Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-11-20 / 47. szám
76. évfolyam, 47. szám ■ 2011. november 20. ■ Szentháromság ünnepe után utolsó (örök élet) vasárnap Ára: 250 Ft „Százezrek vettek a semmiből autót, lakást, „Nem tartom jó eszköznek az óriáspia„Kísérőnk lelkesen magyaráz, látszik, hogy már Apák és fiák !► 2. oldal ki tudja, még mit. És senki nem emelte fel kátot, amelyet ugyancsak az üzleti és több százszor vezetett csoportokat, de az emlék-Három különös imádság !► 7- oldal az ujját figyelmeztetve, hogy ennek nem politikai életből vettünk át.” szobában az ő hangja is elcsuklik.” Cölibátus vagy család? !► 8. oldal lesz jó vége.” Kampány után - kampány előtt? Közös kereszt emlékeztet A gyermekeknek is joguk van Istenhez ► 7- oldal „Honvágyad ne legyen” !► 8. oldal A látók felelőssége !► 9. oldal 9. oldal az elfelejthetetlenre !► 6. oldal A pasztell mestere !► 5• oldal LVSZ-testületek tárgyalnak hazánkban ► Az 1984-es budapesti nagygyűlés óta Magyarország először ad otthont a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) felső szintű tanácskozásának. November 16- 18. között a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében ülésezik a világ több mint hetvenmillió evangélikusát tömörítő szervezet vezető testületé Munip Younan elnök, szentföldi püspök vezetésével. A kilenc szavazati jogú tag mellett közel negyven szakértő és tanácsadó vesz részt a munkában. Ugyancsak hazánkban, az Északi Egyházkerület székházában zajlott - a vezető testület tanácskozása előtt, november 14. és 15. között - az LVSZ 2017-es Reformációi Emlékbizottságának kétnapos alakuló ülése Walter Altmann brazíliai professzor elnökletével. A székház kápolnájában tartott kezdőáhítat (képünkön) után Martin Junge főtitkár tartott bevezető előadást. Gondolatait három csomópont köré rendezte: amíg a négyszázadik évfordulóra való 1917-es megemlékezés alapvetően az északi félteke ügye volt, ma a világ evangélikusságának policentrikus jellegéből fakadóan valamennyi földrész egyforma súllyal van jelen. A mai megemlékezés emellett nem marad evangélikus belügy, hanem ökumenikus keretek között zajlik, beleértve a katolikus egyház meghívását is. Továbbá a semper reformanda jegyében a huszonegyedik század evangélikusságának is folyamatosan meg kell újulnia. A bizottság áttekintette a régiók és a száznegyvenöt tagegyház reformációi előkészületeit. Ennek keretében Fabiny Tamás püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottságának elnöke ismertette az egyházunkban folyó munkát, különös tekintettel a tematikus évekre és Luther Márton válogatott műveinek magyar nyelvű kiadására. A résztvevők nagy érdeklődéssel fogadták Richly Zsolt filmrendező prezentációját, amely a Luther életét bemutató, tizenhárom részes rajzfilmsorozat terveibe engedett betekintést. M EvÉlet-infó The Evangelical-Lutheran Church in Hungary is privileged to greet the members of the LWF Special Committee for 2017 Preparations and the Meeting of Officers in Budapest. Since the historical assembly in 1984, this is the first representative gathering of the Lutheran communion in our home country. May God bless all efforts furthering His work around the world! A Lélek formái A tudomány ünnepe a teológián Az emberi lélek és a Szentlélek témájával foglalkoztak az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) idei tudományos konferenciájának résztvevői november 8-án Budapesten. Az összetett kérdéskört meghívott előadók segítségével járták körül a pszichológia, az irodalom, az egyháztörténet és a teológia szempontjai alapján. A teológushallgatók nyitóáhítatát követően Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke mondott üdvözlő szavakat, majd Béres Tamás docens, a rendszeres teológiai tanszék vezetője ismertette a nap programját. Az első előadásban a lélek és a szellem fogalmáról, szétválaszthatatlanságukról beszélt Trínger László pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának professor emeritusa, felvázolva a lélektan különböző megközelítési módszereit. Zárásként kiemelte: a mentális betegségek megelőzése elsősorban oktatási-nevelési kérdés. I* Folytatás a 7. oldalon Percze Sándor Amikor a „só” harcol a tanteremben Deák László Evangélikus egyházunkban rengeteg szó esik a megújulás szükségességéről. Nem véletlenül van ez így, hiszen mindannyian érezzük, hogy komoly krízisbe került rengeteg egyháztagunk élete, gyülekezetünk működése és ezzel együtt egész egyházunk. A kitörésre két fontos pontot látok: egyrészt sokkal nagyobb missziói felelősséggel kell azok felé fordulni, akik még nem tagjai egyetlen gyülekezetnek sem, másrészt pedig sokkal jobban kellene gazdálkodnunk azokkal a lehetőségekkel, amelyek Isten kegyelméből a rendszerváltás óta adódtak előttünk. Az egyik ilyen terület, ahol komoly lehetőségünk van a misszióra, mindenképpen az evangélikus egyházi oktatás. Nézzük röviden a számokat: huszonkét óvodánkba ezerhétszáz kisgyerek jár. Szerte az országban általános és középiskoláinkban több mint tízezer diák tanul. Ezeket összeadva azt látjuk, hogy a 2011-2012-es tanévben körülbelül tizenkétezer gyerek van ránk bízva a kis óvodástól az érettségiző fiatalig. Ha távolabb tekintünk, akkor azt látjuk, hogy az elmúlt húsz évben több mint tizenegyezer diák érettségizett evangélikus gimnáziumainkban. Egy másik, az iskolákat érintő adat: jelenleg háromszáz lelkész szolgál egyházunkban, s emellett csaknem ezerhatszáz a nálunk tanító pedagógusok száma. Ezekből az adatokból két dolog látszik: egyrészt egyházunk méretéhez képest hatalmas oktatási rendszert működtetünk, ahol lehetőségünk van fiatalok napi szintű megszólítására; másrészt pedig mód van sok-sok pedagógus megszólítására is, akikből sok gyülekezetben kialakulhatna egy értelmiségi keresztény közösség. Kialakulhatna, de valami miatt nem alakult ki az elmúlt húsz évben! Ezek az „erőforrások” még „bennragadtak” az iskolák falai között, nem kerültek át a gyülekezeti élet ezernyi területére. Nincs róla pontos adatom - de lehet, hogy jobb is... -, hány egyházi iskolás diákunk lett aktív gyülekezeti tag az érettségi után. Félek, hogy nagyon kevés, pedig rengeteget tehettünk volna az ügy érdekében. Ebben a kontextusban kerül elő nagyon élesen az iskolalelkészek felelőssége és szolgálata. Olyan közegben mozgunk, ahol szinte semmit nem érnek a sablonok és a megszokott válaszok, s ennek a kihívásnak napról napra meg kell felelni. Az iskolalelkészi szolgálatnak - stílszerűen - Jézus sóról, világosságról és kovászról mondott példázata iskolapéldájának kell lennie, mutatva, hogy egy pici, sokak szemében jelentéktelen dolognak üzenete és hatása van. Só, világosság és kovász. Egyik se túl értékes, de nagyon fontos dolgok, amelyek messze túlmutatnak saját magukon. Ilyen lehet néhány hívő pedagógus és az iskolalelkész a saját közegében, az iskola falai között! Meggyőződésem és tapasztalatom, hogy ez működik! Hadd idézzek néhány mondatot három olyan fiataltól, akik a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumon keresztül - alig két hónapja - találkoztak először az evangélium üzenetével: „Én sosem voltam vallásos. Amikor ebbe az iskolába jöttem, kicsit megijedtem, hogy átveszi az egyház, de hamar megkedveltem. Szeretem a közösséget, és órákon is tudok figyelni!’ „... most már hiszem, hogy létezik... valahogy jobban érzeyn, hogy Isten körülöttem van, és vigyázz rám, amióta ebbe az iskolába járok... egyre jobban élvezem, hogy egyházi iskolába járhatok, és áhítatra is szívesen megyek..!’ „...a gimnázium evangélikussá válásából kifolyólag úgy döntöttem, hogy én is evangélikus leszek.’’ Hála Istennek, sok ilyen mondatot tudnék még idézni, de azt gondolom, hogy így is érthető a lényeg: óriási tartalékaink vannak óvodáinkban, iskoláinkban! Nemcsak kifelé kell keresni az „elveszett bárányokat”, hanem észre kell venni a ránk bízott fiatal báránykákat is. Természetesen ez nehezen fog menni anélkül, hogy felmérnénk eddigi kudarcaink okait. Miért értünk el eddig kevés fiatalt és pedagógust? Talán az őket váró gyülekezeti közeg nem volt elég befogadó? Talán belső feszültségek és harcok gyengítettek minket az oktatás területén is? Talán rossz képet sugároztunk magunkról, nem tudtuk megmutatni elhívásunk igazi szabadságát és szépségét? Óvodáinkban és iskoláinkban harc folyik. Igazgatóként, iskolalelkészként nem egymás ellen harcolunk, hanem Krisztus katonáiként a bűn és a korszellem ellen. Harcolunk a legkisebb ovistól kezdve a legidősebb pedagógusig mindegyikükért. Nem azért tesszük mindezt, hogy jobban nézzen ki egy gyülekezet statisztikája, s még csak nem is az evangélikus egyház „túlélése” miatt, hanem mert erre kaptunk elhívást! Felelősek vagyunk értük, ragadjunk meg hát minden lehetőséget, hogy iskoláinkban diákok és tanárok Krisztussal találkozhassanak! A szerző evangélikus lelkész, a budapesti Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolalelkésze
