Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-08-14 / 33-34. szám
Evangélikus Élet FOTÓ- ÉS NOVELLAÍRÓ-PÁLYÁZAT 2011. augusztus 14-21. !► 21 p á ly á z a tu n k a n y a g a ib ó l 3. HELYEZETT Útkereszteződésben „Menj haza békességgel! Lásd, hallgattam a szavadra, és megbocsátottam!” (íSám 25,35) A nap perzselt. A kopár hegyek hallgattak. A szíve égett. A gondolatai csüggedten húzódtak a lelkének legmélyebb bugyraiba. Kezdett megéhezni. A nap perzselt. A kopár hegyek hallgattak. A szíve égett. A gondolati csüggedten húzódtak vissza... a leikébe... a leikéhez... a lélek... éhes volt. A nap perzselt. Evett. Gondolkodott... Hét éve volt már Nábál felesége. Soha nem szerette. Soha nem tisztelte. Soha nem vágyott a közelségére. Az Úr áldásának érezte, hogy gyermektelen maradhatott. Perzselt a nap. Hallgattak a hegyek. Lelke bugyraiban csüggedt gondolatok húzódtak. Valamire éhezett. A nap égetett. A hegyek fáztak. A szíve és a lelke sajgott. Egy útkereszteződésnél kuporgott a köpenyén, és a porba rajzolgatott. A szolgálói már előrehaladtak a hazafelé vezető úton. A szamarak és az emberek körvonalai elmosódtak a forró homok fölött izzó levegőben. Nézte a távolodókat, nézte a múltjába és jelenébe vezető egyenest. Ha feláll és elindul utánuk, a férjéhez ér. Részeges, nyers és durva urához, akihez a törvény köti és a hagyomány asszonyi szívet tépő szigora. Ha nem menne utánuk, akkor megköveznék. Ha hazamegy, talán akkor is kövezés vár rá. Egy kő azért, mert engesztelő ajándékokat gyűjtött annak az embernek, akit a férje megbántott fösvénységével; egy kő azért, mert útra kelt; egy kő azért, mert mindezt titokban tette; egy kő, mert békét szerzett; egy kő, mert ő asszony, mert ő Abigail. Félt. Nem a férje haragjától, hanem a saját érzéseitől. Mögötte az úton, messze egy férfi, Dávid, az Úr felkentje: nála hagyta a szívét. Ez nevetséges... szánalmas... kínzó és édes. Két napja elindult felé, leborult elé, lábait ölelte, szavaival kérlelte, hogy könyörüljön Nábál háza népén. Könyörüljön azon a férfin, a férjén, akit megvetett és gyűlölt. Ez nevetséges... szánalmas... kínzó és felfoghatatlan. Dávidhoz visszamenni lehetetlen. Legyen bűnös szeretője, megvetett a világ és Isten színe előtt? De megvetettségében is boldog lehetne... A harmadik út a hegyekhez vezetett fel. Ismeretlen, kanyargós ösvényeken hívták a szabadság démonai. Elfutni a boldogságtól és a boldogtalanságtól, utat keresni a véletlen és a vakszerencse abszurditásában. Lehetne szolgálóleány egy gazdag családnál... lehetne rabszolga... lehetne egy vadállat martaléka a kiaszott, kopár vidéken. Az alacsony tölgycserjések, vadolajfák és pineák a Karmel termékenységének tanúi, sivársága nagy szükség és pusztulás jele. Mintha a természet is visszhangja lenne háborgó lelkének. Az egyik szolgáló visszafordult érte. Látta, ahogy formátlan alakja közeledik, kontúrjai lassan élesedtek. Néhány perce maradt az egyedüllétben, saját gondolatainak ösvényein barangolni. Három út állt előtte. Szabad volt a döntésében, de nem a döntések lehetőségében. Bármerre megy is, könyörtelenül rászakad a lét elviselhetetlen súlya. Egyik út sem adhatott megoldást, reménytelen lett volna bármelyik lépés. Imákat mormolt: át kell adnia ezt a választást az Úrnak, különben beleroppan. Úgy imádkozott, mint ahogyan soha még. Nem az atyjától tanult könyörgés és hálaadás volt ez, hanem a legtitokzatosabb önátadás. A vállához ért egy szelíd kéz. Talán a szolgálója keze volt. Felállt. Indult. Indulnia kellett. Könnyű lett a szíve. Kendőjét fejére tette, és követte szolgáját. A nap perzselt. A kopár hegyek fölé hajoltak. A szíve megtelt örömmel, de a könnyeit nem tudta visszafojtani. Dávidra gondolt és elbocsátó szavaira: „Menj haza békességgel! Lásd, hallgattam szavadra, és megbocsátottam!” Most már hitte ezeket a szavakat. Béke volt benne. „Mintegy tíz nap múlva aztán megverte az Úr Nábált, és meghalt. (...) Dávid szolgái elmentek Abigailhoz Karmelba, és így szóltak hozzá: Dávid küldött bennünket hozzád, mert el akar venni feleségül. Az asszonyfölkelt, arccal a földre borult, és ezt mondta: A te szolgálód szolgálóleány lesz, és uram szolgáinak a lábátfogja mosni. Azután Abigail sietve készülődött, és szamárra ült, öt cselédlány kísérte. Elment Dávid követeivel, és a felesége lett” (íSám 25.38.40-42) ■ Horváthné Papp Andrea .. Rébbenés - Hatvani Ágnes 3. helyezett képe Üveggömb hópelyhekkel Nagy nap ez a mai. Az álom is jósolta: hosszasan repült, ahogy eddig sose. Hát igen, kirepül ebből a nyomasztó, kilátástalan világból. A vödör is könnyebb, ahogy a tyúkokhoz cipeli, a kút kereke is azt nyikorogja: jobb lesz, más lesz, jobb lesz... Mert ennél csak jobb lehet. Mert mi az ő élete? Reggel korán kelni, mintha munkába indulna vagy iskolába. Pedig a technikumot abba kellett hagynia, elment dolgozni. Még két kisebb van otthon. A nagyfiú, aki Pesten dolgozik, megnősült, többet nem küld pénzt. Aztán épp csak beletanult a varrodai munkába, bezárták a kócerájt. Tízen veszítették el a munkahelyüket. Azóta csak az otthoni dolog meg a napszám. Az apja ragaszkodik a korán keléshez, nem lehet tudni, mikor szól valaki, hogy kapálni kell vagy a jószágot ellátni: akkor ugrani kell, vagy mások ugranak. Egyre kevesebb a napszám is. Volt, hogy anyácskával együtt két héten át is volt helyük, abból tudták megvenni a malackát és a tíz kiscsirkét. Eddig nem hullott el egy sem, csak el ne kiabálja. De már százszor is meggondolja egy gazda, hogy napszámost fogadjon. Az öregek vagy szinte térdelve gyomlálnak, botra támaszkodva kapálnak, vagy parlagon hagyják a földet, és csöndesen éheznek. Eddig a szomszéd Teri néninek segített ingyen, de hát abból nem lehet a boltban vásárolni. Újabban az apja nem engedte át, pedig Teri néninek meghalt az ura, gyereke sose volt. Nem kellett volna elkapartatni mind a hármat, most lenne, aki segítsen. Ezt keserűségében mondta az apja, merthogy ők mennyit küszködtek négyükkel. És most végre beleegyeztek, hogy felmenjen Pestre. A bátyjánál lakhat, az vigyáz, Erzsi barátnője pedig beviszi irodát takarítani. Ha nagyon igyekszik, tanulhat, feljebb is juthat. Márpedig igyekezni fog. Világéletében kitűnő volt, szeretett tanulni. A hármas vonattal megy. Egykor indul el a szomszéd faluba, csak ott van állomás. Lenne egy busz kettőkor, de ha kimarad, mint annyiszor, akkor nem éri el a vonatot. Már két napja összecsomagolt. Csak egy táskába... nincs sok holmija. A bátyja kijön elé, mert még sose volt Pesten. A sógornőjét kedvelte, a két hozott kislányt is, igaz, csak egyszer találkoztak, itthon, az esküvőn. Azóta megszületett az öcsike. Csak képen látta. Majd segít a háztartásban, tanul a gyerekekkel, nem lesz ott sem ingyenélő. De egy kicsit furcsán fogadták. Vagy csak az ő várakozása volt túlzott? Főleg a bátyja anyósa volt hűvös. Kiderült, ő is ott lakik már. Két szoba van csak; nem baj, elalszik ő a konyhában is. Vacsora után segített a mosogatással, mesélt a lányoknak. A kicsit szoptatta az anyja, amikor a bátyja félrehívta. Nem nézett rá, amikor elmondta, hogy náluk nincs hely, láthatja, ott nem lakhat. Jó, ma éjjel még igen, összefektetik a két kislányt egy ágyba, de holnap keressen albérletet a barátnőjével... és odacsúsztatott elé négyezer forintot, előbb körülnézett, látja-e a felesége. A lány nem tudott megszólalni, nézte a bátyja elgyötört arcát, látszott, napok óta készült erre a beszélgetésre. Lehet, hogy a pénzt is titokban kellett kölcsönkérnie. Most kellene visszafordulni, felülni egy vonatra, meg sem állni hazáig - gondolta. Egész éjjel le sem hunyta a szemét. A kisfiú kétszer felsírt, a sógornője megengedte, hogy álomba dajkálja. Ő is kerülte a tekintetét. Reggel hatkor az iroda előtt találkozott a barátnőjével, oda még elkísérte a bátyja. Erzsi jókedvű volt, nyolckor várja őket a főnök, csak szépen kell viselkedni, mosolyogni, nem ilyen búskomor képet vágni. De Erzsi arca is elsötétült, amikor meghallotta, mi történt.- Kiszúrta a szemed négyezer forinttal? Itt a legvacakabb albérlet is harmincnál kezdődik, de egy ágyért is legalább tízet kell fizetni, de akkor negyedmagaddal alszol! A főnök alkalmazta negyvenezerért. Négy iroda, két nagy varrodai részleg tartozik majd hozzá, de bejelenteni nem tudja. Néha Erzsivel nagytakarítást csinálhatnak a házában is, azt külön fizeti. Délután elmentek Erzsi albérletébe. „Külön bejáratú” gúnyolódott Erzsi a kis cselédszobán, ami a konyhából nyílott. Két ágy, egy szekrény, parányi asztal éjjeliszekrények helyett is.- Ez szerencsés hét - mondta Erzsi. - Mert akivel lakom, most éjszakás. Ezalatt itt aludhatsz. Rendes lány, jószívű, meg fogja engedni. De ha ebből rendszer lesz, fizetned kell neki, ő is keveset keres. Erzsi hatkor találkozni fog egy fiúval, hívta, legalább megismerik egymást, de a lány nem ment. Éjjel eszébe jutott, hogy ezt odahaza nem tudhatják meg. Mondani akarta a bátyjának, legalább az anyácska levelét vegyék át, ha ír, de nem volt rá alkalom. Visszamegy, hogy ezt megmondja. Otthonról hozott borítékot, bélyeget, és egy ligeti pádon megírta első levelét Pestről, ahol szívesen fogadták, az öcsi aranyos, néha kétszáz grammot is szopik, a kislányoknak ezentúl ő fog mesélni, mert a mamájukat nagyon lefoglalja a kisfiú, és ahol finom, szinte ünnepi volt a vacsora, amivel várták. És megoldotta egy újabb kegyes hazugsággal: sütemény is volt... Aztán elindult a bátyjáék felé... Gyerekkorában a pap bácsi íróasztalán látott egy üveggömböt, amit ha felemeltek, gyönyörű hópelyhek kavarogtak a kicsi fenyő körül. Úgy megvágyta, hogy az öreg tiszteletes nekiadta. Sokáig megvolt. Még most is érzi azt a gyerekes boldogságot, ahogy a tenyerébe simult a gömb, és szállingóztak a hópelyhek a fehér csillogásban. De egyszer leejtette a kőre, és ezer darabra tört... Akkor érezte ezt, amit most. ■ Ungváry Ildikó
