Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-12-18 / 51-52. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. december 18-25. ► 11 Mint lapunknak a Szentírást a bibliaolvasó Útmutatót követve (is) naponként forgató olvasói bizonyára észrevették, az Evangélikus Élet múlt heti számának utolsó oldalán már az advent negyedik hetére vonatkozó igemagyarázatok kerültek - a harmadik heti helyett - az Új nap - új kegyelem című rovatba. Az alábbiakban azonban nemcsak azért közöljük pótlólag Hulej Enikő értékes gondolatait, hogy szerzőnk ne érezhesse feleslegesnek fáradozását (hisszük, hogy igeversekben való elmélyülése egyébként sem volt hiábavaló fáradozás), hanem azért is, mert előfizetőink többsége csütörtökön (december 15-én) kezébe veheti jelen lapszámunkat, így a hét második felében az EvÉlet kedvelt - sokak számára: legkedveltebb - rovata már „naprakész” lelki munícióval szolgálhat. Mindazonáltal a szerkesztőségi hibáért mind a szerző(k)től, mind az olvasóktól elnézést kérünk!- A SZERK. Új nap, új kegyelem Vasárnap (december 11.) Kezedben van sorsom. Zsolt 31,16 (2Tim 1,9; Mt 11,2-6/7-10/; íKor 4,1-5; Zsolt 85) A 31. zsoltár írója nehéz helyzetbe került; bajban van, szomorú, ellenség üldözi, de reménykedik az Úrban, és tőle várja a szabadulást. Tudja, hogy - a látszat ellenére - nem a véletlenen vagy embereken múlik az élete, hanem az Úr Istenen. Talán minket is utolért a baj, és úgy érezzük, olyanoktól függ a munkánk, a családunk, az egészségünk, akik nem a mi javunkat keresik. Igyekszünk talpon maradni, de kezdjük elveszíteni a bizalmat, a reményt, és hitünk is ingadozik. Ezért kérdéssé formálódhat számunkra a mai ige: tudjuk-e még, hogy végső soron az Úr kezében van a sorsunk? Hétfő (december 12.) Jézus Krisztus mondja: „Én azért jöttem, hogy az én juhaimnak életük legyen, sőt bőségben éljenek’.’ Jn 10,10 (Ézs 35,6b; Mt 3,1-6; Ézs 44,21-28) Jézus a jó pásztor, aki gondoskodik a juhairól, megvédi őket, utánamegy az elveszettnek, és életét adja azért, hogy ők élhessenek. Talán most úgy érezzük: elveszett, szűkölködő, veszélyben lévő báránykák vagyunk, és vágyunk a megtaláltság, a megelégítettség, a biztonság megtapasztalására. Advent csendje drága lehetőséget kínál arra, hogy készüljünk az Úr érkezésére, s így - éppen félidőben - a hozzánk is közeledni akaró Úr szava kérdéssé formálódhat szívünkben: tudjuk-e, hogy ő azért jön, hogy életünk legyen, sőt bőségben éljünk? Kedd (december 13.) Az Úrban bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát. Zsolt 28,7 (Lk 1,49; Mt 3,7-12; Ézs 45,1-8) A zsoltáros fantasztikus dolgokat él át: az Istenbe vetett bizalmat és a megtapasztalt segítséget, mely örömmel és hálával tölti el. Megszabadított emberként énekelve tesz bizonyságot a Szabadítóról. Az Úr ma is egészen közel lép sokunkhoz segítő szándékával, mentő szeretetével, bűnökön-bajokon győztes hatalmával. Már csak az a kérdés, hogy vajon hol van a sok vidám szívű, hálát mondó, őt dicsérő ember. Szerda (december 14.) Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. íKor 3,11 (Ezsd 3,11b; Mt 21,28-32; Ézs 45,9-17) Korinthusban viszály tört ki: egyesek Pálhoz húztak, mások Apollóshoz, és megosztottá vált a közösség. Pál ezért egyértelműen fogalmaz: nem az igehirdető a fontos, hanem Krisztus. A veszély ma is valós lehet: előfordulhat, hogy elsősorban lelkészhez, ifivezetőhöz, lelki munkáshoz, azaz emberhez kötődünk, s nem az Úr Jézushoz. Ha elveszítjük ezt a valakit, vagy csalódunk benne, akkor könnyen összeomolhat minden, és úgy eltűnünk a gyülekezetből, hogy nyomunk sem marad. A kérdés, amelyet ma az ige elénk hoz, az alapjainkig ás le: ugye, ott Jézus Krisztus van? Csütörtök (december 15.) Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket. Zsolt 71,15 (2Kor 6,14; Mt ii,/7-io/n-is; Ézs 45,18-25) A zsoltáros - idős ember lévén - hosszú évekre tekint vissza, és megállapítja, hogy felsorolhatatlan az a sok helyzet, amikor Isten szabadító tettét élte át. Ma gyakran készítünk listákat - tenni és vásárolni való dolgokról, megoldandó feladatokról, meghívandó vendégekről -, de vajon számba vesszük-e mindazt, amiért hálásak lehetnénk Urunknak? Ne menjünk messzire: csak erre a mögöttünk lévő tizennyolc adventi napra gondoljunk vissza! Mennyit tudunk felsorolni abból a felsorolhatatlanul sok áldásból, amelyet kaptunk? Péntek (december 16.) Úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: mint szegények, de sokakat gazdagítok, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden. 2Kor 6,4.10 (Zsolt 40,18a; Jn 19,17-22; Ézs 46,1-13) Sokszor nem az gazdagít másokat, aki anyagiakban gazdag, és nem az érzi, hogy övé minden, akinek - objektiven mérve - valóban megvan mindene. Pál és társai sokszor élték át ezt. Pénzes erszényük időnként kiürült, de lelki kincsekkel tele volt az életük, és ahogy egyre többet szolgáltak, úgy jutott el egyre több emberhez az áldás. Isten mai szolgáiként, akiknek van hiányuk, és nincs semmijük, vajon hogy állunk a lelki kincsekkel és mások gazdagításával? Szombat (december 17.) Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek. 2Kor 8,7 (iKrón 29,9; Lk 1,26-38; Ézs 49,1-6) Gyűjtés indult a gyülekezetekben az éhínség miatt nélkülöző jeruzsálemi testvérek megsegítésére. Nem volt még szociális segély, központi támogatások, de a gyülekezetekben erős volt a felelősségérzet egymás iránt. Ma is adódhat olyan helyzet keresztény testvérek életében, akiket például egyházmegyei alkalmakról jól ismerünk, hogy hiányt szenvednek, és mi tudnánk nekik segíteni. Bőkezűen segítünk-e ilyenkor? ■ Hulej Enikő A ti egyszarvúitok is Idén nyáron különös kis új szereplő került a családunkba. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok az a könnyedén „megfőzhető” szülő. Nem bólintok rá a gyermekeim minden vásárlási szándékára. Nem is igen tehetem, de nem is szeretném, ha mindig mindent megkapnának. Az élet nem ilyen. Nálunk létezik a „nem” szó. Különösen a játékvásárlásban vagyok rendíthetetlen. Öt gyerek között már megtanultam, hogy sokkal jobban elszórakoznak a papírral, cérnával, ollóval, gyurmával, mint egy nagy halom drága játékkal. Azon a kora nyári napon valahogy mégis engedtem kislányomnak, a négyéves Borsikának, amikor egy aprócska, szinte a tenyerében elférő, lila plüss egyszarvút szorongatva rám emelte könyörgő tekintetét. Olyan sóvárgással és rajongással nézett, hogy megéreztem, ez most nem az az „Unatkozom, vegyél ezt meg azt, csak hogy történjen valami” szöveg.- Anya, itt van az egyszarvú barátom! Megtaláltam! - suttogta áhítattal. És én rövid fontolgatás után rábólintottam. Az egyszarvú tehát a kosarunkba került. Azaz miket is beszélek, dehogy került a kosarunkba! Borsika ugyanis el nem eresztette attól kezdve. A pénztárnál egy pillanatra kölcsönadta, míg a kódját lecsippentik, azonkívül esténként, amíg ő fürdik, addig kimoshatom. Máskülönben állandó társa lett. Szigorúan ragaszkodik hozzá. Vele játszik, alszik, eszik, együtt mennek oviba, játszótérre. Ez persze némi veszéllyel is jár. Néha ugyanis elveszítjük. Életem nehéz napjai voltak, amikor a Balaton felé tartva maradt el tőlünk valahogy a kis lila jószág. Borsika vigasztalhatatlan volt, és naponta vagy százszor megkérdezte, hogy ugye otthon meg fogjuk találni, merthogy éppen a másik pulcsija zsebében maradt. A legrosszabb az volt, hogy mind a kettőnknek úgy rémlett: induláskor még megvolt. Féltünk, hogy valahol ott pottyant ki az autóból, ahol megálltunk tankolni. Vagy esetleg a nyaraló előtti parkolóban. Titokban tehát jó párszor végigbogarásztam azt a területet. Félrehajtottam a bokrok lelógó ágait, turkálgattam a lábammal a gyöngykavicsot, hogy nem temette-e be a csöpp kis állatkát. Nem voltam biztos benne, hogy azonnal észreveszem, mert egyszarvú a sok szorongatás és morzsolgatás miatt ronda szürke és alaktalan lett. A sok guberálásom végül nem is volt haszontalan! Megtaláltam a nyaraló nagy fűnyírójának egyik végleg elveszettnek hitt alkatrészét. De egyszarvút sajnos nem. Talán majd otthon. Közben minden adandó alkalommal, amikor kitettük a lábunkat bárhová, csak azt figyeltem az ajándékstandokon, hogy a sok limlom között véletlenül nem pillantok-e meg valahol egy hasonló kis lila plüsst. De ez sem jött be. Úgy látszik, nem menő a lila egyszarvú manapság. Azért csak biztatgattuk magunkat meg egymást. És imádkoztunk is. Először csak Borsika, de ahogy a napok teltek, és az egyszarvú csak nem merült feledésbe, már egyre inkább mi is. A nyaralás végére állandó imalistámban előkelő helyet kapott az egyszarvú. A kegyelemdöfést az adta meg, hogy otthon sem találtuk. Ettől kezdve Borsika csak ült, és kis kezeit összetéve sóhajtozott.- Úr Jézus, találd meg, légy szíves, az egyszarvúmat! Kérlek, kérlek, kérlek! Összeszorult a szívem. Olyan bizalommal mondta, és most mégis minden hiába. Már éppen felkészültem rá, hogy elmagyarázom neki, bizony vannak dolgok, amiket nem kapunk meg, amikor Anna lányom - a szennyesét a mosógépbe rakosgatva - hatalmasat sikított. A bőrönd alján, beszorulva a szorítógumik közé, ott lapult az egyszarvú! Az, hogy lapult, jelen esetben szó szerint értendő, mert a kis jószág szinte kétdimenziós volt, de megkerült. Borsi könnyes szemmel ölelte, és boldogan rohangált vele a lakásban.- Köszönöm, Úr Jézus, tök jó fej vagy! Akkor azt gondoltam, ez életem egyik legszebb pillanata. De azóta a jelenet már megismétlődött párszor. A különbség csupán a helyszín meg az egyszarvú színe. Hagytuk már el cipőboltban, forgalmas utcán, buszon, óvoda falevéllel borított udvarán, játszótéren. Nemrég pedig, amikor a közeli városban maradt el tőlünk, és kerestük, kicsit összezavarodtunk a „személyleírásban”- Nem tetszett látni egy falatnyi kis lila egyszarvút? - kérdezte az egyik gyanútlan járókelőt Kamilla lányom, akinek nagyon erős a képzelőereje, és ezek szerint az emlékezőtehetsége is.- Inkább szürke, olyan jó koszos barnásszürke - javította ki Anna lányom, aki nagy realista.- Csillog a szarva, és mindig megkerül - tette hozzá némi rajongással Noémi, akinek szintén volt ennyi idős korában egy lehetetlen színű kis kedvence, ezért jól érti a csodát.- És az enyém, brühühühühű! - bőgte el magát Borsika. A járókelő tétován nézett egyikről a másikra, amikor a szél meglibbentette a leveleket, és a közeli mérleghinta alól kibukfencezett a mi egyszarvúnk. Koszos volt, kicsit vizes is, és hamarosan tökéletesen lapos az öleléstől.- Én tudtam, hogy megkerül. Mindig imádkozom érte. És van neki fésűje is - mosolygott könnyes szemmel Borsika. A néni elkerekedett szemmel, fejcsóválva ment tovább. Pedig nem is tudta, hogy a kollégistáim minden pénteken, amikor hazajönnek, és megkérdezik a kistestvérüket, hogy mi újság, azt a lelkes választ kapják:- Képzeljétek, meglett az egyszarvúm!- Már megint? - tör ki belőlük a nevetés. Borsika meg elmeséli a legújabb nagy kalandot. Például hogy egyik este mamáéknál maradt az egyszarvú, de nem vettük észre. És amikor aludni mentünk volna, akkor ő nagyon sírt, de végül apa elment mamáékhoz a kis cimboráért, és hazahozta. Szóval minden jóra fordult. Noémi meg kicsit pimaszul vigyorogva átölel, és odasúgja nekem:- Avagy nem tudjátok, hogy még a ti egyszarvúitok is mind számon vannak tartva? Mit aggódtok hát, ti kicsinyhitűek? Azóta mindig ez jut eszembe az egyszarvúról... ■ Füller Tímea HETI ÚTRAVALÓ December 18-24. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. Az Úr közel!” (Fii 4,4-5) Advent negyedik hetében az Útmutató reggeli és ünnepi igéi ezt zengik: Érkezik a Megváltó - örvendezzetek! Örök örömünk forrása: Jézus! „Lelkünk sóvárogva várja az Urat, mert őbenne örül a mi szívünk.” (Zsolt 33,20.21; LK) Kétezer éve Isten elküldötte a Fiát megmentésünkre. így kezdődött: „Ne félj, Mária, mert kedvet találtál az Istennél; íme, méhedben fogansz, és fiat szülsz, alleluja." (GyLK 685) S aki őt dicsőíti {Magnificat, lásd EÉ 38): „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt’.’(Lk 1,46-47) Pál - e heti igénk folytatásaként - ezt az ígéretet közli: „Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban’.’ (Fii 4,7) És meg is indokolja: „Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne (Fiában) van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére’.’ (2Kor 1,20) Jánosnak egy vén mondott örömhírt: „Ne sírj! íme, győzött az oroszlán (lásd íMóz 49,9) Júda törzséből, a Dávid utóda (lásd Ézs 11,1.10), ésfelnyitja a könyvet és hét pecsétjét!” (Jel 5,5) A felmagasztalt Krisztus nemcsak filadelfiai gyülekezetének üzeni, hanem mai követőinek is: „Eljövök hamar: tartsd meg amid van, hogy senki el ne vegye koronádat. Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában’.’ (Jel 3,11-12) Eljövetelét a Biblia utolsó verseiben megerősíti: „Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag’.’ - „Bizony, hamar eljövök’.’ (Jel 22,16.20) Pál ószövetségi igékkel bizonyítja, hogy zsidók és pogányok együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben; pl. „Örüljetek, népek, az ő népével együtt” (lásd 5MÓZ 32,43). S ezt kéri: „A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel. . ’.’(Róm 15,10.13) Azon az első, szent karácsony estén „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit 2,11). „Áldott az Úr, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.” (Lk 1,68; LK) Az Úr angyala mondta: „József, Dávidfia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami bennefogant, az a Szentiélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből” (Mt 1,18.20-21) Beteljesült a prófécia (lásd Ézs 7,14), s íme, a ma született Gyermekben velünk az Isten! „Az ő Fiáról szól ez az evangélium, aki test szerint Dávid utódaitól származott, a Szentlélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk’.’ (Róm 1,3-4) „Ez a Gyermek csupán egyet akar: betölteni szívünket. Ha tehát a szív hitben kitárul, Jézust gyönyörűségesnek látja. S ahol Jézus megszáll, ott is marad.” (Luther) Ezért e csendes, szentséges éjben kérd a testté lett Igét: „Ó, jöjj, megváltó Jézusom, / A szívem néked megnyitom.” (EÉ 137,5) Tudhatod: „Azért jött Jézus, hogy megkeressen, a kárhozattól megmentsen engem!” (Ecsedy Aladár) ■ Garai András
