Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-10 / 28. szám
8 41 2011. július IO. FÓKUSZ Evangélikus Élet EVÉL&LEVÉL „.. .elfogadhatatlan akció egyházi néplapban rr 1 / *11 erről írni A transzszexualizmu Egy keresztény orvos reflexiója a „Két választásom volt: vagy elfc Az EvÉlet június 12-i számában megjelent olvasói levelemre, melyben Boda Zsuzsa egy korábbi interjújával kapcsolatban tettem fel néhány kérdést (Tudjuk, mit cselekszünk?, 15. o.), a szerző azonmód választ is adott. A válaszok nem nyugtattak meg. A vita tárgya egy írországi transznemű édesanyjával készített beszélgetés („Két választásom volt: vagy elfogadom a lányom, vagy nem”, EvÉlet, május 1., 8. o.). Boda Zsuzsa szerint nem olvastam ki az interjúból az „ember- és hitpróbáló küzdelmet” és felteszi kérdését, hogy én mit tettem volna az anya helyében. Ugyanakkor értetlenségének ad kifejezést, hogy én, aki korábbi megnyilvánulásaimban bűnnek ítéltem a homoszexualitást, most miért tartom betegségnek a transzneműséget. Teljes a félreértés és a zavar. Levelemben hangsúlyoztam, hogy „meg kell/lehet találni az evangéliumi, irgalmas válaszokat”. Hogy ki mit tenne hasonló helyzetben, előre nem lehet megjósolni. Rossz a kérdés. Főleg ilyen interjú alapján, mely számtalan teológiai, emberi és pszichoszomatikus kérdést hagy homályban. Ezért hiányoltam teológus és keresztyén orvos véleményét. Úgy tudom, már a szerkesztőségben vannak hozzászólásaik. Higgye el a szerző, hogy gyakorló szülőként és lelkészként akad alkalmam az ember- és hitpróbáló küzdelmekre. Tartom magam a Szentírásban kijelentett isteni szóhoz és keresztyén orvosok véleményéhez, hogy a homoszexualitás és annak propagálása bűn, céltévesztés. Százból akadhat egy-kettő, aki zavarokkal születik (sokan ezt is megkérdőjelezik az orvosok közül), de a túlnyomó többség a nevelés, a környezeti ráhatások, rossz szocializáció miatt válik homoszexuálissá. Ezért hallatlan felelősség és bűn a homoszexualitás védelme, legalizálása és reklámja. A nyugati világban ennek következtében jóval többen kipróbálják, és sajnos ezután választják ezt a természetellenes életmódot. A transzneműség esetében is lehetséges, hogy valaki zavarral születik, de azt is tudhatjuk, hogy többen más motivációk, az előbb említettek miatt is választják a változást. Nem szeretném kommentálni, hogy Boda Zsuzsa azt olvasta ki levelemből, hogy szerintem nem jár mindenkinek a „bűnbocsátó kegyelem” Éppen az ő interjúja sugallta azt, hogy itt elfogadható az, ami történt, hiszen imádságból fakadtak a döntések, és a lelkész is megáldotta a már nővé vált korábbi két férfit. És ha netán mégse egyezik mindez Isten akaratával, hát még mindig ott van a bűnbocsátó kegyelem... Veszélyes, felelőtlen gondolatmenet. Továbbra is tartom véleményemet: ez a téma alaposabb teológiai és orvosi ismereteket igényel, mint ami a cikkben megjelent. Ennek hiányában elfogadhatatlan akció egyházi néplapban erről írni. Nem gondolom, hogy családjainkban ezek a hedonista nyugati kultúra által stimulált kérdések lennének előtérben. Ugyanakkor találhatunk bőven gondokat, nehézségeket a mi köreinkben, ahogy Zsuzsa ezeket szépen fel is sorolta. Várjuk a sokakat érintő honi történeteket biblikus, evangéliumi megközelítésben. ■ SzEVERÉNYI JÁNOS országos missziói lelkész Az Evangélikus Élet 2011. május í-jei számában megjelent cikkhez szeretnék hozzászólni. Az írás egy transznemű férfi édesanyjával történt beszélgetés. Kiderül belőle, hogy egy férfinak született fiatalember lelkében nőnek érzi magát, ezért biológiai nemét is szeretné megváltoztatni, hogy az egyezzen vágyaival. Huszonegy éves korában megvallja szüleinek a helyzetét. A cikkből nem derül ki, hogy a szülők korábban érzékeltek-e valamit a fiuk lelkében dúló viharokból. Visszatekintve a zárkózottságát és a depresszióra való hajlamát említik. A cikk nem említi, hogy mást is észleltek volna. Különös... A fiatalember pszichiáterhez fordul, és megérlelődik benne a „nemváltó” műtét gondolata. Az édesanya egy éven át, a cikk szóhasználatával élve „mantraszerűen" imádkozott azért, hogy a fia meggondolja magát, de nem ez történt. Szent Ágostonért huszonöt éven át imádkozott az édesanyja... Végül a fiatalember átesett az operáción, és most egy másik transznemű férfival él együtt. Hogy boldogan-e? Arra nem történik utalás. Az édesanya viszont, úgy tűnik, megkönnyebbült. Mivel orvos vagyok, ezért szakmai szempontok alapján szeretnék a cikkhez hozzászólni. Eddig ezt azért nem tettem, mert bíztam abban, hogy a történetre a transzszexualizmus kérdésében járatosabb kolléga fog reflektálni. Kromoszómák és a nem Először néhány alapfogalmat szeretnék tisztázni, mert valószínű, hogy erre sok olvasónak szüksége lehet. Mindezek megértése nagyon fontos ahhoz, hogy megértsük, mi is történt a cikkben szereplő fiatalemberrel. A transzszexualizmus olyan szexuális eltérés, amikor a személy biológiailag egyértelműen férfi vagy nő, de az ellentétes nem viselkedését tanúsítja. Ugyanakkor létezik egy másik fogalom, az interszexualizmus, amely fejlődési rendellenesség. Az ilyen egyénben biológiailag a férfi és a női nemi jelleg együttesen fordul elő. A transzszexualizmus tehát lelki betegség, a nemi identitás zavara, az interszexualizmus pedig látható, érzékelhető, vizsgálható fejlődési rendellenesség. Ezután szeretnék pár szót szólni a nemi differenciálódásról. Az ivarmirigyek differenciálódása a nemi kromoszómák hatására következik be. Y-kromoszóma hatására herék, XX-kromoszómák jelenlétében petefészkek alakulnak ki, egy X-kromoszóma hatására (Xo állapot) a differenciálódás elmarad. A genitális csatorna és a külső nemi szervek fejlődése már a hormonhatások függvénye, differenciálódásukat a gonádok (ivarmirigyek) hatóanyagai irányítják. A magzati here androgénjeinek hatására a tuberculum genitale férfi irányba differenciálódik. A női nemi szervek fejlődésében az ovariumoknak (petefészkeknek), illetve hormonjaiknak kevesebb szerepük van, mert hiányukban éppúgy, mint jelenlétükben, a nemi szervek női irányba differenciálódnak. Az intrauterin életben tehát kialakul a kromoszomális, a gonadális és a genitális nem, majd a szülést követően a szomatikus és a pszichoszexuális nem. Kromoszomális nem: a kromoszómák által meghatározott genetikai nem. Férfinél XY, nőnél XX. Gonadális nem: az ivarmirigyek által meghatározott nem. A női ivarmirigy az ovarium, azaz a petefészek, a hím nemi mirigyek a here, a mellékhere, az ondóhólyag és a prosztata. Működésüket az agyalapi mirigy vezérli. Genitális nem: a külső és a belső nemi szervek által meghatározott nem. Nőknél a külső nemi szervek a nagy és kis szeméremajkak, a clitoris (csikló) és a hüvely. A belső nemi szervek pedig a méh, a petevezetékek és a petefészkek. Férfiaknál a külső nemi szervek a herezacskókban a herék és a hímvessző. A belső nemi szervek pedig a fent felsorolt ivarmirigyek és az ondóvezetékek. Szomatikus nem alatt az elsődleges és a másodlagos nemi jelleget értjük. Az elsődleges nemi jelleget a szaporodási szervek adják, amiket feljebb a gonadális és genitális nem címszó alatt már részleteztem. A másodlagos nemi különbségek alatt a testarányokban, a testet borító bőrön és annak származékain jelentkező eltéréseket értjük. Eltérő a testsúly, a testmagasság, a hajas fejbőr, az arcszőrzet, a szeméremszőrzet, a zsírpárnák, az izomzat és a csontrendszer, különös tekintettel a medence felépítésére. A pszichoszexuális nem alatt az ember belső nemi identitását értjük, ami egészséges egyénben összhangban áll a kromoszomális, a gonadális, a genitális és a szomatikus nemmel. Mintha lányok lennének Itt érkeztünk el a transzszexualitás problémaköréhez. A belső nemi identitás az ember önmagáról kialakított biológiai képét tükrözi - azt a meggyőződést, hogy „fiú vagyok” vagy „lány vagyok” mely rendszerint a harmadik vagy a negyedik életévre kialakul. A nemi dysphoria olyan szexuális identitás kialakulását jelenti, mely a biológiai nemmel ellenkező. A transzszexualizmus kísérlet a biológiai nem tagadására és megváltoztatására, az ellenkező nemmel történő azonosulás útján. A transzszexuálisok attitűdjei, érzései, fantáziái és választásai mind az ellenkező neműekéinek felelnek meg. Mindez jól visszavezethető korai fejlődésükre. Például a férfi transzszexuálisok a korai gyerekkorban úgy viselkednek, beszélnek és fantáziáinak, mintha lányok lennének. Nem növik ki a női mintákat, nem választanak férfias foglalkozást, nem érdekli őket saját nemi szervük, sem mint férfiasságuk bizonyítéka, sem mint az erotikus viselkedés szerve. A nem megváltoztatásának kívánsága azzal tetőződhet, hogy a beteg nőies életstílust vesz fel, és hormonális kezeléseknek, sebészi beavatkozásoknak, például kasztrációnak és vaginaplasztikának veti alá magát. Az interszexualitás egy teljesen másik helyzet, itt a nemi differenciálódás nem teljes, és a beteg mindkét nem jellegzetességeit hordozza, az elváltozás jellegétől függően eltérő mértékben. A fejlődés zavarai számos formát ölthetnek, a rendellenességek sokrétűek. Az interszexualitás pontos meghatározása még ma is vitatott kérdés. A szó szoros értelmében azok az egyének tartoznak ide, akiknek nemi szervei kevert jellegűek, azaz egyaránt viselnek a férfira (testis) és a nőre (ovarium) jellemző gonádokat, valamint külső nemi szerveket (rendszerint nem teljesen kifejlett formában); továbbá azok, akiknek külső nemi szerveik bár egyértelműek, de a gonádokkal ellentétes irányba fejlődtek. Tágabb értelemben ide soroljuk azokat is, akiknél nincs alapvető ellentmondás a gonádok és a genitálék között, de az előbbiek fejletlenek, működésképtelenek. Az interszexualitást a gonádok morfológiája szerint csoportosítjuk: lehet ovotesticularis, ovarialis, testicularis és gonaddiszgenezissel járó forma. A terápia a besorolástól függ, lehet műtéti és/vagy hormonszubsztitúciós kezelés, bizonyos esetekben szteroidot kaphat a beteg. A terápiánál fontos, hogy a beteget ne hozzuk a meglévőnél is nyomorúságosabb helyzetbe, és hogy ne borítsuk fel a lelki egyensúlyát. A nemi hovatartozást befolyásoló korrekciós műtétek tehát eredetileg ezeknek a betegeknek egy részénél lehetnek orvosilag indokoltak, de itt sem minden típusban. A műtét után nincs visszaút A fizikailag egészséges férfiak és nők „nemváltó” műtétéi erőteljes hormonkezeléssel és csonkító műtétek sorozatával járnak. Ha valaki nőből férfivá szeretne válni, el kell távolítani a melleit. Ha pedig férfiból nővé akar válni, akkor a péniszét és a heréit. Ezt megelőzően és ezt követően is élete végéig nagy mennyiségű, eredeti nemétől eltérő hormonkészítményt kell kapnia. A férfivá átoperált nők igazi péniszt sohasem tudnak kapni, hiszen ha protézis beültetésével ki is lehet valami hasonlót alakítani, a vizelés rajta keresztül nem lehetséges, és ondó sem távozhat rajta, mivelhogy nincs is. A heréket a nagyajkak bőréből kialakított herezacskókban műanyag (szilikon) golyók helyettesítik, és hormonkészítményekkel szőrösödés is elérhe-Sajnálom, hogy Szeverényi János még mindig nem érti, hogy valójában miről is szólt a szóban forgó cikkem és a válaszlevelem. Én ugyanis egy nagyon különleges élethelyzetben lévő édesanyával készítettem interjút, nem pedig a transzneműség biológiai, orvosi vagy teológiai megközelítése volt a célom. Ezekkel a kérdésekkel Szeverényi János foglalkozik a leveleiben. Ezért a saját maga által felvetett témákban önmagával folytatott beszélgetését a továbbiakban nem kívánom kommentálni, és nem kívánok hozzászólni sem. Mindenesetre köszönöm, hogy írásaival még azoknak is kedvet csinált az interjú elolvasásához, akik korábban ezt elmulasztották. (Az interneten ez a www.evangelikuselet.hu/lapozgato/2011-18.pdf címen is elérhető.) Az utolsó mondatában foglalt kérésének szívesen teszünk eleget a továbbiakban is az EvÉlet hasábjain, bár attól tartok, amíg ilyen empátia nélküli és Jézus nevében igazságosztó reakciók érkeznek még országos missziói lelkészünktől is, addig kevesen fogják vállalni az őszinte kitárulkozást - bármilyen témáról legyen is szó. ■ Boda Zsuzsa A főszerkesztő töredelmesen bevallja, hogy „szelíd” erőszaknak engedett, amikor eleget tesz az országos missziói lelkész kérésének, és egy orvosdoktor, illetve egy teológus-lelkész hozzászólásának is - az írások eredeti terjedelmében - biztosít helyet. (Tudni való, hogy a reflexióknak nem illik hosszabbaknak lenniük a vitatott írás terjedelménél.) E két - egyébiránt vállalható színvonalú - dolgozat közlésével a magunk részéről mindenesetre lezártnak tekintjük azt a Szeverényi János által fókuszba állított témát, amellyel - szándékunk szerint - mi mindössze illusztrálni szerettünk volna egy önmagában is izgalmas „anyák napi” kérdést. A történethez tartozik, hogy hozzánk (a szerkesztőségbe) mindössze az a két levél érkezett, amelyet szerénytelenül most szintén leközlünk, ám az igazság az, hogy a szóban forgó írással kapcsolatosan mi élőszóban is csak elismerő, gratuláló véleményeket kaptunk. ■ T. Pintér Károly
