Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-10-30 / 44. szám
2 -m 2011. október 30. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Te sohasem hagytad magára a világot. Teremtő hatalmaddal ma is jelen vagy közöttünk, Fiad által közelivé lettél, apostolaidon és elhívott szolgáidon keresztül gondoskodtál arról, hogy soha ne felejtsük el azt, amit értünk tettél. Könyörgünk mai apostolaidért, akik igédet tisztán hirdetik. Szentlelked által te adj nekik hűséget a szent írásokhoz, ragaszkodást lejegyzett történeteidhez, világos látást a tanításhoz. Könyörgünk a Bibliát fordító teológusokért, hogy tőled ihletetten fordítsák szavadat a mai ember nyelvére. Könyörgünk Bibliát olvasó felebarátainkért, hogy ismeretük hitté formálódjon. Azokért a fiatalokért és felnőttekért, akik meséskönyvként olvassák soraidat, s képtelenek elhinni csodáidat, isteni voltodat. Te tudsz bennük hitet ébreszteni, amellyel képesek megragadni élő valóságodat. Imádkozunk a gyülekezeteinkben tartott bibliaórákért, a Bibliát ismerni vágyó idős és fiatal testvéreinkért. Kérünk téged, te adj lelkesedést azoknak az embereknek, kiknek élethivatásuk a Biblia terjesztése. Imádságunkban eléd visszük mindazokat, akik lutheri örökségünket élővé és elérhetővé teszik, akik velünk együtt vallják, hogy egyedül a Szentírás alapján gondolkodhatunk felőled helyesen. Hálásak vagyunk, hogy a reformátorok megalkuvást nem ismerő bátorsága és elszántsága révén újra felfedezhettünk téged. Imádkozunk a protestáns testvéri kötelék erősödéséért, a református, a baptista és a metodista közösségekért, a hétfőn együtt megünnepelt egyházújításért. Vigasztaló szeretetedet kérjük gyászoló testvéreink életére. Öleld át őket atyai jóságoddal, hogy akik veszteséggel és szerettük hiányával küzdenek, ne maradjanak árván bajukkal. Irgalmadba ajánljuk a temető útjait járókat, a síroknál sírva állókat, az emlékezés gyertyáit imádságos csendben meggyújtókat s mindazokat, akik ezekben a hetekben adják vissza életüket neked. Uram! Te sohasem hagytad magára a világot! Ezzel az ígéreteddel és szívünkben ezzel a reménységgel mondunk áment. Jó nekünk benned lennünk! Ámen. SEMPER REFORMANDA „A keresztyén ember szabad mindentől és mindenek felett, úgyhogy semmiféle cselekedetre nincs szüksége ahhoz, hogy igazzá legyen és üdvözüljön, hanem egyedül a hit adja mindezt bőségesen. Ha pedig olyan esztelenné válnék, és feltételezné, hogy valamilyen jó cselekedettel igazzá, szabaddá, üdvözültté, keresztyénné lehetne, akkor azonnal elvesztené a hitet minden jóval együtt. Ezt az esztelenséget jól szemlélteti az a mese, amely szerint egy kutya, amely a vízhez futott, és szájában egy darab igazi húst vitt, megcsalatva a hús vízben megjelenő tükörképétől, míg tátott szájjal utána kapott, az igazi húst a tükörképpel együtt elvesztette.” M Luther Márton: Értekezés a keresztyén ember szabadságáról (Prőhle Károly fordítása) BIBLIAVASÁRNAP - 2TIM 3,14-17 Bölcsesség kell az üdvösséghez? Levéltitok. Nem tudom, létezik-e még egyáltalán ez a fogalom. Mióta a postaládába csak számlák és szórólapfélék érkeznek, nem lehet hallani róla. Addig létezett, amíg levelek is érkeztek. Kézzel címzettek. Egyedül nekem szólók. Amikor a feladójuk személyesen rám gondolva formálta a betűket, a szavakat, a gondolatokat. Ezért csak a címzettnek szóltak. Másnak felbontani és beleolvasni több volt mint illetlenség. A levéltitok megsértése. A régi leveleket tulajdonosuk épp ezért gyakran elégette. Amelyeket viszont mégsem, azok évtizedek távolából szinte művészi élményt, meghittséget közvetítenek. Ez az érzés lesz úrrá rajtam, ahogyan Pál apostoli sorait olvasom. Örülök, hogy Timóteus nem kezelte magánlevélként. Pedig telis-tele van csak neki szóló mondatokkal, utalásokkal. Épp ezért nem is érinthet igazán mélyen senki mást, csak azt, aki ma „hasonló cipőben jár". Miért, vannak ilyenek? Vannak ifjúságukban vagy ifjúságuktól fogva elhívottak és elkötelezettek Isten ügye mellett? Kell, hogy legyenek. „A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,leisten terve enged ennek a sóvárgásnak (vagy éppen munkálja?), és megadja, hogy Isten fiai jelen legyenek. Ez biztosan nem zárult le sem Jézus mennybemenetelével, sem a pünkösdi eseményekkel. Mint ahogy az az örök emberi vágyakozásunk sem szűnt meg, amely keresi Istent, és ugyanakkor távol tartani is igyekszik magát tőle. Az immár titok nélküli levél pedig ámulni enged azon, mennyire mélyen ismerte az apostol ifjú tanítványát. Családi hátterét, neveltetését, tanulmányait, sőt azt is tudta róla, hogy amit tanult, az nem csupán száraz tananyag volt számára, hanem engedte magában munkálkodni a megbizonyosodásig. Az apostol ismerte tanítványának még a reakcióit is. Aligha érezhette Timóteus általános igazságok gyűjteményének az itt leírtakat. De lehet-e általánosságnak érezni azt, ami egészen bensőségesen kapcsolódik össze a lélek mélyén bátortalanul megfogalmazódó vagy éppen kétségbeesett kiáltásként feltörő kérdésekkel, félelmekkel? A napi aktualitásokat hordozókkal meg a távoli jövőbe kalandozókkal? Vagy már saját magunk sem merjük tudomásul venni a létjogosultságukat, mondván, hogy „annyi fontosabb problémám van”? Ha Timóteust nem fenyegette volna ugyanez a veszély, aligha kellett volna megfogalmazódniuk a megmaradásra intő szavaknak! Nem titok, hogy kedves Timóteusát az apostol szerette volna Isten embereként látni. Nem apostoli szolgálatának eredményeként, sokkal inkább Isten munkálkodásának kö-A VASÁRNAP IGÉJE vetkezményeként. Éppen amiatt, hogy Pál tudta, mennyi mindent munkált Isten Timóteus fiatal életében már addig is. Mi mindent használt fel az Úr, hogy Timóteus jól felkészített legyen. Mert Isten emberének nem felkészültnek, hanem felkészítettnek kell lennie! Ezek után mi sem lenne természetesebb, mint hogy ellátja praktikus tanácsokkal, intelmekkel! De nem. Ehelyett a „kezébe adja” az Isten szavát. így mondanánk ma: kezébe adja a Bibliát. Az teszi ezt, aki pontosan tudja: egyedül Isten szava volt képes eddig és lesz képes ezután is tanítani, feddni, jobbítani és az igazságban nevelni őt. És nem azért, mert annál nincs jobb eszköz. Hanem azért, mert Isten szava nem eszköz! Isten szava hatalom! Ahogyan teremtő hatalom volt a Szentírás első lapjainak leírása szerint, ugyanúgy hatalom Isten népének történelmében, s nem szűnik meg hitre formáló hatalom lenni mindazok életében, akik ki merik tenni magukat ennek a hatalomnak. Kézbe adhatónak is csak annyira tekinti az apostol a Bibliát, amennyire szent írásként addigra rögzítették. Bizonyságául annak, hogy mit végzett addig ez a hatalom az emberi értelem számára is megragadhatóan. Hogy bátorságot merítsen olvasója ahhoz, hogy személyes jövőjét is e hatalomra bízza. Nem kevesebb a célja, mint hogy egyrészt itt a földi lét során: „tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” másrészt bölccsé tegye az üdvösségre a Jézus Krisztusban való hit által. Azaz: hogy a legtöbbet adja, ami csak embernek adható. Ahhoz, hogy a mindennapokban megélhesse az Úrral való közösség áldásait. S talán emiatt nem őrizte a levéltitkot Timóteus. Isten embereként már tudta, hogy erre az apostoli bölcsességre nem csak neki van szüksége. Távoli terek és korok embereinek éppúgy. Mindazoknak, akik várják az Isten fiainak megjelenését, vagy akiket Isten formál szava hatalmával fiákká a világ sóvárgásainak betöltésére. ■ Farkas Etelka Imádkozzunk! Mennyei A tyánk! Köszönjük, hogy minden szavad a javunkat munkálja. Szent Lelked által segíts az üdvösséghez szükséges bölcsességre jutni. Add, hogy ne másokon kérjük számon szavad hatásait, hanem legyen bátorságunk kitenni magunkat szavad életformáló hatalmának! Ámen. Vedd fel Krisztus igáját! Az ordináció liturgiája II. Az elmúlt héten az ordinációs kérdésekig jutottunk el a lelkészszentelési liturgiában. A válaszok elhangzása után következik az a rész, amelyről egy lelkész nehezen tudna hideg objektivitással írni. Papi életünk legkiemelkedőbb és egyben legfelelősségteljesebb pillanatában olvassa elő a püspök ezt a szöveget, hogy azután a jelölt Isten és emberek előtt határozottan, hangosan ismételje - félmondatokra tagolva - a lelkészi esküt. Nem esküdözés ez - amely ellen Jézus is beszélt -, hanem Isten segítségül hívása ott, ahol minden emberi erő, tehetség és felkészültség kevés: csak az Isten tehet csodát, azaz teheti képessé a gyarló embert az ő odaadó szolgálatára. Emberi ígéretünk, igyekezetünk, odaszánásunk belesimul Isten elhívó, kiválasztó, szolgálatba indító kegyelmébe. A legnagyobb és legünnepélyesebb határozottsággal elmondott eskü is csak az alázat hangján lesz jól csengő, hiteles, hitet sugárzó. Itt már nem én, nem mi cselekszünk. Az Isten vesz a kezébe, s mi az ő tenyerébe próbálunk beleilleszkedni. Az esküt tartalmilag összefoglalni nem lehet, így hát álljon itt a teljes szöveg: „Én, N. N. /esküszöm az élő Istenre, / aki Atya, Fiú, Szentlélek, /Szentháromság egy igaz Isten, / hogy evangélikus lelkészi hivatásomnak / a szolgálók közösségében / teljes erőmmel és minden tehetségemmel / megfelelni igyekezem. / Az Úr Jézus Krisztus evangéliumát / a teljes Szentírás szerint / egyházunk hitvallásai értelmében / tisztán és igazán hirdetem és tanítom. / A szentségeket Krisztus rendelése szerint szolgáltatom ki. /A reám bízottakat híven pásztorolom, / és a lelkipásztori titkot megőrzőm. /Egyházunk törvényes rendjét megtartom és védelmezem. / Hivatali elöljáróimnak készséggel és felelősséggel engedelmeskedem. / Egyházunk építésén nemcsak szóval, /hanem példás élettel is munkálkodom. / Lelkészi szolgálatomat mindenkor odaadó hűséggel végzem/Isten dicsőségére és embertársaim üdvösségére. /Isten segítsen erre! Ámen!’ Olyan mondatok ezek, amelyeket jó, ha minden lelkész naponként kézbe vesz: tükörként önvizsgálatra, biztatásként csüggedésre. Egy élet is kevés, hogy minden mondatát igazán megtöltsük tartalommal. A lelkészi eskü szövege tartalmilag követi mind a Raffay-, mind a Prőhle-agenda korábbi szövegeit, de azokat új elemekkel egészíti ki úgy, hogy szóhasználatában utal az Ágostai hitvallásra, hangsúlyossá teszi a felelős és készséges engedelmességet, valamint kiemeli az odaadó hűséget. Az eskü letétele után a gyülekezet a püspökkel énekben könyörög a Szentlélek ajándékáért: Jövel, Szentlélek Úristen. Az elöljáró (episzkoposz) mindkét kezét a lelkészjelölt fejére teszi, és így folytatja a könyörgést a Miatyánkkal, majd ordinációs imádsággal: „Úr Jézus Krisztus! Te rendelsz apostolokat és prófétákat, pásztorokat és tanítókat szent egyházad építésére, és te készíted fel őket szolgálatra Szentlelked sokféle ajándékával. Irgalmadban bízva kérünk, szánd meg népedet, és méltasd N. N. testvérünket az apostoli szolgálatra.. ’.’ Ezt követően kézrátétel nélkül folytatja a püspök a következő szavakkal: „Testvérem az Úrban!Az Úr Jézus, aki elhívott téged szolgálatára, maradjon veled mindvégig!Én pedig Krisztus Urunk parancsa alapján rád bízom az egyház hivatalos igeszolgálatát, felhatalmazlak és kötelezlek az ige hirdetésére és a szentségekkel való szolgálatra, és küldelek, hogy hirdesd az evangéliumot minden teremtménynek, az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében’.’ A megújult rend szerint ezen a ponton van lehetőség arra, hogy az új lelkész vállára tegyék a Krisztus igáját jelképező stólát. Nem formalitás ez, hanem a lelkészi szolgálat első és alapvető feladata: „Veddfel Krisztus igáját” - hangzik a püspök szava. Az ordinált lelkész többé nem önmagának él, nem a saját élete szekerét húzza, hanem Krisztus szolgálatára szentelte életét, igáját hordja élete végéig. Hadd valljon e sorok írója személyesen: mióta a liturgikus öltözék e részét is magamra öltöm minden istentiszteleten, még inkább tudatosan élem meg a lelkészi szolgálat titkát. A nyakamba, vállamra tett stó-RÉGI-ÚJ LITURGIKUS _l_ SAROK la egy pillanatra sem engedi feledni, hogy kinek a szolgálatában állok. A személyes áldást is a főpásztor kezdi: „Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére!” Ezután pedig a jelen lévő lelkészek áldanak - kézrátétellel. Az áldó igékről a soron következő fejezet ismertetése után külön fogunk írni. Az áldásokat a Confirma eléneklése zárja. Ez az ősi gregorián könyörgés és áldás - érdekes módon - olyan természetessé vált, hogy ma már nem csupán a lelkészek éneklik, hanem kitűzött énekeskönyvi énekként (EÉ 39) a gyülekezet is beléphet az áldók sorába. Az istentisztelet az úrvacsora liturgiájával folytatódik, amelyben a frissen ordinált lelkész is részt vesz. A legrégibb keresztény tradíció szerint az úrvacsorái liturgiát is a püspök vezeti. A szereztetési igét együtt mondja a frissen ordinálttal. A szolgálatba álló új lelkész mondja az emlékező imádságot, a Pax szövegét, valamint az úrvacsora záróimádságát az elbocsátással. Az egyház e különleges ünnepi alkalmának liturgikus színe a Szentlélek tüzét jelképező piros. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) "Evangélikus ÉfctS ‘Evangélikus Életg... Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről.