Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-02-19 / 7. szám
io 41 2012. február 19. FÓKUSZ Evangélikus Élet HIRDETÉS Farsangi imahét Csömörön Szeretettel hívunk mindenkit február 19. és 26. között hagyományos, farsangot búcsúztató, böjtre készülő imahetünkre. Az alkalmak - a záró istentisztelet kivételével - este 6 órakor kezdődnek a gyülekezeti házban. Az imahét vendégszolgálói: Február 19., vasárnap: Túrmezei Erzsébet-versünnep a gyülekezet tagjainak részvételével Február 20., hétfő: Solymár Péter Tamás lelkész, Újpest Február 21., kedd: Bódi Emese latin- és művészettörténet-tanár, Evangélikus Hittudományi Egyetem Február 22., szerda: Babka László lelkész, Iklad Február 23., csütörtök: Kendek K. Péter lelkész, a Luther Kiadó igazgatója Február 24., péntek: dr. Varga Gyöngyi docens, Evangélikus Hittudományi Egyetem Február 25., szombat: Győri Gábor Dávid hatodéves teológiai hallgató, Csömör Február 26-án, böjt első vasárnapján, a fél 11-kor kezdődő istentiszteleten Krámer György, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye esperese hirdeti az igét Mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakirányú továbbképzési szak A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete 2012 szeptemberétől akkreditált mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakirányú továbbképzést hirdet humán segítő foglalkozású szakemberek (pedagógusok, szociális területen dolgozók, lelkészek, orvosok, ápolók stb.) részére. A felvétel kritériuma: főiskolai vagy egyetemi végzettség, személyes alkalmasság. A képzés időtartama: 4 félév, 387 óra, havonta 2 nap (péntek, szombat). A jelentkezés az SE Mentálhigiéné Intézet jelentkezési lapján történik. Igényelhető postán: SE Mentálhigiéné Intézet, 1450 Budapest, Pf. 91; 1085 Budapest, Üllői út 26.; e-mailben: mental@mental.usn.hu, illetve telefonon: 1/266-0878 (Calin Márta), valamint letölthető az intézet honlapjáról: www.mental.usn.hu. Intézményvezetői pályázatok A pályázat meghirdetője a Magyarországi Evangélikus Egyház. 1. Meghirdetett munkahely Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, 7150 Bonyhád, Kossuth u. 4. - OM-azonosító: 036378 2. Meghirdetett munkahely Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21. - OM-azonosító: 035261 3. Meghirdetett munkahely Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, 1183 Budapest, Kossuth tér 2. - OM-azonosító: 201505 Képesítési és egyéb feltételek • Egyetemi szintű tanári végzettség és szakképzettség, továbbá pedagógus-szakvizsga. • Legalább öt év - a Kt. 18. § (6) bekezdésben meghatározott kivétellel - pedagógus-munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. ♦ Öt éve megfelel az evangélikus egyházközségi tagság feltételeinek. • Evangélikus konfirmáció, lelkészi ajánlás. Juttatások, illetmény, pótlék, egyéb • Állás elfoglalásának ideje: 2012. augusztus 1. ♦ A megbízás 6 évi időtartamra szól. ♦ A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenéstől számított 30 nap. • A pályázat elbírálásának határideje: 2012. június 30. ♦ Juttatások a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó ♦ jelenlegi munkahelyét, beosztását, ♦ önéletrajzát, ♦ részletes szakmai életrajzát, • az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programját, • szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseit. A pályázathoz mellékelni kell • a legmagasabb iskolai végzettséget igazoló irat(ok) hiteles másolatát, ♦ érvényes erkölcsi bizonyítványt, ♦ lelkészi ajánlást gyülekezeti lelkészétől, • a konfirmációi emléklap hiteles másolatát vagy a konfirmáció igazolását. Felvilágosítás a részletes pályázati feltételekről Varga Márta osztályvezető (tel.: 429-2035) MEE Országos Iroda Oktatási és Iskolai Osztály A pályázat címzése Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Oktatási és Iskolai Osztály - Varga Márta -1085 Budapest, Üllői út 24. A borítékra írják rá: Igazgatói pályázat, illetve tüntessék fel az intézmény nevét. Négyszázhatvanhat éve halt meg Luther Márton Reformátorunk utolsó igehirdetése és halála előtti szavai ► 1546. február 18-án hunyt el dr. Luther Márton szülővárosában, Eislebenben. Néhány nappal előbb, a vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnap még a Szent András-templomban hirdette az igét. Halálos ágyán mondott utolsó szavait is feljegyezték. Saját gondolatai felidézésével emlékezünk rá a legméltóbban... Az utolsó prédikáció Luther Márton 1546. február 15-én prédikált utoljára az eislebeni Szent András-templomban. A teljes terjedelmében magyarul eddig még meg nem jelent igehirdetésből a révfülöpi Lutherkonferencián hangzott el Véghelyi Antal előadásában az alábbi részlet. „Szép ez az evangélium, és sok mindent rejt magában, de most csak annyit szólunk róla, amennyit lehet, és amit Isten kegyelme enged" - kezdi az akkor már súlyos beteg Luther. (Az alapige Mt 11,25-30 volt.) Humorérzékét azonban még ekkor sem veszítette el. így folytatja: „Az Úr magasztalja mennyei Atyját, hogy a szent evangéliumot elrejtette a bölcsek és tudósok elől, és a gyermekeknek jelentette ki, akik sem beszélni, sem prédikálni nem tudnak... A világ előtt azonban nagyon balga és botránkoztató beszéd, hogy Isten ellensége volna a bölcseknek, és elítélné őket... Ezért úgy kell értenünk a dolgot, hogy ezeknek az embereknek soha nem elég kedves és jó az Isten. Szívük szerint olyannak szeretnék látni az egyházat, amilyennek ők akarják, ezért mindenen, amit Isten tesz, nekik javítaniuk kell, mert nincs szegényebb, csekélyebb és megvetettebb tanítványuk a földön, mint Isten. Mindegyikük az ő iskolamestere és tanítója szeretne lenni. így volt a világ kezdete óta minden eretnekkel. Arius, Pelagius és napjainkban az újrakeresztelők, a szakramentáriusok, a rajongók és zavargók mind nincsenek megelégedve azzal, amit Isten tett és elrendelt. (...) Valamit nekik is tenniük kell, hogy... dicsekedhessenek: Ezt tettem én! Mert rossz és kevés, igen, túl gyerekes és bolondos, amit Isten tesz, így hát nekem is hozzá kell tennem valamit. Ez a gyalázatos földi bölcsesség természete, különösen a keresztény egyházban, amikor egyik püspök a másikat, egyik pap a másikat marja, akadályozza vagy lejáratja, ahogy ez az egyházkormányzás nagy kárára sokszor tapasztalható. Ezekről az okos Jánosokról mondja Krisztus, hogy fordítva ülnek a lovon. Nem akarnak az Istentől rendelt úton maradni. Mindig valami különöset akarnak tenni, hogy aztán az emberek azt mondhassák: »A mi papunk nem ér semmit, hanem ez a másik az igazi, majd ő!« Hát nem szomorú ez? Nem veszíti el ettől Isten is a türelmét? Vagy tán örülnie kellene azoknak a túlontúl okosoknak és bölcseknek, akik mindig ki akarják őt oktatni? »Saját fiai kell, hogy igazolják a bölcsességet« - írja Lukács. Bizony furcsa lenne, ha a tojás okosabb lenne a tyúknál. (...) Ez az, amiről az Úr Krisztus beszél. Ő ellensége a maguk szemében bölcseknek, nem is szenvedheti őket keresztény egyházában, legyenek bár pápák, császárok, királyok, fejedelmek vagy doktorok, akik az ő isteni igéjét megmásítják, és saját okoskodásukkal akarnak a hit és üdvösség fő kérdéseiben dönteni. Sok ilyen példát látunk és tapasztalunk napjainkban/ ... .............. A fő okosok arra vállalkoztak, hogy az egyház egyesítését vagy reformját megvalósítsák. (Luther itt a két évvel azelőtt összehívott tridenti zsinatra céloz.) Ki akarták oktatni Istent, és maguk akarták a kereszténységet irányítani. De ezt nem tűri el Isten: ő nem akar tanítvány lenni. Legyenek tanítványok amazok! (...) De azok, mivel magas hivatalokban ülnek, azt hiszik, hogy ők a legokosabbak, és mélyebben látnak az írásba, mint más emberek. Ezért dönti le őket Isten félelmetesen. Nem tudja és nem akarja elviselni őket. Ezért úgy végez, hogy az evangélium elrejtve marad a méltóságok és bölcsek elől, és egészen más módon kormányozza egyházát, mint ahogy ezek gondolják vagy értik. Bár ők úgy tesznek, mintha mindent tudnának és értenének, mivel a kormányzásban ülnek. (...) Az ördög arra hajtja [ezeket], hogy a Szentírásból és Isten igéjéből a saját nevüknek szerezzenek tiszteletet és dicsőséget, és többnek látsszanak másoknál. De mi itt ezt mondjuk: Kedves mennyei Atyánk! Szólj, és én szívesen leszek bolonddá és gyermekké, és hallgatok, mert ha nekem kellene saját értelmemmel és bölcsességemmel kormányozni, akkor a kocsi már rég az árokban lenne, a hajó már rég elsüllyedt volna. Ezért, jóságos Isten, te vezess, és te kormányozz egyedül, akkor én szívesen bekötöm a szememet és félreteszem az eszemet, és engedem, hogy csak a te igéd kormányozzon! (...) Mert az Isten dolgaiban a mi saját bölcsességünk és okosságunk nem egyéb, mint az a szemünk, amit az ördög nyitott meg a paradicsomban, amikor Ádám és Éva az ördög nevében akart bölcs és okos lenni. (...)” (A prédikáció eredeti németforrásának hely megjelölése: WA 51 [XIV], 187-194-) Luther utolsó napja, szavai, halála, temetése Adele Gründler nemcsak a korabeli „ifjúság és a nép számára” írta meg Luther Márton életét. Szabadi Béla fordítását olvasva mi, mai evangélikusok is úgy érezhetjük, mintha szem- és fültanúként lennénk részesei az eseményeknek. „1546. február 17-én, részint fekve, részint járva-kelve, sokat beszélt a halálról, a túlvilági életről és a viszontlátásról, este pedig, lefekvéskor barátait még különösen buzdította, hogy imádkozzanak az evangyéliomért, hogy az diadalt vegyen; mert a tridenti zsinat vesztére tör annak. Azután egy óráig csendes álomba merült. »Nagyon szenvedek!« - panaszolta, miután felébredt. - »Kedves Jónás doktor, úgy sejtem, itt maradok Eislebenben, ahol születtem és megkereszteltettem.« Azután felkelt, támasz nélkül keresztülment a kamrán a szobácskába, ahol kétszer fel-alá járt, azután megint ledőlt a nyugágyra, és így fohászkodott: »Óh, én édes mennyei Atyám, vigasztalásnak Istene! Hálát adok neked, hogy megjelentetted nékem a te fiadat, a Jézus Krisztust, akiben hiszek, akit hirdettem, és akiről bizonyságot tettem, akit szerettem és akit dicsértem, akit az istentelenek üldöznek és gyaláznak. Jézus Krisztus, neked ajánlom az én lelkemet. Óh, mennyei Atyám, ha ezt a porhüvelyt le is kell vetnem, és ebből az életből ki is kell ragadtatnom, azért bizonyos vagyok abban, hogy nálad maradok mindörökké, és a te kezedből senki engem ki nem ragadhat.« Ezután még János evangéliuma 3,16 és a 68. zsoltár 21. versét mondta el. Egy kanál orvosság után, melyet az orvosok egyike adott be neki, gyors egymásutánban háromszor így kiáltott fel: »Atyám, a te kezedbe ajánlom lelkemet. Te megváltottál engem, irgalmas Isten.« Azután elcsendesedett, megszólításra sem válaszolt többé. Albrecht gróf felesége erősítő vízzel kenegette üterét; de ő nem adott életjelt. Csak mikor Jónás doktor fennhangon így szólt hozzá: »Tisztelendő atya, kész vagy-e a Krisztusban és abban a tudományban, amelyet prédikáltál, meghalni?«, felelt még hangos, érthető igennel, azután mély lélegzetet vett, és csendesen és nagy békességgel hunyt el, úgyhogy megbizonyosodott rajta, amit élete utolsó napján az Elrichből való Gasman számtanácsosnak emlékül egy könyvbe beleírt: »Bizony mondom néktek: Valaki az én beszédemet megtartandja, soha halált nem lát!« így halt meg Luther 1546. február 18-án, csütörtök reggel, 2 és 3 óra között. Február 19-én a választófejedelem parancsára a holttestet Eislebenből Wittenbergbe vitték. Minden faluban, amelyben elhaladtak, meghúzták a harangot. Február 22-én érkezett meg a gyászmenet Wittenbergbe, ahol az egész egyetem és a városi tanács - a polgármesterrel élén - fogadta. Az özvegy néhány nővel kocsin követte a halottat, utánuk Luther három fia, fitestvére, továbbá sokan a barátok köréből következtek hangos zokogással. A vártemplomban, ahol Luther annak előtte a két választófejedelmet eltemette, találta meg már most ő maga a nyughelyét - közvetlenül az akkori szószék alatt, melyről az ő lélekkel teljes szava olykor a szent falak között elhangzott! Bugenhagen mondta felette a halotti beszédet, Melanchthon pedig az egyetem képviseletében a latin emlékbeszédet. A Luther koporsóját takaró kövön ezek a szavak olvashatók: Itt van eltemetve doktor Luther Márton holtteste.” ■ Válogatta: V. A. & G. A.
