Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-10-02 / 40. szám

Evangélikus Élet PANORAMA 2011. október 2. *• 9 igyok! - EGOT 2011 Igos találkozója - Sopron Szélrózsa-hangulatot idéz a „bánd”... Anyanyelv vagy idegen nyelv? Felrázó konferencia az istentisztelet és az egyház nyelvhasználatáról A Bugenhagen-szimpózium-sorozat idei programjaként a németor­szági Braunschweigben rendezték meg szeptember 22-24. között azt a konferenciát, amelynek központi témája a liturgia nyelve volt. Ki­váló szakemberek nevei voltak olvashatók az előzetest kínáló prospek­tusban, jelezve, hogy a legmagasabb színvonalú szakmai tanácskozás­ra lehet számítani. így is történt, ugyanakkor a magas nívó nem je­lentette azt, hogy élettől távoli, tudományoskodó programok zajlot­tak volna. A „tudósító” így megtisztelőnek érezte, hogy jelen lehetett, tanulhatott, együtt gondolkodhatott. likus ifjúsági találkozó főszervezője­ként, „Szélrózsa atyaként” is szólt a gimnazistákhoz. A hétvégén egy­részt ugyanis szavazni lehetett a Szélrózsa arculatára beérkezett pályá­zatokra, másrészt a szervezők ötle­teket gyűjtöttek arra nézve, mely zenekarokat hívják meg a 2012 júli­usában Fonyódligeten megrende­zendő fesztiválra. A résztvevőket színes programkí­nálat várta, Sopront és a város kör­nyékét is megismerhették: kaland­park, hajókirándulás, csokoládégyár, kenutúra, nagycenki kirándulás és a magyar bajnok soproni női kosárlab­da-csapattal való beszélgetés és játék között választhattak a diákok. * * # A péntek este az EGOT helyszínéül szolgáló Gyermek- és Ifjúsági Köz­pont épületében folytatódott. Wag­ner Szilárd, az Eötvös-gimnázium is­kolalelkésze köszöntötte a részt ve­vő iskolák (Békéscsaba, Nyíregyhá-Szemerei János püspök za, Orosháza, Miskolc, Aszód, Buda­pest, Győr, Kőszeg, Bonyhád és a két soproni gimnázium) diákjait. A talál­kozó jelképe, a tizenkét darabból álló, Szemerei Gábor fafaragó által megtervezett harangláb a szombat esti gálára már állt (az első nap ugyanis egy elveszett alkatrész pót­lására volt szükség), és így megszó­lalhatott a harang is. * * * A találkozó első napját az Ócsai Zol­tán és Smidéliusz Gábor evangélikus lelkészek jegyezte, Jónás és Jézus cí­mű rockoratórium előadása zárta. Közreműködtek a nyári evangéli­kus zenei tábor résztvevői. A mű pár­huzamosan dolgozza fel az ószövet­ségi Jónás próféta elhívását, lázadá­sát, ninivei szolgálatát és a város megtérését Jézus Krisztus passiójá­val, rávilágítva a két történet ha­sonló vonásaira, mondanivalójára. Az előadást - az emmausi tanítvá­nyok történeténél - kissé megszakít­va tartott áhítatot Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Igehirdetésében a feltámadott Jézus mellénk lépését emelte ki abban a reményben, hogy a különféle profán és szakrális élmé­nyek mellett az EGOT résztvevői ezt is megtapasztalhatják a rockoratóri­um további része, illetve a hétvége so­rán. (A mű eredeti felvétele meghall­gatható a YouTube-on.) * * * A szombati nap az alkotás jegyében telt: a diákok érdeklődésüknek meg­felelő csoportokhoz csatlakozhattak, hogy egész napos, illetve egész dél­előttös munkájuk eredményét be­mutassák az esti gálán. A választható foglalkozások rendkívül széles skálát ölel­tek fel: üvegművészet, akva­­rellfestészet, fazekasság, pasztellművészet, fafaragás, nagyméretű szobrok készí­tése képviselte a képzőmű­vészetet; a zenét kedvelők választhattak könnyűzenei csoport, kamarazenekar (komolyzene), ütőhangsze­rek (á Kossuth-díjas Hor­váth Kornél, egykori sopro­ni diák vezetésével), kórus és népzene-néptánc közül. A más érdeklődésű gimnazisták foglalkoz­hattak a népi kultúra, mozgás téma­körében botozással, illetve belekós­tolhattak a média világába is: rádi­ózás és kreatív írás, valamint dráma és fotózás volt a választék. Délután interaktív mesejáték zaj­lott a rendezvény helyszínén, majd az egész nap folyamatosan nyárson for­gatott, látványosan sülő ökörből ké­szült vacsorát elfogyasztva az esti gálára kezdett készülődni az ifjúság. * * * A gálát a 103. zsoltár közös éneklé­se indította - jól beleilleszkedve a hála, a hálaadás témájába. „Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm szent nevét, áldjad lelkem az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled. Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja betegségedet” - zeng­te a Gyermek- és Ifjúsági Központ­ban összegyűlt mintegy háromszáz résztvevő. Az alkotócsoportok bemutatták egész napos munkájuk eredmé­nyét. A zenészek és a drámacsoport színpadi játékkal, a képzőművészeti csoportok kiállítással, a fotósok fénykép-összeállítással, a média­­csoport rövid rádióinterjúkkal és mindenkit megmozgató gyakorla­tokkal, a kreatívírás-csoport részt­vevői pedig műveik felolvasásával mutatkoztak be. A fiatalok előzetest tekinthettek meg a rajzfilmrendező-animátor-gra­­fikus Richly Zsolt rajzfilmjéből, amely 2017-re, a reformáció kezdetének öt­századik évfordulójára készül, és Lu­ther Márton életét dolgozza fel. * * # A találkozó utolsó napján a diákság részt vett a soproni evangélikus gyü­lekezet úrvacsorás istentiszteletén - ezen rendhagyó módon hárman vé­gezték az igehirdetés szolgálatát: Wagner Szilárd soproni, Papp Judit kőszegi és Deák László budapesti (Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium) is­kolalelkész. Az oratio oecumenica (általános könyörgő imádság) is kissé szokatlan módon valósult meg a záró istentisz­teleten: a református testvérektől a Csillagpont találkozón megtapasztalt „4 asztal áldás” alkalmán vehetett részt a gyülekezet. * * * A záróalkalom után az EGOT részt­vevői a soproni Széchenyi téri hűség­zászlóhoz vonultak. A megnyitó helyszínén, a Deák-kúton található felirat szerint: „Itt lobogott a Deákku­­ti Vármegye zászlaja egykor, szelleme mostan is int, ifjú szeresd a hazát!” Erre a hazaszeretetre utalva kérte Mesterházy Balázs iskolalelkész a zárórendezvényen, hogy a magyarság iránti hűség jelképénél „búcsúzzunk — a magyarság iránt, egymás iránt és Istenünk iránt való szeretetünket jelképező - piros-fehér-zöld lég­gömbök levegőbe eresztésével, mi, az evangélikus gimnáziumok országos találkozójának hálás közössége”. ■ Tóth Cseperke A konferenciát vezető Michael Meyer Blank neve, személyisége, felkészült­sége adta, hogy a szakmaiság mellé életközeliség is társult. A valláspeda­gógiában és a liturgikában egyaránt „nagyágyúnak” számító bonni gyakor­lati teológus úgy állította össze a programot, hogy a témát minden ol­dalról megközelítve foglalkozzanak a résztvevők irodalommal, vizuális kul­túrával, médiavonatkozásokkal, tö­megkultúrával, az istentiszteleti sze­repekkel, a liturgiát ünneplők befoga­dóképességével, a hagyományok és újítások egymáshoz való viszonyával. Nagy volt az érdeklődés, hiszen a vártnál háromszor többen voltak készek arra, hogy kreatív módon gondolkodjanak a témáról. Szüksé­ges is volt ez, hiszen csakhamar ki­derült, a három nap kevés arra is, hogy a kapcsolódó legfontosabb té­maköröket csokorba szedjék. Braunschweig is komoly vonz­erőt jelentett, hiszen a gyönyörű evangélikus város építészeti kincsei mellett reformátori öröksége is igen gazdag. Bugenhagen volt a környék reformátora, aki 1528-ban már a megújult hit egyik fellegvárának tud­hatta a Hanza-várost. Témánk szem­pontjából nem mellékes megjegyez­ni, hogy Bugenhagen - az ugyaneb­ből az évből származó egyházi rend­tartás tanúsága szerint - úgy beszélt az istentisztelet lényegéről, mint ami tulajdonképpen egy ünnepi bankett. Erre hív minket az egyház Ura. Az egyház szolgálattevői pedig az ünne­pi alkalomra csak a legjobbat készít­hetik elő - ez a liturgia. A konferencia résztvevői sorra vették azt a sokféle nyelvet, amelyet a liturgia használ - hiszen a kép, a zene, a mozdulatok - s még sok minden más - a liturgia nyelvévé válhatnak. Ebben a gazdag világban kell megtalálni azt a beszélt nyelvet, amely a legmegfelelőbb arra, hogy az istentisztelet, azaz az Isten-ember, ember-ember találkozás eszköze legyen. De vajon milyen lehetőséget és mi­lyen veszélyeket rejt a szó, a beszélt nyelv, a verbális kommunikáció? A li­turgia nyelve nem válhat múzeumi il­latúvá akkor sem, ha a múlt kincsei igényes megformálásúak; nem eshet a liturgus abba a hibába sem, hogy az Istennel való találkozáshoz méltatlan, frissnek tűnő, valójában igénytelen, negatív töltetű utcanyelvet használ. Megkerülhetetlen kérdés azonban, hogy a mindennapi kultúra és az egy­házi élet összecseng-e, vagy teljesen elszakad egymástól. Az élet min­den területén tapasztalt, egyre gyor­suló változások a nyelv világát sem hagyják érintetlenül. Az egyháznak Istentől kapott mandátuma, hogy megtalálja és használja azt a nyelvet, amely felemelkedik a Mindenható magasságába, ugyanakkor eljut az emberi fülhöz, szívhez, lélekhez. Ma már nincs egységes kultúra, s ebben az összevissza gazdagságban kell megtalálnia az egyháznak az Is­tennel és az emberrel való kommu­nikációhoz azt a nyelvet, amely saját­ja, mégsem választja el a világtól, amelybe küldetett. S miközben Isten népe a saját hangját és nyelvét kere­si, sosem feledkezhet meg hivatásá­ról, arról, hogy szaván keresztül ma­ga az Isten akar megszólalni. Keskeny Braunschweig főtere úton jár hát az egyház, s ez a 21. szá­zad elején különösen is nehéz felada­tokat ró rá. A konferencia résztvevői elsősorban ezt az igen összetett hely­zetet próbálták felmérni, hogy azután ki-ki hazatérve meg tudja fogalmaz­ni a konkrét tennivalókat. A feladatot az is színezi, hogy a médiavilág professzionális kivitele­zésű programjaihoz szokott mai em­ber a templomban is igényesebb kommunikációt vár el. Ha ugyanis nem így van, a világi programok az egyházival szemben nyerő konku­renciát jelentenek. Ennek tudatában az egyháznak a világi kultúrában kell kialakítania a maga liturgikus kultúráját. A cél egyértelmű: elérni azt, hogy az egyház és az istentisz­telet nyelve a gyülekezeti tagok anyanyelvévé válhasson, ugyanakkor a közösség belső nyelve mégse legyen taszítóan idegen a kívülről érkező ember számára. Jelen sorok írója igen sokat tanult a háromnapos tanácskozás során. Ezért a magam számára így summáz­tam a témával kapcsolatos gondola­taimat: a liturgia nyelve - ha valóban első renden liturgia Dei és csak az­után az ember válasza - nem lehet ugyanaz, mint a világ nyelve. Értéke­sebb, gazdagabb és emberibb kell, hogy legyen, mint a mi nyelvünk. Nem a saját nyelvünket akarjuk hasz­nálni, hanem a saját nyelvünket akar­juk Isten rendelkezésére bocsátani. Ugyanakkor az inkarnáció azt is je­lenti, hogy az Ige testté lett (Jn 1,14), megalázta magát (Fii 2,6), s zsidónak zsidóvá, görögnek göröggé lett (íKor 9,20). Belealázkodott a nyelvbe is. így a liturgiát végző egyház számára nincs más megoldás, mint az, hogy mindenkor és minden helyzetben ke­resi a tartalomhoz megfelelő optimá­lis formát. Hogy - ha rajtunk áll - az Isten igéje ne térjen vissza üresen, ha­nem megteremje a maga gyümölcsét (Ézs 55.il)­(A liturgia nyelve témára még visszatérünk a Régi-új liturgikus sa­rok több későbbi írásában.) ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Humorból Sopronban sem volt hiány

Next

/
Thumbnails
Contents