Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-08 / 1. szám
„A hétköznapi ünnepek közé szürkült ez „A sokat emlegetett „Leginkább pedig azt nem érti, egyáltalán ho„Jól vezetni csak a vezetett Ünnepekre (vissza)tekintő !► 3. oldal a nap, s ehhez bizonyosan hozzájárult szociális védőháló gyan juthatott el a tudatáig az igehirdetés üzeneember képes. A »taníts Más Jézus, más lélek... !► 5. oldal hazánkban az is, hogy a római katolikus nem magától van: szőte, hiszen teljesen részegen állított be az istenmeg utaidra« mondás úgy Vallásháború Afrikában? W 6. oldal egyház nem a napján, január 6-án ünni kell.” tiszteletre. Az alkalom végén mégis késztetést is fordítható, hogy »mu-Az EKME melléklete !► 8-9. oldal nepli, hanem a következő vasárnapon.” Mi kerülhet a érzett arra, hogy a prédikátorral beszélgessen.” tasd meg nekem útjaidat«." Kérés az új évre !► 11. oldal Vízkereszt, amit akartok w- 2. oldal Batyuba? W- 4. oldal Minden néphez utat táró Isten 9. oldal A hónap igéje !► 11. oldal 2012 elé !► 12. oldal- az erőtlenek éve Az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás éveként hirdette meg 2012-t az Európai Parlament. „Tart Ön az öregedéstől? Aggodalommal tölti el az, hogy 60, 70 vagy 80 évesen milyen szerepet tölt majd be Ön a társadalomban? Hatvanéves kor felett is sok mindent tartogat az élet - és a társadalom egyre inkább értékeli mindazt, amit az idősebb emberek adni tudnak...” - olvashatjuk az Európai Bizottság nyilatkozatát. Szép gondolatok, bárcsak igazak is lennének az új esztendőben... 2012 egyházunkban a reformáció és nők tematikus éve. Vajon mit jelent a reformáció egyházaiban az úgynevezett „gyengébbik nem” szolgálata? S hogyan értendő az év gyönyörű, hitvalló mottója: „Hivatásunk az élet”? Remélem, ezekre a kérdésekre is választ találunk a következő tizenkét hónapban... Különleges intonációt ad az induló esztendőnek az év igéje. Pál apostol meglepő választ kap Urától kitartó könyörgésére, amelyben szabadulást kér kínzó betegségéből. Testi gyógyulás helyett hangzik a furcsa terápia: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (2l<or 12,9a) Ennek az igének a fényében akár úgy is láthatjuk az Úr 2012. esztendejét, mint ami az erőtlenek éve. Nemcsak az időseké, nemcsak a nő-2012 ké, hanem fiataloké és férfiaké is, minden olyan emberé, aki felismeri és beismeri gyöngeségét. Ha mindezt őszinte imádságban Isten elé tárjuk, akkor a megújuló kegyelem évébe léphetünk. Timothy Radcliffe dominikánus szerzetes karácsonyra magyarul is megjelent könyvében (Miért járjunk misére? - Az Eucharisztia drámája, Vigilia Kiadó, 2011) meglehetősen bizarr, profán képet használ az Istenre nyitott élethelyzet szemléltetésére: „Olyanok vagyunk, mint egy szatyor, amit egyre nagyobbra kell széthúzni, hogy elég nagy legyen ahhoz, amit Isten adni akar.” Majd Szent Ágostont idézi, aki szerint „Isten, amikor várakoztat, így tágítja a vágyadat, és e vágyakozásoddal tágítja lelkedet, és a tág lélekbe majd többet tudsz befogadni”. Vajon mennyire tudunk ilyen tág lélekkel indulni az új esztendőbe?! Felvállaljuk-e őszintén erőtlenségeinket, gyengeségünket? 2012-ben adunk hálát Istennek a száz éve született Túrmezei Erzsébet bizonyságtévő szolgálatáért, költői életművéért. Vajon tudunk-e úgy Isten felé fordulni, ahogy erről ő énekel: „Koldus szívünket bízva eléd tárjuk. / Te töltsd be hittel, szeretettel, fénnyel: / Hadd osszuk széjjel!” {Evangélikus énekeskönyv 290,4) Erzsébet testvér ismerte a páli titkot, amely évi igénkben is felragyog: Isten ereje, áldása, miután koldus szívünket meggazdagította a hit, a szeretet, a fény ajándékaival, rajtunk keresztül, mások felé kiáradva akar célba érni. Nem én vagyok a végállomás, hanem a másik ember, akivel megoszthatom a kapott kincseket. A magyar költőnő után hadd idézzek egy talán kevésbé ismert angol írót, D. H. Lawrence-t, aki így vallott erről a nagy titokról: „Nem én, nem én, hanem a szél, ami átfúj rajtam.” Közismert, hogy a Biblia nyelvén a szél, a pneuma maga a Lélek, aki szeretne 2012 minden napján „átfújni” rajtunk, hogy koldus szívünk megteljék a Lélek - aki, többek között, „az erő, a szeretet és józanság lelke” - ajándékaival. Jó érzés már így, a tél derekán a nyárra gondolni. 2012 nemcsak olimpiai esztendő, de a Szélrózsa 9. országos evangélikus ifjúsági találkozó éve is. Nemcsak Londonra készülünk reménységgel, hanem Fonyódligetre is, ahol - július 12-től 18-ig - sokat sejtető, sokat ígérő mottóval várnak minket: „Meríts! - Örömmel merítek a szabadulás vizéből” (Ézs 12,3) Természetesen szomjas lelkűnknek nem kell a nyár közepéig várnia a merítési lehetőségre. A bibliaolvasó Útmutató, melynek évi igéje alapján jó reménységgel meghirdethetjük az erőtlenek esztendejét, kiporciózza számunkra az ige mindennapi kenyerét, az élő víz frissítő kortyait. Ha csupán a naponkénti, két sms-nyi igeversre jut időnk, már az is több a semminél. Ez a napi két morzsa, két korty is megmenthet minket a lelki leépüléstől, kiszáradástól. De persze ennél jóval bőségesebb a kínálat, jóval többre van szükségünk, ha meg akarjuk őrizni lelki egészségünket, erőnlétünket. „Meríts!” Merjünk rendszeren, bátran és mélyen meríteni az ige élő forrásából. 2012 sem ígérkezik könnyű esztendőnek. Fontos az év eleji alapozás, melynek egyik lehetősége a hamarosan kezdődő ökumenikus imahét, amikor feltöltekezhetünk közös Urunk élő és ható szavával, és megoszthatjuk egymással gyöngeségeinket éppúgy, mint felülről kapott kincseinket. ■ Gáncs Péter elnök-püspök VÍZKERESZT ÜNNEPE - ÉZS 42,5-7 Kényszerszabadság Szökni mindenáron! - Pillangó életének ez vált az egyedüli hajtóerejévé. Sokan ismerik az 1970-es év nagy franciaországi könyvsikerét vagy a belőle készült filmet. A regényben Charriére, alvilági becenevén Pillangó meséli el kalandos szökéseinek történetét, miután 1931-ben egy selyemfiú meggyilkolásáért - hamis tanúk közreműködésével - életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Pillangó sohasem tudott beletörődni az ítéletbe, mindenáron meg akart szökni a fegyenctelepről, hogy bosszút álljon az ügyészen, az esküdteken, a rendőrökön és a hamis tanúkon. Tizenkétszer próbált megszökni, végül tizenhárom év múlva a tizenharmadik kísérlete sikerült. * * * Szabadulás mindenáron. Ézsaiás próféta könyve ezen részének ez a hajtóereje. Elérkezik Isten szolgája, aki véget vet a szolgaságnak. Csak rövidlátó történészi szemlélet az, hogy a perzsa-méd birodalom megerősödése, babilóniai inváziója áll az események mögött. Ézsaiás pontosan tudja azt, hogy a perzsa uralkodó, Círus Isten szolgája. A keresztyénség természetesen nem áll meg itt. A szolgaságot kiragadja az adott történelmi korból, relativizálja, általánosítja a szabadság és a rabság fogalmát, és az Úr szolgáját Krisztusban fedezi fel. így jelenik meg számunkra vízkereszt ünnepén Krisztus szabadítóként. * * * Az ártatlanul szenvedő rabnak a börtönben sajátos társa akadt, Louis Dega. Míg Pillangót Steve McQueen alakítja, addig ezt a fegyenctársat Dustin Hoffman vastag lencséjű szemüvegben. Louis Dega soha nem akar szökni. Bár segíti Pillangót, de inkább alkalmazkodna. Ő azt keresi, hogy a fogságot hogyan lehet élhetővé tenni. A film utolsó jeleneteiben egy kopár, sziklás szigeten vannak, körben a végeláthatatlan tenger. Pillangó tutajt ácsol, hogy a meredek magaslatról leugorva elhajózzon valahogy. Dega csirkéket tenyészt. * * * Ézsaiás próféciáinak kiterjesztése ugyanakkor nem engedi meg azt, hogy ne foglalkozzunk némileg az eredeti élethelyzettel, különösen azért, mert ez körülírja a keresztyénségben elhangzó mondanivalót is. A próféták szabadságról szóló örömüzenete minden bizonnyal máshogy és máshogy érintette az egyes ember személyes sorsát. A hetvenévnyi babiloni fogság egy egész embe-AZ ÜNNEP IGÉJE ri élet. Voltak olyanok, akik ott születtek, és ott is haltak meg anélkül, hogy egyszer is látták volna igazi hazájukat. Csak kevesen lehettek, akik szemtanúként emlékeztek arra, honnan jöttek el. A hazavágyás mítosszá vált. Ez a mítosz tartotta fenn a nép öntudatát. Ugyanakkor a szabadulás azt is hozta magával, hogy ott kellett hagyniuk a megszokott tájat, az ottani barátokat, talán a boltot vagy a földet. Lehet, hogy voltak olyanok, akik azt mondták: „Mi értelme ennek az egész szabadulási mániának, nem vagyunk itt jól?” * * * Ahogy nézzük Pillangó és Louis Dega párosát, felvetődik bennünk a kérdés, mi értelme ennek az egész szökési mániának, hiszen úgysem sikerül. Nem is sikerülhet. El kell érkeznie annak a pillanatnak, amikor az ember azt mondja: „Vállalom ezt a sorsot, a rabságot.” Aztán persze meglátjuk Louis Degát, aki ténylegesen ezt mondja, és a csirkéket. Egy kopár, sziklás szigeten csirkéket tenyészteni - ez az élet perspektívája? Akkor inkább a mélység bizonytalansága! * * * Mitől kellene szabadulnia a kérésztyénségnek? Nem vagyunk így jól? Miért kellene valami távoli vagy közeli, más lelki életforma után vágyakoznunk, amikor ez az élet annyi szép pillanatot, nagyszerű eseményt hoz számunkra? Gyönyörű világ vesz körül. Számos feladatunk van, amelyeknek a megoldása életünk értelmét teremti meg. Miért kellene szabadulásra gondolnunk, amikor nem érezzük raboknak magunkat? Készek vagyunk arra, hogy mítoszként ott tudjuk az üzenetek között a rabság tudatát, csak ne kerüljön sor arra, hogy szembesüljünk szabadság és rabság valódi dilemmájával. * * * Pillangó a magas sziklaszirtről lehajítja a kezdetleges tutajt a tengerre, hogy utánaugorjon maga is. Előtte való napon főpróbát tartott. Dinnyéket dobott le a tutajjal, amelyek apró darabokra törtek. Rá is ez a sors vár. Mégis mennie kell. Kész kockára tenni az életét a majdnem biztos halál sejtésével, de nem tűrheti a rabságot. Szerencséje van. Kiúszik a partra, szabad életet kezd. Dega pedig hosszan néz utána, és visszatér a csirkéihez. * * * Vízkereszt az epifánia, a megjelenés ünnepe. Jézus eljövetele sokakat hidegen hagyott egykor, ma még inkább. A keresztyénség berendezkedett a maga életformája szerint. Számunkra Jézus eljövetele a gyülekezeti életben valósul meg. Nem bánt minket. Talán még javul is az életünk minősége néhány csendesen végiggondolt óra után. Jézus radikális üzeneteit ki tudjuk annyira magyarázni, hogy ne borítsák fel az általunk kialakított létformát. Azoknak a keveseknek azonban, akik úgy érzik, hogy számukra nem élet a kopár sziklaszirten való csirketenyésztés, ezt mondja az Úr: „Megnyitom vak szemeidet, kihozlak börtönödből, a fogházból kivezetlek a világosságra!” Még több történik! Ahogy Krisztus személyével, a kereszten magát megmutató Istennel találkozunk, hirtelen kibírhatatlanul szűkké, értelmetlenné válik az a kopár szírt és a csirkék. ■ Koczor Tamás
