Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-11-20 / 47. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2011. november 20. *■ 15 A kert minden fájáról szabadon ehetsz... A kezdet kezdetén a nagy Úristen ültetett egy kertet, fogta az embert, és belehelyezte ebbe a kertbe, hogy művelje és őrizze. így adta neki otthonául, ahol harmóniában élhet önmagával, a környezetével és mindenek Teremtőjével. Éltető kapcsolatban az Élet Forrásával és a Létezés Céljával. Az ok és cél logikus, azaz logosz szerinti, igei kapcsolatrendszerében, tudva, mi van fönt, és mi van lent, mi van elöl, és mi hátul, mi az elsődleges, és mi a másodlagos, mi a jó, és mi a rossz - mert nem az ember mindezek mércéje, nem ő dönt ezek felől, ezért ezek nem relatívak. Édent, a rendezett kertet nem ő hozta létre, ott abszolút rend uralkodik, amelyet nem megérteni vagy bírálni kell, hanem élni benne és örülni neki. Tiszta viszonyok között, áttekinthető rendben, igaz és őszinte lelkiismerettel, békében. Nem törve más életére, nem élve más kárára, nem benyomulva más életterére, nem veszélyeztetve a jövőt. Élve a gyümölcsből, amelyet ez a kert hoz, és amelyet meghoz jövőre is, mert a gyümölcs isteni adomány. Ennek az emberi életet biztosító isteni rendnek jelképe a gyümölcsöskert. Szinte szakrális hely, ahol levett saruval kellene járni, mert szellős alkonyaikor ott jár gyönyörködve az Úr is. Kertet, gyümölcsöskertet létrehozni a béke, a harmonikus élet utáni vágy kifejeződése. A lélek visszavágyódása e vad világból Isten gondviselő oltalmába. Ó, én láttam a bűnt: szöges bakancsban jártuk a téesz idejében tagosított határt, felhagyott szőlőket, a valamikor gyümölcsfákkal teleültetett mezsgyék hűlt helyét, a mára rossz gazosokká silányult domboldalakat, ahol már csak az erdei vadkan rág és a mezei vad legel. Láttunk földön heverő diófakoronákat, amelyek alól a drága deszkának való törzset elvitték élelmes tolvajok, egy kézifűrésszel kivágott, érett gyümölccsel rakott cseresznyefát - valakik néhány kiló cseresznyét akartak szedni, és egyszerűbb, ha nem kell nyúj-, tózkodni. Olyan vad világban élünk, ahol az azonnali, pénzben mérhető haszon mindennél fontosabb. A szépségnél is, gyerekeink jövőjénél is, a tisztességnél is, Istennél is. Tudjuk, nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Úton járunk, egyszer tovább kell indulni... Vándorok vagyunk, de nem kalandorok! Nem csatangolunk keresztül-kasul az életen, hanem zarándoklunk a cél felé: az eljövendőt keressük. Vándorlásunk ideje keresés és rátalálás izgalmában, bűnbánat és kegyelem megtapasztalásában telik. Nem gázolhatunk pénzéhes desperadókként keresztül az életen, mások életén, pénzzé téve, ami pénzzé tehető, és értéktelennek kikiáltva azt, amit nem becsül a bankárszellem. Isten népének, a Jézus nyomdokain járó keresztény gyülekezetnek ezt az igei üzenetet is képviselnie kell ebben a végzetesen félrecsúszott, istentelen uzsoracivilizációban. A keresztény közösségek, a középkorban a kolostorok, később a protestáns gyülekezetek is a kertépítés, gazdálkodás példaadói voltak. Közismert, hogy a szarvasi evangélikus lelkész, Tessedik Sámuel háromszáz gyümölcsfajtát nemesített és honosított meg. Ezt a hagyományt és „igei kultúrfeladatot” ápolta és folytatta a múltban a béri gyülekezet is, amikor - a régi pénztárkönyvek tanúsága szerint - gyümölcsfaiskolát tartott fenn, és oltásra, szemzésre tanította a gyülekezet fiait. # * * A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Hivatala kezdeményezésére egyházunk megállapodást írt alá a régi Kárpát-medencei gyümölcsfajták megőrzéséről (Összefogás természeti örökségünk és értékeink megőrzéséért, Evangélikus Élet, szeptember 18., 10. o.). Ennek a megállapodásnak első eredménye a Béri Evangélikus Egyházközségben a mára elhagyott és részben tönkrement, háromezer-háromszáz négyzetméteres papi gyümölcsösnek a felújítása. A munka kerttervét Ilonczai Zoltán, a Bükki Nemzeti Park szakembere készítette el. A gyümölcsfaültetésben részt vett az országgyűlési biztos hivatalának minden dolgozója, élükön dr. Fülöp Sándor ombudsmannal. Azon a borongós, őszi napon a faluvégi, máskor csendes és elhagyott telken szí-ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Sánta Anikó nes és hangos csapat cipelt, ásott, lapátolt, öntözött, izzadt. Az arra járó, a szokatlan látványon elcsodálkozó falubéli kisebbség álmélkodva és nagy zavarban kérdezte: mi akar ez lenni? És lehet, hogy magukban azt gondolták: édes bortól részegedtek meg. A gyülekezet nagy megtiszteltetésnek vette, hogy nemcsak a szervezésben és az anyagiak előteremtésében, hanem a kétkezi munkában is részt vettek az országgyűlési biztos hivatalának dolgozói. A gyülekezet asszonyai nagy szeretettel látták vendégül a kertépítő csapatot stílszerűen házi sütésű kenyérrel, csipke-, vadkörte-, szőlő- és birslekvárral, hazai borral - mindennel, ami ételt s italt e szép falu terem. Néhány nappal később, az őszi szünetben, a gyülekezet gyerekei fejezték be a faültetést. A közös ebédet vidám szalonnasütéssel oldottuk meg, így egyúttal a gyümölcsös öreg fáinak száraz ágaitól is megszabadultunk. Mintegy százhúsz különböző gyümölcsfát ültettünk, minden gyümölcsből több fajtát, részben régi Kárpátmedencei fajtákat. Célunk, hogy a gyümölcsöst a kifejezetten béri, mára csak egy-egy példányban megtalálható körte-, alma- és szilvafajtákkal gazdagítsuk. Tavasszal pedig a gyülekezeti házban gyümölcsésztanfolyamot szervezünk elsősorban fiataljainknak, de minden érdeklődőnek is. A gyülekezet kötelezettséget vállalt a gyümölcsöskert ápolására, fenntartására, a fajták nyilvántartására, oltó- és szemzővesszők biztosítására, valamint arra, hogy a mintakertben szívesen fogadunk érdeklődőket, és ezzel hirdetjük a Rendet, amely után vágyik a lelkünk. Viszont a kert minden fájáról szabadon ehetünk... ■ Thuránszky István HIRDETÉS_________________________________ Szívesen segítene? A Magyar Rákellenes Liga önkéntes segítőtársakat keres daganatos betegek lelki támogatásához. Az érdeklődők számára Budapesten november végétől, kb. négy hónapon keresztül, heti egy délutánt igénybe vevő ingyenes képzést indítunk. Jelentkezését november 28-ig várjuk! Elérhetőségeink: Magyar Rákellenes Liga, 1507 Budapest, Pf. 7.; lelkisegely@rakliga.hu; 1/225-1621. HIRDETÉS Adventi könyvvásár LUTHER Szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők és a részt vevő kiadók a december 2-án és 3-án, pénteken és szombaton megrendezendő keresztyén adventi könyvvásárra, melynek helyszíne az előző évekhez hasonlón a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7.). Nyitva tartás: pénteken 14-től 20 óráig, szombaton 9-től 17 óráig. Idén ruhatár és büfé teszi kényelmesebbé a vásárlást. Jöjjön el, látogassa meg a Luther Kiadó standját, és vásároljon 10-50% kedvezménnyel! Kérje regisztrációs lapunkat, hogy Ön is a Luther Könyvklub tagja lehessen, és saját kiadványainkból állandóan 20%-os kedvezményben részesülhessen. “Evangélikus ÉletB •3c “Evangélikus Életi Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. EVÉL&LEVÉL&LEVÉL Megemlékezés Felpécen A Szentháromság ünnepe utáni utolsó előtti (reménység-) vasárnapon emlékeztünk meg a gyülekezetben több mint harminc évig szolgáló Dombi László lelkészről, születésének századik évfordulóján. A délelőtti ünnepi istentiszteleten Jankovics Béla nyugalmazott esperes vázolta Dombi László életútját, amely a líceumtól a soproni és a hallei egyetemen át a pápai vallástanári munka után vezetett 1951-ben Felpécre. A korabeli presbiteri ülések jegyzőkönyvei jól tükrözték édesapám, Dombi László egyházépítő munkáját. Nevéhez kötődik a felpéci műemlék templom felújítása, új parókia építése, a kispéci, valamint a tényői templom tatarozása is. Több korosztály fiataljait tanította Isten gondoskodó szeretetének megismerésére, vállalva az egyre fogyó gyülekezet nem könnyű pásztorolását. Munkájában méltó társa volt édesanyám, akit az idősebbek még mindig sok szeretettel emlegetnek. Smidéliusz András lelkész záróimádságában méltatta néhai lelkésztársának munkáját, mindenki számára példaként állítva kitartását, istenhitét. Egész életét meghatározta a sírkövén is szereplő ige: „Nékem az élet Krisztus.” A kántori szolgálatot öcsém, Attila végezte, aki örökölte édesapám zeneszeretőét. Az istentiszteletet követően a felpéci gyülekezet, valamint a család tagjai szeretetvendégség keretében elevenítették fel az elmúlt évtizedek kedves emlékeit. Ezúton is szeretnék köszönetét mondani egész családunk nevében a felpéci gyülekezetnek és a szolgálatot végző lelkészeknek, hogy lehetővé tették ezt a bensőséges megemlékezést. Erős vár a mi Istenünk! Dombi László (Győr) Testvérgyülekezeti találkozás Szikrázó napsütéssel köszöntött ránk a november eleji kora ősz első vasárnapja, amikor a debreceni evangélikus gyülekezet egy lelkes csoportja Réz- Nagy Zoltán lelkésznek, valamint Pazár István felügyelőnek a vezetésével látogatást tett nagyváradi evangélikus-lutheránus hittestvéreinél. A tíz órakor kezdődő istentiszteleten Réz-Nagy Zoltán prédikációjához Jób könyve 14. fejezetének első hat bekezdése szolgáltatta az alapigét, amely az ítélet vasárnapjához kapcsolódott. A liturgiát Réz-Nagy Zoltán és Mátyás Attila nagyváradi lelkész végezte. Az alkalmat zeneszámok tették ünnepélyessé Györfiné Hovancsek Tündének és Benczédi Hunornak, a debreceni Kodály kórus tagjainak, valamint Benczédi Mónika zenetanárnak az előadásában. Az istentisztelet után a két testvérgyülekezet evangélikusainak mintegy hetvenfős csoportja három autóbusszal Margittá felé vette az irányt. A Gabriel vendéglőben elfogyasztott ízletes ebéd közben kötetlen beszélgetés alakult ki közöttünk. Itt csatlakozott hozzánk Rákóczi Lajos fazekasvarsándi származású evangélikus testvérünk, egykori parlamenti képviselő, aki jelenleg az érköbölkúti általános iskolában magyar irodalmat tanít. A továbbiakban vállalta a kalauz szerepét, átnyújtva egy csokorra valót az útba eső települések krónikájából, úgymint Margittá, Ábrám, Széltalló, Újbártfalva, Bályok, Berettyószéplak, Baromiak, Ipp, Szilágynagyfalu. Egyebek közt beszélt arról, hogy Arany János szülei Nagyfaluból költöztek Szalontára, és itt zajlik Arany Toldijának cselekménye is. Megérkezvén Szilágysomlyóra, a kalauzolást Jojkics Attila történelem szakos nyugalmazott tanár vette át. Bemutatta az 1737-ben felépült impozáns református templomot, ahol megcsodálhattuk a kazettás mennyezetet, a számos emléktáblát, amelyek mind a település történelméhez kapcsolódnak. A tanár úr kiemelte, hogy Szilágysomlyó, sőt az egész Érmellék történelme Báthory István erdélyi fejedelem családjának nevéhez kapcsolódik. Ezután a csoport a 16. században épült Báthory-vár felé vette az irányt, ahol a gyermekek a két körbástyát vették birtokukba, míg a felnőttek Jojkics Attila élvezetes előadását hallgathatták meg a vár történetéről, a területén elkezdődött, de félbemaradt ásatásokról, a vár közepén található első világháborús emlékműről, amelynek tetején 1933-ban még turulmadár volt, most viszont négy oldalán román nyelvű felirat díszeleg, tetején pedig egy ortodox kereszt... Mivel az idő szorított, nemsokára Tasnád irányában folytattuk utunkat, ismét Rákóczi Lajos magával ragadó vezetésével. Megtudhattuk tőle, hogy egy idén májusban tartott szimpóziumon Ady Endre Kocsi-út az éjszakában című verse bekerült a tizenkét legszebb magyar vers közé. Érmindszentre, Ady szülőfalujába érkezve - ahol jelenleg már csak öt-hat magyar ajkú család él - jócskán ránk esteledett, így csak kívülről tekinthettük meg a református templomot, ahol a költőt keresztelték. Az Ady-emlékházat viszont alaposan szemügyre vehettük: előbb a szerényebb szülőház konyháját - tetejében a szabad kéménnyel, amely mintegy természetes füstelszívó berendezésként szolgált; a tiszta szobát - ahol a költő született, és amelyet lincselt föld borít -, benne a számos, Adyhoz fűződő emléktárggyal. A közelben található az Ady-kúria, amely akkor építtetett, amikor a családnak már valamelyest jobban ment a sora, és amely szintén bővelkedett látnivalókban: rengeteg korabeli fényképpel és írásos dokumentummal, amelyek a költő életútjába nyújtottak betekintést. A házat elhagyva búcsút vettünk a debreceniektől, akik hálásan megköszönték a közösen átélt, felejthetetlen élményeket. Árkosi Adrián (Nagyvárad) HIRDETÉS_________________________________________________________________________________ Meghívó A Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend november 24-én 15.30- kor kezdődő közösségi alkalmán Biczó Dénes vezeti a beszélgetést Közösségi szándéknyilatkozat gyakorlati értelmezése címmel. Helyszín: a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székháza, 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.