Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-11-13 / 46. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2011. november 13. *■ 15 Jó pár évvel ezelőtt még könnyen azt lehetett mondani, hogy az internet óriási lehetőség mindenki számára, mert csak egy weboldalt kell készítenie, és máris megtalálható lesz. Még csak az oldal hirdetésével sem kell túlzottan foglalkoznia, mert a keresők intelligens algoritmusai előbbutóbb úgyis felfedezik, és a megfelelő keresésekre majd válaszként megjelenítik. Az internetre való belépés korlátja még tíz évvel ezelőtt is igen alacsony volt. Még a weboldalak magját jelentő HTML-nyelwel sem kellett feltétlenül tisztában lenni ahhoz, hogy egy kényelmes szerkesztőprogram birtokában bárki publikálhasson a világhálón. A múltba tekintő bevezető után persze nem is következhet más, mint hogy mára mindez megváltozott. Aki ebben kételkedik, keressen csak rá nyugodtan a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökére a Facebookon, és láthatja, hogy több mint hétszáz ismerőse van a legnagyobb közösségi oldalon. Hány olyan gyülekezet van, amely ennyi tagot számlál? És nemcsak az életünk egy része virtualizálódott, hanem a mód is megváltozott, ahogyan az internetet használjuk - a változások igazi jelentősége ebben érhető tetten. Az egyszerű weboldalak úgy működnek, hogy a böngészőben egy linkre kattintva kérést küldünk a szervernek, amely aztán összeállít egy kész weboldalt, és azt küldi el a böngészőnknek. Az oldalak látogatása egyfajta pingponggá válik: mi adunk egy utasítást, amelyre a szerver választ küld. A Facebook az őszi változásokkal vezette be azt az üzenetfolyamot, amely a jobb felső sarokban folyamatosan jelzi az ismerőseink aktivitását. Az illúzió teljes, a rendszer működése azt az érzetet kelti, hogy folyamatos a kapcsolat a szerver és a böngészőnk között. Páros harc EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence És ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis a rendszer rengeteg eleme az oldal újratöltése nélkül megváltoztatható, és a legtöbb esetben nem is kész oldalakat vagy oldalelemeket küld a szerver, hanem csak egyszerű adatokat, a számításigényes munkát a felhasználó számítógépére bízva. Hasonló felépítés, hasonló élmény... Mint már olvasható volt e rovat hasábjain, a Facebookot nem arra találták ki, hogy látogassuk, hanem hogy rajta legyünk. Hogy a nap elején betöltsük a böngészőbe, és csak a nap végén lépjünk ki belőle. A valódi szakadék ebben nyilvánul meg a Facebook - meg a hasonló oldalak - és a többi weblap között. És ezt az élményt lehetetlen elérni egy gyülekezeti weboldallal vagy akár az összegyházival, mert nincs annyi erőforrás, amennyit mozgósítani kellene a hasonló kialakításhoz. A röghöz kötés virtuális esete a komoly támadást indító Google esetén is működni látszik. Eddig jól működő funkciókat integrálnak közösségi Google+ szolgáltatásukba, hogy az amúgy igen nagy sikernek örvendő keresőjük, Gmail nevű levelezőjük vagy a Google Docs nevű on-line irodai alkalmazáscsomagjuk elégedett felhasználói számára az ő közösségi megoldásuk legyen az, amelyik éjjelnappal a böngészőben várakozik. El kellett telnie egy kis időnek, hogy a különféle cégek és szervezetek rákapjanak a Facebookra, és saját oldalt hozzanak létre maguknak. A Google éppen a napokban tette lehetővé ugyanezt, mégpedig úgy, hogy idővel ezeket a keresőjük is egyszerűbben fogja kiadni találatként. Egy példa: a keresőbe a „+Toyota” szót írva nemcsak az autómárkával kapcsolatos találatok jelennek majd meg, hanem a gyártó cég google+-beli profiloldala is. A kérdés adott: mennyi energiát lehet és kell befektetni abba, hogy egy szervezet a Google+-on is saját identitást építsen fel? Nem volt véletlen a püspöki példa az ismerősök számával: a Facebook már bejáratott terep és remek lehetőség a misszióra. De fél szemmel oda kell figyelni arra, hogy a Google mennyire lesz eredményes a hadjáratával. És bár a nagyok mellett ma még nemigen látható egy harmadik fél, ki tudja, mikor bukkan fel az internetes világ következő nagymenője. ■ Nagy Bence HIRDETÉS A Páratlanklub következő alkalmát november 22-én, kedden 18 órai kezdettel tartjuk a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának földszinti termében (1085 Budapest, Üllői út 24.). Vendégünk dr. Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense, aki Kapcsolataink: amit nem kedvelek magamban és másban sem címmel tart előadást. Minden 25 és 50 év közötti egyedülállót - nemre, felekezetre való tekintet nélkül - sok szeretettel várunk! Az alkalomról érdeklődni a 20/824-2791-es telefonszámon, valamint a marta.pinter@lutheran.hu e-mail címen lehet. A Páratlanklub ötletgazdái és a Magyarországi Evangélikus Egyház Női Missziója Védje szervezetét! Ha valakit megkérdezünk, számára mennyire fontos az egészség szinte biztosak lehetünk benne, hogy a többség azt válaszolja, a legfontosabb. Annak ellenére, hogy mindannyian tisztában vagyunk az egészségmegőrzés fontosságával, csak akkor jut eszünkbe, amikor már elkaptunk valamilyen betegséget. A téli időszakban, amikor szervezetünk kiszolgáltatottabb a vírusok támadásaival szemben, elengedhetetlen, hogy fokozottabban odafigyeljünk immunrendszerünk megerősítésére. Mit tehetünk? Nem is gondolnánk, hogy mi magunk is mennyit tehetünk azért, hogy immunrendszerünk kiegyensúlyozottan mű-A modern kor emberére sajnos jellemzőek a hiánybetegségek, melyek a rendszertelen és egészségtelen táplálkozás következményei. Figyeljünk hát oda táplálkozásunkra! A gyümölcsök és zöldségek rendszeres fogyasztásával hozzájárulhatunk szervezetünk megfelelő vitamin-, ásványi anyag- és nyomelemkészletének pótlásához. Csupán néhány példát kiemelve: • A vas elengedhetetlen eleme a szervezet oxigénellátásának, a vérképzésnek, továbbá az immunrendszer normális működésének. • A cink szintén az immunrendszer működésének fenntartásában tölt be fontos szerepet, hiányában kárt szenved a sejtek ellenálló képessége. • A réz a vérképző rendszer és más enzimek alkotóeleme. Pótlás - jó arányban A megfelelő, kiegyensúlyozott étrend mellett immunrendszerünk támogatásában nagy segítséget nyújthat a Béres Csepp, amely Magyarország legnépszerűbb egészségvédő készítménye*. A Béres Csepp olyan arányban tartalmaz ásványi anyagokat és nyomelemeket, ahogy azt a szervezet igényli, így hozzájárul annak megfelelő működéséhez, immunrendszerünk támogatásához. Napi 2 x 20 Béres Csepp és a felszívódásához nélkülözhetetlen C-vitamin szedésével könnyebben kivédheti a betegségek támadásait! ; A Béres Csepp® vény nélkül kapható roboráló gyógyszer. ' Piaci forgalmi adatok alapján. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! EVÉL&LEVÉL Az alábbi nyílt levelet a Munkácsy- és Kossuth-díjas író, festő, Karátson Gábor kérésére közöljük hetilapunk hasábjain is. (A szerk.) „Nem hallatja szavát az utcán” „íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akit kedvel a lelkem! Lelkemet adom neki, és igaz ítéletet hirdet a népeknek. Nem szít viszályt, és nem kiáltoz, senki sem hallja szavát az utcákon, (...) és az ő nevében reménykednek majd a népek’.’ (Mt 12,18-19.21) „Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán’.’ (Ézs 42,1-2) Kedves Deák téri evangélikus gyülekezet! Nem vagyunk evangélikusok, de amikor húsz évvel ezelőtt, akkor egy józsefvárosi zajpokolból menekülve, ideköltöztünk a Deák térre, úgy éreztük, hogy egyúttal a Deák téri templom oltalma alá is helyezzük magunkat. Olyan béke volt itt, mintha egy kisvárosba érkeztünk volna, éjszaka csend; az autóbusz-pályaudvar sem zavart senkit, a közrend fenntartását is nyilván szükségessé téve. A templom és a gimnázium határozta meg a tér hangulatát. Akkor kezdődött a baj, amikor a pályaudvart innen kitelepítették (amivel a levegő tisztaságát illetően semmit sem nyertünk, hiszen kisvártatva a helyébe nyomultak a turistabuszok), és valakinek az a szerencsétlen ötlete támadt, hogy - élesen szembefordulva Budapest hagyományos várostervezési elveivel - itt kellene az új Nemzeti Színházat felépíteni. Tiltakozások ide vagy oda, az építkezésbe nagy garral belefogtak, de csak hogy hamarosan le is állítsák. Csakhogy az építmény mélypince-rendszerei addigra elkészültek már, amivel az eljövendő viszály meg is volt alapozva: miért, miért nem, ott kapott helyet a nevében is baljóslatú „Gödör”. Létrejöttének története már magában véve is mutatja, milyen szellemi-értelmi éretlenség vájta itt bele karmait a város testének szövetébe. A Gödör pedig üzemelni kezdett mint minden eddiginél erősebb zajpokol, sokszor késő éjszakáig. Kétségbeesett küzdelem kezdődött el ezzel, évekig tartó, az éjszakai nyugalomnak vége volt. Végül még bírósági pert is nyertünk, az ítélet értelmében a téren erősítővel egyáltalán nem szabad zenélni, erősítő nélkül is csak este nyolcig; az ítéletet azonban, ki tudja miért, érvénytelenítették. Ez volt az a pillanat, amikor a jogállamba vetett, amúgy is gyenge lábon álló hitemet végképp elveszítettem. Közben az újonnan kialakított városházi parkban is tombolni kezdtek ilyenolyan zenekarok. Mégis, a Gödörrel később létrejött valamiféle modus vivendi; visszafogtak a hangerőből, és este 10-kor többnyire abbahagyták a dajdajt. Csakhogy addigra ideszokott egy egész éjszaka üvöltöző ifjúsági horda, tovább keserítve az életünket; folyton a rendőrséget hívtuk, valljuk meg, 2006 ősze után nem szívesen. A rendőrség hol segített, hol nem, többnyire nem, benyomásom szerint az önkormányzati rendelet által lehetővé tett büntetésekkel sem éltek. Régóta már az a helyzet, hogy vendégeket hívni nem merünk, unokákat mégannyira sem, az állam hivatalosan családbarát politikája itt hitelét veszítette. Akik nem akarják meghallani az emberek jajszavát, nem is hallják meg. Erre a nyomorúságra telepedett rá a Hit Gyülekezete a maga térítő tevékenységével - mint ők nevezik. Hangerejük felülmúlhatatlan - a rendőrséget nem érdekli ez sem -, mondanivalójuk pedig rémületesen primitív. Lehet, hogy némely amerikai fülnek kedves az ilyesmi, de az európai keresztyén számára Jézus nevének brutális skandálása visszatetsző és ijesztő. Az Amnesty International szerint a fülsértőén hangos zenét kínzóeszközként szokták alkalmazni. A Hit Gyülekezetének agitátorai a helyi lakosság egy-két délutánját és estéjét tönkreteszik. Egészségünk is kezdi már megsínyleni a dolgot. A Deák tér, művelődéstörténetileg is, az evangélikus egyház megszentelt helye, „evangélikus sziget” Insula Lutherana; a templom (az evangélikusok számára az ország temploma) idén lett kétszáz éves, itt van a gimnázium, az óvoda, a múzeum és egy könyvesbolt. Különösen bántó, hogy egy önjelölt csoport, amelyet, brutalitása okán, haboznék kereszténynek nevezni, most maga alá akarja gyűrni. Némelyik csoportjuk feláll a lépcsőre, egészen a kapuig, onnan recsegtetik tánczenéjüket, talán észre sem véve, hogy egy olyan egyházat akarnak megalázni, amely Johann Sebastian Bachot adta a világnak. Amerikai fiataloknak egy százötven főnyi csoportja, talán hozzájuk tartozók, a nyáron három napig tartotta megszállva a teret, éjszaka is tombolva. Kiírtam az angol Újszövetségből a mottóul felírt idézetet, egyiküknek odaadtam, de csak nézett, mint a moziban. Ősszel egy másik horda - talán másféle csoportosulás -, vagy kétszáz főnyi fiatal férfi és nő valósággal megostromolta a templomot, ami, ha van ilyen bűncselekmény, templomgyalázásnak minősíthető. Két hangnemben dolgoznak, csütörtökönként vannak a bömbölök, pénteken az édeskés táncikálók (a lépcsőkön elhelyezkedni ők szoktak). A keresztyénséghez közel állókat az ordenáré voltuk bántja, az ateistákat az, hogy miért akarnak erőnek erejével a fejükbe verni valamit, amit ők kereszténységnek tartanak (pedig nem az), a vallásilag közömbösek meg egyszerűen fel vannak háborodva. Mindenki utálja a dolgot, csak az „evangelizálók” élvezik, de ők nagyon. Meg vagyok győződve róla, hogy az így előállt helyzet, nekünk mérhetetlen gyötrelmünkre, nemcsak alkotmány- és jogellenes, hanem gyermek- és ifjúságvédelmi szempontból is tarthatatlan, állandó cáfolatául a főpolgármester úr és a belügyminiszter úr ígéreteinek, hogy Budapesten rendet fognak teremteni. Valami változott is, de nem jó értelemben. A rendőrségi telefonügyeletesek korábban többnyire udvariasak voltak, nem ritkán barátságosak, ha a helyzet nagyjából maradt is a régiben, újabban viszont elutasítók, ellenségesek, türelmetlenek - mintha meg akarnának félemlíteni. A hatóságoknak tovább könyörögni nem tudunk már, minden bizalmunkat elveszítettük. De Jézus is kiűzte a templomból a kufárokat. Utolsó reményünket talán Önökbe vethetnénk, kedves evangélikus gyülekezet! Mint egykor a reformáció idején, az erkölcsi megújulás talán ebből a kétszáz éves templomból indulhatna most ki. Ez nekünk, itt élőknek váratlan megmentésünk lehetne, de talán nagy lépés volna a gyülekezet életében is. Karátson Gábor (Budapest)
