Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-10-02 / 40. szám
Evangélikus Élet PANORAMA 2011. október 2. *• 9 igyok! - EGOT 2011 Igos találkozója - Sopron Szélrózsa-hangulatot idéz a „bánd”... Anyanyelv vagy idegen nyelv? Felrázó konferencia az istentisztelet és az egyház nyelvhasználatáról A Bugenhagen-szimpózium-sorozat idei programjaként a németországi Braunschweigben rendezték meg szeptember 22-24. között azt a konferenciát, amelynek központi témája a liturgia nyelve volt. Kiváló szakemberek nevei voltak olvashatók az előzetest kínáló prospektusban, jelezve, hogy a legmagasabb színvonalú szakmai tanácskozásra lehet számítani. így is történt, ugyanakkor a magas nívó nem jelentette azt, hogy élettől távoli, tudományoskodó programok zajlottak volna. A „tudósító” így megtisztelőnek érezte, hogy jelen lehetett, tanulhatott, együtt gondolkodhatott. likus ifjúsági találkozó főszervezőjeként, „Szélrózsa atyaként” is szólt a gimnazistákhoz. A hétvégén egyrészt ugyanis szavazni lehetett a Szélrózsa arculatára beérkezett pályázatokra, másrészt a szervezők ötleteket gyűjtöttek arra nézve, mely zenekarokat hívják meg a 2012 júliusában Fonyódligeten megrendezendő fesztiválra. A résztvevőket színes programkínálat várta, Sopront és a város környékét is megismerhették: kalandpark, hajókirándulás, csokoládégyár, kenutúra, nagycenki kirándulás és a magyar bajnok soproni női kosárlabda-csapattal való beszélgetés és játék között választhattak a diákok. * * # A péntek este az EGOT helyszínéül szolgáló Gyermek- és Ifjúsági Központ épületében folytatódott. Wagner Szilárd, az Eötvös-gimnázium iskolalelkésze köszöntötte a részt vevő iskolák (Békéscsaba, Nyíregyhá-Szemerei János püspök za, Orosháza, Miskolc, Aszód, Budapest, Győr, Kőszeg, Bonyhád és a két soproni gimnázium) diákjait. A találkozó jelképe, a tizenkét darabból álló, Szemerei Gábor fafaragó által megtervezett harangláb a szombat esti gálára már állt (az első nap ugyanis egy elveszett alkatrész pótlására volt szükség), és így megszólalhatott a harang is. * * * A találkozó első napját az Ócsai Zoltán és Smidéliusz Gábor evangélikus lelkészek jegyezte, Jónás és Jézus című rockoratórium előadása zárta. Közreműködtek a nyári evangélikus zenei tábor résztvevői. A mű párhuzamosan dolgozza fel az ószövetségi Jónás próféta elhívását, lázadását, ninivei szolgálatát és a város megtérését Jézus Krisztus passiójával, rávilágítva a két történet hasonló vonásaira, mondanivalójára. Az előadást - az emmausi tanítványok történeténél - kissé megszakítva tartott áhítatot Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Igehirdetésében a feltámadott Jézus mellénk lépését emelte ki abban a reményben, hogy a különféle profán és szakrális élmények mellett az EGOT résztvevői ezt is megtapasztalhatják a rockoratórium további része, illetve a hétvége során. (A mű eredeti felvétele meghallgatható a YouTube-on.) * * * A szombati nap az alkotás jegyében telt: a diákok érdeklődésüknek megfelelő csoportokhoz csatlakozhattak, hogy egész napos, illetve egész délelőttös munkájuk eredményét bemutassák az esti gálán. A választható foglalkozások rendkívül széles skálát öleltek fel: üvegművészet, akvarellfestészet, fazekasság, pasztellművészet, fafaragás, nagyméretű szobrok készítése képviselte a képzőművészetet; a zenét kedvelők választhattak könnyűzenei csoport, kamarazenekar (komolyzene), ütőhangszerek (á Kossuth-díjas Horváth Kornél, egykori soproni diák vezetésével), kórus és népzene-néptánc közül. A más érdeklődésű gimnazisták foglalkozhattak a népi kultúra, mozgás témakörében botozással, illetve belekóstolhattak a média világába is: rádiózás és kreatív írás, valamint dráma és fotózás volt a választék. Délután interaktív mesejáték zajlott a rendezvény helyszínén, majd az egész nap folyamatosan nyárson forgatott, látványosan sülő ökörből készült vacsorát elfogyasztva az esti gálára kezdett készülődni az ifjúság. * * * A gálát a 103. zsoltár közös éneklése indította - jól beleilleszkedve a hála, a hálaadás témájába. „Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm szent nevét, áldjad lelkem az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled. Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja betegségedet” - zengte a Gyermek- és Ifjúsági Központban összegyűlt mintegy háromszáz résztvevő. Az alkotócsoportok bemutatták egész napos munkájuk eredményét. A zenészek és a drámacsoport színpadi játékkal, a képzőművészeti csoportok kiállítással, a fotósok fénykép-összeállítással, a médiacsoport rövid rádióinterjúkkal és mindenkit megmozgató gyakorlatokkal, a kreatívírás-csoport résztvevői pedig műveik felolvasásával mutatkoztak be. A fiatalok előzetest tekinthettek meg a rajzfilmrendező-animátor-grafikus Richly Zsolt rajzfilmjéből, amely 2017-re, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára készül, és Luther Márton életét dolgozza fel. * * # A találkozó utolsó napján a diákság részt vett a soproni evangélikus gyülekezet úrvacsorás istentiszteletén - ezen rendhagyó módon hárman végezték az igehirdetés szolgálatát: Wagner Szilárd soproni, Papp Judit kőszegi és Deák László budapesti (Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium) iskolalelkész. Az oratio oecumenica (általános könyörgő imádság) is kissé szokatlan módon valósult meg a záró istentiszteleten: a református testvérektől a Csillagpont találkozón megtapasztalt „4 asztal áldás” alkalmán vehetett részt a gyülekezet. * * * A záróalkalom után az EGOT résztvevői a soproni Széchenyi téri hűségzászlóhoz vonultak. A megnyitó helyszínén, a Deák-kúton található felirat szerint: „Itt lobogott a Deákkuti Vármegye zászlaja egykor, szelleme mostan is int, ifjú szeresd a hazát!” Erre a hazaszeretetre utalva kérte Mesterházy Balázs iskolalelkész a zárórendezvényen, hogy a magyarság iránti hűség jelképénél „búcsúzzunk — a magyarság iránt, egymás iránt és Istenünk iránt való szeretetünket jelképező - piros-fehér-zöld léggömbök levegőbe eresztésével, mi, az evangélikus gimnáziumok országos találkozójának hálás közössége”. ■ Tóth Cseperke A konferenciát vezető Michael Meyer Blank neve, személyisége, felkészültsége adta, hogy a szakmaiság mellé életközeliség is társult. A valláspedagógiában és a liturgikában egyaránt „nagyágyúnak” számító bonni gyakorlati teológus úgy állította össze a programot, hogy a témát minden oldalról megközelítve foglalkozzanak a résztvevők irodalommal, vizuális kultúrával, médiavonatkozásokkal, tömegkultúrával, az istentiszteleti szerepekkel, a liturgiát ünneplők befogadóképességével, a hagyományok és újítások egymáshoz való viszonyával. Nagy volt az érdeklődés, hiszen a vártnál háromszor többen voltak készek arra, hogy kreatív módon gondolkodjanak a témáról. Szükséges is volt ez, hiszen csakhamar kiderült, a három nap kevés arra is, hogy a kapcsolódó legfontosabb témaköröket csokorba szedjék. Braunschweig is komoly vonzerőt jelentett, hiszen a gyönyörű evangélikus város építészeti kincsei mellett reformátori öröksége is igen gazdag. Bugenhagen volt a környék reformátora, aki 1528-ban már a megújult hit egyik fellegvárának tudhatta a Hanza-várost. Témánk szempontjából nem mellékes megjegyezni, hogy Bugenhagen - az ugyanebből az évből származó egyházi rendtartás tanúsága szerint - úgy beszélt az istentisztelet lényegéről, mint ami tulajdonképpen egy ünnepi bankett. Erre hív minket az egyház Ura. Az egyház szolgálattevői pedig az ünnepi alkalomra csak a legjobbat készíthetik elő - ez a liturgia. A konferencia résztvevői sorra vették azt a sokféle nyelvet, amelyet a liturgia használ - hiszen a kép, a zene, a mozdulatok - s még sok minden más - a liturgia nyelvévé válhatnak. Ebben a gazdag világban kell megtalálni azt a beszélt nyelvet, amely a legmegfelelőbb arra, hogy az istentisztelet, azaz az Isten-ember, ember-ember találkozás eszköze legyen. De vajon milyen lehetőséget és milyen veszélyeket rejt a szó, a beszélt nyelv, a verbális kommunikáció? A liturgia nyelve nem válhat múzeumi illatúvá akkor sem, ha a múlt kincsei igényes megformálásúak; nem eshet a liturgus abba a hibába sem, hogy az Istennel való találkozáshoz méltatlan, frissnek tűnő, valójában igénytelen, negatív töltetű utcanyelvet használ. Megkerülhetetlen kérdés azonban, hogy a mindennapi kultúra és az egyházi élet összecseng-e, vagy teljesen elszakad egymástól. Az élet minden területén tapasztalt, egyre gyorsuló változások a nyelv világát sem hagyják érintetlenül. Az egyháznak Istentől kapott mandátuma, hogy megtalálja és használja azt a nyelvet, amely felemelkedik a Mindenható magasságába, ugyanakkor eljut az emberi fülhöz, szívhez, lélekhez. Ma már nincs egységes kultúra, s ebben az összevissza gazdagságban kell megtalálnia az egyháznak az Istennel és az emberrel való kommunikációhoz azt a nyelvet, amely sajátja, mégsem választja el a világtól, amelybe küldetett. S miközben Isten népe a saját hangját és nyelvét keresi, sosem feledkezhet meg hivatásáról, arról, hogy szaván keresztül maga az Isten akar megszólalni. Keskeny Braunschweig főtere úton jár hát az egyház, s ez a 21. század elején különösen is nehéz feladatokat ró rá. A konferencia résztvevői elsősorban ezt az igen összetett helyzetet próbálták felmérni, hogy azután ki-ki hazatérve meg tudja fogalmazni a konkrét tennivalókat. A feladatot az is színezi, hogy a médiavilág professzionális kivitelezésű programjaihoz szokott mai ember a templomban is igényesebb kommunikációt vár el. Ha ugyanis nem így van, a világi programok az egyházival szemben nyerő konkurenciát jelentenek. Ennek tudatában az egyháznak a világi kultúrában kell kialakítania a maga liturgikus kultúráját. A cél egyértelmű: elérni azt, hogy az egyház és az istentisztelet nyelve a gyülekezeti tagok anyanyelvévé válhasson, ugyanakkor a közösség belső nyelve mégse legyen taszítóan idegen a kívülről érkező ember számára. Jelen sorok írója igen sokat tanult a háromnapos tanácskozás során. Ezért a magam számára így summáztam a témával kapcsolatos gondolataimat: a liturgia nyelve - ha valóban első renden liturgia Dei és csak azután az ember válasza - nem lehet ugyanaz, mint a világ nyelve. Értékesebb, gazdagabb és emberibb kell, hogy legyen, mint a mi nyelvünk. Nem a saját nyelvünket akarjuk használni, hanem a saját nyelvünket akarjuk Isten rendelkezésére bocsátani. Ugyanakkor az inkarnáció azt is jelenti, hogy az Ige testté lett (Jn 1,14), megalázta magát (Fii 2,6), s zsidónak zsidóvá, görögnek göröggé lett (íKor 9,20). Belealázkodott a nyelvbe is. így a liturgiát végző egyház számára nincs más megoldás, mint az, hogy mindenkor és minden helyzetben keresi a tartalomhoz megfelelő optimális formát. Hogy - ha rajtunk áll - az Isten igéje ne térjen vissza üresen, hanem megteremje a maga gyümölcsét (Ézs 55.il)(A liturgia nyelve témára még visszatérünk a Régi-új liturgikus sarok több későbbi írásában.) ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Humorból Sopronban sem volt hiány
