Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-06-05 / 23. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. június 5. !► 13 A VERSMISSZIONÁRIUS „Isten csak a csendben szólal meg” Beszélgetés Pecznyík Pállal ► Pali bácsi kilencvenket­­tedik életévében járva is fiatalokat megszégyenítő erővel, energiával és lelke­sedéssel szolgálja Isten ügyét. Versíró tevékenysé­gét versmissziónak neve­zi, és ehhez a misszióhoz a modern technika eszkö­zeit is segítségül hívja. Rádiózik, interneten, e­­mailben terjeszti írásait, de még a Skype sem áll tá­vol tőle. Az sem véletlen, hogy a 3. Fébé-nap végén ültünk le beszélgetni - hitre jutását, de még fele­ségét is - Istenen kívül - a diakonisszák közösségé­nek köszönheti.- Kiskőrösön születtem evangélikus iparoscsaládban, konfirmáltam is, de huszonhá­rom éves koromig nem él­tem Isten útmutatása szerint. Apám korán, harminckilenc évesen halt meg, anyám fiata­lon, öt gyerekkel maradt özve­gyen. Tizenhét évesen én let­tem a családfenntartó. Nagy próbatételek voltak az éle­tünkben, sokat nélkülöztünk. A Sztehlo Gábor alapította nagytarcsai Tessedik Sámuel Népfőiskolán végeztem el egy öt hónapos kurzust 1942 őszén. Itt találkoztam Kozma Ferenc diakónus testvérrel, aki elhívott a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesülethez. Na­gyon sokat kaptam ebben a közösségben. Itt kezdtem el a Bibliát olvasni, itt tanultam meg imádkozni, és egy olyan testvéri közösségbe kerültem, amelyben igazán otthon érez­tem magam.- Pali bácsi neve szorosan összefügg a Mátrában találha­tó bagoly irtási Fébé-üdülő­­hellyel is.- A népfőiskola befejezése után, 1943 tavaszán beléptem az egyesületbe mint diakó­nusnövendék. A hűvösvölgyi anyaházban laktunk, csak egy másik épületben. Tizenket­­ten-tizenhárman voltunk dia­kónusok. Amikor 1947-ben a Fébéé lett a bagolyirtási terü­let, az elnökség kettőnket - Fe­renc testvért és engem - fel­küldött, hogy hozzuk rendbe a területen álló épületeket. Ak­kor három, elég rossz állapo­tú ház állt a telken - például az ajtók, ablakok is hiányoztak. Az épületek közül az egyikben lettek a vendégszobák kialakít­va, a másikban volt a konyha és az ebédlő, a harmadikban a személyzet lakott.- A bagolyirtási üdülőbe a testi-lelki pihenésre vágyókat várták. A vendégek ellátásá­ban is kellett segédkeznie?- Abban nem, én a gondno­ki teendőket láttam el. De nemcsak a Mátrában dolgoz­tam, hanem ahova éppen küldtek az egyesületen belül. Sokat voltam Budapesten, se­gítettem például az iratter­jesztésben - vagy ahol épp szükség volt rám.- Az 1951. esztendő a Fébé­­diakonisszaegyesület történel­mében is gyászévnek minő­sült - az evangélikus szerveze­tet is feloszlatták. Hogyan ala­kult Pali bácsi sorsa?- A bagolyirtási üdülő a feloszlatás után még három évig tovább működött az or­szágos egyház kezelésében. 1954 telén végül nekünk is Pecznyík Pál Egy szemmel Néhány év óta már csak egy szemmel látok, fogadjatok el így, testvérek, barátok. Kétablakú szoba világosabb egynél, ám egy ablakon is beárad a napfény. Atyám, jó voltodért neved legyen áldott, hiszen egy szemmel is láthatom világod, írni, közlekedni egy szemmel is látok, körülvesz szépséged, amerre csak járok, így boldogan rovom földi vándorpályám, tudom, hogy a célban hű Megváltóm vár rám! Atyám, te tartod meg egy szemem világát, s érte nem vársz tőlem egyebet, csak hálát, így ha - kegyelmedből - mennyhonába érek, két szememmel látlak, s örökké dicsérlek. mennünk kellett. Mentőápo­ló lettem - négy hónapig Pásztón, majd négy hónapig Nyíregyházán.- Az 1954■ év nem csak az új munkahely miatt lett neveze­tes az életében...- Július 10-én keltünk egy­be a feleségemmel, Simkó Er­zsébettel, akivel több mint negyven évig éltünk boldog házasságban. Diakonisszaként ő is Bagolyirtáson dolgozott. Két lányunk született, és négy lányunokánk van. Kettő jelen­leg külföldön él -, de az inter­net segítségével minden va­sárnap Skype-on beszélgetünk.- Nyíregyházán az evangé­likus gyülekezet hivatalsegéde és harangozója lett. Egy több­­lelkészes lelkészi hivatalban és gyülekezetben nem lehetett egyszerű minden kívánságnak eleget tenni, de úgy tudom, Pali bácsira mindig lehetett számítani, soha nem mondott nemet. Hány évig éltek Nyír­egyházán?- A hivatali tennivalóim mellett, temetéseken kisegítő kántorként is szolgáltam. Bár­milyen munkát kértek tőlem, elvállaltam. Huszonhét évig él­tünk Nyíregyházán. Egy iker­házban éltünk Gáncs Aladár lelkész úrral és kedves család­jával. Majd 1987-ben Celldö­mölkre költöztünk. Isten ke­gyelméből ott élünk már hu­szonnégy éve fiatalabb lá­nyommal.- Pecznyík Pál nevét sokan a versei révén ismerik. Több mint ötezer verse született már, amelyekből hatkötetnyi nyom­tatott formában is megjelent.- A terveim között szerepel, hogy egy tízrészes sorozat­ban kis füzetek formájában is hozzáférhetők legyenek a verseim. Már három el is ké­szült, evangéliumi üzenetű versek találhatók bennük. Az a célom, hogy minél többen jussanak el általuk Jézushoz és az örök életre. A MERA rádi­ónál (Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány, 215 m-es középhullám, 1395 kHz, vmw.mera.hu - a szerk.) szol­gálok már tizennyolcadik esz­tendeje. Minden kedden este, a 20 óra 25 perckor kezdődő adásban van egy tízperces szolgálatom, amely egy bi­zonyságtételből és néhány versből áll.- Mit jelent az Ön számá­ra az imádság?- A lélek lélegzetvétele. A Fébében kezdtem imádkoz­ni. Előtte nem imádkoztam, és emlékszem, nagyon furán éreztem magam, amikor tér­den állva, a saját szavaimmal kezdtem el Jézussal beszélni. Ömlött rólam a verejték, alig tudtam a szavakat kimondani - eleinte támadt a sátán. Az Isten folyamatosan formálja az embert, még időskorban is.- Időskorban hogyan?- Egyre jobban látom a kü­lönbséget a világ és az Isten népe között. Az emberek csak a mának élnek, és futnak a vi­lág széles útján a kárhozat fe­lé, nem törődnek halhatatlan lelkűkkel. Jézus Nikodémus­­nak is egyértelműen meg­mondta: nem elég a vallásos­ság - az önmagában nem ér semmit, életújulásra van szük­ség! Jn 3,3 szerint ha valaki nem született újjá, nem juthat be az Isten országába! Engem elszomorít, amikor az evangélizációs alkalmakon han­gos zenével, koncertekkel told­ják meg a programot. Az embe­reket az igével lehet elérni!- Lehet, hogy valakit épp ezek a koncertek fognak meg.- Az Isten csak a csendben szólal meg. Illéshez is a csend­ben szólt a Hóreb hegyen. Sem a szélben, sem a tűzben nem volt benne - a csendben volt. Ézs 42,2-ben olvassuk: „Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az ut­cán’.’ Nekem fáj, hogy mi nem mindig ezt követjük. Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a nézetemmel?- A halál mit jelent Pali bácsi számára?- A halál egy elválasztó vo­nalat jelent a számomra, egy küszöböt, amelyen majd átlé­pek az örökkévalóságba.- Sokan félnek a haláltól.- Persze, aki nem hisz Is­tenben, az fél. De aki már is­meri az Istent, az nem fél. Én tudom, hogy hazamegyek. S vágyom is rá. Én abba a cso­dálatos új Jeruzsálembe, az aranyutcák városába vágyom, ahol örökre Jézus közelében lehetek. Fáj, hogy sokan nem törődnek ezzel a kérdéssel, pedig csak a halálunkig van le­hetőségünk eldönteni, hogy a széles vagy a keskeny úton akarunk-e járni. A verseimben is ezt az üzenetet szeretném továbbadni: Krisztussal üd­vösség, nélküle kárhozat. Nem tudom, Zsuzsa hogy van ezzel?- Tény, hogy nagyon nehéz a keskeny úton haladni és a parancsolatokat úgy betarta­ni, hogy az ember ne bukjon el.- De Jézussal ez lehetséges! Elbukunk, de az ő segítségével talpra állunk! Én is gyakran el­bukom, de Jézus újra és újra talpra állít. Ahhoz azonban, hogy bejussunk az örök élet­re, újjá kell születnünk, és ezt Isten lelke végezheti el ben­nünk! Ez persze nem könnyű, mert az óemberünk állandó­an vitézkedik.- A kilenc évtizedben a ren­geteg öröm mellett, gondolom, sok próbatétel is akadt.- Felsorolni is sokáig tar­tana! Édesanyám mesélte, hogy hároméves voltam, amikor egy lovas szekér ment el felettem. Felnőttko­romban is számtalanszor voltam életveszélyes hely­zetben - például egy össze­dőlő házból az utolsó perc­ben sikerült kimenekülnöm. Hadifogságban tífuszból gyó­gyultam meg. Az Úristen csodái voltak ezek, mert még terve volt velem.- Sokan azt mondanák, hogy szerencséje volt, vagy vé­letlenül menekült meg.- Én is ezt mondtam hu­szonhárom éves korom előtt! Azonban a hívő ember szótá­rában nem szerepel a „vélet­len” szó. Isten kezében va­gyunk mindannyian - azok is, akik hisznek, és azok is, akik nem. Isten mindenkit szeret, és ez a szeretet és kegyelem ad nekem naponta erőt, amíg ebben a földi életben szol­gálhatok neki versekkel, bi­zonyságtételekkel, neve di­csőségére! ■ Boda Zsuzsa ► Rendhagyó alkalomra került sor a kőszegi gyülekezetben má­jus 27-én, péntek délután: evangélikus egyházunk diákom­­ai osztályának vezetője, Buda Annamária a helyi egyház­­községben önkéntes tevékenységet végzőkkel találkozott... A fővárosból érkezett előadó kérdéssel kezdte az ismerkedést: kérte, hogy mindenki mondja el, milyen önkéntes szolgálatot végez a gyülekezetben. A válaszokból színes kép rajzolódott ki. Hiszen Kőszegen is van, aki az oltár körüli munkákat végzi, tisz­tán tartja az oltárterítőket, más a vasárnapi virágokról gondos­kodik. Vannak az istentiszteleteken evangéliumot, imádságot „felolvasók” megint más a magnókazettára rögzített igehirde­téseket viszi el betegekhez, azokhoz, akik nem tudnak már részt venni a gyülekezeti alkalmakon. Ezek az „összekötők” együtt imádkoznak a betegekkel, és információkat adnak a gyüleke­zet életéről. Megint mások baba-mama körben tevékenyked­nek, míg a fiatalok közül sokan a gyülekezet ének- és zeneka­rában éreztek rá a szolgálat ízére. A férfiak inkább fizikai munkát vállalnak: ilyen például a temp­lompadok rendbehozása és karbantartása. Egy sikeres pályá­zatnak köszönhetően lehetőség lesz a templomban szükséges javítások elvégzésére és a templomkert szépítésére. Ebbe a szom­szédos evangélikus iskola tanulói is besegítenek majd. A höl­gyek pedig a templompadok párnáinak kicserélésére, felújítá­sára vállalkoznak. Egy következő csoport azt a feladatot vállalta, hogy a szere­tetotthonukban élőkkel találkozik és foglalkozik rendszeresen. Van, aki irodalmi programot szervez, felolvas vagy éneket ta­nít, számon tartja a lakók születés- és névnapját, sütemények­kel lepi meg őket. Ez a munka nehezen indult, de a lakók ma már igénylik a közös alkalmakat, együttléteket. Beszélgetés közben többször előkerült a még mindig friss él­mény, amikor egy vihar során a kőszegi templomot elöntötte a hegyekről lezúdult szennyes ár. A tetemes kár mellett - az ön­kéntes segítők révén - pozitív hozadéka is lett a természeti ka­tasztrófának. A váratlan csapás ugyanis nem csak a gyülekezet aktív tagjait mozgatta meg. Munkával, adományokkal segítsé­gükre siettek más felekezetek tagjai, sőt külföldiek is. A délután során Buda Annamária játékra hívta a találkozó résztvevőit. Indítványozta, hogy álljanak körbe, becsukott szemmel nyújtsák előre mindkét kezüket, és így induljanak a kör közepe felé. A megérintett kezeket szorosan fogják meg, hogy amikor kinyitják a szemüket, megláthassák, kihez kapcsolód­tak, milyen „csomópontok” képződtek. Ez arra emlékeztethe­tett, hogy a diakóniai szolgálat is összekapcsolódva, csomópon­tokban folyik a gyülekezetekben. A találkozó végére az is megfogalmazódott, hogy az önkén­tes munkában valójában többet kapunk, mint adunk. Mi gaz­dagodunk. Mindnyájunk feladata, hogy minél többen és tuda­tosabban kérjék az aratás Urát, hogy „küldjön munkásokat az aratásába”. ■ Keveháziné Czégényi Klára Egyházunk képviselői, néhai kollégák, barátok és a családta­gok álltak meg május 24-én a több mint egy esztendővel ez­előtt elhunyt dr. Frenkl Róbert sírjánál, hogy az ige szava mel­lett avassák fel a Magyarországi Evangélikus Egyház volt or­szágos felügyelőjének (1989-2006) elkészült sírkövét. A litur­gia szolgálatát D. Szebik Imre, az Északi Evangélikus Egyház­­kerület nyugalmazott püspöke végezte, míg igehirdetéssel Do­­náth László lelkész (képünkön) szolgált. A barátok nevében Ivá­­nyi Gábor metodista lelkész emlékezett a tavaly február 5-én elhunyt orvosprofesszorra. ■ Boda Zsuzsa felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents