Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-19 / 25. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. június 19. *• 9 Ami jó, azt tartsátok meg Rendhagyó beszámoló egy nemzetközi konferenciáról ► Csodálkoztam a kedves figyelmességen, amelyben időnként részesítettek. Megvan-e a repülőjegyem? Kaptam-e visszajelzést a szállásról? Tudom-e, hogyan jutok el a helyszínre? Nem tolakodtak, csak törődtek velem. Vártak a bejáratnál, segítettek regisztrálni, tanácsot adtak, őrizték a csomagjaimat. Ilyesmin csodálkozik manapság az ember. Nem ehhez vagyunk szokva. Először furcsállottam, aztán elkezdett jólesni, majd rábíztam magam a kedves, vendégszerető gondoskodásra, és teljes figyelemmel élveztem azt, ami körülöttem történt, és aminek részese voltam. Egy idő után a csodálkozást is abbahagytam, mert megértettem, hogy alapelvük a gondoskodó, szinte kényeztető vendégszeretet. Az Alpha nemzetközi hetén voltam Londonban. Az evangélizáció vendégszeretet Egyik első alapelvük így hangzik: „Az evangélizáció vendégszeretet.” Annak kifejezése, hogy szívesen látott vendég vagy, és mindent megtesznek azért, hogy jól érezd magad. Ez nem reklámfogás. Nem csali, amellyel embereket akarnak becsalogatni a templomba. Ez a magatartás annak a meggyőződésnek a kifejeződése, hogy Isten tárt ajtóval, forró szeretettel várja minden gyermekét. Pont úgy, mint a tékozló fiú apja. Annak, aki közeledik - óvatosan, kétkedve, fáradtan és tépetten vagy nagyon is otthonosan meg kell éreznie ezt a hívogató vendégszeretetet. Szívesen látott ember vagy. Nem méregetnek, nem vizsgálatnak, hanem asztalt terítenek neked. Ezért elengedhetetlen része a mi gyülekezeteinkben is gyakorolt Alpha kurzusnak a közös vacsora. Ilyen a mi Istenünk - ezt mutatja meg az érkezőnek a kellemes, otthonos fogadtatás, a nyitott ajtó, a vidám társaság és a terített asztal. Amolyan képzés volt ez a pár nap Londonban. Megtanították és megmutatták a résztvevőknek, hogy micsoda, milyen és miért ilyen az Alpha. A hét házigazdája, a kiváló humorú, ragyogó előadó anglikán lelkész azt is elmagyarázta, hogy az Alpha kurzus vacsorái alatt - amelyekkel az alkalmak kezdődnek - tilos hitkérdésekről, gyülekezetről, istenkérdésről beszélni. Csak csevegni szabad. Mindenről, ami történt, ami érdekel. Az istenkérdés lesz majd az este fő témája, de csak később, a kávé utáni csoportbeszélgetéseken. Ezerkétszáz embert láttak vendégül ezen a minden évben megrendezett nemzetközi héten. Sajnos nem jegyeztem föl, de úgy emlékszem, negyven-egynéhány országból jöttünk. Jelen voltak közöttünk az egyes országok Alpha-vezetői, delegáltjai, aktivistái és érdeklődői - Ausztráliától Kanadáig, Nigériától Bulgáriáig. És volt egy úgynevezett püspöki ág. Ez azt jelentette, hogy százöt püspök volt a társaságban, nagy többségük Afrikából, Latin-Amerikából és Ázsiából. Azokból az országokból, ahol növekedőben van a keresztény közösség. De voltak püspökök Amerikából és Európából is. A rendezvényt London püspöke nyitotta meg, aki részt vett a héten, és előadást is tartott. Egy reggeli istentiszteleten fogadta a konferencia püspöki ágát Rowan Williams a Lambeth Palace-ban, abban a Temze-parti épületben, amely 1200 óta a canterburyi érsekek székhelye. Ha nagyon óvatosan fogalmazunk is, megállapíthatjuk, hogy a hivatalos egyház messze nem zárkózott el ettől a héttől, mint ahogyan az egész Alpha program központja is a hivatalos egyház keretein belül, London belvárosában, a bromptoni Szentháromság-templomban van. Az evangélizáció személyes találkozás Istennel való személyes találkozás - ez az Alpha második alapelve. A bromptoni Szentháromság-templomban van egy szobor, alkotója az Alpha kurzusról indult a keresztény élet felé. A szobor a tékozló fiú és az atya találkozását ábrázolja. Végtelen gyengédség árad az atya alakjából, ahogyan magához öleli nagyon fáradt, elesett, ereje végén lévő gyermekét. Ebben a templomban szervezték meg a hetvenes években az első Alpha kurzusokat azzal a céllal, hogy a keresztény hit alapismereteit elmagyarázzák a gyülekezeti tagoknak, és ezáltal felpezsdítsék a közösség életét. Nicky Gumbel 1990-ben vette át az Alpha vezetését. Róla érdemes tudni, hogy a családi hagyományt követve ügyvédnek tanult. Bevallottan ateista egyetemistaként azonban az Újszövetség olvasása olyan hatást gyakorolt rá, amely az egész életét megfordította. Elkezdett ugyan ügyvédként dolgozni, de teológiát is tanult. Végül ordinált anglikán lelkészként a bromptoni templomban dolgozva ébredt rá arra, hogy az Alpha által gyakorolt, teljesen kötetlen, kellemes, nem hivatalos stílus kiválóan alkalmas arra, hogy megszólítsanak általa teljesen kívülálló embereket, akiknek nincs fogalmuk a keresztény hitről. Olyanokat, akik az utcáról jöttek, és az „alfánál” kell elkezdeniük az ismerkedést. A kilencvenes években, munkája nyomán is, nagy fejlődésnek indult az Alpha, hamarosan túllépte a szigetország határait. A mai napig Nagy- Britanniában 2,5 millió, világszerte pedig 15 millió ember vett részt már Alpha kurzuson. Több magyarországi gyülekezet is rendez Alpha kurzusokat. Mi is részt vettünk tipikus „alphás” istentiszteleteken ezen a héten. Fontos része az alkalmaknak a bizonyságtétel, amelyben emberek elmondják, hogyan változtatta meg életüket a Jézussal való találkozás. Feltűnő volt, hogy szinte minden megszólalót barátja, ismerőse hívott az Alpha kurzusra. Szinte valamennyien vissza akartak fordulni egy ponton, és szinte mindegyiküket az ott megismert emberek, a közösség tartotta vagy hívta vissza. Azután pedig a legkülönfélébb formában, de mindannyian átélték Jézus megtartó szeretetének életet változtató, értelmet adó, feleme-lő erejét. A Szentlélek munkáját, amelyet a mi gyakorlatunkhoz képest gyakrabban és intenzívebben emlegetnek. Miért? - kérdeztük. Nem azért - válaszolták -, mintha fontosabb lenne, mint a Szentháromság másik két személye, hanem azért, mert Krisztus szeretete a Szentlélek által árad a szívünkbe, általa jön létre a kapcsolat Isten és ember között, ő ébreszti a hitet. Ezért hívja sok imádságuk és énekük: Jöjj, Szentlélek! Az evangélizáció tanítás Katekézis. Mert tudni kell, mit hiszünk. És mert a legtöbb, szorgalmasan templomba járó ember is igen gyengén vizsgázna keresztény alapismeretekből. Az Alpha tízhetes kurzusán minden alkalommal egy-egy témát tanulnak és gondolnak át közösen a következő alapkérdések közül: Kicsoda Jézus? Miért halt meg Jézus? Hogyan jutunk hitre? Miért és hogyan imádkozunk? Miért és hogyan kell olvasni a Bibliát? Hogyan vezet minket Isten? Hogyan tudok ellenállni a gonosznak? Miért és hogyan beszéljek másoknak Jézusról? Isten ma is gyógyít? Mi az egyház? Az alapokról van tehát szó a kérdéseket és a tartalmat illetően is. Az Alpha csak nagy vonalakban a kezdeti tanító lépéseket teszi meg. A többi a helyi gyülekezet dolga. Annál is inkább, mert az Alpha nem gyülekezet, nem mozgalom, nem szervezet, hanem azzal a céllal működik, hogy embereket megismertessen a keresztény hittel, és betagoljon a helyi gyülekezetbe. Célja tehát a helyi gyülekezet erősítése. Ez az oka annak, hogy nagyon tág ökumenikus ívelésű. A londoni résztvevők sorában római katolikustól, sőt ortodoxtól a pünkösdi hívőig mindenféle felekezet tagjai jelen voltak. Tudatos, határozott ökumenikus türelem jellemzi az Alpha szellemiségét. Nagyon megragadt az emlékezetemben egy példa. Az istentiszteleteken bevett szokás, hogy két-két ember egymás felé fordulva egymásért imádkozik. A mozdulat, amely ezt a tevékenységet kíséri, általában az, hogy az imádkozó a másik fejére teszi a kezét, és így mondja a másik számára hallhatóan az imádság szavait. Igen hangsúlyosnak éreztem ezt a formát. Elhangzott azonban a figyelmeztetés: bizonyos római katolikus gyülekezetekben érzékenyen reagálnak erre a mozdulatra, mondván, hogy a kézrátétel a pap, sőt a püspök privilégiuma. Semmiképp se ragaszkodjunk ebben az esetben a kézrátétel mozdulatához! Ugyanígy nem foglaltak állást az úrvacsorái tanítás részleteivel kapcsolatban, mivel ebben is mindenkinek a saját gyülekezete, egyháza tanítását kell követnie. Az „alfát” követő tananyag tehát a helyi gyülekezetben, annak tanítása szerint sajátítható el. Ami jó, azt megtartsátok Egyik levelében erre biztat Pál apostol: „Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok!” (iThessz 5,21; Károli-fordítás) Miután átéltem és megvizsgáltam, néhány dolgot el fogok felejteni, magamban át fogok alakítani, ám több fontosat hazahoztam Londonból. Ennek a beszámolónak a végén három elemet szeretnék csak megnevezni. Jézus szeretete felemelő erő, amely konkrét módon, a mi életünkben hat és nyilvánul meg. Nem kellene erre sokkal jobban számítanunk és róla sokkal erőteljesebben tanúskodnunk? Keresztény közösségbe tartozni jó. A Krisztust követők társasága, pont azért, mert ő az ígérete szerint közöttük van, vonzó és megtartó közösség. Nem kellene ezt szeretettel, szívélyességgel és elfogadással, sokkal erőteljesebben kifejeznünk? Nálunk divattá vált, hogy bármiféle kezdeményezést bizalmatlan gyanakvással, éles kritikával, lenéző elutasítással, de legalábbis cinikus megjegyzésekkel fogadunk. Azután ostorozzuk egymást és egyházunkat, hogy milyen langyos állóvíz vagyunk. Vajon jól van-e ez így? ■ Szabóné Mátrai Marianna HIRDETÉS_________________________________________________________________________________ Meghívó kántortovábbképző tanfolyamra és egyházzenész'találkozóra Konzultáció gyakorló kántoroknak, konferencia egyházzenészeknek. Helyszín: Kántorképző Intézet, Fót, Berda József u. 3. Időpont: augusztus 21- 26. Részvételi díj: 2000 Ft/nap. Jelentkezés és érdeklődés: kantorkepzo@citromail.hu vagy 20/824-2803. Tervezett programok: orgonatúra - esztergomi bazilika; Fassang László improvizációs kurzusa; harmonium - hangszerbemutató és műajánló; százéves a Keresztyén (Dunántúli) énekeskönyv - az énekeskönyv-szerkesztés teológiai és gyakorlati szempontjai; a Segédanyaga kántori szolgálathoz gyűjtemény áttekintése - minél több orgonista bevonásával; a nyári tanfolyamok előadóinak találkozója. Részletes információk: http://kantorkepzo.lutheran.hu. Szeretettel várjuk nem csak az evangélikus egyházzenészeket! HIRDETÉS JÓTÉKONYSÁGI KONCERT GYŐRBEN A győri evangélikus Öregtemplomban június 24-én, pénteken 18.30-kor jótékonysági koncertet ad a müncheni Christuskirche kórusa a győri Evangélikus Szeretetház javára. Műsor: /. S. Bach, Liszt Ferenc, Francis Poulenc és más zeneszerzők kórusművei. Az 1905-ben alapított kórus vezetője Andreas Hantke, a bajorországi egyházi-zenei csoport alelnöke. A belépés ingyenes. Kérjük, hogy adományaikkal támogassák a szeretetház fejlesztését! HIRDETÉS__________________________________________________________________________________ Pályázati felhívás A Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközség presbitériuma (5540 Szarvas, Szabadság út 70.) pályázatot hirdet a Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Szeretetintézmények (5540 Szarvas, Szabadság út 70.) intézményvezetői álláshelyének betöltésére. Az intézményvezető által ellátandó feladatok: az intézményvezető feladatkörét az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. tv. i9.§-a határozza meg. Munkahely: Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Szeretetintézmények, Szarvas Pályázati feltételek: a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló I/2000 (I. 7.) SZCSM-rendelet 3. sz. mellékletében meghatározott képesítés; a 257/2000. (XII. 26) korm. rendelet 3.§-ának (3) bekezdése szerinti szakmai gyakorlat; magyar állampolgárság; büntetlen előélet. Előnyt jelent: hosszabb idejű vezetői gyakorlat; evangélikus egyháztagság; idegennyelv-tudás; B kategóriás jogosítvány; felhasználói szintű számítógépes ismeret. A pályázathoz csatolni kell: iskolai végzettséget igazoló okiratot; szociálisszakvizsga-bizonyítványt vagy a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a kinevezést követő 2 éven belül vállalja a szociális szakvizsga megszerzését; önéletrajzot és részletes szakmai életrajzot; az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot és szakmai helyzetelemzésre épülő elképzeléseket; 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt; keresztlevelet; lelkészi ajánlást a pályázó gyülekezeti lelkészétől. A megbízás időtartama: a hatályos egyházi intézményi törvény szerint (2005. évi VIII. tv.). Az álláshely betölthető: az elbírálást követően, várhatóan 2011. december i-jétől. Bérezés: a Kjt. szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 2011. szeptember 15. A pályázat benyújtásának helye és módja: A pályázatot a Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközség (5540 Szarvas, Szabadság út 70.) címére 3 példányban (amelyből 2 példányt papír alapon, 1 példányt pedig elektronikus adathordozón), zárt borítékban kérjük benyújtani. A borítékra kérjük ráírni:„Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Szeretetintézmények”. A pályázat elbírálásának rendje: az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény szerint. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető Laczi Roland lelkésztől a 20/824-4696-os telefonszámon.