Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-09-11 / 37. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. szeptember 11. «► 11 „Bemerítéssel” keresztelt meg egy gyermeket - evangélikus liturgia szerint - az alsógödi evangélikus templomban Szeverényi János. A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos missziói lelkésze július közepén részesítette a keresztség szentségében Kis Kende Gáspárt, akinek édesanyja református testvéregyházunk tagja. Az alábbiakban a Híd magazinban is rendszeresen publikáló édesapa gondolatait osztjuk meg olvasóinkkal. Bemerítés, keresztség: „szól a szkriptúra” „Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.. .” (Lk 3,16) Ahol a Bibliánk keresztséget, keresztelést említ, ott az eredeti szövegben a bemerítés szó szerepel. Bizonyára megvan az oka, hogy miért a keresztelés szót használták a fordítók immár évszázadok óta, de ha véletlenszerűen megkérdeznénk tíz, templomba járó ismerősünket, a nagy többség bizonyára nem tudná, miért. Én sem tudom. De mit is jelentenek a szavak? A keresztelés szó hallatán egy templombelső képe sejlik fel előttem, amelynek oltárterében egy lelkész és néhány felnőtt áll körül egy kisbabát, akinek a fejére alig látható módon épp vizet hintenek vagy - még kevésbé látható módon - nedves ujjal keresztet rajzolnak. A bemerítés szó elhangzásával egyidejűleg legalább egy kádnyi víz jelenik meg előttem, alámerülés, szinte hallom a víz loccsanását, amely aztán lefolyik az előbukó ember haján és arcán, aki fúj egyet, prüszköl, és megtörli a szemét. Ráadásul a szónak — a kereszteléssel ellentétben - a hétköznapokban is könnyen tudunk értelmet tulajdonítani. Belemerülünk az olvasásba, a játékba vagy épp a munkába. Talán pont ez lehetett az eredeti szándék: az egyébként használatos kifejezéssel valami Istennel összefüggő dolgot leírni: a vízbe való belemerülést kövesse Isten Szendéikébe való belemerülésünk. Én azért kértem, hogy a fiaim „keresztelése” alámerítéssel történjék, hogy megmaradjon ez a szimbólum. A test fürdője szimbolizálja a lélek fürdőjét. Ez így valóban látható és egyértelmű jel: könnyedén érthető belőle az, amire Keresztelő János utalt Jézussal kapcsolatban: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekbe és tűzbe merít titeket." ■ Kis Ferenc Balázs Sikeressé válni azáltal, hogy másokat sikeressé teszünk A szolgáló vezetés témában végzett kutatásom során egy idézetre bukkantam, amelyet /. Carla Northcutt egyetemi oktatónak tulajdonítanak. Meglátása szerint: „Számos vezető azt szeretné elérni, hogy az emberek nagyra becsüljék őket. Ezzel ellentétben a sikeres vezetőnek az a célja, hogy az emberek önmagukat becsüljék nagyra.” Érdemes ezen egy kicsit elgondolkodni. Ha a mai üzleti és szakmai világban egyáltalán szóba kerül a szolgáló vezető fogalma, úgy tűnik, alapvetően a következőt értik rajta: „Én vezetek, te pedig szolgálsz. Tehát azt kell tenned, amit mondok.” Dr. Northcutt azonban hangsúlyozta, hogy az igazán sikeres vezető ismertetőjele nem az, amit önmaga elér, hanem az, aminek az elvégzésére felkészít, és amire felhatalmaz másokat. Erős egyéniség szükséges ahhoz, hogy valaki akkora személyes biztonságban érezze magát, amely lehetővé teszi mások szakmai karrierjének elősegítését. A valódi szolgáló vezető folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy másokat segítsen és bátorítson, támogassa beosztottainak személyes és szakmai életpályáját. Sok vezető nem biztos a pozíciójában; vagy fél, hogy valaki ki akarja túrni az állásából, ezért arra összpontosít, hogy mások hogyan járulhatnak hozzá a róla alkotott pozitív képhez. „Az a dolgotok, hogy jó vélemény alakuljon ki rólam” - hallottam egyszer egy vezetőt a csapatával beszélni. Azonban kérdés: ez az énközpontú gondolkodás elősegíti-e, hogy mindenki a maximumot hozza ki magából? Válhatunk-e úgy is sikeressé, hogy másokat is azzá teszünk? A Biblia számos helyen beszél erről a lehetőségről. Pál apostol, a korai egyház egyik legelső vezetője jól ismerte ezt a vezetési elvet. A Korinthusiakhoz írt első levél 10. fejezetében, a 24. versben azt tanácsolja a követőinek: „Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét” Szépen hangzó gondolat, ami után lehet vágyakozni, de reálisnak tekinthető-e a mai globális piacon, ahol az számít, hogy „mit tettél értem a legutóbb”? Még ha több mint kétezer évvel ezelőtt íródott is a fenti idézet, a Biblia érvelése szerint többet jelent egy nemes gondolatnál. Ténylegesen a vezető elsődleges céljai között kell szerepelnie. Például az Újtestamentum egy másik részében Pál apostol ezt írja: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is” (Fii 2,3-4) Egy másik apostol, a Jézus első követői közé tartozó Péter szintén ezt a meggyőződést képviselte, amikor intette a híveket: „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején” (íPt 5,6) Más szóval, ha sikeres vezetővé akarunk válni, keressük a módját, hogyan tudjuk szolgálni és felemelni a körülöttünk lévő embereket. Ebben a folyamatban saját pozíciónk azoknak a sikerei révén épül, akiket vezetünk. A legnagyszerűbb vezető, Jézus Krisztus nem csupán kifejezte a szolgáló vezetésbe vetett hitét, hanem mélyreható példát adott: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45) Ha ez a vezetési elv ennyire fontos volt Jézusnak, akkor számunkra is fontos kell legyen. ■ Rick Boxx Forrás: Monday Manna Kapafitnesz „Ha Gyulára tervezel egy kis kiruccanást, akkor a fürdőzés mellett a legújabb mozgásformával, a kapafitnesszel is megismerkedhetsz. Lovas kocsin viszik a »sportolókat« reggelente a határba, ahol az izomlázat a kapálás okozza. Természetesen szakemberek tanítják be a helyes kapaforgató technikát, és a jutalom se marad el: néhány katona szalonna. www.gyulavaros.hu” A fenti hirdetés enyhén szólva is mosolyra fakasztott. Ha a lapot, amelyben olvastam, április elsején vettem volna kézbe, bizonnyal úgy hittem volna, csupán tréfáról van szó. Ám mivel a figyelemfelhívás most, a nyár derekán került elém, vélelmeztem, hogy ez nem vicc... Csakis valóban komoly lehet az ügy, gondoltam, hiszen élelmes nép a magyar. Bárki légyen is az ötletgazda, nem tett mást, mint hogy egy nagyon is valós igényre alapozott. Hiszen - tudjuk jól - igencsak mozgásszegény életmódot folytat a városi ember, nagy szüksége van a változásra, változtatásra. Arra, hogy megfelelő lépéseket tegyen egészsége megőrzése érdekében. Mivel sokan szerettek és szeretnek mindig valami újat kipróbálni, hát miért ne épp ezzel a „népies kezdeményezéssel” éljenek? És mégis... Számomra valahogy furcsa lenne az, ha valaki például a fővárosi aszfaltdzsungelből azért látogatna Békés megyébe, hogy ott a határban kapáljon, nem messze olyanoktól, akik számára a földművelés nem egyfajta testedzés, hanem szó szerint véres verejtékkel keresik a kenyerüket... „Ők vajon egyetlen pillanatra sem jutottak korunk gyermeke, a lelkes testépítő eszébe?” - merült fel bennem az első kérdés, majd szinte azonnal egy második gondolat is: nevezetesen az, hogy mindez nem ellenük, hanem az „eltunyult városiak” ellen irányult, akikről a „kapálás eme furfangos mestere” úgy véli, a siker garantált, hiszen közülük sokan úgyis „szinte minden” fogyasztó csodaszerre/módszerre hajlandók áldozni... Mindezek persze csupán feltételezések. Egy bizonyos: nekem - a hirdetés olvastán -mintegy „végkövetkeztetésként” a bűneset, annak következményei, illetve orvoslása jutottak eszembe, amikor így szólt az Isten: „Az embernek ezt mondta: »Mivel hallgattál az asszony szavára, és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.«” (íMóz 3,17-19; katolikus fordítás) „...az az Isten előtti megigazulás, amely a Jézus Krisztusban való hitből ered, és amely minden hívőnek szól. Ebben nincs különbség. Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét. Megigazulásukat azonban ingyen kapják, Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása árán..!’ (Róm 3,22-26; katolikus fordítás) ■ Gazdag Zsuzsanna HETI ÚTRAVALÓ „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el!’ (Ézs 42,3) Szentháromság ünnepe után a 12. héten az Útmutató reggeli s heti igéi az Úristen iskolájának megigazulás- és gyógyítástanával ismertetnek meg. Isten igazít meg, az Úr a mi gyógyítónk a bűn betegségéből! Kérd: „Én Istenem, ments meg engem a gonosz kezéből!” (GyLK 721) Ne hagyj el engem, légy erős kőváram! „Kegyelemből tartattatok meg, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2,8; LK) Dr. Luther, a Szentírás professzora tanítja: „Isten ingyen kegyelméből megigazítja, igaznak nyilvánítja a bűnös embert. Igazsága nem a magáé, hanem Istentől származó. Krisztus igaz volta ez, melyet Isten nekünk úgy számít be, mintha a miénk volna.” Máté így folytatja heti igénk idézését: az Úr szolgája, Jézus győzelemre viszi az igaz ítéletet, és az ő nevében reménykednek majd a népek (lásd Mt 12,20-21). Betegségeinket is ő viselte, aki egylényegű az Atyával: „Mert én, az Úr, vagyok a te gyógyítód’.’ (2MÓZ 15,26) És isteni hatalma jeléül Jézus egy szavával - „Effata, azaz: nyílj meg!” - gyógyított. „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé’.’ (Mk 7.34-37) És ő térítette meg Sault, s tette választott eszközévé, a pogányok apostolává. „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl’.’ Pál három nap múlva újra látott, megtelt Szentlélekkel, megkeresztelkedett, „...és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy őaz Isten Fia’.’ (ApCsel 9,5.20) Az Úr - beteljesítve vezérigénk próféciáját - meggyógyított két vakot, akik benne Dávid Fiát látták. „Legyen a ti hitetek szerint!” S egy megszállott némából kiűzte az ördögöt. „Sohasem láttak még ilyet Izráelben!” (Mt 9,29.33) Mirjám szemrehányást tett testvére házassága miatt, ám az Úr szolgája ellen büntetlenül nem beszélhet senki. Mózes közbenjárt a poklossá lett nénjéért: „Istenem, gyógyítsd meg őt!” (4MÓZ 12,13) A megszállott, holdkóros fiúra „Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában”. (Mt 17,18) Tanítványai a mustármagnál is kisebb hitük miatt nem tudták ezt megtenni. A hitből fakadó imádság erejéről tanítja Jakab: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Váltjátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok’.’ (Jak 5,16) Galilea negyedes fejedelme, Heródes fejeztette le Keresztelő Jánost. És amikor Pilátus átküldte, „hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki”. (Lk 23,9) Azóta is mennyien megvetették, kigúnyolták, elküldték maguktól az Isten Fiát! Ezekről mondja Isten: „A bűnösöknek nincs békességük!” km a megtört szívű, alázatos lelkű, azaz repedt nádszál és füstölgő mécses életű bűnbánó bűnösnek mégis ezt hirdeti az Ószövetség evangélistája által: „Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt’.’ „Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt!” (Ézs 57,21.18.19) „A te gyógyító szent kezed / Orvosolta fájdalmam, // Életben megtartottál. // Én Uram, üdvösségem, / Jézus, én reménységem!” (EÉ 373,3.4.5) Egyedül ő! ■ Garai András
