Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-11-27 / 48. szám
2 41 2011. november 27. FORRÁS Evangélikus Élet ADVENT 1. VASÁRNAPJA — LK 4,13-21 Beteljesedett!- Beteljesedik? Oratio oecumenica Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! - Az egyházi esztendő legelején hozzád fordulunk, megváltó Urunk! Téged szólítunk, tőled kérünk, rád hallgatunk, benned bízunk! Földrengések és háborúk híre, nyomorúság és válság réme ijeszt minket. Mindezek láttán bűnbánattal állunk eléd, és irgalmadért könyörgünk. Köszönjük neked, hogy úgy fordulhatunk hozzád, mint gyermek szerető édesapjához! Szenteltessék mega te neved! - Te viseltél eddig is gondot ránk, sokszor még kérésünk nélkül is. Bocsásd meg, hogy annyiszor elfeledkeztünk rólad. Bocsáss meg, amiért képesek voltunk némák maradni, amikor a te szeretetedről szólhattunk volna! Bocsásd meg, ha némák maradtunk, amikor téged fülünk hallatára gyaláztak! Jöjjön el a te országod! - Hálásan köszönjük, hogy örökkévaló terved és feltartóztathatatlan hatalmad a mi javunkat munkálja. Köszönjük, hogy a veled való találkozás a betegeknek gyógyulást, a szegényeknek örömhírt, az elnyomottaknak szabadulást ígér. Jöjj el, Urunk Jézus, mihamarabb! Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. - Hálával tartozunk, Urunk, hogy a te akaratodat irgalmas szíved vezérli. Ezért várva várjuk, hogy terved mielőbb tapasztalható valóság legyen a mi életünkben is. Megannyi emberi akarat hozott már szenvedést, háborút, szegénységet ránk és elődeinkre. Emlékeztess minket Jézusunk földi szolgálatára, aki megannyi embernek gyógyulást és megoldást ajándékozott. Nem a magunk bölcsességében, erejében és tehetségében bízunk. Ne úgy legyen, amint mi jónak látjuk és akarjuk, hanem amint te! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! - Urunk, egyre inkább belátjuk: olyan nagy baj fenyeget, hogy sokaknak már a napi kenyér is kérdéssé válik. Te tudod, hány családfő válik munkanélkülivé, és tér üres kézzel haza. Urunk, adj lehetőséget minden dolgozni akarónak a tisztességes kenyérkeresetre! Add, hogy felnevelhessük gyermekeinket, megtarthassuk otthonainkat, támogathassuk a még nálunk is szegényebbeket,- és igéd áldott ügyét munkálhassuk! És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. - Megváltjuk: szorult helyzetünk kialakulásában nekünk magunknak is nagy részünk volt, mert engedtünk a kísértésnek, nem tudtunk megelégedni azzal, amink van. Felindulásunkban szavakkal is, tettekkel is megbántottuk egymást. S megannyi dolog fontosabb volt tenálad. Urunk, segíts minket bűneink felismerésére, indíts minket ezek felett őszinte megszomorodásra, és adj erőt a megtagadásukra! Kérünk, adj lehetőséget, hogy felszabadult szívvel, áldott Lelked vezetésével járjunk a te utadon! És ne vígy minket kísértésbe! - Megvalljuk: sokszor olyan nehéz nemet mondani a kívánatos dolgokra, kellemes lehetőségekre. Tudod, hogy mi egymagunk milyen gyengék vagyunk, hogy hűségesek maradjunk hozzád. Ne engedj minket erőnkön felüli kísértő helyzetbe jutni! De szabadíts meg minket a gonosztól! - Őrizz meg minket a túlságosan nagy rossztól is! Szentlelked erejével segíts minket, hogy felül ne kerekedjék rajtunk a gonosz! Légy ezután is erős várunk, menedékünk! Urunk, mi benned reménykedünk! Mert tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. Advent első vasárnapját abban a reménységben ünnepeljük, hogy az új egyházi esztendő számunkra az Úr kedves esztendeje lesz - tehát az, amit Jézus Krisztus Urunk názáreti beköszöntő igehirdetésében kinyilatkoztatott. Nem kétséges, hallatlan igényű mondat volt ez akkor, s az mind a mai napig. Kijelentése, pontosabban kinyilatkoztató szava ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy őbenne beteljesedett Isten eredeti és végső szándéka, és őáltala valósítja meg célját: győzelemre viszi üdvözítő akaratát a sátán hatalmával, a sokak szívét rabságban tartó hitetlenséggel szemben. Ehhez először is korrigálnia kellett a hamis reménységeket. Az őt is megkísértő sátán felett aratott diadala után ezért indult a Szentlélek erejével újabb és újabb, értünk vívott küzdelmek harcmezőire. Lukács szerint ezek közül a názáreti zsinagóga volt az első. A Szentírásból, de az azon kívüli történeti forrásokból is ismerjük, milyen feszült várakozás töltötte el az Ószövetség népét azokban az időkben. Ezek a messiási várakozások két véleményben csúcsosodtak ki. Az egyiket általában a hívő zsidóság képviselte, amely szerint azt várták, hogy ha eljön a Messiás, megindítja majd azt a szabadságharcot, amely végre a zsidó nép számára is elhozza a szabadságot, s felállítja a várva várt messiási országot. A másik várakozást Keresztelő János fogalmazta meg, amikor azt mondta: Itt van az Isten országa, mert eljött ítéletre a Messiás. Ezzel szemben eljött Jézus - és elhozta az Úr kedves esztendejét, a kegyelem örömhírét. Ezzel szólít meg most bennünket is. Nekünk sem könnyű elfogadni A liturgiáról komolyan gondolkodó, azt Isten különleges ajándékának tartó ember sokféle módon meg tudja fogalmazni az istentisztelet lényegét, a liturgia jellemzőit. Két fontos és izgalmas jelző mellett azonban nem mehetünk úgy el, hogy ne értelmezzük, ne nézzünk a mélyére, ne gondoljuk tovább. Az ma már világos az istentisztelet ügyével foglalatoskodók számára, hogy az Istennel való találkozásunk egyes elemeit két oldalról kell látnunk. Az első és legfontosabb, hogy mit mond, mit tesz és mit ad az Isten. Ennek a szeretetáradásnak évezredek alatt kialakult a medre, létrejöttek az ember számára felfogható, befogadható formái. Az isteni oldal a domináns, a mindent meghatározó. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene figyelnünk az emberi, a befogadó oldalra. Ahogy minden ember különböző, úgy tér el egymástól a liturgia befogadásának képessége: az, ki-ki hogyan éli meg az eseményeket, a folyamatokat, mit lát meg a jelképekből, mit észlel az apró lelki finomságokból. Függ ez az életkortól, iskolázottságtól, kultúrától, társadalmi helyzettől, a szellemi-lelki érettségtől s még számtalan tényezőtől. Lehet, hogy az egyik ember az értelmével, a másik a szívével fog fel dolgokat. Van, aki nagyon tudatosan ezt a jézusi programot! Ahhoz ugyanis el kellene ismernünk, hogy mi vagyunk a szegények, mi vagyunk a foglyok, mi vagyunk a nyomorultak, mi vagyunk a csonkabonkák, mi vagyunk a békétlenségben élők. Nagyon jól tudjuk a Szentírásból, az evangélium üzenetéből, hogy milyen vakok, süketek, nyomorultak és tehetetlenek voltak Jézus üzenetének befogadására azok, akik magukat egészségeseknek tartották. Sőt egyszer Jézus ki is jelenti, hogy ő nem jött másokhoz, csak a betegekhez. Igen, Jézus kegyelme új esztendejének első napján fogalmazhatunk így: boldogok azok, akik tudják, hogy szegények; boldogok, akik tudják magukról, hogy nyomorultak; boldogok, akik tudják magukról, hogy foglyok; boldogok, akik tudják magukról, hogy vakok és sánták - mert reménységük van arra, hogy Isten kegyelmének esztendejét felismerik és megismerik. Igen, Jézus azokhoz jött, akik tudják magukról, hogy szegények; akiknek nincs más vagyonuk, csak az ő szeretete. Azokhoz jött, akik tudják magukról, hogy foglyok; s nem kérkednek önérzetesen a szabadsággal, hanem bevallják, hogy nyomorult rabszolga módján arra várnak, hogy valaki végre leüsse róluk a bilincset. Igen, Jézus azokhoz jött, akik saját tehetetlenségük, nyomorúságuk, kishitűségük fogságában sínylődnek. Azért imádkoznak és könyörögnek, hogy valaki végre rájuk nyissa az ajtót, és az Isten kegyelme szítsa föl éppen csak pislákoló hitük lángját. Nekik szól az Úr kedves esztendejének, a kegyelem új esztendejének örömhíre. Amikor Jézus meghirdeti az üdvösség esztendejét, akkor mindenekelőtt róla és a benne való hitről van jelen az istentiszteleten, s van, aki egyszerűen elengedi magát, és hagyja, hogy hasson rá a környezet, a hang, a látvány, az illat; mindaz, ami a liturgia tartalmát hordozó eszközként működik. A kérdés alapjában véve mindig az: valamilyen úton-módon elér-e minket Isten jósága, áldása, útmutatása, üdvösséget munkáló kegyelme? Térjünk vissza a címbéli témához: a liturgia racionális és eksztatikus vonatkozásai... Gondolom, egyikünk sem úgy lép be a templomba, hogy az ott töltött időben azt figyeli, éppen melyik skatulyába tehető az adott alkalom vagy egy része. A két vonatkozás egyszerre igaz, egymást kiegészítve, egymással kölcsönhatásban. Nézzük mind a kettőt. A liturgia racionális oldala Isten emberré lett. Ez számunkra azt is jelenti, amit már az Ószövetség népe is átélt, az Újszövetség gyermekei azonban igen intenzíven megtapasztalnak: beszél az Isten. Nem hang-, füst-, fényjeleket ad, nem láthatatlan sugarakat vagy rezgéseket bocsát ki, amelyeket dekódolni kellene ahhoz, hogy valamit is felfogjunk belőlük. A vallástörténet számtalan praktikája szól arról, hogy emberek megpróbálták értelmezni a titokzatos jeleket, kibontani a titkosnak vélt üzeneteket, s ha mindez nem sikerült, akkor lebovan szó. Ez az az örök „ma” amelyben hangzik az üzenet. Ezért int bennünket Isten igéje oly nyomatékosan: „Ezért, amint a Szentlélek mondja: »Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket...«” (Zsid 3,7-8) Jézus Krisztus hozza az üdvösséget, és az üdvösség az igében jön hozzánk. Ezért vigyázzon mindenki, aki az ő követségében járva megszólal, és vigyázzon mindenki, aki hallgatja az ő szavát - mert sohasem egy-egy alkalom sikere vagy kudarca forog kockán, hanem élet és halál, üdvösség és kárhozat kérdéséről van szó! Azok számára lesz kegyelmi esztendővé ez az új egyházi év, akik bátrak, elegendően bátrak ahhoz, hogy szívükig engedjék Jézus szavát, hogy meghallják, hogy magukénak fogadják. Mert Jézus szava, hogy ma teljesedett be, akkor valósul meg, amikor az emberek szívet és ajtót tárnak Jézus előtt. Addig számunkra sincs „ma”, addig nem nyílik meg kegyelmének új esztendeje előttünk - még ha éppen új egyházi évet kezdünk is -, amíg csak „tárgyilagos közönségként” akarunk (merünk?) jelen lenni. Jó, ha most emlékezetünkbe idézzük a jól ismert történetből Zákeus alakját (Lk 19,1-10). Tudjuk az evangéliumból, hogy ez a Zákeus sokat hallott Jézusról, fel is keltette kíváncsiságát. De csak akkor hangzott fel a „Ma lett üdvössége ennek a háznak..!’, amikor valóban létrejött a nagy találkozás. Ma! Akkor van ma és kegyelem és üdvösség a számunkra, amikor Zákeus módján átengedjük életünket Jézus hatalmának. Fenntartás, ellenkezés, „ha” és „Mi történik akkor?” nélkül. Ha nyílik az ajtó, akkor lesz a kegyelem esztendeje számunkra is. Amikor nem fogunk többé Kérész -rulva imádták a titkot. Az élő Isten népe azonban átélhette a csodát: emberi nyelven beszél az Isten. Meghallható, megérthető, tiszta és világos szó. Nem üzen, hanem jelen van és megszólal. „... régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben az utolsó időkben a Fiú által szólt hozzánk.. .”- olvassuk a Zsidókhoz írt levélben (Zsid 1,1-2). Pál apostol pedig hozzáteszi: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által’.’ (Róm 10,17) Ha pedig emberi szóval beszél az Isten, akkor az az értelmünkhöz szól, racionálisan megragadható. Nem hagyhatjuk otthon az eszünket, nem kell a templomajtóban letenni a gondolkodóképességünket. Ellenkezőleg: tiszta fejre, tiszta észre, szellemi koncentrációra van szükségünk ahhoz, hogy a liturgiában (szertartásban és igehirdetésben) felcsendülő szavak, mondatok megragadjanak minket. Talán nem véletlen, hogy az első ezredfordulóra egyre inkább teret nyert érzelmi vallásosság nyomán hosszan érlelődött az a reformmozgalom, amely azután a lutheri egyházújításban csúcsosodott ki: értsük meg, ami megérthető. Halljuk és hallgassuk Isten szavát. Gondoljuk meg és gondoljuk tovább, mit mond nekünk a Jézusban megismert Isten. Szívleljük meg azt, amire az örök ige A VASÁRNAP IGÉJE telő János teológiáján töprengeni, nem botránkozunk meg többé a zsidók rövidlátó messiási várakozásain, nem ítélkezünk az értetlen és keményszívű názáretiek fölött, hanem lelkendező Zákeusok módjára szaladunk, és tárunk szívet, ajtót Jézus előtt - akkor fog fölhangzani a mi házunk küszöbén is Jézus kegyelmének szava és ígérete: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.. ” Ezzel jön a kegyelem esztendeje. Foglyoknak, szegényeknek, csonkabonkáknak, nyomorultaknak és vakoknak - nekünk. Ajánlatot tesz hódító szeretetével Jézus: Hozzátok jöttem, hoztam a kegyelem új esztendejét. Ez mindenkire érvényes, de az a másik mondat mégsem mindenkinek az otthonában hangzik el. Csak azokéban, akik valóban kinyitják az ajtót. De ott aztán igazán és egyértelműen, örömöt és szabadságot ígérőén felhangzik a jézusi szó: ma lett üdvössége a te házadnak. És akkor jön el számunkra, testvéreim, a kegyelem új esztendeje. ■ Ittzés János Imádkozzunk! Urunk Istenünk, légy áldott, hogy kegyelmed ismét megújult rajtunk, mert örök a te szereteted. Indíts minket igaz megtérésre, hadd nyissuk meg szívünket a mi Urunk Jézus Krisztus előtt. Hadd egyengessük az utat őelőtte, aki volt, aki van, és aki eljövendő, és aki szállást akar venni a mi szívünkben is. Ámen. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS tanít. Dolgozzuk fel és fogalmazzuk meg Isten érthető kinyilatkoztatásait, és vonjuk le belőlük az ésszerű következtetéseket. Bár sokan azt hiszik, hogy az evangélikusság értelmiségi egyház volt, és ma is az, valójában csak gondolkodó egyház. Istennel való kapcsolatában használta, használja az eszét. Fontos, hogy ez az istentiszteleti életünkre is igaz legyen. A racionális vonatkozások azonban nem érnek véget az istentiszteleten elhangzó szavaknál. Számtalan „nonverbális” formája van a kommunikációnak - olyanok, amelyeket értelmünkkel is megragadhatunk. A liturgia eksztatikus vonatkozásai A racionalizmus kora elhitette az emberiséggel, hogy értelmünkkel mindent fel tudunk fogni. Nem csupán azért nem igaz ez így, mert értelmi erőink is korlátozottak (bár agyi kapacitásunknak csak a töredékét használjuk ki életünk során), hanem azért sem, mert Isten nemcsak értelmet adott, hanem sokféle érzékszervet is. A Mindenható ugyan elsősorban szól, de szeretetének sok-sok jelét más „antennával” is fel tudjuk fogni. A liturgia racionális oldala után erre figyelünk majd sorozatunk jövő heti részében. ■ Dr.'Hafenscher Károly (ifj.) A liturgia racionális és eksztatikus vonatkozásai
