Az Isten igéjét megszólaltatni így egyszerre megtisztelő és komoly munkát igénylő, szent feladat. Boldog az, aki részese lehet. És boldog az a gyülekezet, ahol erre elhivatott emberek szolgálnak. ■ HK. Szükség van-e lektorokra? Avagy tudnak-e Bibliát olvasni a bibliaolvasók?
