Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-11-06 / 45. szám

2 -m 2011. november 6.

FORRÁS

Evangélikus Élet

Oratio

oecumenica

Urunk, Istenünk! Hálás szívvel állunk meg ma is színed előtt, bár tudjuk, érdemtelenül.

Könyörgő imánkban ítélet vasárnapján is hozzád fordulunk azért az irgalomért, amelyről Dávid is bizonyságot tesz zsoltárában. Kérünk, Fiadért, Jézus Krisztusért bocsásd meg bűneinket, te gyógyítsd meg betegségeinket, és te légy velünk földi életünk végén is. Őszintén valljuk, hogy irgalmazó szeretetedet nem érdemeljük meg, mégis arra kérünk, ölelj körbe óvó karjaiddal. Segíts, hogy mi is átélhessük: a napkelet megmérhetetlenül messze van napnyugattól, te pedig a mi vétkeinket is ilyen messzire veted el.

Add, hogy kiválasztott prófétáid és apostolaid élete és tanításai ne csak egyszerű bibliai történetek legyenek a számunkra, hanem ismerjük fel bennük nekünk szóló üzeneteidet.

Kérünk, küldd el őrző angyalaidat e földre, hogy a segítségükkel minél több jót tehessünk ebben a felbolydult világban. Erősítsenek abban, hogy méltóképpen képviselhessük ügyedet életünk minden területén.

Te légy világi és egyházi vezetőinkkel. Add, hogy felismerjék: nálad van a hatalom. Kérünk gyülekezeteinkért - lelkészeinkért és gyülekezeti tagjainkért. Áldd meg közös szolgálatukat, hogy testvéri összetartásukkal vonzó és követendő példát mutassanak a kívülállóknak.

Óvd fiataljainkat és kicsinyeinket. Te legyél azokkal a gyermekekkel, akiket szerető család helyett durvaság, hántás és kegyetlenség vesz körül. Légy a menedékük és oltalmuk.

Ne feledkezz el azokról a szülőkről, akik a nehezedő életkörülmények közepette nem fordítanak elegendő időt és figyelmet gyermekeikre, idős szüleikre. Úgy irányítsd az életüket, hogy minél több időt tölthessenek a tőled ajándékba kapott szeretteikkel.

Kérünk betegeinkért. Adj nekik bátorítást az otthoni vagy a kórházi betegágyon vagy a műtőben. Adj bölcsességet gyógyító orvosaiknak.

Te erősítsd az utolsó útra készülőket. Adj nekik hitet abban, hogy a földi élet után te vársz rájuk. Higgyék, Fiad előrement, hogy házadban helyet készítsen számukra is. Irgalmas szereteted tegye lehetővé, hogy minél többen oda is költözhessenek.

Szentlelked erejében bízva kérünk, hallgass meg minket.

Ámen.

SEMPER REFORMANDA

„A nagy szellemek és bölcsek mást sem tudnak, mint hogy tetszelegjenek önmaguk előtt, biztonságban ringatóddzanak, önmagukat dicsőítsék, magukat nagyra tartsák, semmi balgaságot ne érezzenek; hogy nagyokat mondjanak, igazat tegyenek, szentül vélekedjenek, magukat másoktól megkülönböztessék és különbnek tartsák. Ez a legnagyobb vakság a földön. Mert amilyen sokat tartanak, vélekednek önmagukról, annyira vettetnek meg és szégyenülnek meg Isten előtt.”

M Luther Márton: Bűnbánati zsoltárok. A hatodik zsoltár (Schulek Tibor fordítása)

AZ EGYHÁZI ÉV UTOLSÓ ELŐTTIT MEGELŐZŐ VASÁRNAPJA - ZSOLT 103,6-13

Milyen messze van napkelet napnyugattól?

A kérdés nem tudományos, mégis lehet rá választ adni: pontosan olyan messze van, mint amennyire Isten szeretné ezt a világot elítélni.

Van egy egyre terjedő, indiai vallásból eredő tanítás a közgondolkodásban: a karma törvénye. Eszerint minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, illetve minden, ami történik a világban, az maga is egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata. Minden cselekedet, azaz ok okozatot szül, és minden ok előzőleg létrejött okozatból eredeztethető. így jön létre az ok-okozati összefüggések végtelen hálózata. Tetszetős tanítás, logikus tanítás, igazságosnak tűnő tanítás.

Sok közmondás van a magyar nyelvben is, amely arról szól, hogy mindennek megvan a következménye: Jó tett helyébe jót várj! Ki mint vet, úgy arat. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadj isten. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.

Szeretnénk látni, hogy a dolgok kiszámíthatók. Hogy mindennek következménye van: a jónak jó, a rossznak rossz. Azt szeretnénk, hogy - mint a mesében - a jó elnyerje jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. Azokat a filmeket szeretjük, amelyekben a főhős elnyeri a jutalmát, mert megérdemli, a gonosz pedig bűnhődik. Gyorsan bezárhatnák azt a mozit, amely ezzel ellentétes végű filmeket játszana.

Azonban ha az életünkre vagy a körülöttünk levő világra nézünk, azt látjuk, hogy bármennyire jólesne is ez a fajta kiszámíthatóság, bizony nem

ilyen szabályok uralkodnak. Jó cselekedeteknek nagyon gyakran nincs pozitív következményük. Viszont sok gonoszság rejtve marad, az elkövető pedig vígan éli a világát. Hány szülő sóhajt fel: „Mindent megadtam a gyermekemnek, mégsem azt kaptam tőle, amit vártam volna!”

Éles szemmel észrevesszük a hibát a másikban, és már meg is születik bennünk az ítélet. De milyen érdekes, hogy a bűn büntetését, az igazságosság diadalmaskodását mindig csak a másik ember életében szeretnénk látni. Magunkkal szemben elnézők vagyunk, magunknak hamar megbocsátunk.

Ez a zsoltár pont olyannak mutatja Istent, mint amilyennek Jézus mutatja. Szerető apa. Mert a szülő az egyetlen, aki nem gyermekének a cselekedetei alapján viszonyul hozzá, hanem a szeretet alapján. A szülő mindent azért tesz, mert szereti a gyermekét, és gyermeke minden cselekedetére úgy tekint, mint aki keresi a leginkább szeretett személyben a jót, az igazat, a kedveset, a reményt keltőt.

A szülő minden pillanatban a gyereke javát akarja, ezért nézi olyan figyelmesen az életét. A szülő nem szereti, nagyon nem szereti látni gyermekében a rosszat, mert tudja, hogy az nem lesz neki jó: amiatt a rossz miatt sokat szenvedhet: nemcsak ő maga, hanem mások is. Nagyon nem szereti, ha gyermeke hazudik, mert bizalmatlanságot érez a gyermek részéről, holott ő a maximális bizalmat adja neki. Nagyon nem szereti, ha nem teszi a dolgát, nem végzi a feladatát, mert a gyermekét hasznos

emberként szeretné látni, aki érti az élet célját, és tudja, hogy miért van itt.

Viszont a szülő nagyon szereti látni, ha terve megvalósul a gyermekében. Nagyon szereti, ha a gyerek valami rossz után bocsánatot kér. Nem a megalázkodás miatt, hanem azért, mert látja, hogy van esély újat kezdeni. Nagyon szereti, ha a gyermeke köszönetét is tud mondani, mert akkor derül ki igazán, hogy milyen szoros kapcsolatban vannak, és hogy a gyerek tisztában van azzal, hogy a szülője érte dolgozik. És nagyon szereti, ha gyermeke hitre jut, mert tudja, hogy ő nem lesz mindig mellette, de a gyermeke „sziklára épített házát” nem fogja megingatni a korszellem szele, vagy a testi-lelki megpróbáltatások árja.

Isten pontosan úgy néz ránk, mint a gyermekeire, ezért nézhetünk mi is őrá úgy, mint apánkra. Amikor Jézus imádkozni tanít, és elmondja a Miatyánkot, sokan megdöbbentek, mások megbotránkoztak. Istent senki sem merte volna azelőtt apának, mennyei apának szólítani.

És Isten, mert apa, nem úgy igazságos, mint a karma. Az emberi logika szerint a gonosznak veszni kell, a bűn büntetést terem. Isten azonban felhozza napját jókra és gonoszakra, esőd ad igazaknak és hamisaknak. Nemcsak az igazaknak, a hamisaknak is! A búza közé konkoly kerül. Az emberi logika előáll a megoldással: kigyomláljuk! Isten azonban így szól: Hagyjátok, hadd nőjenek együtt! Majd az aratáskor megtörténik az igazságtevés. A tékozló fiú messzire ment az apjától. „Szabad vagyok,

A VASÁRNAP IGÉJE

azt csinálok, amit akarok.” Amikor mégis hazament, az „igazságos” nagyobbik fiú megfogalmazza az emberi logika szerinti ítéletet. Az apa azonban nem e szerint a logika szerint gondolkodik: eléje fut, megöleli, megcsókolja, aztán lakomával ünnepli fia visszatérését.

Ez a mi szerencsénk: hogy nem egy karmaigazság szerint gondolkodó és ítélő Istenünk van, hanem szerető apánk-atyánk, akinek egy célja van: hogy megmentsen, hogy újra az ő terve szerint éljünk, hogy kirajzolódjon rajtunk Isten képmása, ahogyan ő eredetileg megtervezte, megálmodta az embert.

És hogy a tervét értünk megvalósítsa, elküldte Jézust. Innentől kezdve már végképpen nem emberi logika szerint történnek a dolgok. Koszos istállóba érkezik a terv megvalósítója. Rongyos tanítványokkal veszi körül magát. Koldusszegényen járja az országot. Azt tanítja, hogy a lelki szegények, az éhezők, a sírók, az üldözöttek a boldogok. A bűnösöket nem veti meg, hanem együtt eszik velük, viszont a látványos kegyesség bajnokait, a farizeusokat keményen elítéli. Bevonulva Jeruzsálembe nem ragadja magához a hatalmat, és nem ül trónra, hanem indul a keresztre.

Mi vétkeztünk, de ő szenvedett - van ebben valami emberi logika szerinti? Van ebben valami igazságosság?

Mégis, amikor Jézus meghalt, nemcsak a kárpit szakadt ketté, hanem leomlott a fal is Isten és ember között, az üdvösség ajtaja pedig kinyílt. A mennyei Atya kitárt karral áll a kapuban: ünnepelni szeretné hazatérő fiát.

■ Mekis Ádám

Pásztorok pásztora, avagy a jó pásztor bojtára

A püspök szolgálatba állításának liturgiája

A püspökiktatás liturgiáját az aktuális egyházi élet kihívásai formálták. Tíz éven belül négy ilyen alkalomra került sor.

Amikor Gáncs Pétert megválasztották a Déli Egyházkerület püspökévé, a liturgiái bizottság megkapta a feladatot, hogy készítse el a püspökszentelési ünnepi istentisztelet rendjét. Az emlékezetes alkalom - évtizedek után először vidéken - Békéscsabán, a Nagytemplomban zajlott. Ez az elmúlt évtizedeknek a legtöbb embert megmozgató evangélikus templomi eseménye sokak számára nagyon nagy élményt jelentett. A liturgia gazdagsága, az igehirdetés tartalma, az úrvacsorázók sokasága megújult ünnepkultúráról tanúskodott.

Fabiny Tamás beiktatásakor a már meglévő és kipróbált liturgiát igazította és finomította az alkalomhoz a bizottság. A hely (Miskolc) nem tette lehetővé az úrvacsorát, de így is igen gazdag liturgiában lehetett részük a jelenlevőknek. A rendet harmadszor Lackner Pál tábori püspök szolgálatba állásakor próbáltuk ki és csiszoltuk tovább.

A folyamat a legutóbbi alkalomnál megszakadt, hiszen Szemerei János iktatásán visszatértek a Prőhle-agenda kettő híján ötven évvel ezelőtti rendjéhez. (Bár az, hogy valóban a Prőhle-agenda szerinti valósult-e meg, megérne egy beszélgetést...)

A püspök szolgálatba állítása az egyház különleges ünnepe. Ezen a helyen nem térünk ki arra, hogy milyen- igencsak eltérő - teológiai megközelítések léteznek a püspöki szolgálattal és annak megkezdésével kapcsolatban. Kis egyházunkban is nagy különbségek vannak e téren.

A Liturgikus könyv e szertartása kompromisszumok meghozatalával született, s a rend létrejötte - mint az élet maga megmutatta - nem jelenti a vita lezárását. Ahogy azonban az etika világában a szituációs etika nem mondható ideális (és végképp nem keresztény) megoldásnak, úgy a liturgia világában is sok szempontból nehezen védhető a szituációs liturgia, amelyet hangulatok, ízlések, aktuális igények formálnak. Ez ugyanis a liturgia lényegével (liturgia Dei - liturgia ecclesiae) ellenkezik. Talán egyszer majd a magyar lutherániában is eljutunk oda, hogy nem érzelmek, nem indulatok, hanem a komoly teológiai munka hoz liturgiái, tanításbeli stabilitást.

Térjünk vissza a Liturgikus könyv második kötetében megtalálható egyik lehetséges - püspökiktatási vagy püspökszentelési vagy püspökszolgálatbaállítási - rendhez.

Az ünnepélyes bevonulás nem öncélú pompa, hanem tudatos hitvallás: elöl viszik a bevonulási keresztet két gyertyával. E dupla Krisztusszimbólum mély tartalmát nem kell kifejtenünk, olvasóink jól értik. A kereszt mögött mennek azok, akik az egyháznak a püspököt választó népét képviselik: az adott egyházkerü-RÉGI-ÚJ LITURGIKUS i SAROK

let tisztségviselői. Őket követik a püspök pásztori szolgálata alá tartozó lelkészek (elöl a legfiatalabbak, hátrébb az idősebbek), majd az esperesi kar, az országos tisztségviselők, utánuk pedig a vendég püspökök. A sor végén az iktatandó püspök, a fungensek, a legvégén az iktató püspökök. Ez a bevonulás is gazdag értelmű jelképpé válhat több vonatkozásban is.

Az istentiszteletet kezdő szertartásban aktív szerepe van a leköszönő (nyugdíjba vonuló) püspöknek, aki a zsoltárt mondja, de megszólal - a helyzetéhez méltó szavakkal - az iktatandó püspök is: ő könyörög a Kyriében az Úr irgalmáért. Az iktató püspök (elnök-püspök) segítői is püspökök az oltár előtti szolgálatban. A gyülekezet a leggazdagabb rend szerint énekli a liturgia énekeit.

Az elnök-püspök igehirdetése után az egyház kormányzásáról szóló igeszakaszok csendülnek fel. „Nem magunkat prédikáljuk” - hangzik az első epistola első mondata. (Lásd: 2Kor 4.5-7) Majd Péter leveléből olvassuk a második lekciót: „Legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak’.’ (Lásd: íPt 5,1-4)

Két evangéliumi szakasz követi a levélbeli igéket. A Máté evangéliumából való történetnek a „szíve közepe” ez a mondat: „...aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenkinek szolgája.” (Lásd: Mt 20,25-28) A második evangéliumi olvasmány a lábmosás története, benne a püspöki szolgálatot is meghatározó mondattal: „...példátadtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (Lásd: Jn 13,12-17)

A lekciók után kérdések hangzanak el a püspök felé. A válaszok a szolgálatra való elkötelezettségéről tanúskodnak. De kérdést intéz a liturgus a püspököt megválasztok felé is: „Elfogadjátok-e testvérünk szolgálatát mint az egyházkerület püspökének szolgálatát, készek vagytok-e vele az egyház építésén fáradozni és érte imádkozni? Úgy mondjátok: Igen, Isten segítségével.” S a válasz így hangzik: „Igen, Isten segítségével!” Elfogadni, építeni, imádkozni: ez az egyház napi penzuma püspökével kapcsolatban is!

Ezután az új püspök - annak bizonyságául, hogy az apostoli hit közösségében őrzi egyházunk tiszta tanítását - fennhangon megvallja hitét a Niceai hitvallás szavaival. Következő számunkban innen, a püspöki eskütől folytatjuk.

■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.)