Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-10 / 28. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. július 10. !► 11 „Foglalkoztatottság, mozgékonyság és rugalmasság” Európai konferencia a vallásoktatásról ► Időközönként érdemes őszintén elgondolkodni azon, hogy az oktatás és nevelés milyen szempontokat tart aktuálisnak, és mire figyel oda legjobban egy adott pillanatban. Különösen érdekes ez számunkra akkor, amikor az oktatás szóhoz valamilyen módon a vallás szó is hozzákapcsolódik. Bármennyire kerülgetjük a témát, igaz az, hogy Európa ma érzékeny a vallás és az oktatás kapcsolódására. Akár úgy, hogy az érintett intézmények fenntartói az egyházak vagy vallási közösségek, akár úgy, hogy egyáltalán milyen vallási oktatás és nevelés folyik egyegy ország területén napjaink Európájában. Mire elegendő ez? Milyen célokat szolgál? Hova vezeti el a mai tanulókat, és milyen magatartást alakít ki ez az oktatás a következő nemzedékben? Mit várhatunk el a mai hitoktatástól, a keresztény értékek intézményes átadásától? Ilyen kérdésekre kerestük a feleleteket a június 29. és július 3. között Prágában megrendezett európai valláspedagógiai konferencián. Tizenhét európai ország ötven képviselője vett részt azon az együttléten, amelyet két európai keresztény pedagógiai egyesület szervezett, fennállásuk óta először, együtt az oktatással, hitoktatással és vallási neveléssel foglalkozó szakemberek számára. Mindkét szervezet munkája ismert a magyarországi protestáns pedagógiai szakemberek előtt, hiszen már régóta többféle kapcsolatot ápolnak a hazai egyházi oktatási intézményekkel és tanárokkal. Az ICCS (Intereuropean Commission on Church and School) és az IV (Internationaler Verband Evangelischer Erzieher) munkájában többen is részt veszünk már hosszú évek óta. Magam az ICCS elnökségi tagja vagyok több mint tíz éve. Ennek a kapcsolatnak több szakmai eredménye is érezhető a hittanárképzés és a hittankönyvek megújulása területén. Mindkét szervezet rendezett már különféle összejöveteleket, konferenciákat Magyarországon is. Az idei európai konferencia címe első hallásra talán idegenül hangzik: Foglalkoztatottság, mozgékonyság és rugalmasság - Európai elvárások mint kihívások a vallás és az oktatás számára. A sokat hallott angol szavakat is jól ismerjük: employability, mobility, flexibility. Nem kell azonban sokat magyarázkodni, ha arra gondolunk, hogy azok a fiatalok, akiket ma a hitoktatásban tanítunk, vagy a keresztény fenntartású intézményekben nevelünk, ezekkel a szavakkal mint az életük igazi valóságával találkoznak abban a pillanatban, amikor el akarnak helyezkedni, pályát és önálló életet szeretnének kezdeni. Az lesz a kérdés: piacképesek lesznek-e a személyes életükben, pályájukon? Ahogyan már ma is történik, mindezt a többség azonnal európai kapcsolódásban éli meg. Az igazi kérdés az, felkészültek lesznek-e minden értelemben ahhoz, hogy személyes életükben meg tudjanak küzdeni a pályára találás és az életvezetés komplex kérdéseivel. Nem véletlen, hogy ezekben az években az Európai Unió és az Európai Parlament egyaránt fő kérdésként kezeli az oktatást - beleértve a vallások oktatását is! Az pedig a keresztény pedagógiával elméleti, egyházvezetői vagy éppen politikai szinten foglalkozók közös felelőssége, hogy mit képes átadni a keresztény értékekből és életgyakorlatból a mai felelős felnőtt nemzedék a fiatalabbaknak. A konferencia témaválasztása önmagában is jelzi, hogy nem életidegen, hanem nagyon is az emberi élet középpontját érintő kérdés a hitre nevelés munkája. Fontos és sürgető kérdés, hogy miként járulunk hozzá a jövő európai életéhez a hitoktatás minőségével és tartalmával. Országonként nagy az eltérés a hitoktatás gyakorlatában, de az közös felelősség, hogy erkölcsi megújulásról, szolidaritásról vagy toleranciáról nem csupán beszélni kell ma az oktatásban, hanem cselekedni és aktív módon megélni tanároknak és diákoknak egyaránt a jövő érdekében. Ebben az értelemben fontos kérdés az a vallásoktatás számára - akár semleges, akár felekezeti formában valósul meg -, hogy lehetőséget adjon arra, hogy benne tapasztalati és élményszinten is megélhetők legyenek az alapvető keresztény és általános emberi értékek. Ne elméleti, teoretikus messzeségben, hanem életgyakorlatban és az iskolai közösség mindennapjaiban is. Ha nem tudunk ebbe az irányba fejlődni, akkor a tanulók egyre többször csak kényszerű „plusz tehernek” érzik, vagy jobb esetben az „elviselhető, kibírható” tantárgyak kategóriájába sorolják a hittanórát. A konferencia előadói olyan szakemberek voltak, akik az európai összefüggéseket nagyon mélyen ismerik, és nemzetközi kutatási projekteket vezetnek. Valamennyien hangsúlyozták, hogy nagyobb odaadással és bátrabb pedagógiai újításokkal kellene élnünk annak érdekében, hogy a hittan ne a múlt idő tantárgya legyen, hanem a jelené és a jövőé. Az első előadásban a konferencia Európa-szerte jól ismert fő szervezője, Peter Schreiner, a münsteri Comenius Intézet főmunkatársa tekintette át az európai hitoktatás oktatáspolitikai hátterét és helyzetét. Kiemelte, hogy veszélyes lenne, ha az oktatást minden szempontból csak a gazdasági, piaci vagy éppen az aktuális politikai érdekek határoznák meg Európában, az emberi élet alapkérdései, az emberi lélek igényei pedig kimaradnának az irányadó szempontok közül. Ezt a gondolatmenetet folytatta Berend Kamphuis holland előadó, aki az ismeret és a tudás fogalmi tisztázását adta, nagy szakmai megalapozottsággal. Elemezte a mai értelemben vett intézményesített tudásátadás mintegy százhatvan éves útját, és kiemelte: nem a tanár utánzása, imitációja a cél, hanem az, hogy a tanuló önállóan átlássa és feldolgozza a fő témákat. A vallásoktatás igazi célja is az, hogy orientációt adjon a tanulóknak, hogy el tudjanak igazodni a vallások és erkölcsi kérdések világár ban. Érdekesen elemezte a bibliai „nagy tanítók” pedagógiáját is, akik állandó mozgásban voltak, és egyéniségekként előre vezették a „tanulóikat”, értékátadást gyakoroltak, és gyakorlati bölcsességet oktattak. Az oktatás ma Európában nem lehet individuális projektként eredményes, hanem egyértelműen közösségi, társadalmi összefüggésben kell megvalósulnia, beleértve a hitoktatást is. Wolfgang Weisse hamburgi professzor egy nyolc európai országra kiterjedő, több éve futó kutatási projektet (REDCo) mutatott be, amelyben a vallások egymáshoz való viszonyát és a vallásokkal kapcsolatos mai hozzáállást kutatták több mint nyolcezres mintán. Érdekes eredményeikből ízelítőként itt csak annyit, hogy míg a felnőttek elválasztó tényezőnek ítélik meg a vallást, a tizennégy-tizenhat évesek már egyáltalán nem. A megkérdezettek nagy többsége azt nyilatkozta, hogy a különböző világvallások tagjai ma képesek a harmonikus egymás mellett élésre. Fontosnak tartották, hogy a vallástanításban érvényesüljön az igazság kritikus megismerésének igénye, a dialógus gyakorlata, a másik ember hitének korrekt bemutatása, valamint az egymásra figyelés és egymás meghallgatásának gyakorlata. Ez a kutatás alátámasztotta, hogy Európában ma is nagyon magas a százalékos aránya azoknak, akikben megvan a vallások és tanításaik megismerésének igénye. Jó lenne ezt komolyabban venni magyar viszonyaink között is. Kritikaként foghatjuk fel azt, hogy a hitoktatás eredményeire kérdezve a tanulók nagy többsége az utolsó helyen említette azt, hogy a hittan segít önmagunk megismerésében, az önmagunkon való eligazodásban. Kifejezetten izgalmas volt a drezdai műszaki egyetem pszichológusprofesszorának, Franz Schottnak az előadása és benne egy mondat, mely szerint „az Istenben való bizalom” is mérhető. Az előadás egyébként az oktatás kimeneti méréséről szólt általános értelemben. Azt a nagyon izgalmas kérdést járta körül, hogyan mérhető az oktatás végeredménye. Hova vezethet az a sok mérés, amelyet kötelezően és egyre gyakrabban végrehajtanak Európában? Mire jók, és hitelesek-e ezek a mérések? Egy biztos: a sokunk által nem szeretett minőségbiztosítást még a hitoktatás területén sem tudjuk kikerülni vagy nélkülözni. Külön színfolt volt az a kerekasztal-beszélgetés, amelyben grúz, bolgár, orosz, litván, román, ukrán és magyar résztvevők mutatták be a saját országuk hitoktatását. Az itt megszólaló magyar képviselő, Urbán Ágnes, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanára személyes hangon és meggyőző erővel mutatta be egy magyar egyházi iskola értékeit és küldetését. Utalt arra is, hogy milyen sokat jelent az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folytatott pedagógus-továbbképzés az egyházi iskolákban tanító pedagógusok számára. Kifejtette, hogy a vallástanítás nemcsak a hittantanárok privilégiuma, hanem egy egyházi iskolában minden szaktanár átadhatja az értékeket a maga sajátos eszközeivel. Az külön öröm volt, hogy az egyik reggeli áhítaton, amelyet a rendezők elképzelése szerint „protestáns hagyomány szerint” tartottak, mi ketten olvastuk az angol nyelvű liturgiát Szabóné Mátrai Marianna igehirdetéséhez. Prága sokszínűsége, a huszita értékek gazdagsága és a turistákkal teli belvárosi forgatag soknyelvű valósága egyaránt hirdette a konferencia résztvevőinek, hogy szélesebb horizonton és bátrabb kitekintéssel, egymásra nagy figyelemmel tekintve van igazán megújulása és jövője a hitoktatásnak Európában. ■ Szabó Lajos HETI ÚTRAVALÓ „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10) Szentháromság ünnepe után a harmadik héten az Útmutató reggeli és heti igéiben Isten bűnösöket hív, hogy megmentse őket. „Jó és igaz az Úr: útbaigazítja a vétkezőket.” (Zsolt 25,8; LK) Kérheti népe: „A te Szentlelked vezessen helyes úton!” (GyLK 774) Luther szerint ez Krisztus tiszte: megtartani az elveszettet, „hogy jövetelemmel és halálommal megmentsem az elveszettet, és megszabadítsam azokat, akik törvény, ítélet és kárhozat alatt roskadoznak” Jézus az elveszett juh és drahma után két elveszett fiúról is szólt példázatában. Ám mi, eltékozolva örökségünket, ne zárjuk ki magunkat az örök élet ünnepi lakomájából! Tekintsünk Pál életére, mely Isten irgalmas és könyörülő szeretetének példája, s vele együtt valljuk: „Igaz az a beszéd és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok’.’ (íTim 1,15) Dicsőítsük ezért örökkévaló Istenünket! Jézus ma is úgy hívja el tanítványait, mint a vámszedő Lévit: „Kövess engem!” Indoka ez: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre’.’ (Lk 5,27.32) Mózes így könyörög az aranyborjút imádó népéért: „Ó, jaj!Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának. Mégis, bocsásd meg vétküket!” (2MÓZ 32,31- 32) És ebben is Jézus előképe (lásd Lk 23,34) lett. Az Atyával egylényegű Fiú testi-lelki gyógyulást ajándékozott szombaton a Betesda tavánál, gyógyvíz nélkül, élő igéje által, egy harmincnyolc éve felebaráthiányban is szenvedő embernek: „Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!” Még erre figyelmeztette a templomban: „íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled’.’ (Jn 5,8.14) Nemcsak Péter (lásd Mt 16,19) kapta meg a kulcsok hatalmát, de az újszövetségi gyülekezet is. „Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedigfeloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is’.’ (Mt 18,18) Urunk jelen van a Krisztusban hívők legkisebb közösségében is, és az akaratával egyező kéréseinket megadja mennyei Atyánk. Júdás nem Jézusnak vallotta meg bűnét: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el’.’ Emberek pedig nem ment(h)ették meg: „Mi közünk hozzá? A te dolgod’.’ (Mt 27,4) Akiket megmenthetett az Emberfia, azoknak ez a boldog reménysége: „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől’.’ (Róm 8,1-2) És hittel hirdet(het)ik: „Mindenem vagy, Jézusom, / Bűnös szívem menedéke! (...) / Áldott Megváltóm lettél, / Boldog, aki benned él!” (EÉ 392,2) Mindörökké! ■ Garai András A június 25-ei beiktatását követő ünnepi közgyűlésen családja verssel köszöntötte Szemerei Jánost, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület új lelkészt vezetőjét. A püspök testvére, Szemerei Gábor által írt költeményt Szemerei Janka mondta el. Az alábbiakban - közkívánatra - álljon itt az unokahúg tolmácsolásában elhangzott lírai köszöntés. Szentenciaesszenciák Főtisztelendő úr lettél?! - Ne hidd el! Nem célban vagy, munkád most kezdődik el. Bizalmával tisztelt meg sok-sok ember, Szinte tökéletességre kötelez. Nemes Hivatásban Istennel felezz! Vajon mit vár Tőled sok gyülekezet? Friss levegőt, oxigénben dús szelet. Minden lélek eleped az életért! Szentlélek is oxigéntől fog tüzet, Gyulladjon hát egyre több gyülekezet! S vajon mit vár Tőled teremtő Atyád? Ne csak szólamokat daloljon a szád! Szólaljon általad is az Ő szava! Ne mondj mást, hiába ölne világ! Nyíljon egyházunk, mint szép tarka virág! Ha görbül a roskadásig telt asztal, Jó benyomás gyomrodnak! De vigasztal?? - Hogy gyülekezetekben minden jól megy?!... Görbe tükör! - soha meg ne tévesszen! Görbe hátú néni szava se vesszen!!!! Érezd meg keserű harangszókat. Dorgáld híveken hatalmaskodókat! Legyél kemény! - De szelíd is, mint András. Piramis jelkép, ha helyrebillenne, Minden a hitetlen hívőkért lenne. Ha megsimogatod aranykereszted, Ha a büszkeség kikezdené lelked, Felmelegszik kezedtől a rideg fém. Azonnal mérlegelj - lelked így lehűl! Az első szeretet fűtsön ott belül! Jól használd a drága időt, mely szalad. Legyen egyre súlyosabb minden szavad! Ember szóljon bennük, sohasem a rang! S ha elkoptatod belső szobád ajtaját, Mennyei Atyánk minden nap úgy ölel,- Mint kedves, hű szolgáját!
