Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-31 / 31. szám
/ j < } ( i Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. július 31. !► 13 HIRDETÉS Vallási turizmus - egy protestáns teológus megközelítésében Fából vaskarika, létező tényező, avagy az út újrafelfedezése? Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Teológiai alapok Az ember homo viator (úton levő ember), Isten népe, az egyház pedig az újszövetségi Zsidókhoz írt levél gondolkodásmódja szerint communio viatorum. Ezek a kifejezések jelzik, hogy az emberi lét - az egyéni és a közösségi lét - egyik legősibb és legtöbbet eláruló képe az út. Az út immanens értelemben a bölcsőtől a koporsóig, transzcendens értelemben azonban a teremtő Istentől az Istennel való örök közösségig. Idős bencés testvérem tanított meg — még gyermekkoromban - a rendalapító mélységesen bölcs gondolatára: „Mindig azért indulunk el egy útra, hogy bennünk is elinduljon valami.” Mindezen igazságok mellett azonban a kereszténységet, azon belül a protestantizmust egy olyan „bejelentés” foglalkoztatja, amelynek hátterében ugyan ott van az Ószövetség világa, eseménysora és gondolkodásmódja, mégis alapvetően új és megdöbbentő. Jézus azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (Jn 14,6) Ha tehát a Biblián orientálódó kereszténység útról beszél, akkor nem csupán valamivel, hanem valakivel van dolga. A kereszténység alapvető kérdése, hogy az ember úton van-e. Helyben toporog, vagy útra kel? Téblábol, ücsörög, vegetál, túlél, vagy felvállalja az utat, az út fáradalmait, a cél felé haladás megerőltető voltát? A vallási turizmus nagyon gyakorlati felvetései és tennivalói közepette ezt az alapvető kérdést elfelejteni több mint hiba... A zarándoklatok eredeti szándékuk szerint erről szóltak. Vajon a mai gyakorlatban betöltik-e eredeti funkciójukat, hogy tudniillik a lomha, átvitt értelemben is mozgáshiányos, az élménytársadalom pótcselekvéseiben és a fogyasztói társadalom zsákutcáiban topogó embert útnak indítják? Emlékhelyek - szent helyek Az evangélikus ember számára is vannak szent helyek. Sőt a protestáns liturgia ugyanúgy felszentel helyeket, épületeket szakrális használatbavétel esetén. De! És ez a „de” nagyon fontos: a hely nem önmagában szent, nem bír mágikus erőtérrel. Nem is csak azért szent, mert Isten teremtett világának része. (Isten világot létrehívó szava az egész teremtést megszentelte, s a megváltás nagypénteki eseménye óta a kárpit kettéhasadt, így megszűnt az átjárhatatlan és egyértelmű elválasztóvonal szent és profán között.) És nem is csupán azért lehet szent a hely, mert különleges emberi, közösségi emlékek fűződnek hozzá. Hanem elsősorban azért, amiért a biblikus korok és az egyháztörténeti idők embere megjelölt (néha egy-egy kővel, néha más jellel vagy éppen épülettel) egy-egy helyet: az Istennel való találkozás helyeit, illetve Isten kiemelt működési területeit. Az emlékezés ugyanis sohasem nosztalgiázás, hanem Isten múltbeli tetteinek jelenvalóvá tétele. A szent helyen így Isten aktív, aktuális, cselekvő jelenlétének átéléséről lehet szó. Emlékhelyekre ellátogatni hasznos, lelket, szellemet gazdagító. Az igazi kérdés azonban az, hogy amikor útra kelünk, bennünk is elindul-e valami. S ez már nemcsak az útra vállalkozó, hanem az utat kínáló, szervező, intéző személy vagy cég felelőssége is. Protestáns tradíció - ökumenikus közeledés A reformáció sodrában minden napirendre került, amivel kapcsolatban az egyháztörténelem első másfél ezer évében visszaéléseket véltek felfe♦ dezni. Ahogy ez lenni szokott - a történelemben bőven találunk példát nagy kilendülésű ingamozgásokra - , a rossz példák, netán visszaélések nyomán a protestantizmus sok helyen és hosszú időre törölte a zarándokutakat, búcsújárásokat, vallási utakat a közösségi programok közül. Ahol az „útra kelés” maga is pótcselekvésnek bizonyult (tudniillik azzal kecsegtetett, hogy a hit, a keresztény élet helyett valami Isten előtt beszámítható jó cselekedetként hajtható végre), ott az evangélikus reformáció hatására negligálással reagáltak. Lehet - jegyezzük meg önkritikusan -, hogy ezzel sok esetben a gyermeket is kiöntöttük a fürdővízzel együtt. De a jelzés félreérthetetlen volt. Az embert egyedül a hite által fogadja el Isten, a kegyelemnek nincs szüksége semmiféle teljesítményre. Minden jó cselekedet csak a hit gyümölcse lehet. Bárhova utazhat, igyekezhet az ember, bármilyen teljesítményt nyújthat (kilométerben, fáradságban, lemondásban), nem válik Isten előtt igazzá. De ha rábízza magát - a hit bizalmával - Istenre, akkor képes hegyet-völgyet bejárva a legmegerőltetőbb úton is végigmenni. Az ökumenikus közeledések évszázadában (a 20. században) többek között elindult egy nagy tanulási folyamat is. Az egyes felekezetek rádöbbentek, hogy nem a válaszfalakra kell rámeredni, hanem érdemes arra koncentrálni, ami összeköt, vagy észrevenni a másik színgazdagságát. Sok mindent újra megtanultunk - egymástól. Amikor a szekularizáció kezdte kijózanítani a kereszténységet, akkor kezdtünk rájönni a közös kincsek értékére, erejére. És ezek közé tartozik az út. Igen, a gyakorlati materializmus közegében a jelképeket újra felfedezve az út szimbólumát együtt tanulja a lassan kisebbséggé tisztuló kereszténység. A protestantizmus is újratanulta a zarándokút fogalmát, és sajátos, elsősorban bibliai (s csak másodsorban egyháztörténeti) utakként értelmezte (Szentföld, Pál apostol missziói útjai, óegyházi emlékek stb.). Európában a nagy tömbökben élő evangélikusság (Svédország, Norvégia, Dánia, Finnország, Németország) kezdett megnyílni a kisebbségben élő egyházak felé, és látogatóprogramok sokasága indult el. A kisebbségben vagy szórványban élő felekezetek természetes vágya a nagyobb, átfogóbb közösség megélése. Ezért jöttek létre és szaporodnak a határokon is átívelő testvér-gyülekezeti vagy testvéregyházi kapcsolatok. Ezek alapvető célja az összetartozás megélése, az egymás hite és élettapasztalata által való erősödés és gazdagodás. Üzlet vagy tartalom A vallási turizmus kinek tartalmi kérdés, kinek pedig üzlet. Mindkét esetben szükség van kontrollra és egészséges önkontrollra. A vallás képviselőinek nemcsak lehetőségük, de kötelességük is, hogy gondoskodjanak a „hitbeli minőségbiztosításról” A népi kegyesség sokszor nagyon távol áll az egyház hivatalos tanításától. A gyakorlati ateizmus után megjelent új vallásosság igényeivel könnyen vissza lehet élni és látszatkeresztény értékeket, szellemi, lelki műanyagokat kínálni valódi kincsek helyett. Ma is fenyegeti a vallásos turizmust az a veszély, hogy - a hivatalos dogmatikától lényegileg eltérő tanok és érzésvilágok nyomán - valamiféle szinkretista vallásosságot kínál, amely nem az egyházi integrációt és általa a kereszténység minőségi gazdagodását segíti, hanem tévhitekhez, olykor - urambocsá! - babonaságokhoz vezet. A vulgáris kereszténység nemegyszer vetekszik a szekularizmus ördögi erőivel. Ezért ismételten a vendéglátásban, útszervezésben érintettek felelősségét kell hangsúlyozni. A kereszténység feladata - meggyőződésem szerint a vallási turizmusé is - nem az igények kiszolgálása, hanem az igények ébresztése: ébresszen igényt a mélyen emberi iránt, igényt a méltóságot adó találkozások iránt, igényt az Istennel való találkozás iránt. Találkozók Evangélikus szempontból ezért a vallási turizmus kulcskifejezése: a találkozás. Elvi és gyakorlati értelemben egyaránt. Ehhez csatlakozik a hitgyakorlás, az elmélyülés, a feltöltődés, a külső-belső békességteremtés, a megbocsátani tudás, a lelki teherletétel és a bocsánat megtapasztalása. Mindehhez emberi találkozásokra és Istennel való találkozásra van szükség. Említsünk néhány konkrétumot! Nem szabad megfeledkeznünk arról a Magyarországon páratlan eseményről, hogy a világ evangélikussága 1984-ben, tehát még a szocializmus időszakában Budapesten tartotta hetedik világgyűlését, s ez olyan mozgolódással járt (akkor még nem ismertük a vallási turizmus terminus technicusát), amely világegyházi, európai és országos szinten egyaránt évtizedekre meghatározó volt. A Kirchentag Németország legnagyobb vallási megmozdulásai közé tartozik. A kétévenként megrendezett, külföldi látogatókat is vonzó találkozón százezrek vesznek részt. (Hasonlót szerveztek már a középeurópai régiónak néhány éve Prágában is.) Európai keresztény találkozókról mind az Európai Egyházak Konferenciájának, mind pedig az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE, korábban Leuenbergi Közösség néven volt ismert) szervezésében tudunk. A taizéi mozgalom, ez az eredetileg protestáns gyökerű szerzetesi közösség kezdettől fogva meghatározó volt a magyar evangélikus ifjúság és értelmiség számára. A taizéi programokon és a közösség által szervezett nagy európai találkozókon igen sok magyar - köztük protestáns - fiatal vett és vesz részt. Ma a magyar evangélikusság számára a vallási turizmus legfontosabb területe ugyanakkor a testvéregyházi, testvér-gyülekezeti kapcsolatok köre. Ennek hátterében is izgalmas történelem áll. A Magyarországi Evangélikus Egyház háromnemzetiségű (magyar-szlovák-német). így a Bajorországi Evangélikus Egyházzal, az Ausztriai Evangélikus Egyházzal, a Szlovákiai Evangélikus Egyházzal, az erdélyi magyar és szász evangélikus egyházzal, valamint a Vajdasági és a Szlovén Evangélikus Egyházzal való kapcsolat országos és egyházközségi szinten is élénk: csereprogramok, látogatások, rétegrendezvények, kulturális alkalmak zajlanak, spirituálisistentiszteleti közösségépítés folyik. Ezek nem kirakatrendezvények, hanem eleven kapcsolatok megnyilvánulásai. Vendégfogadó készség Korábbi munkakörömben sokat foglalkoztam ezekkel a rendezvényekkel, utazásokkal, találkozókkal. Ma egy - a vallási turizmus szempontjából - másfajta munkában kamatoztatom teológiai és gyakorlati tapasztalataimat. Egy oktatási és konferencia-központ élén dolgozom negyedik éve. Ez a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ. A Balaton északi partja és a Káli-medence különösen vonzó turisztikai látványosság. A Balaton-felvidék számtalan egyházi emléke (templomromok, kolostorromok stb.) sok kirándulót mozgat meg. Ebben a térségben működik egész évben nyitva tartó intézményünk. Tehát nem a máshova, hanem a hozzánk vezető utat szervezzük, azaz helybe várjuk a belső, lelki, szellemi útra elszántakat. Mit kínálunk az igényes, fészekmeleg, „keresztény stílusú” vendéglátáson kívül (amely alapvető feltétel, hiszen nem szállodaként vagy kereskedelmi szálláshelyként működünk)? Testi-lelki-szellemi rekreációt (keresztény programmal összekötött üdültetést, tematikus konferenciákat elkötelezett egyháziaknak és „külsős” érdeklődőknek), spirituális feltöltődési lehetőséget a tartalmas csöndre vágyó, egyébként rohanó mai embernek, nyugalmat, újraszülető egyensúlyt és belső békességet a burnout szindrómával küszködő egyházi alkalmazottaknak (pedagógusoknak, szociális munkásoknak, papoknak), lelki programmal összekötött szakmai rendezvényeket orvosoknak, pedagógusoknak, tudósoknak, vezető pozícióban dolgozó embereknek. Az útkeresés gazdagságát illusztrálja ez is. Hiszen azért indulunk útra, hogy bennünk is elinduljon valami. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága által május 10-11. között megrendezett, Vallási turizmus Magyarországon és az Európai Unióban című nemzetközi konferencián elhangzott előadás szerkesztett, rövidített változata. Presbiterképzés Utótalálkozó Mindazok számára, akik a 2010- 2011-es „tanévben” részt vettek egyházunk első presbiterképző tanfolyamán, gazdag tartalmú „utótalálkozót” tervezünk, amelyre szeretettel hívjuk és várjuk az érintetteket október 14-15. között. Kezdés péntek este 6-kor, befejezés szombat délután 4-kor. Jelentkezni lehet a presbiterkepzes@lutheran.hu címen. Részletes programot a jelentkezés visszaigazolásaként küldünk. Indul a második országos presbiterképző tanfolyam! A tavaly elkezdett és sok áldást hozó presbiterképzést az előttünk álló tanévben is folytatjuk. Szeretettel hívunk minden érdeklődőt: presbitert és presbiterjelöltet a fontos ismereteket közlő és gyakorlati segítséget jelentő tanfolyamunkra. A kurzus két részből, egy őszi és egy tavaszi találkozóból áll. A tavaszi konzultáció végén felmérő vizsgát tartunk. Időpontok: 2011. november 18-20. és 2012. február 17-19. Kezdés mindkét esetben pénteken 17 órakor, befejezés vasárnap 14 órakor. Tantárgyak: bibliaismeret, gyülekezetépítés, misszió, egyházunk tanítása, egyháztörténet, egyházismeret, istentisztelet-ismeret, a presbiteri szolgálat tartalma, egyházunk rendje. Jelentkezni lehet a presbiterkepzes@lutheran.hu címen. A képzésről részletes információkat lapunk jövő heti számában találnak. Mindegyik alkalomra az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban kerül sor (8253 Révfülöp, Füredi út 1.). HIRDETÉS__________________________________ Budafoki urnatemető Budafoki evangélikus templomunknál 2007 óta működik az urnatemető. A hozzátartozók itt a temetők ridegségét oldó, meghitt, ízléses környezetben emlékezhetnek szeretteikre. Urnatemetőnk Budafok központjában helyezkedik el, könnyen megközelíthető több közlekedési eszközzel. Nagyobb parkoló található mellette. A klimatizált termekben háromféle befogadóképességű, művészi üveglappal lezárt urnafülkék találhatók, amelyekbe felekezeti kötöttség nélkül bárki temetkezhet. A felravatalozás lehetséges a templomban is, a gyülekezeti terem emlékező együttlétre igénybe vehető. További információ a Budafoki Urna temető internetes lapon található, www.urnatemeto.hu. Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. ‘'Evangt ‘Evang^’kus Élet*. ., ‘Evangélikus ÉletS c jt —
