Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-10-30 / 44. szám

Evangélikus Élet FÓKUSZ 2011. október 30. » 7 REFORMÁCIÓ ÜNNEPE - LK 12,1-10 A reformáció: Isten cselekedete Az angol reformáció idején egy John Bale nevű drámaíró ilyen címen írt drámát: A három törvény. A darab szerint Isten háromszor adott tör­vényt az emberiségnek: először a természet törvényét adta a szívükbe, amikor az emberek lelkiismeretébe írta, hogy mi a jó, és mi a rossz. Ezt a törvényt a szodomiták taposták meg. Másodszor Mózesen keresztül Isten Tórát, Tízparancsolatot adott a népnek. Ezt pedig a farizeusok hamis tanítása torzította el. Ezért har­madik alkalommal Jézus által adott törvényt, hiszen ő a Hegyi beszédben a törvény végső értelmére, lelkére, az evangéliumra mutatott rá. A dráma­író szerint Jézus tiszta tanítását vi­szont a középkori egyház „rontotta meg” a babonás tanításával, a törvé­nyeskedésével, amikor az emberi cselekedetekre, az érdemekre irá­nyította a figyelmet Isten kegyelme helyett, s Isten ezért támasztotta a re­formációt. Textusunkban Jézussal mint taní­tóval találkozunk. Igen, Jézus e föl­di szolgálata idején mindenekelőtt ta­nító volt, az őt követők, reá hallga­tók pedig tanítványok. Voltak körü­lötte más tanítók is, de Jézus volt az igaz tanító, mert ő nem úgy tanított, mint az írástudók, hanem „hata­lommal”, azaz „felülről kapott böl­csességgel” Isten Lelkének erejével. Az igaz tanítót fel lehet ismerni be­szédének tisztaságáról, világosságá­ról, szavának és tettének egységéről, mai szóval a hitelességéről. A hamis tanító „alulról jövő” emberi bölcses­séget tanít, okoskodása azonban ha­mar felismerhető. Persze csak Jézust, az igaz tanítót követve válik egyértel­művé, hogy a farizeusok tanítása „kovász”, olyasvalami, amely meg­rontja az eredeti tiszta tanítást. Jézus tudja, hogy a látszólagos okoskodás valójában sötétség. Jézus tanít, buzdít, vigasztal. Amíg a farizeusok egymás között súgnak­­búgnak, a népet pedig manipulálják, Jézus fennen hirdeti: „Nincsen olyan rejtett dolog amely le ne lepleződnék, és olyan titok, ami ki ne tudódnék’.’ Önmagunkat és embertársainkat csapjuk be, amikor bűneinket ravasz emberi taktikával palástoljuk. Talán rövid távon sikereket érünk el, de Is­ten előtt már semmit nem takargat­hatunk. Az igazság napfényre jut, csak idő kérdése. Ahogy ezt a régi la­tin mondás tanítja, ahogy ezt képen is ábrázolták: „Veritas filia temporis” azaz „az igazság az idő leánya”. Az ítélet lényege, hogy őelőtte leplezetlenül kell megjelennünk. De Isten gondoskodott arról, hogy ama elkerülhetetlen nap mégse fájjon ne­künk, ezért Fiának kereszthalála ál­tal az ő kegyelmének királyi palást­ját kínálja nekünk, hogy ebben a „lepelben” megmeneküljünk. De ah­hoz, hogy ez a fényes palást miénk le­hessen, le kell tennünk életünk szennyes köpönyegét őelőtte s azok előtt, akik ellen vétkeztünk. Jézus tudja, hogy milyen nehéz le­tenni az életterhet, megvallani be­­szennyezettségünket, majd kiállni az igazság mellett. Ezért ő biztatva, buzdítva tanít, többször is ismétli re­megő térdű tanítványainak: „Nefél­jetek!’’ Ha a teremtő Isten a verebek­ről is gondoskodik, mennyivel inkább gondoskodik az ő képmására terem­tett emberről! Igeszakaszunkban kettős bátorság­ról van szó: a bűnvallás és a hitvallás bátorságáról. Az előző egyéni, az utóbbi közösségi aktus. Csak az lehet hitvalló, aki bűnvalló. A bűnvallás hit­vallás nélkül szubjektivizmus, a hit­vallás bűnvallás nélkül pedig hamis, képmutató beszéd. Aki letette egyéni életének terhét, azt Isten a közösség előtti hitvallás­ra hívja meg: „...ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt’.’ A. közösség előtt hitvallásra, fe­lülről kapott bátorságra van szükség, hiszen az igazság kimondójának, a hitvallónak emberi szempontból minden oka meglehet a félelemre: a népszerűtlenség, a nevetségessé vá­lás, a fenyegetettség, pozícióvesztés, kiátkozás vagy akár az élet elveszté­se. Aki pedig felismeri, hogy bűnval­lásra vagy akár hitvallásra kapott belülről indíttatást, és ezt gyávaság­ból mégsem teszi, hanem önmagát, lelkiismeretét megkeményíti, az - Jé­zus szava szerint - a Szentlélek ellen vétkezik, s az nem nyer bocsánatot! A bűnvallás vagy a hitvallás nem emberi teljesítmény. Isten indít bűn­vallásra és hitvallásra bennünket, a kérdés csupán az, hogy engedünk-e neki. A reformáció Isten cselekedetének ünnepe. A sötétségbe, a babonaság és az eretnekség miatt kovásszá vált AZ ÜNNEP IGÉJE tanításba Isten fényt és világosságot vitt. Sűrű köd és homály után egy­szerre, hirtelen felragyogott Isten igéjének fénye: az igaz ember hitből él! És nem akármilyen hitből, hanem Krisztus-hitből. Abból a hitből, hogy Isten érettünk emberré lett, s ez az Ember önként letette az ő életét érettünk, hogy nekünk életünk le­gyen. Levetette királyi palástját, és re­ánk öltötte, hogy ezt az ajándékot megpillantva mi ledobhassuk ma­gunkról szennyes köntösünket. Ezt az evangéliumot értette meg egy Ágoston-rendi szerzetes. Felis­merte, hogy igen, Isten cselekedett, s ő már nem félt, csupán ennek en­gedelmeskedett. Ez a felismerés ad­ta számára azt az emberileg nézve döbbenetes merészséget, hogy dacol­va pápával, császárral hitvallóként ki­­álljon és hangosan így szóljon: „Itt ál­lok, másként nem tehetek!” A reformáció ünnepén né Luther személyét nézzük, ne hőst faragjunk belőle, ne őt ünnepeljük, ne is csupán a reformációt, hanem a mindig cse­lekvő, a leglehetetlenebb helyzetben is leleményes megoldást találó, a mi emberi sötétségünkbe az ő teremtő világosságával beragyogó Istent dicső­ítsük! Továbbá ismerjük fel a „hitval­ló helyzeteket” egyéni életünkben, gyülekezetünkben, egyházunkban, a társadalomban, és evangéliumi bátor­sággal szóljunk, kiáltsunk mi is, ha Is­ten erre indít bennünket! Ha ma, a reformáció, azaz a cse­lekvő Isten ünnepén az ő szavát halljuk, meg ne keményítsük a szí­vünket! ■ Dr. Fabiny Tibor Imádkozzunk!Mennyei A tyánk! Há­lát adunk neked Fiadért, az igaz ta­nítóért, aki hatalommal és szeretet­tel tanított, buzdított, és tanít, buz­dít ma is bennünket! Hálát adunk ne­ked az evangélium kőszálként megál­ló igazságáért s az igaz tanúkért, a hitvallókért. Add, hogy az ő bátor hi­tüket követve mi is hitvallók és igaz tanúk lehessünk!Ámen. Viszonylag sokan zsúfolódtunk össze a főváros egyik forgalmas terén, a ru­haárus és péksüteményes bódék kö­zött szerényen meghúzódó lottózó­ban egy napsütötte, ám hűvös őszi délutánon. A pultnál idősebb szeren­csejátékos hölgy társalgóit jól hallha­tóan a kiszolgálóval, szemmel látha­tóan cseppet sem zavartatva magát attól, hogy mögötte nőttön-nő a sor.- És mondja, Lajoska - szólt negé­des hangon -, miért lesznek maguk nyitva október 23-án, az ünnepen is?- Muszáj, kéz’ csóklom - válaszol­ta a szerencsejáték-fogadások köztisz­teletben álló mestere -. tetszik tud­ni, az embereket nem érdekli, hogy ünnepnap van vagy vasárnap, játsza­ni akarnak, így egy-egy „ügyeletes lot­tózónak” mindig nyitva kell lennie, és most rám került a sor. De nem ez a legrosszabb! Tessék elképzelni, még húsvétkor sem zárhatunk be, mert ha nem találnak nyitott üzletet a vásár­lók, azonnal reklamálnak, jönnek­­mennek a panaszos levelek. Pedig húsvétkor azért mégis inkább otthon kellene lennie mindenkinek a család­dal - tette hozzá. Lottózóban- Inkább csinálnának gulyásle­vest, oszt’ töltenék otthon az időt - szólt közbe egy cingár középkorú.- Nem gulyáslevest, uram! Hanem sonkát köll főzni húsvétkor. Jó nagy sonkát mög tojást, oszt kalácsot köll enni hozzá - kontrázott borízű han­gon egy vélhetően Szegedről vagy környékéről származó atyafi.- Azt is lehet - replikázott a má­sik. - De mi mindig egy jó levest csi­nálunk meg káposztát.- Meg elmehetnének templomba. Ha máskor nem, legalább húsvétkor illene - szólalt meg ekkor kedves, szelíd hangon egy hölgy a sor köze­pe tájáról. A csepp helyiségben csönd lett, megszakadt a húsvét kulináris értékeit taglaló beszélgetés. Akik elöl voltak, hátrafordultak, a hátul állók pedig a nyakukat nyújtogatták, hogy meg­nézhessék a vakmerő megszólalót. A hölgy azonban nem szólt többet, csendesen várt tovább a sorára. A beszélgetés nem indult újra, mindenki napirendre tért a különle­ges vélemény felett, és miközben várt a sorára, talán elgondolkozott a felvetett újszerű húsvéti programle­hetőségen. Csak a borízűnek volt még némi mondanivalója, de már ő is csak rö­viden szólt:- Ja. Templomba. Húsvétkor - morzsolgatta elmélázva, fogai között a szavakat. ■ Gyarmati Gábor Luther és a Szentírás kárpitba szőve Interjú Polgár Rózsával Amikor beléptem Polgár Rózsa Kossuth-díjas kárpitművész otthoni műtermében, a nemrég elkészült reformációi gobelin a falra volt erő­sítve. Ahogyan a vele szemben lévő állólámpa még jobban megvilá­gította a textilt, az addig rejtetten megbújó aranyszálak csillogva ver­ték vissza a fényt, finom ragyogást adva a műalkotásnak. Jelképesnek gondoltam a momentumot - Luther Márton és a reformáció is csak Krisztus fényében nyeri el igazi színeit és csillogását.- A jövő esztendőben, január 12-én a budapesti Iparművészeti Múze­umban nyílik a művésznő életmű-ki­állítása, amely főként a gobelineket állítja majd a középpontba. Gondo­lom, ez a munka az egyikfő helyre fog kerülni.- Úgy tervezem. Valójában ez már a második olyan gobelinem, amely a reformációnak állít emléket. Az elsőt középpontban álló, kereszt alakú fény arra a Krisztusra emlékeztet, aki Luther egész életét is irányította. A könyv másik oldalán a reformá­ció négy alapvető tanítása olvasható la­tinul. A „Solus Christus” - egyedül Krisztus, „Sola Scriptura” - egyedül a Szentírás, „Sola Gratia” - egyedül kegyelemből és a ,Sola Fides”­­egye­dül hit által- hittételek nemcsak refor-1983-ban készítettem Luther születé­sének ötszázadik évfordulójára. Az ün­nepségsorozat keretében Frankfurtban volt kiállítva. A mai napig ott van az evangélikus egyházi központban. Nagyon régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy magyar egyházam­nak is készítsek egy gobelint. Most, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára készülve jött el ennek az ideje.- Egy nyitott Biblia formájú könyv áll előttünk, amelyben sok jelkép is van.- Luther Mártonnak az egész éle­tét befolyásolta a Szentírás. Úgy ér­zem, a reformáció soha nem lenne ennyire aktuális újra, mint manapság. A reformátor üzenete - hogy figyel­jünk Krisztusra - olyan sok ember életében jelentene segítséget, megol­dást! Nagyon fontos lenne az az eti­kai alap, amelyet Krisztus tanításában találunk meg...- Mit tudhatunk a most elkészült mű többi jelképéről?- A Biblia az a könyv, amelyben sok kérdésünkre választ kaphatunk, csak a megfelelő helyen kell kinyit­nunk. A gobelinem egyik oldalán an­nak a fiatal Luther Mártonnak a portréja látható, aki ötszáz évvel ez­előtt megharcolta „nemes harcát” Szó szerint az életét tette fel Megváltója ügyére. A mögötte látható, mégis a mátor őseinknek jelentettek biztos alapokat, de a kezdetek után ötszáz év­vel is éppoly fontosak és alapvetőek. A munkámon látható két évszám (1517- 2017) is erre utal.- És a gobelin jobb alsó felében megjelenő alakok?- Vannak ma is olyanok, akik kö­vetik Jézus tanításait, igaz, sajnos nem elegen. Még mindig szükség lenne „erősítésre”.- A február 19-ig látogatható kiál­lítás után mi lesz a gobelin sorsa?- Korábban már három oltárképet terveztem egyházunknak, Balaton­­füred, Hévíz és Budapest-Rákoshegy templomába. Ezek az alkotások nem a reformációra készültek, de szelle­miségük ahhoz kapcsolódik. Amíg szőttem őket, a helyi gyülekezeti ta­gokkal való beszélgetésekre gondol­tam, arra, mennyire Krisztus az evangélikus hitünk középpontja. Nagyon hálás vagyok a reformáci­ói emlékbizottság erkölcsi és anyagi támogatásáért, ezért ezt a munkámat mindenképpen az egyházamnak adom. A Deák téri Evangélikus Or­szágos Múzeum felújítási terveibe a mérnök már be is rajzolta a helyét. Nemsokára teljesen elkészül a munka - Soli Deo gloria, azaz egye­dül Istené a dicsőség. ■ Boda Zsuzsa HIRDETÉS_________________________________________________________;________________________________________ MEGHÍVÓ Örömmel adunk hírt róla, hogy a decemberi tűzeset után lebontott pusz­taföldvári parókia helyén megkezdődött az új gyülekezeti ház építése. A templomunkban október 31-én, reformáció ünnepén 15 órakor kez­dődő ünnepi istentisztelet után helyezzük el az épület alapkövét. Ezen az alkalmon adunk hálát Istennek templomunkért is, amelynek alapkövét éppen egy évszázaddal ezelőtt, 1911. október 31-én tették le. Igét hirdet: Ribár János esperes. Szeretettel várjuk családjával együtt örömünnepünkre. (Az istentisz­telet perselypénzét az új gyülekezeti terem berendezésére fordítjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents