Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-12 / 24. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. június 12. m 13 Válasz egy Bonyhádon kapott kérdésre Kedves Testvérem! Feltettél nekem egy kérdést még Bonyhádon, a Déli Egyházkerület missziói napján. Azt mondtad, örülsz, hogy van munkád, ám sajnos lélekölő környezetben dolgozol, trágárul beszélő, panaszkodó, folytonosan kritizálgató munkatársak között. Rendszeres, otthoni, reggelenkénti lelki töltekezésed az ő társaságukban már délre felemésztődik. Azt kérdezted, mi a javaslatom, mit tégy. Szavaid a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumnak abban a zsúfolásig tömött termében hangzottak el, amelynek ajtajára ez volt kiírva: „Beszélgetés Döbrentey Ildikóval - Moderátor: R. Lengyel Anna”. A délutáni csoportfoglalkozások órájában voltunk. A gimnázium érdeklődőkkel teli tornatermében Levente Péter éppen kacagó koncerttel szórakoztatta-növelte a kisgyermekes családokat. A környező termekben Szabó Lajos rektort, Sólyom Jenő professzort, Frenyó V. László professzort, másutt idősebb Hafenscher Károly nevében Ribár János esperest hallgathatták az összegyűltek. Volt terem, ahonnan imádság, másunnan énekszó hallatszott. A csarnokban Szita István festményei hirdették az evangélium üzenetét. Mindez egy lelki, szellemi javakban bővelkedő, nagy család kiváltságos örömével töltött el bennünket. Ugye, ezt érezted Te is, Testvérem? Ebben a környezetben nem emésztődött fel, inkább meghatványozódott az a lelki táplálék, amelyet még délelőtt kaptunk. A délelőtti felemelő program, Aradi György missziói lelkésznek és tettre kész szervezői csapatának köszönhetően, valóságos lelki fürdőben részesített bennünket. Téged is, engem is, Testvérem! A Kiskőrösi evangélikus fúvószenekar Isten dicsőségére zengett az Atlétikai Centrumban. Gáncs Péter püspök házigazdánk egyszerre volt lelkünket-szellemünket megérintő lelkész, fáradhatatlan, szellemes konferanszié és gondos apa, akinek mindenre és mindenkire jutott figyelme. Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes prédikációjában képzeletbeli koronát ajándékozott nekünk, hogy királyfiként és királylányként Krisztushoz méltó, szabad gyermekekként élhessünk. Emelkedett lélekkel hallgattuk Szluka Lídia énekét és zongorajátékát. Megrendültén, boldogan figyeltük a Bakay Péter lelkész vezette sárszentlőrinci cigánymisszió gyermekeinek táncát. Büszkén és meghatottan tapsoltunk az egyházkerülét gazdag életű díjazottjainak. Mosolyogva ünnepeltük a vakmisszió kitüntetettjeit. Ugye megérted, Testvérem, mennyire megtisztelő, lélekemelő volt ott, akkor, abban a környezetben színpadra lépnünk Levente Péterrel, hogy R. Lengyel Anna segítségével a gyermekek és a kisgyermekes családok körében zajló, immár több mint negyvenéves szolgálatunkról valljunk? Egy lelkesült, ezerfős családban éreztük magunkat! Mindennek folytatásaként nem csoda, ha mindannyian felszabadult örömmel érkeztünk a délutáni csoportfoglalkozásra. Még meg is tapsoltatok bennünket, amikor beléptünk a terembe Annával. Jó hangulatú beszélgetés kezdődött, amelyben több kérdés is elhangzott azon a délutánon. Köztük a Te nehéz kérdésed, Testvérem. Néhány éve talán még azt válaszoltam volna neked: feltétlenül változtass munkahelyet. Ma azonban nem ez a helyes válasz, beszéltem tehát a feladatról, amelyet nem tetsző környezetben bíz ránk Isten. Beszéltem a jelekről, amelyekkel bátorít bennünket. Miközben beszéltem, végig éreztem, hogy van még valami fontos, amit el kellene mondanom. De hogy mi az a fontos, az csak éjszaka jutott eszembe, amikor egyik oldalamról a másikra fordultam. Jártál már Te is így, Testvérem? íme a válaszomnak az a fele, amelyet még el szeretnék mondani neked. Áldott emlékű apósom, dr. Levente István, akit a fél ország „presbiter Pista bácsiként” ismert, politikai okok miatt börtönviselt ember volt. Ő mondta egyszer a férjemnek: „Jegyezd meg, fiam, minden börtönben akad egy emberséges börtönőr’.’ Megrázó szavak, amelyek reményt és vigaszt rejtenek magukban. S az élet igazolta számomra e szavak igazát. Akár mint egy országúti baleset szenvedő alanya, akár mint egy újszülött ügyetlen, gyermeke táplálására képtelen, kétségbeesett édesanyja, akár mint egy műtőajtó előtt várakozó, szorongó asszony - mindig azt tapasztaltam, hogy minden helyzetben akad egy ember, akire számíthatok, aki képes arra, hogy segítsen nekem. Egy ember, akinek nemcsak a saját élete fontos, hanem még az enyém is. Kedves Testvérem, kell, hogy legyen egy ember ott a Te munkahelyeden is! Egy ember, aki megérti a pillantásodat, akivel szót válthatsz, aki melléd áll. Egy ember, aki talán nem evangélikus, talán nem is hívő, ám őrzi az emberségét. Egy ember, akit eddig talán észre sem vettél. Ha tehát azt kérded tőlem, mit tégy munkahelyed lélekölő közegében, azt válaszolom neked: nyisd ki jobban a szemed s a szíved, és vedd észre azt az egy embert, akire számíthatsz, aki a szövetségesed lehet. Talán egyszer még a hit királyi koronáját is átnyújthatod neki, Bonyhád szellemében. Szívből kívánom, hogy így legyen! ■ Döbrentey Ildikó Levente Péter, Lengyel Anna és Döbrentey Ildikó a bonyhádi missziói napon Ha hétfő este, akkor hifi ■ Horváth-Hegyi Áron Hatodévesként abban a kiváltságos helyzetben lehetek, hogy beleláthatok a kelenföldi gyülekezet működésének részleteibe - jobban, mint egy gyülekezeti tag, de annyira mégsem, mint egy lelkész. Mentorom, dr. Blázy Árpád lelkész „árnyékaként” több közösséget is megismerhetek közelebbről - megfigyelőként, aktív résztvevőként és még szolgálóként is. Legyen az iskolások, fiatal felnőttek, családosak, középkorúak, nyugdíjasok vagy gyülekezeti munkatársak alkalma, mindegyik rejt magában valami különlegeset, számomra vonzót, amiért a szívemhez nőtt. Most csak egyről, a hétfő esti csoportról szólok, amelynek tagjai - beleértve magamat is - hifinek, tehát hétfői ifinek nevezik magukat. Az igazság az, hogy a harmincasok ifije nevet is viselhetnék, már ha a tagok korát vesszük figyelembe. Az életkoron kívül közös még a nyitottság, a tárgyalt témák tudományos igényességgel való boncolgatása, a beszélgetésekre odaszánt, szokottnál is több idő. Szeptembertől az alkalmak témáját a konfirmációi káté kérdései adják. „Mit jelent az, hogy Isten az embert a maga képmására teremtette?” - hangzott az első kérdés. Jelenleg az aktuális témával kapcsolatban - „Miért teremtette Isten az embert férfivá és nővé?” - különösképpen sok megbeszélnivaló kerül elénk. Hogy miért? Talán azért, mert az ifitagok nagy része házasságkötés előtt álló, dolgozó, fiatal felnőtt. Nem csoda hát, hogy már hetek óta nem sikerült továbblépni a következő kátékérdésre... De nincs is hova sietni: az a fontos, hogy a csoportot érintő témák alapos figyelmet kapjanak. Minden hónap utolsó hétfőjén rendhagyó alkalom töri meg a sorozatot. Ilyenkor valamelyik ifis tag a saját érdeklődési körébe tartozó témát hoz, amelyet felvezet, bemutat vagy éppen megmutat a többieknek. így volt már filmnézés (orosz ortodox szerzetesekről és saját rendezésű film a kendóról), versmondás (saját költeményekből válogatva), tudományos, képes előadás (Nő a középkorban címmel), úti beszámoló (Francia- és Spanyolországról), zongorakoncert (közös adventi vacsoránál), sőt egy kollektív látogatás a Nemzeti Galériában (egy ott dolgozó ifis közreműködésével), ahol a Munkácsy-trilógiát tekintettük meg. Azt mondhatjuk, változatosan és tartalmasán telik a körülbelül húsz főt számláló csoport élete, és reménység szerint hosszabb távon is megmaradnak a lassan, de biztosan szövődő barátságok és kapcsolatok. Megjelent a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség tavaszi hírlevelében Jöjj, égi szent láng! ■ Ribár János Az újszövetségi Szentírás ötödik könyve az Apostolok cselekedetei. De kik voltak az apostolok? Jézus tizenkét tanítványát - egyikük brutálisan kivonta magát az eseményekből - nevezzük így, akik ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Simon Péter. Ő szólal meg a tanítványok közül a legtöbbször, hol jól, hol rosszul. Halászember. A Galileai-tenger (tónak sem nagy) víztükrén éjente vetette ki a hálóját, mert nappal nem volt érdemes. Halászni pedig kellett, elő kellett teremteni a mindennapi kenyeret, a családban sok volt az éhes száj. S egyszer csak ott egy furcsa ember a víz partján. Péter sem érti egészen, de a tanítványa lesz. Mélységesen mély titok, hogy mi történt a szívében, amikor követni kezdte Jézust. Nem, ezt józan ésszel nem lehet megérteni. András testvére Péternek. Halász. Szavát se halljuk, de jelen van. Mi ment végbe benne, hogy elindult Jézust követni? Meg tudná ezt valaki magyarázni? A szótalan András Jézus követője lesz. Talán Péter miatt? Aligha, szakíthattak volna. De nincs benne Jézus bizalmi belső körében. Nem, ezt józan ésszel nem lehet megérteni. János, a szeretett tanítvány. Még gyerek, talán nem is pelyhedzik az álla, a szakállas férfiak között mosolyt fakaszthatott mutáló hangja. De komoly gyerek. A főpap ismerőse, rokona? Ki tudja. A passió zavaros éjszakáján bemehetett a főpap palotájába. Jézus mellett látta a csodákat, és ismerte az előkelőség palotájának hangulatát. Hogy került Jézus mellé? Hogy lett belőle „a szeretett tanítvány”? Saját evangéliumában egyszer sem mondja ki a saját nevét. Jakab sem bőbeszédű, de Jézus különleges megtiszteltetésben részesítette. Péter és János mellett őt hívta magával a megdicsőülés hegyére, amikor a napnál is szikrázóbban ragyogott a világ világossága. Testvérével együtt heves természetű; egyszer Jézus leinti őket, hogy veszedelmes lélek lakik bennük, és az nem jó. A többi tanítvány? Ne feledkez-Jézus hívta őket, indultak utána. A hangulat jó volt, ha a kenyér és a hal olykor szűkösen jutott is. Miért voltak Jézus mellett? Egyszerűen nem tudni. S aztán még az ég is leszakadt. Az utolsó vacsora hangulata is furcsa volt egy kicsit, Jézus a tanítványainak poros lábát mosta és törölgette, és közben tanította őket az egymáshoz való viszonyulásra. Aztán azok a rejtélyes szavak a kenyérről és a borról. Kicsit elfogódottan énekelték a zsoltárokat, majd kimentek az Olajfák hegyére. Jól is esik bizalmas, baráti légkörben beszélgetni a csillagos ég, az olajfák halkan suttogó lombjai alatt. De nem került sor beszélgetésre. Jézus kérte, hogy virrasszanak vele. Miért? Mi történt? Készül valami? Júdás, az Iskáriótes hol van? Lárma, arámi, görög és latin szavak keverednek a sűrű éjszakában, fáklyák imbolyognak fejmagasságban a fák között. Kik ezek? Mit akarnak? Rablók? Nekünk amúgy sincs semmink, mert ha lenne, nem itt húznánk meg magunkat, ebben az olajpréskertben - gondolhatták. A letartóztatás gyorsan lejátszódott. Júdás csókja kizárta az esetleges tévedést. A következő hetvenkét óra borzalom volt. Jézust megölték. Ők - János kivételével - a kereszt közelébe sem mertek menni. Mindennek vége. Elég. Ennyi. Szép volt, de vége. Borzalom. Meneküljünk! Fusson, ki merre lát! Ezek a római katonák nem ismernek irgalmat, a főpapok hatalma megkérdőjelezhetetlen. A szent epizódnak vége. Sír és nehéz kő. De mi ez? Hogy? Feltámadt? Mit beszélsz? Igen, látni, itt áll. Eszik a sült halból, egy kis kenyeret tör hozzá, és udvariasan kínálja a kimerült tanítványokat. Csak Péternek kell dadogva felelnie az egylényegű, de háromszor feltett kérdésre. Ők zavarodottan nyelik a finom - ilyen finom még nem is volt - sült halat, és mintha a kenyér se lenne annyira száraz, mint lenni szokott. Már tíz napja. Már húsz napja. Nagyon jó vele találkozni. Vele. Semmit nem értenek, de nazünk meg Lévi Mátéról, a vámszedők munkatársáról, akinek a bőre alatt is pénz lehetett, ha úgy szorgoskodott, mint a törpe Zákeus. Pénzeszacskók közül felállni és egy mezítlábas vándorprédikátorhoz csatlakozni? Hát ki érti ezt? Egészen biztosan nem egérlyukas vályogviskóban lakott, egy kis luxust megengedhetett magának. S otthagyja? A pénzt, a jólétet és hogy félve tisztelik? Kiköpnek a háta mögött, de ő ezt nem látja, és a szegények végül is titokban irigylik a könnyedén szerzett jólétért. Követi ezt az egyfelöltős Jézust? Ki érti ezt? Fülöp, aki látni szeretné az Atyát, még érthető. Ő Istent akarta látni. Nem számít, hogy a napba sem tudna nézni, de az Istent látni akarja. S ő az, aki Nátánaélt hívja, akinek nem volt jó véleménye Názáretről. Jézus követői lesznek és maradnak. S még vannak néhányan, akikről nem tudjuk, hogyan kerültek Jézus követői közé. gyón jó. Ötven nap. Miért hagy el minket? Nem, ez így nem lesz jó. Küldés, de ebbe a pokoli világba? S a tompaság, üresség, félelem, elhagyatottság. Az eget kémlelik. Mégis megtörténik a csoda, a kiszámíthatatlan. Jön az égi szent láng. Mintha sebesen száguldó szél zúgna, és a különös, tüzes nyelvek kiégetik a gyávaságot, kétséget, félelmet, riadalmat, szorongást a szívükből. Isten Fia, Jézus él! Elküldte a Lelkét. Ők pedig már életüket sem féltik, tudják, hogy mit kell mondaniuk. Mert eljött az égi szent láng. Olyanok voltak, mint mi. Emberek, egyszerűek, bonyolultak. De ez az égi szent láng még minket is átformálhat. így legyen minden Jézus követőnek áldott pünkösdi ünnepe! A szerző evangélikus lelkész, a Nyugat-békési Egyházmegye esperese
