Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-02-19 / 7. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. február 19. *• 5 P 0 Most örülsz? Mottó: „Hó van Isten?” (iß. Odonics Barnabás, 6 éves) Első felvonás Hárman álltak a hófödte Lágymá­nyosi Ökumenikus Központ udva­rán. Mindhárman örültek valami­nek, valakinek, valakiknek. Csend volt. Katarzis utáni csend. Szinte mozdulatlanul bámultak befelé az üvegajtón, és leheletük igen hamar foltot hagyott. Jókedvű, mosolygó embereket láttak, olyanokat, akik nem szégyellik, hogy örülnek. Egyikük meg is jegyezte, hogy legalább olyan rég látott örülő embe­reket, mint ekkora havat. Másikuk a fehér hollós példát akarta erőltetni, de érezte, egy havas mezőn meglehe­tősen abszurd lenne. Vette a lapot, abbahagyta mondókáját, és kislá­­nyos zavarában gyúrt egy hógolyót, majd megcélozta a kert közepén fa­­gyoskodó hóembert. Eltalálta. Na­gyon nevettek mindhárman, mivel éppen a hóember sapkáját sikerült te­libe kapnia. A harmadik ámuló-bá­­muló felvette a sapkát, felpróbálta, és nevetett. A többiek meg rajta. Ezután visszaálltak, hogy alaposan megfi­gyeljék, mi is zajlik az üvegajtón túl. Második felvonás Bent, a templomtérben két anyuka beszélgetett. Arról, amit hallottak, arról, amit átéltek. Arról, hogy az örömről nem beszélni kell, még csak nem is írni - ahogyan ezt most jómagam is teszem -, hanem meg­élni. Az itt és most-ban, az öröm gyülekezetében, a gyülekezet örö­mében osztozva. A háttérben még dzsemmeltek a Tamás-misén zenélő Agapé zenekar zenészei, az előtérben pedig sokan sokféleképpen élvezték az ételek ízét és a forró tea testet-lelket átmelegítő zamatát. A folyosón a szervezők az el­készült „örömfotóról” diskuráltak - ezen mindenki összeállt egy képpé. Egy néppé. A Tamás-mise offertóri­­uma ugyanis a februári alkalmon e sok-sok ott lévő ember közös öröme, mosolya volt. És lett. Önnek, neked, kedves olvasó, aki e lapot olvasod és e fényképet nézed. Harmadik felvonás Most örülsz? - kérdezte az édesanya a kicsi Barnabást a hazafelé vezető hófehér úton, aki - ahelyett hogy vá­laszolt volna - visszakérdezett: „Hó van Isten?” Az édesanya mosoly­gott, és megsimogatta gyermeke ki­pirosodott arcát... Negyedik felvonás Most örülsz? - szólt a kérdés minden­kinek, aki ott tudott lenni múlt vasár­nap este a Tamás-misén. Most örülsz? - kérdezem mindenkitől, személy szerint, testvérem az Úrban: most örülsz? Mert van miért, és van kiért, és van kikért. Az öröm egyháza csak akkor képes hiteles és önazonos len­ni, ha tud, ha mer elvárások és felté­telek nélkül örülni. Valahogy úgy, ahogyan egy bizonyos názáreti ács fia örült barátaival a kánai menyegzőn, a különböző asztalközösségekben, vagy amikor kisgyermekeket vittek hozzá. Ő, akinek követésére vállalkoztunk, szeretett élni. Örömmel élte meg az emberi lét megannyi áldását. Erre a fajta hiteles örömre, bátor vitalitásra, az Isten országának bol­dog megtapasztalására van meghívá­sunk. Mások és saját magunk örömé­re és az öröm forrásának, az élő Is­tennek dicsőségére. Ötödik felvonás Hogy hó volt, hó nem volt, néhány év múlva majd megoszlanak a véle­mények. De hogy a lágymányosi örömóda tisztán szólt, abban nem lesz vita. ■ Gáncs Tamás egyetemi lelkész, a februári Tamás-mise igehirdetője ^ „Nem határozhatja meg a szemé­lyem, személyes igényem vagy igénytelenségem egy egész kö­zösség életét” - vallotta meg Endreffy Géza budaörsi lelkész az Evangélikus Belmissziói Ba­ráti Egyesület (EBBE) február 9-én tartott összejövetelén. A szervezőké nem lelkészi szolgá­lat egyházunkban címmel 2012 tavaszára meghirdetett előadás­­sorozat nyitó témájául a Hogyan adok teret gyülekezetemben a nem lelkészi szolgálatnak kérdést választották. Az előadás folya­mán a budaörsi gyülekezet tag­jai is beszéltek a közösségben végzett szolgálataikról és az e munka során átélt áldásokról, örömökről, küzdelmekről. Az MEE Országos Irodájának föld­szinti termében tartott alkalom — a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő egyesület valamennyi alkal­mához hasonlóan - áhítattal kezdő-Dr. Garádi Péter dött, melyen ezúttal a budaörsi gyü­lekezet felügyelője szolgált Pál apos­tol Korinthusiakhoz írott első levelé­nek 12,4-12 szakasza alapján. Gará­di Péter az ugyanazon Lélek által, az Úristen Szentlelke által mozgás­ban, ébren tartott, szolgáló testvé­rek közösségének létfontosságát hangsúlyozta az est témájához szo­rosan kapcsolódó igehirdetésében. Erőt adó tér A gyülekezetét mint testet a kü­lönböző funkciókat és feladatokat - „testrészekként” - ellátó gyülekezeti tagok működtetik. Nem életképes az olyan egyházközségi modell, amely­ben minden munkát a lelkész végez. A lelkipásztornak feladata megosz­tani a különféle szolgálati területe­ken végezhető munkákat, keresni a megfelelő embereket s mindezt imádságban megharcolni, végigkísér­ni - adta tudtul meggyőződését az EBBE munkáját is irányító egyház­­községi elöljáró. A hit harcát nem harcolhatjuk meg más helyett, és más sem harcol­hatja meg helyettünk. Az egyénen­ként megélt kegyelem, Isten szere­­tete építi és élteti a gyülekezetét - kezdte előadását Endreffy Géza, aki a budaörsi gyülekezet közösséggé formálódása során számtalanszor megtapasztalta az imádság erejét, a kitartó imádkozás gyümölcsét. Endreffy Géza Nem a vezetők által gyülekezeti ta­gokra tukmált feladatok teszik hosszú távon elkötelezett szolgálóvá az egyes tagokat, hanem a belső meggyőződés, az Istennel megvívott dolgok, a magától az Úristentől ránk bízott, személyre szabott teendők - sum­mázta gondolatait a lelkész elő­adó, hozzátéve, hogy a laikusoknak való „téradást” megelőzi az időbeli és képességek szabta korlátok belá­tása. Ugyanakkor ha a lelkész nem ad teret a nem lelkészi szolgálatnak, az egyet jelent a Krisztusban való lel­ki növekedés meggátolásával. A fel­adat-, illetve felelősségvállalás ugyan­is a hit növekedését eredményezi - tapasztalta meg Endreffy. A budaörsi gyülekezetben számos házi csoport működik, s ez jól pél­dázza, hogy dinamikus, növekvő, élő a közösség. Endreffy Géza szavait kölcsönözve: a gyülekezet kilépett a népegyházi keretekből. A megszólaló csoportvezetők - az asszonykörtől kezdve a „guruló tanít­ványok” csoportján át az ificsoport, az ifiklub-filmklub, a „gömöri akció­­csoport”, a „szerelőműhely” és az ifivezetők házi csoportjáig bezárólag - mind arról tettek bizonyságot, hogy mennyire sokat jelentenek, mi­lyen nagy biztonságot adnak az ezek­ben a testvéri kisközösségekben megélt őszinte beszélgetések, bűnval­lások, imaközösségek. ■ - Bállá -

Next

/
Thumbnails
Contents