Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-12 / 24. szám
8 * 2011. június 12. KIRCHENTAG-PANORÁMA Evangélikus Élet 33. Kirchentag - Drezdában Nagyon ott voltunk! Belsőleg szabadon Prőhle Gergely - három tételben Interjú Balog Zoltán államtitkárral A 33. német evangélikus egyházi napok (Kirchentag) egyik meghívott magyar előadója Balog Zoltán, a budapesti német ajkú református gyülekezet lelkésze, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár volt. A Szabadság kávézó címmel június 3-án, szerdán megtartott fórumbeszélgetésen az 1989-es eseményekkel és következményeikkel kapcsolatos tapasztalatokról esett szó a németekből, csehekből és magyarokból álló hallgatóság előtt. A beszélgetőpartner Ulrike Poppe volt, aki Brandenburg tartományban a kommunista diktatúra következményeinek feldolgozásáért felelős munkatárs. Balog Zoltán elmondta, hogy vegyes érzései vannak a rendszerváltás óta eltelt időszakra visszatekintve. A szabadság, amelyben élünk, valóban olyan, amilyet akartunk? Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a szabadság alakításához olyan emberekre van szükség, akik belsőleg szabadok. A beszélgetés után örömmel válaszolt néhány kérdésre az Evangélikus Élet számára.- Hogy tetszik a Kirchentag?- Én régi Kirchentag-járó vagyok, húsz vagy talán még több éve. Mindig csodálatos lehetőség lelkileg feltöltődni, meggazdagodni. Azokat az impulzusokat is szívesen veszem, amelyek nem tetszenek, mert jó irányba provokálják az embert, hogy megfogalmazza a maga gondolatait. Mindig az jut eszembe, hogy próbálkozunk, próbálkozunk Magyarországon ilyet csinálni, de ehhez össze kellene fogni. Minimum a reformátusoknak meg az evangélikusoknak, de lehet, hogy még a katolikusokat is be kellene vonni, és csinálni egy igazi nagy, meggyőző egyházi rendezvényt. Hogy egyrészt érezzük: tudunk együtt ünnepelni, tudjuk Istent együtt dicsőíteni, másrészt hogy tudjuk demonstrálni, van egy egység, amelyen belül tudunk kulturáltan, Krisztus szellemében vitatkozni is. Nagy szükség lenne erre Magyarországon is.- A fórumbeszélgetés során említette a belső szabadság fogalmát. Pontosan mit ért ezen?- Nagy tapasztalata az elmúlt húsz évnek - de az elmúlt kétezer évnek is -, hogy azok az emberek, tosak az egyházak. Mert honnan jönnének a belülről szabad emberek, ha nem az egyházból? Azt hiszem, Luther fogalmazta meg - bár nem tudom szó szerint idézni -, hogy minél nagyobb függőségben vagyunk Istentől, annál nagyobb szabadságunk van a világi hatalmaktól. Ebben a dialektikában zajlik a keresztyén embernek az élete. Tehát minél több öntudatos keresztyén van, annál nagyobb az esély arra, hogy olyan autonóm közösségek jöjjenek létre, amelyeket nem lehet hatalmi diktátumokkal irányítani, amelyeket nem lehet manipulálni.- Mi történik, ha feszültség van a külső szabadság és a belső szabadság között?- Ha belső szabadság van, külső meg nincs, akkor az ember föllázad. Mint ahogy az egykori Német Demokratikus Köztársaság, az NDK keresztyénéi is föllázadtak. Itt az egyház tette a legtöbbet a szabadságért. Magyarországon nem, de itt igen. Itt az egyház volt a legnagyobb ellenzéki erő, mert az emberek belülről szabadok voltak. Amikor viszont van külső szabadság, belül azonban ez nincs meg, akkor az ember áldozatává válik mindenfajta manipulációnak. Azt hiszi, az a szabadság, hogy - például - eldöntheti, milyen jégkrémet vesz. Ha huszonhat fajta jégkrém közül választhat, azt hiszi, szabad. Nem veszi észre, hogy ez csak álszabadság, és valójában kényszerpályára került: merthogy jégkrémet venni kell! A média, a reklám azt sugallja, hogy aki nem vesz jégkrémet, az nem trendi, az nem tart a divattal, az nem is érezheti magát boldognak. Pedig nem így van, mert éppenséggel a nonkonform magatartás lehet a szabadság jele - egy fogyasztói társadalomban mindenképpen.- Miben látja az egyházakfeladatát ma Magyarországon?- Egyrészt az autonóm, öntudatos közösségeknek, az autonóm, öntudatos polgári erőnek a megjelenítésében, másrészt pedig a reménységnek a bemutatásában. A reménység számunkra sohasem kizárólag politikafüggő, hanem mindig a belső, személyes viszonynak a függvénye. akik belső szabadság híján vannak, nem tudják a külső szabadságot sem jól alakítani. Tehát ahhoz, hogy a külső szabadságot jól alakítsuk, belülről már szabadnak kell lenni. Ezért fonMert számunkra a reménység elsősorban sohasem emberi intézményekhez kötődik, hanem Jézus Krisztushoz. ■ Adámi Mária A 33. Kirchentag öt napja alatt nem volt „kunszt” evangélikusnak lenni, és magyarként is bátran lehetett emelt fővel közlekedni. Ám akiknek kebelét önmagában nem tudta eléggé feszíteni a Drezdában jelen lévő honfitársaink imponálóan magas száma, azok nyilván nem hagyták ki sem Fabiny Tamás püspök igehirdetési alkalmait, sem pedig országos felügyelőnk közszerepléseit. A Magyarországi Evangélikus Egyház világi vezetője, úgy is, mint a jelenlegi kormány helyettes államtitkára, három ízben is bizonyította - német nyelven is kiváló - retorikai képességeit. Akik azonban tanúi voltak Prőhle Gergely megnyilatkozásainak, azok szívét vélhetően nem a retorikai és gondolati bravúrok melengették át, hanem az a tény, hogy lényegében mindhárom - politikai kérdéseket feszegető - fórumon ő volt az, aki elsőként és legegyértelműbben tett hitet kereszténysége és evangélikus elkötelezettsége mellett. Pedig azokban a témákban, amelyek megvitatására meghívást kapott, olykor a magyar álláspont kifejtése és védelme is kurázsit kívánt. Az első teljes nap délutánján a múlt örökségeivel való szembenézésre invitálta az érdeklődőket a Dreikönigskirche. A „felejteni vagy feldolgozni” dilemma a kelet-közép-európai országok esetében korántsem csupán a világháború borzalmaira vonatkoztatható. A pódiumbeszélgetés második felében a kommunista múlthoz, ezen belül is az ügynökkérdéshez való viszonyulás került terítékre. Prőhle Gergely annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kívánatos bocsánatkérés és megbocsátás problematikáját teológiailag kell átgondolni, nem feledve, hogy a pártállami diktatúra időszakában nemcsak az áldozatok, de az ügynökök egyéni sorsa között is nagyon nagy különbségek voltak, mi több, az érintettek között olyanok is akadtak, akik használtak egyházuknak. Másnap ugyanezen a helyszínen és időpontban arra a kérdésre várt választ a hallgatóság, hogy lehetséges-e kereszténység nélkül államot irányítani, szombat délelőtt pedig - az ugyancsak színültig telt - Kreuzkirchében lényegében aktuálpolitikai kérdések kereszttüzében kellett számot adnia Prőhle Gergelynek arról, hogy meddig jutott el hazánk a demokrácia útján. Ezen a kétórás fórumon Lengyelország rendszerváltás utáni első miniszterelnöke, Tadeusz Mazowiecki és Lothar de Maiziére, az NDK utolsó, de már szabadon megválasztott kormányfője volt a beszélgetőtárs. A kissé rossz akusztika miatt magnetofonról sem könnyű „dekódolni” a tágas templomtérben elhangzottakat. A felcsattanó nevetés és taps azonban jól kivehető: hogy, hogy nem mindig a magyar helyettes államtitkár megnyilatkozásai közben... ■ - tér -„Beugrásos” bizonyságtétel A közismert német precizitás ellenére időnként azért a Kirchentag gépezetében is előfordultak fennakadások... A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke által vezetett áhítat eredetileg csütörtökre tervezett időpontját például péntek délutánra tették át a Dreikönigskirche kápolnájában, ám hangszeres kíséretről elmulasztottak gondoskodni. Nem kis büszkeséggel írhatjuk le, hogy történetesen az Evangélikus Élet munkatársa, Boda Zsuzsa volt az, aki bravúros gyorsasággal megszervezte, hogy a templom előtti parkban utcazenélő Szélrózsa Band tagjai öt perc múlva már Adorjáni Dezső Zoltán áhítatán folytassák zenei bizonyságtételüket. (A „beugró” szolgálat egyik gyümölcseként a fiatalok meghívást kaptak advent első hétvégéjére a kolozsvári evangélikus gyülekezetbe.) A társadalom szívében? A kisebbségi egyházak helyzete Kelet-Közép- Európában címmel június 4-én rendeztek pódiumbeszélgetést a drezdai Háromkirályok-templomban (Dreikönigskirche). Az alkalmon egyházunkat dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke képviselte. Beszélgetőpartnerei voltak többek között Jochen Bohl, a szászországi tartományi evangélikus egyház püspöke, Fazekas László szlovákiai református püspök, dr. Milos Klátik püspök, a szlovák evangélikus egyház vezetője és Jan Szarek, a lengyelországi evangélikusok nyugalmazott püspöke. A különböző egyházak rövid bemutatása után a meghívott előadók a jelen nehézségeire és kihívásaira mutattak rá. A hozzászólásokban körvonalazódott az az általános kérdés, hogy miként szólalhat meg, hogyan értetheti meg magát az egyház a szekularizált világban élő emberekkel. Fabiny Tamás hangsúlyozta a A föld sója „conservando et renovando” elvének fontosságát, vagyis a megőrzés és a megújítás közötti egyensúly megtalálásának szükségességét. A hallgatóság is lehetőséget kapott kérdések feltevésére. Különösen a kényes témák keltettek nagy érdeklődést. így például a nyugalmazott lengyel püspöknek arra kellett válaszolnia, miért nem ordinál az egyháza nőket is. Jan Szarek kifejtette, hogy ez zsinati döntés volt, amelynek ő köteles alávetni magát, noha személyes véleménye merőben más... Több kérdés is érkezett a feszült szlovák-magyar viszonnyal kapcsolatban. A három érintett vendég, a szlovák, a szlovákiai magyar és a magyarországi püspök egyetértett abban, hogy az egyházak tehetnek és tenniük is kell valamit a két nép közeledéséért. Ennek érdekében konkrét lépéseket terveznek - mondotta egybehangzóan Fabiny Tamás és Milos Klátik. Felvetődött, hogy a szlovák és a magyar evangélikus egyház együttműködési szerződést írjon alá a közeljövőben, ezzel is serkentve a testvéri dialógust. Andrea Wagner-Pinggéra, a beszélgetés moderátora az elhangzottakat összegezve így fogalmazott: számszerűen kicsinek lenni nem jelenti azt, hogy a kisebbségi egyházak jelentéktelenek vagy láthatatlanok lennének. Ők a föld sója - és ez Jézusnak nemcsak parancsa, hanem egyben ígérete is. ■ - ADAMI -
