Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-23 / 4. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2011. január 23. m- 3 Bajor-magyar „egyházképző” ► A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Bajor Evangélikus Egyház között közel két évtizeddel ezelőtt létrejött megállapodás értelmében a két egyház vezetői évente összeülnek, hogy beszámoljanak egymásnak szolgálatukról; kiértékelik az elmúlt időszakban végzett közös tevékenységüket, valamint jövőképet vázolnak fel. Az 2010-es évet értékelő találkozónak egyházunk adott otthont. Január 13. és 15. között Győrött, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület székházában volt a testvéri együttlét. A vendégküldöttség vezetője Michael Martin egyházfőtanácsos, a bajor egyház ökumenikus és külügyi osztályának vezetője volt. Kíséretében jött Ulrich Zenker, a kelet-közép-európai, így a magyar kapcsolatokért is felelős egyháztanácsos, Frank Seifert, a személyi ügyekért felelős egyháztanácsos és Fritz Blanz diakóniai vezető, a kelet-közép európai régió kapcsolattartója. Egyházunkat a püspöki tanács tagjai - Gáncs Péter elnök-püspök, illetve Ittzés János és dr. Fabiny Tamás -, valamint Kákay István országos irodaigazgató képviselték. Az ökumenikus és külügyi osztály részéről jelen volt továbbá a tanácskozáson Cselovszkyné dr. Tarr Klára osztályvezető és Révész Rita külügyi referens. Az alkalom már január 13-án, csütörtökön délelőtt megkezdődött; ekkor Gregersen-Labossa György lelkész, egyházunk diakóniai bizottságának elnöke és Buda Annamária, a diakóniai osztály vezetője folytatott megbeszélést Fritz Blanzcal. Terítékre került az éves munkaterv elkészítése, a tervezett diakóniai szeminárium témája, a diakónusképzés lehetősége és egy romaprojekt elkészítése. A munkaebédet követően bajor vendégeink Pannonhalmára látogattak, ahol - a bencés apátság megtekintése után - dr. Várszegi Asztrik püspök-főapát hivatalában látta vendégül az evangélikus küldöttséget. A monostor vezetője rövid történelmi áttekintést adott a bencés közösség életéről, az ökumenikus helyzetről, a római katolikus egyházban zajló tényfeltárásról és a jelenlegi politikai helyzetről. A delegáció a templomban bepillantást nyerhetett a rend tagjainak tartott vesperás istentisztelet liturgiájába, majd a küldöttek a főapát társaságában költhették el vacsorájukat. A pénteki nap Ittzés János püspök német nyelvű áhítatával kezdődött, majd előadások következtek, melyeken a már említett diakóniai munkatársak és egyházvezetők mellett részt vett Hajdó Ákos, egyházunk oktatási osztályának vezetője és Hesz Erzsébet, az osztály bajor-magyar kapcsolatokért felelős referense. (A kétoldalú kapcsolatok hazai referense a jövőben Révész Rita lesz.) Jelen volt még Sztojanovics András, a Sareptaotthon vezetője, Hallgatóné Hajnal Judit, a győri Péterfy Evangélikus Oktatási Központ igazgatója, továbbá Bolla Zsuzsanna, az evangelikus.hu szerkesztője. Gáncs Péter elnök-püspök és Michael Martin aktuális egyházi helyzetjelentéseit követően egyházunk említett szolgálati ágainak vezetői számoltak be munkájukról. Egyebek mellett megállapítást nyert, hogy jelenleg a két egyház óvodái és iskolái közötti testvérkapcsolatok, illetőleg a diakónia területén a legintenzívebb az együttműködés. Szó esett arról is, hogy az elmúlt esztendő hazánkban a katasztrófák és természeti csapások éve volt. Ezek következményeinek a felszámolásához a bajor egyház komoly anyagi támogatást nyújtott. Frank Seifert személyi ügyekért felelős főtanácsos örömmel számolt be arról az új kezdeményezésről, melynek jegyében a bajor egyházban a lelkészeket - már teológiai tanulmányaiktól fogva - figyelemmel kísérik egész életpályájuk során, rendszeresen találkoznak, beszélgetnek velük. Vizsgálják az alkalmasságot és az érdeklődési köröket, hogy az egyetem elvégzése után a megfelelő szakterületre kerülhessenek. (Szóba került az is, hogy ma már német-magyar lelkész házaspárok is szolgálnak, s ez az egyházak közötti partnerkapcsolatok szempontjából is felettébb örvendetes tény.) A szolgálatvezetők beszámolói után a tanácskozás résztvevői felkeresték a győri Evangélikus Szeretetházat. Az intézményben terített asztalokkal várták a vendégeket, akiket dr. Szilvásyné Peregi Eszter igazgató tájékoztatott az intézmény „hogylétéről”. A bajor-magyar konzultáció délután Gregersen-Labossa György előadásával folytatódott. A szombathelyi evangélikus gyülekezet lelkészi vezetője Erasmus és Luther reformációról és szabadságról alkotott nézeteit elemezte. Az egyháztörténeti kalandozáshoz kapcsolódva ismertette Fabiny Tamás püspök, hogy hazai egyházunk miként készül a reformáció ötszázadik évfordulójának méltó megünneplésére. Addigra szeretnék újra kiadni Luther összes művét, és - az egyházi turizmus fellendítését elősegítendő - különböző zarándokútvonalakat alakítanak ki. Bolla Zsuzsanna újságíró a digitális könyvtárat, valamint a www.reformaci0.500.hu elnevezésű honlapot mutatta be. Az anyagi kérdésekkel és tervezéssel kapcsolatban előkerült, hogy az idei Fastenopfert - a bajor egyház adományát - a pusztaföldvári gyülekezetnek ígérték, amelynek lelkészlakásában nemrégiben tűz pusztított. Péntek este a vendégek látogatást tettek a helyi zsinagógában, ahol a város három zenei intézményének - a zeneiskolának, a zeneművészeti szakközépiskolának és a főiskolának - a növendékei adtak rövid koncertet a vendégek tiszteletére. A szombat reggeli program Michael Martin áhítatával kezdődött, majd Jánosa Attila győri evangélikus börtönlelkész és Mihály Attila intézetparancsnok számolt be a Győr- Moson-Sopron Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetben zajló börtönmissziós szolgálatról, mely tavaly ősz óta új színtere a bajor-magyar együttműködésnek. Az egyházvezetők közötti találkozó kiértékeléssel zárult. Az elnökség megfogalmazta az idei év jelmondatát: A holnap egyháza cím azt hivatott kifejezni, hogy ebben az évben az a központi kérdés, az iskolák, az ifjúság, a diakónia és a gyülekezetek miként tudnak hozzájárulni a jövő egyházképének formálódásához. ■ Menyes Gyula Azonos frekvenciák A napokban a világhálón nagyon érdekes ismeretterjesztő előadásra bukkantam, amelyet egy jó nevű kolozsvári fizikaprofesszor, Néda Zoltán tartott A sokaság ritmusa címmel az úgynevezett kollektív jelenségek természetéről. Megvallom őszintén, hogy teológusként nem elsősorban maga a kísérlet vagy az új fizikai jelenség felfedezésének lehetősége keltette fel kíváncsiságomat - bár mindig is örömmel és kitartó szorgalommal olvastam a laikusoknak szóló ismeretterjesztő irodalmat -, hanem mindenekelőtt maga a cím és az alcím. Arra lettem hirtelen kíváncsi, hogy mit is kezd egy elméleti fizikus olyan fogalmakkal, melyek sokkal inkább a szociológiai rendszerre jellemzőek, mintsem a holt anyag és energia jelenségeit, kölcsönhatásait vizsgáló tudományra. Végül is jól tippeltem, mert már az előadás legelején kifejtette a professzor, hogy egy olyan, általa vizsgált és értelmezett jelenségről fog szólni, amely nemcsak az energia és az anyag világában játszódik le, hanem az élővilág minden szintjén, sőt az emberi társadalomban is. Nos, a kísérlet. Tudjuk, hogy minden sokaság, minden rendszer egyedekből áll. Az egyedek lehetnek többé-kevésbé hasonlóak, de holtbiztos, hogy nem tökéletesen azonosak. Minden egyed saját, csak rá jellemző tulajdonságok hordozója. Az elmélet szerint a vizsgált sokaság pedig más, mint az őt alkotó részek összege. A sok hasonló, de - hangsúlyozom - nem azonos egyed egymással kölcsönhatásba léphet, ha az egyedeknek sajátos periodikus dinamikájuk van. Ilyenkor jelennek meg az úgynevezett kollektív jelenségek. Lefordítva a gyakorlat nyelvére a kísérlet így néz ki: vegyünk két vagy több ingát, melyek különböző módon oszcillálnak (kilengnek): jól érzékelhető fáziskülönbségben vannak. Ha egymáshoz közelítjük az ingákat, azt vesszük észre, hogy az úgynevezett optimizációs hatás miatt vagy külső impulzus hatására ez a fáziskülönbség csökken, és az ingák hasonló vagy szinte azonos periodikussággal - együtt járnak. Okkult nyelven fogalmazva: mintha egy mágikus erő hatására tennék, a sorba állított ingák egyszerre és ugyanazon ritmusban lengenek ki. Ugyanezt a kísérletet elvégezték metronómokkal is: az egymáshoz közelített, előzőleg összevissza járó mágneses metronómok néhány pillanat alatt egyszerre, egy ritmusban kezdtek kattogni. Ahogy a fizikusok megfogalmazták: a sokaság (vagy a rendszer) az impulzus, az optimizáció hatására szinkronizálódik, egyforma lesz a különböző egyedek periodikus dinamikája. A legérdekesebb és legrelevánsabb számomra az „elektronikus szentjánosbogarak" kísérlete volt. Egy ilyen „szentjánosbogár” radírgumi nagyságú szerkezet, három részből áll: egy memóriaegységből, egy „szemből” amely egy fényszenzor, valamint egy fénykibocsátó részből, nevezzük hétköznapi nyelven égőnek, körtének. Ötven ilyen szerkezet volt sorba kötve egy elektromos négyzethálóra. Nagy fényerő hatására gyengén villogtak, kisebb fényerő hatására pedig egyre szaporábban. A terem „természetes” fényénél ötven körte ötvenféleképpen pislákolt, villogott. Ezután az egész szerkezetet betették egy dobozba, a dobozt lezárták, és egy ÉGTÁJOLÓ belső kamerával figyelték a fejleményeket. Mi történt? A sötétség hatására az ötven égő elkezdett egyre gyorsabban villogni, és lassan azt lehetett látni, hogy - mintegy vezényszóra - egyszerre, teljes szinkronban pulzálnak. A fáziskülönbség, amely korábban megvolt, teljesen megszűnt. A villanykörték kollektív módon kezdtek el viselkedni, azaz szinkronba léptek, működési rendszert hoztak létre. Ez a szinkronizációs kollektív jelenség magyarázza például a lavinák, a kristályok kialakulását, de az emberi társadalomban a struktúrák, a hierarchiák létrejöttét is. Nem lévén fizikus nem tudom, hogy mennyire szakszerű a leírásom, de függetlenül ettől, próbáltam egy kicsit ennek a szinkróniának a jelenségét továbbgondolni, átvinni a mi emberi, egyházi valóságunkba. Most az egyetemes imahét kapcsán azon tűnődtem: vajon ez a jelenség miért nem képes létrejönni a különböző felekezetek között? Az utóbbi időben az az érzésem, hogy a keresztény egyházak között minden ünnepélyesen deklarált közeledés, egységesülés ellenére a gyakorlatban mégis egyre nyilvánvalóbb - a fizika nyelvénél maradva - a fáziseltolódás. A sokaság ritmusának szinkronelmélete itt mintha nem érvényesülne. Az elmélet szerint a szinkron ott jön létre, ahol különböző egyedek pozitív kölcsönhatásra lépve képesek feladni saját frekvenciájukat, egy közös frekvenciát létrehozni, erre szinkronizálódni és így rendszert alkotva kollektív módon viselkedni. Nem tudom, hogy mi, keresztények, egyházak, egyházi szervezetek kivételként erősítjük-e a szabályt, vagy sem, de az utóbbi évek romániai ökumenikus fejleményei inkább azt bizonyították, hogy kölcsönhatásunk inkább aszinkronhoz, mintsem hasonló frekvenciájú, közösségként működő szinkronhoz vezetett. A hivatalos ökumené fáziseltolódásairól gyakran írtam, nem szeretném önmagamat ismételni és tovább rágni a lerágott csontot. Egy dolog biztos: amíg ez a közösségkeresés, az egységtörekvés ilyen alkalomszerű, évi egy előírt és kínosan betartott nyolc nap a háromszázhatvanötből, addig ne is várjunk csodát. Ahol a forma előbbre való a tartalomnál, az eszköz meg a keret a lényegnél, ott kérdésessé válik a gyümölcstermés. Eredményt csak folytonos cselekvéssel, törekvéssel lehet elérni. Mert ha kilépünk a kölcsönhatásból, ha eltávolodunk a „sokaságtól” akkor kilépünk a fázisból, nem tudunk szinkronban maradni, rendszert alkotni. Az erők, ha nem egy irányba hatnak, akkor nem összeadódnak, hanem egymás ellenében fognak hatni, kivonódnak. Van remény arra, hogy mégis lesz „szinkronizációja” a keresztény sokaságnak? Lehet a keresztény sokaságnak közös ritmusa? Az elmélet szerint a sokaságot alkotó egyedek között fellép az optimizációs hatás, melynek törekvése, hogy kiegyenlítse a rendszer periodikus dinamikáját, hogy azonos frekvenciára terelje a mozgást. Nagy kérdés a kereszténység, az egyház jövőjét illetően, hogy mennyire engedjük a mi látható egyházi szervezetünk, intézményünk életében hatni a Szentlélek optimizációs hatását. Mert lehet „ökumenikus show-t” rendezni, lehet a mosolyökumenét forszírozni a magas égig. És lehet nagyokat mondani, a nyilvánosság kedvéért helyesen nyilatkozni, de ez nem változtat azon, hogy ott lenn a mélyben tagadhatatlan fáziseltolódás van. Nekünk nem nyolc, hanem háromszázhatvanöt napon át kell a Szentlélek Isten optimizációs hatásáért könyörögnünk, amely egyedül képes megteremteni azt, amitől egyek lehetünk: a Lélek igazi szinkronját. Dietrich Bonhoeffer azt mondta: „Azért vannak a zsoltárok, hogy megtanuljuk azokat Jézus Krisztus nevében imádkozni.” Mi komoly meggyőződéssel valljuk, hogy azért vannak ökumenikus istentiszteletek, közös imaalkalmak, azért jönnek létre spontán testvéri imaközösségek, hogy az év háromszázhatvanöt napján tanuljunk Jézus Krisztus egyházában azonos „frekvenciára” hangolódva, szívből közösen imádkozni. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
