Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-10-09 / 41. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2011. október 9. *■ 9 és munkája elmezése szerint Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy Pál gyülekezetépítésének velejárója volt az ő személyes megajándékozottsága, karizmatikus volta: tanítás, evangélizálás, gyógyítás, lelkek megítélémellett a klasszikus felekezetek is befogadták és gyakorolják a Lélek erejében, hatásában a hitéletet. A római katolikus egyház jelentős része ilyen jellegű megújulást él át, mindezt se, nyelveken szólás. És még ki tudja, mennyi ajándék erősítette kiterjedt munkáját. Az újszövetségi látáshoz és gyakorlathoz hozzátartozik - az erőtlenségen, szenvedésen, üldöztetésen túl - Isten erejének megtapasztalása: rendkívüli erő a cserépedényben. Az újszövetségi korban és az ébredések történetében napjainkig mindig jellemző volt a Szentlélek erejének megtapasztalása, akár jelek és csodák által is. Ezzel együtt hangsúlyozzuk, hogy nincs nagyobb csoda az újjászületésnél. És a Szentlélek gyümölcse prioritást élvez az ajándékok előtt. A gyümölcs az, amit minden újjászületett hívő élete terem (teremnie kellene), a kegyelmi ajándékot viszont Isten szuverén döntése alapján adja, kihelyezi a gyülekezet építésére. Egy idő után ezeket vissza is vonhatja. Róma támogatásával. Amíg nem tudott a pietizmus mély hatást gyakorolni a katolicizmusra, addig a karizmatikus mozgalom megtalálta a katolicizmus kapcsolópontjait: misztika, ima, imádat, csodák és a többi. Szinte kivétel nélkül mindegyik felekezetben működnek karizmatikus teológusok, csoportok, gyülekezetek. Mintegy ötszázmillió hívő, a keresztyénség negyede része e megújulásnak. De olyan módon is részesülnek egyházak a mozgalom gyümölcseiből, hogy átveszik énekeiket, nézik televíziós műsoraikat, mint például hazánkban a 700-as klubot. Számtalan papra, lelkészre és egyháztagra gyakorolt pozitív hatást a mozgalom, de ezek nem szakadtak ki anyaegyházukból. Sok esetben a hatás „csupán” abban nyilvánul meg hogy jobban szeretik Istent és az embereket, missziós elkötelezettséggel munkálkodnak. A gyümölcsök jelentősége Jézus világosan beszél a gyümölcsök jelentőségéről, mivel azok alapján lehet felismerni Isten gyermekeit. Milyen jó lenne, ha a karizmatikusok indítanának egy gyümölcstermő mozgalmat is! Jézus - és később az apostolok - szolgálatában jellemzőek voltak a csodák. Bármennyi kritikát mondott is az Úr a jel- és csodakívánásról, mégis tudjuk, hogy sok jelet és csodát tett, tömegek keresték, mentek utána ezek miatt. Ismerjük a kritikusok érveit, akik azt igyekeznek bizonyítani, hogy ez az időszak az apostoli korral lezárult. A klasszikus apostoli idő valóban lezárult az apostolok halálával, de az egyház mindig is apostolinak vallotta magát. A ma egyházának is szüksége van Isten erejére, jelekre és csodákra és ennek következtében ébredésre. A dolgozat elején említett missziós tapasztalatok is erről adnak jelzést. Fel kell ismerni a szélsőségeket, és keresni kell Isten akaratát és vezetését. Újjá kell születni, kérni, kívánni, venni kell a Lelket. Azzal be kell teljesedni és bőséggel teremni a gyümölcsét, illetve hasznára válni a Krisztus-testnek a kapott kegyelmi ajándékokkal. Ad fontes! - Jézus ezt a forrást adta a samáriai asszonynak is, aki megtért, megújult, és azután embereket vitt Jézushoz. Napjaink születő és megújuló gyülekezeteit, egyházait áthatja a Lélek munkája. Az új protestáns mozgások Megújulni a Szentlélek által A protestáns evangéliumi vonal két tekintélye, Billy Graham és John Stott óvatos, szeretetteljes kritikájuk mellett tisztelettel beszélnek, írnak a szentlelkes megújulásokról. A Szentlélek-keresztséggel kapcsolatosan mindketten azt hangsúlyozzák, hogy a karizmatikusok az úgynevezett kétlépcsős eseménye (újjászületés után szükség van a Szentlélek-keresztségre) a klasszikus evangéliumi látás szerint egy lépcsőben történik. Az utóbbi esetben - hangsúlyozzák - szükséges a Lélekkel való beteljesedés. Lépcső ide vagy oda, mindkettőre van ígéretünk, mindkettővel élhetünk. # * * „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” - kérdezték Péter hallgatói a pünkösdi igehirdetés után. A válasz egyértelmű: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak..!’ Ez a „kályha” ma is, ahonnan a szent táncra el lehet indulni. A szerző a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze, írása a Pesti Lelkészi Munkaközösség 2011. június 8-i, rákosszentmihályi összejövetelén elhangzott előadásának szerkesztett változata. A 38-as számú kérdés és én Evangélikus. Ezt az egy szót fogom a napokban beírni egy kérdőíven a megfelelő rubrikába. Tudniillik a 2011-es népszámlálás személyi kérdőívének 38- as számú kérdése így hangzik: „Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát?” Evangélikus. Tényszerű, pontos, korrekt, világos. Egyértelmű, mint az, hogy állampolgársága: magyar. Nem is kell rajta gondolkodnom, annyira egy velem, hozzám tartozik. Identitásom elszakíthatatlan része. Amíg leírom ezt a tizenegy betűt - pontosabban begépelem az internetes oldalon -, alig néhány másodpercet töltök vele, s már kész is. Hogy mi van mögötte? Arra a nagybetűs „Hivatal” természetesen nem kíváncsi. Pedig annyira szeretnék hozzáfűzni pár gondolatot... így most itt, kilépve az anonimitásból, hadd töltsék ki egy saját kérdőívet. Hátha másban is hasonló emlékek, érzések, érzelmek, gondolatok ébrednek. Mióta evangélikus? Amióta megszülettem, nyíregyházi evangélikus család gyermekeként. Édesanyám ágán örököltem a vallásomat, pár hónaposán otthonunkban keresztelt meg családunk szeretett lelkipásztor tagja. Sokáig olyan volt ez nekem, mint egy becsomagolt ajándék. Tudtam - mert édesanyám és keresztszüleim, családunk lelkész tagjai nagyon komolyan vették fogadalmukat, hogy a régi rendszerben felelősen gondoskodnak vallásos neveltetésemről, segítenek Isten országa legújabb tagjának e nagy családban való eligazodásában. Tudtam tehát, hogy ez valami nagyon fontos, értékes „dolog” de még nem ismertem mibenlétét, részleteit, nem láttam teljes nagyságában és szépségében. De tudtam, hogy az enyém, és nem vehetik el tőlem. telt tartalommal. A konfirmáció már határozott mérföldkő, amikor átérzem egy melegszívű, befogadó közösség szeretetét, az első úrvacsoravétel felemelő érzését a csömöri templomban. Előtte hónapokon át tanulom lelkész nagybátyámtól a kátét, a bibliaismeretet, és rájövök, hogy ez nekem nagyon tetszik. Hogy nem „véletlenül” vagyok itt, ide tartozom. Felnövök lassan ahhoz, hogy kimondjam: nemcsak családi gyökerek, érzelmi okok, hanem immár saját tudatos választás, megerősítés (konfirmáció) révén is evangélikusnak vallom magam. Innen már sima az út... Tagjává lenni egy közösségnek, átélni az istentisztelet lelket emelő élményét, a közös imádság és ének, az igehirdetés, az úrvacsora közöshittételek, hanem bizonyosság abban, hogy Istent az evangélikus egyház tagjaként kereshetem, majdan szolgálhatom. Jó az ilyen megerősödés, mert kevés dologban vagyunk biztosak életünk során. Amiben igen, abba pedig nagyon erősen kapaszkodunk, s amikor olyan idők jönnek, megtart. Kitekintés? Az, hogy az ember evangélikus, nálam egész apróságokban is megnyilvánul. Például van egy szokásom: ha vidéken vagy külföldön járok, szeretem megkeresni az evangélikus templomot. Kíváncsi vagyok, milyen az épület, mekkora, milyen utcában áll, vagy udvarból nyílik-e. Lehet, hogy nem tudok bemenni, mert éppen zárva van, de nem baj. Kicsit olyan, mint amikor külföldön két magyar megörül egymásnak, ha az anyanyelvén szólalhat meg. Egyszer Amszterdamban töltöttem egy napot. Az Anna Frank-házba mentem, hosszú sort kellett végigállni, a múzeumban is időztünk - eltelt a nap nagy része, és mire ott végeztünk, már alig maradt idő egy rövid sétára a csatornák városában. Esély sem volt rá, hogy megkeressem az evangélikus templomot. Séta közben egyszer csak egy kanyarodó villamos megállásra késztetett. Nem Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát? Korai emléke vallásáról, felekezetéről? Van. Kérdezgetem édesanyámat: „Mi milyen vallásúak vagyunk?” Ő mindig türelmesen válaszol: evangélikusok. Aztán hamar megtanulom az eleinte ismeretlen szót. Sőt nagyon tetszik az „ágostai hitvallású” szószerkezet is, bár nem tudom, mi az az „ágosta” Azt viszont annál inkább, hogy Luther Mártonról lutheránusoknak is neveznek minket. S hogy jó evangélikusnak lenni, Nyíregyházán például (majdnem) mindenki az. Ez már gyerekként büszkeséggel tölt el. Sokat mesélt édesanyám a gyönyörű, méltóságteljes evangélikus templomról, az iskoláról, a hittanórákról, a diakonisszák papírboltjáról. És megtudom, hogy katolikus anyai nagymamám reverzálist adott, mikor hozzáment evangélikus ügyész nagyapámhoz, hogy leendő gyermekei ne az ő vallását kapják majd. így is lett, a Márföldi gyerekek alig pár naposán már az evangélikus vallás szerint részesültek a keresztség szentségében. Miért kötődik felekezetéhez? Mert az a becsomagolt ajándék évről évre kijjebb bomlott a csomagolópapírból, és apránként, fokozatosan megségformáló erejét. Átélni a templompad otthonosságát, megérezni az illatot, amely csak ott olyan, sehol másutt, az oltár, a kereszt, a gyertya, a virág, a nyitott Biblia, a meg-megszólaló orgona - benyomások, képek, hangok, fények és illatok: érzékszerveink elraktározzák, hogy itt van egy pont, ahol otthon vagy, lelki otthon és egyúttal Isten háza, ahol helyed van. Hogyan tovább? Tegyük hozzá: az utamat nem én jelölöm ki, hanem Isten egyengeti. Én legfeljebb elkanyarodom, és időnként vargabetűket teszek, de egyszer elérkezem a teológiára, ahol szintén új fejezet kezdődik. Etika, dogmatika, Szentírás-magyarázat, egyháztörténelem, a legnagyobbak teológiai tanítása, gyakorlati teológia, liturgia, egyházzene... Tovább erősödik a belső bizonyosság: evangélikus vagyok. Emlékszem, amikor megismerkedtem Luther páratlan személyiségével, reformátori hangjával, teológiájának világos, logikus, következetes rendszerével, eredeti stílusával és humorával, azt gondoltam, igen, ez az, amit elfogadni, tanulni, továbbadni akarok. Nem rám erőltetett akartam hinni a szememnek: felnézve megláttam az Oude Lutherse Kerk feliratot. Ki vezetett el ide? Gyorsan lefényképeztem, hogy legyen emlékem a nem tervezett városnézés ajándékáról. Végül? Az evangélikus liturgia tisztasága, méltósága, szépsége az élet fordulópontjain akkor válik igazán fontossá, amikor magunk vagyunk az esemény alanyai. Ahogy attól, akit a legjobban szeretek, így búcsúztam, úgy azt is tudom, hogy egyszer az én utam végén is evangélikus lelkész fog megállni, hogy evangéliumot hirdessen és imádkozzon. Ennél nagyobb megnyugvás nem szükséges számomra. Addig pedig szeretném tenni a dolgomat, és nemcsak kérdőíven, hanem minden megnyilvánulásban evangélikusnak vallani magam. Egyéb megjegyzés a KSH-nak. Tudom, a fentiek a legcsekélyebb mértékben sem érdeklik a statisztikai hivatalt. De ha egyszer mégis úgy döntenek, hogy a miértekre is kíváncsiak, és beiktatnak egy „38/a kérdést”, akkor azt a fentiekben én már tulajdonképpen meg is válaszoltam. ■ Kőháti Dóra Elhunyt Schulek Ágoston Rövid betegség után, 68 éves korában elhunyt Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) korábbi elnöke, az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) egykori alelnöke. A Vasas versenyzőjeként többszörös magyar bajnok és országos csúcstartó rúdugró volt, aki versenyzői pályafutásának befejezése után is, egészen haláláig a magyar és a nemzetközi atlétikát szolgálta. Schulek Ágoston nyolcgyermekes családba született Kassán, dr. Schulek Tibor evangélikus lelkész és Majoross Edit iparművész, rajztanár gyermekeként. A József Attila Gimnázium után a Testnevelési Főiskola tanári és atléta-szakedzői szakán végzett. Előbb docensként, majd rektorhelyettesként felelt a jövő testnevelő tanáraiért, majd mesteredzőként a kétszeres Európa-bajnok Szalma László és a világbajnoki ezüstérmes Bagyula István edzőjeként segítette a magyar atlétikát. Később vezetőként dolgozott azért, hogy a sportág a régi fényében ragyogjon: 1991-2000 és 2008-2009 között volt a M ASZ elnöke. Ugyanebben az időszakban a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként felelt az egész magyar sportért, az EAA alelnökeként pedig egész Európa atlétikájáért. Nyugdíjasként haláláig oktatta a jövő testnevelőit. Nemcsak a szakmára, hanem az általa helyesnek tartott életútra is nevelte tanítványait: egész életében hívő evangélikusként a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnökeként a hazaszeretet, a hit, a tiszta, megalkuvás nélküli élet volt a jelszava. M Forrás: MTIAVikipedia
