Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-08-07 / 32. szám
2 ■m 2011. augusztus 7. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 7. VASÁRNAP - JN 12,44-50 „...az ő parancsolata örök élet...’’ Oratio oecumenica Mindenható Isten, szerető mennyei Atyánk! Áldunk és magasztalunk téged, és gyermeki bizalommal hozzuk eléd imádságunkat. Hallgasd meg hálaadásunkat és könyörgésünket! Köszönjük, Urunk, drága igédet, mely ma is hangzik, és a sötétségből világosságra, a hit által örök életre hív. Add, hogy ne felületes igehallgatók legyünk, hanem odaszánt életű keresztények. Formálj minket tetszésed szerint! Szabadíts meg a bűntől és minden tisztátalanságtól! Szenteld meg és tedd gyümölcstermővé életünket! Köszönjük, Urunk, ajándékaidat, áldásaidat, amelyekkel az elmúlt napokban halmoztál el: az örömöt, a szeretetet és a törődést, amelyet másokon keresztül mutattál felénk. Hálásak vagyunk azért, hogy erőtlenségünkben te adtál erőt, küzdelmeinkben te segítettél, és a kétségek között te adtál bizonyosságot. Köszönjük, Urunk, azokat a testvéreket, akikhez odafordulhattunk, és szeretetedet vihettük közel hozzájuk. Nem vagyunk méltók szolgálatodra, te mégis fel tudsz használni bennünket áldott munkádban - hálásak vagyunk ezért. Köszönjük, Urunk, az időt, mely rendelkezésünkre áll: az új hónapot, az új lehetőségeket, a nyári szünet még hátralévő heteit. Add, hogy megbecsüljük és bölcsen osszuk be a napokat, és hogy találjunk lehetőséget a pihenésre, felüdülésre! Eléd hozzuk, Urunk, fájdalmunkat is: azokat a testvéreket, akik veszteséget, tragédiát éltek át szűkebb és tágabb környezetünkben. Imádkozunk az erőszak és a terror áldozataiért és az ő szeretteikért, a testileg-lelkileg megnyomorított embertársainkért s a kilátástalan helyzetben élőkért. Kérünk, munkáld a békességet, gyógyítsd a sebeket, adj útmutatást! Könyörgünk, Urunk, azokért, akik nem látják életük értelmét, ezért a halált óhajtják. Beszélj a szívükre, akadályozd meg, hogy eldobják maguktól az életet, és mutasd meg nekik az Élet útját! Kérünk, Urunk, te légy azokkal, akik házasságkötésre készülnek, és közös életükre a te áldásodat kérik templomainkban. Add, hogy egymás iránti elkötelezettségük szilárd legyen, és hozzád forduljanak majd örömben és bánatban egyaránt. Imádkozunk a családokért, hogy a gyermekek és a fiatalok szerető otthonban növekedhessenek. Könyörgünk az idősekért és a magukra maradiakért, akik a hosszú és tartalmas évek után kiszolgáltatottá válnak, és méltatlan helyzetbe kényszerülnek. Add, hogy jobban odafigyeljünk rájuk családunkban és a gyülekezetünkben is! Imádkozunk, Urunk, az előttünk álló hétért, annak minden tervezett és most még nem sejtett dolgáért. Add, hogy megtegyük azt, ami tőlünk telik, és elfogadjuk azt, ami nem áll befolyásunk alatt. Mindenkor jó akaratodra bízzuk magunkat, Urunk! Ámen. Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. ‘Evangélikus Élet*- 1 K ét — Első olvasásra vagy hallásra úgy érezzük, nagyon elméleti az, amit Jézus megfogalmaz. Hogyan lehet és hogyan kell ezt úgy lefordítanunk a magunk számára, majd a szívünkbe zárni, hogy azután másoknak is elmondhassuk vagy életünkkel megmutathassuk, mit jelent ennek az evangéliumi szakasznak a mondanivalója? Mielőtt igénk mélyére néznénk, álljunk meg egy pillanatra az első mondatnál! Ezeken a bevezető megjegyzéseken könnyen átsiklunk, pedig János - aki nagyon tudatos szerkesztő - nem véletlenül kezdi így ezt a szakaszt. Jézus felemelte hangját - mondja az evangélista. Ami tehát itt következik, nem súlytalan, lényegtelen és érdektelen. Valami nagyon lényegeset, sőt életbe vágóan fontosat mondott Urunk, s ez a nagy súlyú mondat elevenedik meg a mai vasárnapon számunkra. Nem sűrűn olvassuk azt, hogy Jézus felkiáltott vagy emelt hangon beszélt. Lelki képzelőerőnk - az evangéliumi tudósítások alapján - inkább szelíd hangú Jézusra gondol. Szavának ereje nem a hangerőben volt, hanem a mondanivalójában, mert szava nem emberi beszéd volt. Még ellenségei is elcsodálkoztak rajta; szava teremtő, éltető, életfenntartó és célba juttató ige. Mit helyez a szívünkre ez a „felemelt hangú” jézusi szó? Mostani, nagyon gazdag igénkből négy gondolatot emelek ki, ezek különösen fontosak ma számunkra. Úgy lehet megismerni Istent, ha Jézusra nézünk. Emberi létünk nagy gondja, hogy sok mindent nem láthatunk, amit látni szeretnénk. S aminek látására vágyunk, az a hit világába került át. Hinni pedig nem könnyű, a ► A téma nem új, időről időre napirendre kerül. Megoldás még nem született, most sem hiszem, hogy nagy előrelépés várható. Figyelemfelhívásra azonban folyamatosan szükség van. Mert hiszem, hogy nem egyedül vagyok, aki szeretne - bárhol jár az országban - benyitni az evangélikus templomokba. S olyan jó lenne nem hiába nyomogatni a kilincset. Négy közismert állítás: A templom használaton kívül nem szent hely. A templom szent hely, ahol megtapasztaljuk és átéljük a hely szellemét, a múlt idők lelki örökségét, a bizonyságtevők fellegének üzenetét, az Isten megfoghatatlan, de érezhető jelenlétét. A templom Isten háza, és nem turistalátványosság. A templom a kultúra és a kulturális örökség része - közkincs. Ez a négy - egymásnak bizonyos fokig - ellentmondó állítás gondolkodtat el, amikor arról elmélkedem, vajon miért van a legtöbb evangélikus templom vasárnaptól vasárnapig zárva. Másfél, talán két óra jut a százhatvannyolcból, hogy megnézhessük, hogy imádkozzunk benne, hogy csöndben legyünk, gondolkodjunk, igét olvassunk, igét hallhassunk, a szentségekkel éljünk. Nyár van, s ha vissza is esett a tumagunk erejéből nem is vagyunk képesek rá. S mintha bezárult volna a kör. Jézus csodálatos lelkipásztori attitűddel segíti át tanítványait az élet e visszás valóságán. Ő, az emberré lett Isten, aki testvérünk - és így hozzánk hasonló, mégis Urunk, mert benne Isten jött el; ő megtanít arra, hogy ha rábízzuk magunkat, akkor Istennel kerülünk bizalmi kapcsolatba. Azaz: éled a hit, az életet jelentő istenhit. „Aki énbennem hisz, az hisz abban, aki elküldött engem.” S ugyanez igaz a látásra: ott és akkor a tanítványok fizikai látására, itt és most a mai tanítványok lelki látására. Aki Jézust látja, látja az Atyát. Az evangéliumokban bemutatott jézusi vonások az Atya egyébként rejtőzködő arcát mutatják meg nekünk. A Krisztus testében, az egyházban és annak történetében megláthatjuk, hogy kicsoda az Isten, hisz ahol Jézus jelen van, cselekszik, ott kirajzolódik előttünk az Isten. Az életünk eseményeiben - ha azokat Jézus Krisztussal éljük meg - megláthatjuk Jézusban az Atyát. Mi így is értjük és értékeljük a Krisztus-eseményeket múltban, jelenben, s így figyeljük a jövőben is. Hit és látás így nyer sajátos értelmet - Jézussal. Rá lehet csodálkozni a világosságra. A világ tele van sötétséggel. Nézzük a híradót, hallgatjuk a híreket, s már nem is csodálkozunk a sötét ügyeken. Igénk arról beszél, hogy a tanítványok rácsodálkozhatnak a világosságra. Igen hosszú lista készülhetne, ha az életünk, gondolataink, cselekedeteink, környezetünk, világunk sötét dolgait, eseményeit, helyzeteit fel akarnánk vázolni. Az ember a sötét helyzetet külső és belső férizmus hazánkban, mégis sokan útra kelnek. Természetes, hogy egy-egy településre érve az elsők között a templomokat keresik fel. Milyen szándékkal? Elsősorban bizonyára azért, hogy valami szépet lássanak. A templom - akár díszes, akár egyszerű - többnyire szép, de legalábbis érdekes. Látványosság. Bizonyára sokan a csöndet keresik a világ zajában. Egyszerűen le akarnak ülni, csendben akarnak maradni, meg akarnak pihenni, nyugalmat szeretnének találni. És bizonyára akadnak olyanok is, akik imádkozni szeretnének: találkozni, beszélgetni Istennel. Sőt lehet, hogy ez a szándék talán nem is fogalmazódik meg bennük a belépéskor, de az épület, a tér, a berendezések, a hely légköre arra indítja őket, hogy Isten felé forduljanak, hogy összekulcsolják kezüket, és szavaikkal vagy egyszerűen a lelkűk rezdülésével imádkozzanak. De vajon a világvárosban vagy eldugott faluban, az üdülőtelepeken és a nagyobb látványosságot nélkülöző településeken találnak-e nyitott ajtót? Vagy az érdeklődés, a vágy, a szándék már a zárt ajtónál megtorpan? A Bibliában sokszor használt, fontos kép az ajtó, a kapu. Különös jelentősége van. A zsoltárok sokféle módon beszélnek kapukról, amelyek megnyílnak vagy becsukódnak. A tíz szűz példázatában Jézus arról beszél, mit jelent idejében érkezni s nyitott ajtót találni, illetve mit jelent, amikor a későn érkezők már zárt ajnyekkel, világosságpótlékokkal próbálta enyhíteni. A történelem sok-sok példája erről beszél. Aki azonban az emberiség történetébe belepillant, azt is láthatja, hogy minden igyekezet ellenére sötét gondolatok, sötét indulatok, sötét folyamatok jellemezték világunkat. Jézussal nem valami pislogó mécsest kapott a világ, hanem megjelent az igazi világosság. Tudom, hogy a sötéthez szokott emberi szemet bántja a világosság, de érdemes kijönnünk és megmerítkeznünk a jézusi világosságban, hiszen minden átértékelődik, minden máshogy látszik, minden, ami fontos, kiderül. A sötétségben pusztul az élet - Jézus, a Világosság közelében virul, megelevenedik. A besötétített szobában tönkremennek a növények, de ha fényt kapnak, életre kelnek. A sötét világnak Jézusra van szüksége. Ő itt van, kínálja, adja magát, hogy nekünk életünk legyen. Nem kell a sötétben megvakulnunk. Élhetünk - ismét csak János kifejezésével - a Világosság fiaiként. Jézus minket az igazi világosságot továbbtükröző életre hívott. Tisztában kell lenni az ítélet mai és végső következményeivel. Van mégis valami, ami megzavarja életünkben ezt a „napfelkeltét” sőt beárnyékolja. Ez pedig az ítélet. Lelkiismeretünk mélyén sejtjük, s az emberi tradícióból, még inkább pedig a Biblia tanúságából tudjuk, hogy életutunk végén vár ránk a nagy számadás. El kell számolnunk azzal, amit Teremtőnk ránk bízott. S bár „köztörvényes” szempontból talán feddhetetlenek vagyunk, Isten törvényének szempontjából nincs igaz ember. Nincs egyetlenegy sem. A jézusi fény a legrejtettókra találnak. Az imádsággal kapcsolatban is használja Urunk a képet: „zörgessetek, és megnyittatik...” Sőt - s ez számunkra a legfontosabb információ - Jézus önmagáról mondja az egyik bemutatkozó mondatában: „...én vagyok a juhok ajtaja.” Mindezek természetesen nem közvetlenül kapcsolhatók a nyitott vagy zárt templomajtók témájához, de sokat segítenek, hogy a dolog lényegét megragadjuk. Tudom, nem is olyan egyszerű gondoskodni arról, hogy a templomot istentiszteleti időn kívül is nyissák, zárják, közben pedig őrizzék. Ehhez anyagi forrás, esetleg önkéntes emberi munka, felajánlás szükséges - mindenekelőtt azonban szándék és elhatározás. Fontos, hogy mérlegeljük: megőrizzük a templomot az egyre fogyó gyülekezetnek, majd a kulturális örökség tárgyának, vagy megnyitjuk, és helyet kínálunk az Istennel való találkozásnak? Vonzó vagy taszító a templom? Sok jó példával is találkoztam. Egyik vidéki városunkban nyugdíjas gyülekezeti tagok vállalták, hogy mindennap kinyitják a templomot, hiszen tudják, hogy a városba érkezők java része a busz- és vonatpályaudvarról a templom előtt megy el... Egy másik fővárosi gyülekezetben megszervezték, hogy legyen, aki a turistáknak bemutatja a templomot, az imádkozóknak pedig biztosítja a csendet. Van, ahol turisztikai alapból pályáztak, de van olyan is, ahol saját erőket csoportosítanak ebbe a szol-A VASÁRNAP IGÉJE tebb zugba is bevilágít, minden kiderül, semmit nem lehet eltitkolni. Félelmetes. A világ Világossága, Jézus azonban nem azért jött, hogy ítéljen, s közelsége ma sem az ítélet fenyegető voltát jelenti. Ő menteni akar. Ezért szól, ezért hív, bátorít, vigasztal, teremt hitet. Őt elfogadva, vele élve megmenekülhetünk az ítélet végzetes következményeitől. Hiszen ő magára vette bűneink büntetését. „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg”- olvassuk Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezetében. Ő azért jött, hogy megmentsen minket, az egész világot. Aki elveti őt, azt a hirdetett jézusi szó ítéli meg. Aki őrá bízza az életét, annak az ige az élet, aki elfordul tőle, annak a halálos ítélet. Meg lehet és meg kell ismerni Isten igazi szándékát. Évezredek teltek az emberiség történelméből, míg az ember kereste, kutatta a „végső valóság” szándékát, szíve indulatát. S ha úgy vélte, már ismeri, megpróbálta befolyásolni, saját javára fordítani. S akkor az idők teljességében eljött Jézus, és csak ennyit mondott: Isten parancsolata az örök élet. Minden ezért van. S ezáltal minden értetek van - teszi hozzá Pál apostol. A mi izgalmas nagy feladatunk, hogy el ne játsszuk ezt a páratlan lehetőséget. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Imádkozzunk! Úr Jézus, hozd el világosságodat az életembe, hogy megismerjelek téged, benned az Atyát, s az így kapott hitben örök életem legyen. Ámen. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS t SAROK gálatba. Hallottam olyan példáról, hogy nyári időben - s ez üdülőhelyen különösen is jó megoldás lehet - fiatalok, diákok látják el a templomnyitogató és -őrző szolgálatot. Ez ugyanis nem a turisztikai igények kiszolgálása, hanem az igény ébresztése arra, hogy emberek betérjenek az Isten házába, ott otthon érezzék magukat, és a természetessé váló közegben megnyíljanak az ég felé... Ma, amikor az egyház fogyóban van, és annyit beszélünk a misszióról, nem lehetne éppen a misszió egyik nagyszerű eszköze az, hogy a templomot a nyitott ajtókkal vonzóvá tegyük? A templomot maga Jézus nevezi az imádság házának. Mi, protestánsok könnyen esünk az egyoldalúság hibájába, és azt gondoljuk, hogy a templom az igehirdetés és igehallgatás helye csupán. Holott az egyéni elcsendesedésnek, imádságnak a háza is. S nekünk az a feladatunk, hogy ezt lehetővé tegyük, és segítsük. Nem biztos, hogy az emberek szoktak le a templomba járástól. Lehet, hogy sok esetben a templomot zártuk el az emberek elől. Lehet, hogy próbálkoznak, de átvitt értelemben és a szó szoros értelmében is „lepattannak”. Olyan jó lenne, ha a misszió itt is, így is folyna. Mert az Úristen végtelen eszköztárában a nyitott templomajtó is hívogat, sőt prédikál. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Nyitott templomajtók Nyári gondolatok egy visszatérő témáról