Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-02-26 / 8. szám
2 -m 2012. február 26. FORRÁS Evangélikus Élet BÖJT 1. VASÁRNAPJA (INVOCAVIT) - ZSID 4,14-16 „Hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett...” Oratio oecumenica Megváltó Jézusunk! Te legyőzted az ősellenséget, s ezzel örök időre megmutattad a téged szeretőknek a bűntől való szabadulás útját. A sátáni kísértések ma is sokakat elcsábítanak a bűn és a tőled való elszakadás útjára. Köszönjük, hogy azért jöttél közénk, mert a sátán mindig új és új módon megjelenő művét le tudod rombolni. Ebben a soha meg nem szűnő munkában nekünk is van feladatunk bőven. Kérjük naponkénti segítségedet, mert gyorsan elfogy az erőnk, kitartásunk. Segíts mindnyájunknak, hogy hitben és szeretetben megújulva járhassuk a feléd vezető élet útját. Ehhez minden segítséget megkapunk tőled igében, szentségben, gyülekezeti közösségben, énekben, imádságban. Szentlelkedet kérjük, hogy mindezekben felismerjük ajándékaidat, örüljünk nekik, és hálaadásunk vég nélküli legyen. Böjti útra indulunk, Urunk, és célba - tudjuk - csak veled jutunk. Példamutató szent életed indítson ma is sokakat követésedre és az áldozatos emberszeretetre. Mai világunk kísértései között irgalmadba ajánljuk a házastársakat és a családokat. Segítsd őket, hogy tiszta, egymást megbecsülő és minden nemzedékről gondoskodni tudó életük legyen. Békességed adjon erőt és bölcsességet az eseüeges viszályok megoldásához. Légy támasza mindazoknak, akik segítségedre szorulnak: betegek, gondokkal küzdők, munkanélküliek, hajléktalanok, társtalanok, egyedül vergődő gyerekek, szomorúak és gyászolók nálad keressenek és találjanak megoldást, vigaszt. Segíts mindenkit, hogy pásztora tudjon lenni rászoruló embertársainak a te szereteted evangéliumával. Győzelmes Krisztusunk, aki az Atyával egységben Úr vagy mennyen és földön, mindent megteszel üdvösségünkre, könyörüljél egyetemes egyházunkon, magyar népünk minden tagján és az egész emberiségen, hogy életünk és boldogulásunk legyen szent neved dicsőségére. Ámen. SEMPER REFORMANDA „...szükségünk van gyónásra, amikor félrehúzódunk egy eldugott zugba, és szívünket kiöntve Istennek megvalljuk minden gyarlóságunk. Erre is intve vagyunk, innét ered az írás közismert mondata: »Tegyetek ítéletet és igazságot.« ítéletet tenni azt jelenti, hogy önmagunkat vádoljuk és elítéljük, igazságosságot tenni pedig hinni Isten irgalmában. Miképpen írva van: »Boldogok, akik megtartják a törvényt és az igazságot mindenkor.« (Zsolt 106,3) Az ítélet pedig nem más, mint hogy egy ember bűneit megvallja, magát megítéli és kárhoztatja, s ez az igazi alázatosság és önmagunk megalázkodása. Az igazságosság nem más, mint amikor egy ember így ismeri ki önmagát, kegyelmet és segítséget Istentől kér, minek okáért Isten őt újra magához emeli. Ekképpen gondolkodik Dávid is, mikor így szól: »Megvallottam Istennek vétkemet, és ő megbocsátotta bűnömet, melyet vétettem. Ezért hozzá imádkozzék minden hívő.« (Zsolt 32,5)” M Luther Márton: Nyolc böjti prédikáció (Szebik Zsófia fordítása) Böjt első vasárnapjának ősi evangéliuma (Mt 4.1-11) az Úr Jézus Krisztus pusztai megkísérlése. A Zsidókhoz írt levél mindenekelőtt erre utal. De nem csak erre, hiszen a történet Lukács szerinti változata így ér véget: „Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre” (Lk 4,13) Mert a kísértő később is szüntelenül Jézus sarkában volt. Amikor például Cézárea Filippinél Péter, akit Jézus néhány perccel előbbi hitvallásáért Kősziklának nevezett, a közelgő szenvedését és halálát bejelentő Mestere elé lépett, és dorgálni kezdte: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” - akkor az ő szavaiban Jézus a kísértére ismert. Rögtön rá is kiáltott: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint” (Mt 16,22-23) De Jézusnak még a kereszt kínjai között se volt nyugta a kísértétől. Amikor az arra járók így gúnyolták: „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!”, és a főpapok is ezt kiáltozták: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja!” (Mt 27,40-43) - akkor Jézusnak ismét a kísértő hangját kellett kihallania szavaikból. A Messiás kísértései azonban nem a mi kísértéseink. Amikor a Zsidókhoz írt levél szerzője ezt mondja: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt” (Zsid 4,15) - akkor nem a kísértések tartalmának hasonlóságáról beszél. Viszont azt Ki is valójában az esperes? Az egyházmegye lelkészeinek vezetője? A kerületi vagy országos egyházvezetés végrehajtója, valamiféle multiplikátor, aki továbbviszi a felső döntéseket? Középvezető vagy különleges beosztású lelkész? Adminisztrátor vagy a lelkészek helyi pásztora? Ezekkel a kérdésekkel szembesülnie kell minden gyülekezetnek, lelkésznek, s közülük különösen is azoknak, akik közfeladatra vállalkoznak. A válaszadásban az is segít, ha tudatosan, szinte meditálva végigolvassuk az iktatás rendjét. Az esperest általában a kerület püspöke iktatja be, hiszen az ő munkatársa lesz az új egyházmegyei vezető. (Különleges esetben az egyházmegyei közgyűlés által felkért lelkész is végezheti az iktatás szolgálatát.) Az iktatás ünnepi istentisztelet keretében történik, amelyhez hozzátartozik az igehirdetés és az úrvacsora egyaránt. Vigyázni kell arra - ahogy erről már az iktatásokkal kapcsolatos általános bevezetőben olvas-A VASÁRNAP IGÉJE mondja, hogy amiképpen Jézus minden dolgában, de legfőképpen az Istentől rábízott küldetésében kísértést szenvedett, úgy nekünk is minden dolgunkban, mindenekelőtt pedig az Istentől ránk bízott feladataink teljesítése közben számolnunk kell a kísértő támadásaival. Biztosak lehetünk benne, hogy a kísértő nekünk is szüntelenül a sarkunkban lesz. Nekünk nincs hatalmunk arra, hogy a követ kenyérré változtassuk. Bennünket a kísértő nem is erre provokál. Arra viszont van hatalmunk, sőt Istentől parancsunk is van rá, hogy a tőle kapott kenyerünket - nagyságától függetlenül - osszuk meg az éhezőkkel. Ha megszólal a lelkiismeretünk, és megpróbáljuk megtenni, akkor a kísértő rögtön a fülünkbe suttogja: „Ne tedd, mert neked sem marad, és a másiknak sem jut annyi, amennyi az élethez kell.” Rögtön le is hanyatlik az elesett embertársunk felé kenyeret nyújtó kezünk, és még jó, ha „be nem szólunk” neki: „Nem csak kenyérrel él az ember..” Ha mégsem mindig ezt tesszük, az csak azért lehetséges, mert „nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken”, hogy Istentől elküldhesse szívünkbe a Szentlélek ajándékát, aki nemcsak eszünkbe juttatja, de a szívünkben eleveníti meg Jézus mindig nekünk és sosem a tőlünk kérőknek szóló szavát, amivel a kísértő támadását visszaverte: „Nem csak kenyérrel él az hattunk -, hogy megmaradjon a helyes arány az egyházjogi aktus és a lelki esemény között, természetesen ez utóbbi javára. Ez azért szükséges, mert az indulásnál különösen is hangsúlyozni kell az esperes spirituális szerepét. Lelki úthoz lelki indíttatás is szükséges! Ünnep hát ez az iktatás, de nem egy embert és végképp nem egy tisztséget ünnepiünk, hanem az ajándékait osztó, a feladatait ránk bízó, az embereket szolgálatába állító kegyelmes Istent, aki kész erővel, szeretettel és a józanság leikével megáldani szolgáját. Az istentisztelet Liturgikus könyv szerinti rendjét követve az iktatás is bűnbánattal kezdődik. Tudatos és fontos vállalás ez. Úgy induljon a szolgálat, hogy a szolgálatot vállaló és befogadó egyaránt le tudja tenni terheit, és a bűnbocsánat felszabadító energiája segítse az úton. Vezetők és vezetettek számára egyaránt kulcskérdés, hogy vüágossá tegyük: mindannyian bűnbocsánatból élő emberek vagyunk. ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik!’ (Mt 4,4) Nekünk nincs hatalmunk arra, hogy a templom legmagasabb pontjáról látványosan leereszkedjünk - ez is csak az isteni hatalommal rendelkező Messiás kísértése volt. De arra van hatalmunk, hogy vasárnapról vasárnapra, ünnepről ünnepre fölmenjünk a templomba vezető lépcsőkön. Ha elindulunk, rögtön hallani fogjuk a kísértő szavát: „Minek mennél? Egész héten dolgoztál, legalább vasárnap délelőtt aludd ki magad!” „Nem kényelmesebb az ágyadban alpdni, mint a templompadban a pap unalmas prédikációján szunyókálni?” És sorolhatnám a végtelenségig a kinek-kinek testére szabott változatokat: „Mennyivel hasznosabban el tudnád tölteni azt a másfél órát!” „Ugyan miért mondanál le érte a matinéról, a jó filmről a tévében? Miért nem ragadod meg az alkalmat, hogy letudd azt a rég esedékes vizitet a szüléidnél? Egész héten alig látod a gyerekeidet: legalább vasárnap délelőtt foglalkozz velük!” „Inkább az unokádnak vegyél egy szelet csokit vagy süteményt azon a pénzen, amit a templomi perselybe dobnál” - és így tovább. Ám ha a megkísértett lelkekkel mélyen együtt érző mennyei főpapunk megkönyörül rajtunk, akkor a Szentlélek rögtön eszünkbe juttatja Jézus szavát: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Mt 4,8) Hiszen nem tudhatod, hogy nem az utolsó-e a mai alkalom, amikor az úrvacsorái oltárnál bűneidet leteheted a kegyelem királyi széke elé, és irgalmat, bűnbocsánatot, örök életet nyerhetsz. Nekünk nincs hatalmunk arra, hogy uralomra tegyünk szert a világ RÉGI-ÚJ LITURGIKUS , SAROK k T Az istentisztelet propriuma (változó része) az evangélium szolgálatáról szóló fejezet anyagából való. Ez a tény is sokat elárul. Nem papírokat gyártó, kimutatásokat készítő, határidőket kiíró és betartató vezetőt indít útnak az egyház, hanem olyat, aki az evangéliumot hirdeti, s az evangélium hirdetőjeként ösztönösen is segíti a jó rendet. Fontos tehát, hogy mi miből fakad. Az evangéliumi elkötelezettségből az Isten jó rendjének szeretete. Erre utal az igei részt bevezető imádság is: „Mennyei Atyánk, aki őrködsz egyházad élete és rendje felett, használd fel ebben az esperesnek megválasztott testvérünket. Áldd meg bölcs szívvel és benned bízó lélekkel. Te légy ereje, hogy tisztét hűségesen betöltse, békesség és megértés járjon szolgálata nyomán, szeretettel és igázsággal munkálja a rendet szent egyházad javára és a te dicsőségedre. Hallgasd meg könyörgésünket szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki veled és a minden országa fölött, és azok dicsőségével övezzük magunkat. Mégsem vagyunk megfosztva minden hatalomtól, hanem többnyire mindnyájan a kapernaumi századoséhoz hasonló helyzetben vagyunk: egyrészt mások gyakorolnak hatalmat fölöttünk, másrészt nekünk is van több-kevesebb hatalmunk mások fölött akár a hivatásunkkal vagy a munkánkkal kapcsolatban, akár a családban, de az is lehet, hogy csak háziállataink fölött. (Luther nem minden tapasztalat híján mondta, hogy ha a kocsis megtér, azt elsőként a lova fogja észrevenni...) És minél többet szenvedünk mások fölöttünk gyakorolt hatalmától, annál nagyobb lesz a kísértés, hogy sérelmeinket azokon „verjük le” akik valamilyen formában tőlünk függenek, nekünk vannak kiszolgáltatva. A hatalommal való visszaélés hajlama nemcsak a szívünkbe és az elménkbe, de minden sejtünkbe bele van kódolva. Mindannyiszor el is bukunk benne, ha főpapunk és közbenjárónk meg nem könyörül rajtunk, és Szentlelke eszünkbe nem juttatja, hogy több vagy kevesebb hatalmunkat Istentől kaptuk, és egy napon neki adunk számot, hogyan éltünk vele. Isten Szentlelke óvjon meg mindnyájunkat a kísértéstől, hogy a ránk bízottakkal önkényeskedjünk vagy - mint a példázatbeli gonosz szolga (Mt 24,49) - verni kezdjük szolgatársainkat, magunkat istennek képzelve fölöttük, megfeledkezve Jézus szaváról, amivel a kísértét visszaverte: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4.10) Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké!” Az igehirdetés, a hitvallás, az egyházi szolgálatról szóló lekciók után következnek az elkötelezettségről szóló kérdések, majd az eskü. Az eskü szövege részben a kötelességekre utal: „Esperesi szolgálatommal egyházmegyénk jó rendjét fenntartani és biztosítani igyekezem; gyülekezeteink életét és intézményeink működését lelkiismeretesen irányítom és ellenőrzőm." Az eskü másik fele a lelki feladatokat s a pásztori szolgálatot húzza alá: „Lelkésztársaimat és munkatársaimat kötelességük teljesítésében készségesen támogatom, közöttük a testvéri viszonyt és egyetértést munkálom.” Az esküt követi az iktatás, majd az áldások sora. Az általános könyörgő imádságban az új esperes maga imádkozik. Az úrvacsora liturgiáját pedig együtt végzik a kerület püspökével. Ciklusváltás idején nemegyszer az egyházmegyei kettős vezetést egyszerre iktatják be. Ehhez az esperesiktatás és a felügyelőiktatás rendjét kell harmonizálni. A liturgiái bizottság - igény esetén - kész arra, hogy a kettős iktatásra közös rendet készítsen. Az új iktatási rend az általános választások végén jó segítség lehet nemcsak az ünnepi pillanatokban, hanem az esperesi szolgálatra való lelki felkészülésben is. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) evangelikuselet.hu ■ Véghelyi Antal Esperes iktatása Középvezető vagy különleges beosztású lelkész? ► Rovatunkban két héttel ezelőtt a megbízott, a helyettes és a különleges beosztású lelkész beiktatását vettük nagyító alá. A következőkben a Liturgikus könyv második kötetéből az esperes iktatásának rendjét mutatjuk be. A hagyományos rend apró változásai alkalmat adnak némi tisztázásra, ezért megkísérlünk néhány olyan kérdést felvetni, amely az általános választások évében sokaknak izgalmas lehet.
