Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-07-03 / 27. szám

8 <m 2011. július 3. FÓKUSZ Evangélikus Élet „Nem azé, aki akarja, nem is azé, t PÜSPÖKIKTA Az ötvenes évek végén a vasfüggönyön innen, a Dunántúl közepén, egy kis Veszprém megyei falucskában, Homok­­bödögén sakkozott két ember. A tábla két olda­lán két olyan személy ült, akik nemcsak a táblának, de az akkori rendszer­nek is a két szélén he­lyezkedtek el. Egyikük kommunista párttitkár volt, a másikuk Buda­pestről politikai nyomásra eltávo­lított evangéli­kus teológiai professzor. A sakktáb­la fölött a párttitkár egy kérdést tett fel: „Lel­kész úr(de az is lehet, hogy „pap elvtársat” mondott)! Ma­ga olyan okos ember, hogyan tud a mai világban még az Istenben hin­ni?" A lelkész így vála­szolt: „Abban az isten­ben, akiben maga nem hisz, én sem hiszek... Azt az Istent vi­szont, akiben én hiszek, maga nem ismeri...” A történetet nem csak azért me­sélem el, mert az az egykori homok­­bödögei lelkész abban a körzetben élte utolsó éveit, ahol én lelkészi szolgálatomat kezdtem. Dr. Ferdi­nand István professzor úr ad hoc teológiai fakultásának öt évig az egyedüli hallgatója voltam a gyúrói parókián. A történetet tőle hallot­tam, és stafétabotként adom to­vább. Mert ez a több mint fél évszá­zados történet egyszerre beszél arról, hogy mennyire változik a világ de ar­ról is, hogy lényegét tekintve mennyi­re nem. Avasfüggönyt lebontották, hazánk már hét éve az Európai Unió tagja. A történet eredeti szereplői meghaltak, az egykori állampárt is megszűnt. A világ ma nem fekete-fehér. Sakk és más játszmák persze vannak. Vannak találkozások és beszélgetések is a bennünket értő és értetlenül szem­lélő emberekkel. Amiben nincs vál­tozás, az a kérdés, amit azóta is sok­szor és sokféleképpen feltesznek: hogyan lehet a mai világban Istenben hinni? Az egyház, a Krisztus-követők feladata ma ugyanaz, mint ötven éve meg évszázadok óta. El kell mondanunk tapasztalatunkat, és ta­núskodnunk kell az élő Jézus Krisz­tusról, akit sokan nem ismernek. Péter apostol szavaival: „... legyetek ké­szen mindenkor számot adni minden­kinek, aki számon kéri tőletek a ben­netek élő reménységet” (íPt 3,15) Kedves Testvérek! Nagy megtiszteltetésként élem meg a gyülekezetek felém forduló bi­zalmát, amit ezúton is köszönök. Új szolgálatomról úgy gondolko­dom, hogy a püspökké választással nem lettem sem több, sem kevesebb, Szemerei János püspöki ga teljesen alaptalan! A golgotái dráma rámutat arra, hogy a bizal­matlan emberben tombolt az erő­szak, és nem Istenben. Isten bizalmat szavazott nekünk! A bizalomépítést nem saját kútfő­ből merítve végezhetjük, hanem Is­tentől kell megtanulnunk, „...a biza­lom erőt adna nektek!” (Ézs 30,15) -mondja Ézsaiás. A bizalom erőt ad. Még egy kamasz is másként viselke­dik, és máshogy fejlődik, ha a szülei bizalmát érzi, mint ha ott áll­nak a sarkában, folyamatosan fi­gyelik, ellenőr­zik, retorziók­kal fenyegetik. A bizalom az egyházban is erőforrás. Erőt ad veze­tőknek és ve­­zetetteknek, gyülekezetek­nek és lelké­szeknek is. Lelkészi és es­­peresi tapasztala­taim megerősítettek abban, hogy a minden­napi egyházi élet alakulá­sa mennyire bizalomfüggő. Ahol bizalmi viszonyban él lel­kész és gyülekezet, ott nemcsak jó légkör van, de épülés, erősödés, nö­vekedés is. Ahol viszont a bizalmi vi­szony megbomlik, ott feltartóztatha­tatlan a leépülés. Nem mindenki tudja, hogy a bizal­mi viszony feltétele nem a tökéletes­ség, hanem a hitelesség. Lehet, hogy ehhez hibáink fel- és beismerése szükséges, nem pedig hibátlansá­­gunk látszatának fenntartása! Meghatottan emlékszem egy csa­ládi jelenetre. Konfliktusba kerültem az akkor még alsós fiammal. Valamit félreértettem, és igazságtalan vol­tam vele. Amikor bocsánatot kértem tőle, kicsi kezeivel átölelt, és könnyes szemekkel mondta: „Nem harag­szom, apa.” Soha nem felejtem el! Mert nem eltávolodtunk, hanem közelebb kerültünk egymáshoz... Sokszor gondolok arra, hogy mek­kora kincs hordozója az egyház!... A bűnbocsánat evangéliumát hirdet­hetjük és élhetjük. A bizalom vágya bele van kódol­va az emberbe. Csodák mehetnek és mennek végbe, ha valaki megérzi az igazi bizalmat! Ilyen történetet me­sél el Victor Hugos. Nyomorultak cí­mű regényében. Jean Valjean, a szö­kött fegyenc életét teljesen átalakít­ja az általa meglopott püspök jóindu­latú bizalma. Amikor a csendőrök az ellopott kegytárgyakkal együtt szem­besítésre visszaviszik a püspök elé, a püspök nem adja ki, hanem azt mondja, hogy ő ajándékozta neki azokat... Bizalom nélkül az egyház, de a val­lástól független emberi közösségek sem tudnak működni. Bizalomhiány­ban szétesnek a barátságok, a házas­ságok és a családok is. A bizalomhi­ány tönkretehet gazdasági vállalko­zásokat vagy akár országokat is. Halljuk eleget a hírekben, hogy bizo­de több lesz a munkám. Nem lettem sem nagyobb, sem kisebb, de na­gyobb lesz a felelősségem. Nehéz világban, bizalmi, morális, ökológiai, demográfiai, gazdasági és sok más területen is súlyos problé­mákkal küszködő korban lépek szol­gálatba. Ezek a gondok nem csupán a kinti társadalom gondjai, hanem a társadalmat részben alkotó egyház belső problémái is. Érzem a váltam­ra nehezedő feladatok terhét, a meg­alapozott és a megalapozatlan elvá­rások nyomasztó súlyát. Ezért is ké­rem, még mielőtt bármit mondanék, hogy imádságaitokban hordozzátok szolgálatomat, hogy Isten adjon erőt és bölcsességet szolgálatom hűséges betöltéséhez! Püspöki szolgálatomat a bizalom­építés jegyében kívánom végezni. Az evangélikus teológia centrumá­ban a megigazulás kérdése áll. Azt valljuk, hogy hit által, egészen pon­tosan Jézus Krisztusnak a golgotái ke­reszten elszenvedett kínhaláláért nyílt ki számunkra az üdvösség ka­puja. Ezek a mély tartalmú szavak azt mondják ki, hogy amit mi, emberek saját erővel ledolgozni nem tudunk, azt Isten Jézus Krisztus által mégis el­érhetővé tette számunkra, „...nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm 9.16) A golgotái kereszt az ember re­ménytelenségét és esélyét egyszer­re mutatja meg. Valaki ezt így fogal­mazta meg: „Jézust nem a szegek tartották a kereszten, hanem a sze­retet..." Ő leszállhatott volna. Sokan erre a csodára vártak, má­sok ezzel kísértették. Ott akkor még nem értették, hogy sokkal na­gyobb dolog történt azzal, hogy nem szállt le. Jézus - Pál apostol szerint - „a láthatatlan Isten képmása” (Kol 1,15), aki azért jött, hogy keresztha­lála által is megláttassa a bizalmat­lan emberrel, hogy bizalmatlansá­

Next

/
Thumbnails
Contents