Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-05 / 23. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. június 5. » 11 Pünkösdi ökumené HETI ÚTRAVALÓ A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) Teológiai és Keresztyén Egység Bizottsága továbbra is bátorítja tagegyházainak gyülekezeteit, híveit, hogy a pünkösdi ünnepkörben - tehát a mennybemenetel napjától egészen a Szentháromság vasárnapjáig - a helyi lehetőségeknek megfelelően találják meg az együtt imádkozás, az együtt ünneplés, a Szentlélekjelenléte közös átélésének szép alkalmait. Erre már sok áldott példa buzdíthat bennünket. Az idén e példák sorát szeretnénk szaporítani azáltal, hogy a fent nevezett ökumenikus bizottság maga is rendez pünkösd vasárnapján egy zenés, ökumenikus istentiszteletet és szeretetvendégséget Budapesten. Az alábbiakban a bizottság baptista tagjának, Lőrik Levente teológiai docensnek a bibliatanulmányát olvashatjuk, valamint olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk az említett pünkösdi istentiszteletre szóló meghívót. ■ Bóna Zoltán, a MEÖTfőtitkára A Szentlélek közössége és a pünkösdi ökumenikus közösség „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,13) Sokunknak ismerősen cseng a keresztyén liturgiába mélyen beivódott páli áldásformula. De vajon elgondolkodtunk-e már a befejező szavak értelmén, jelentésén és jelentőségén? Ezért nem hiábavaló, ha éppen most, pünkösdkor szakítunk újra időt erre. Amikor az európai és az észak-amerikai társadalmakban a természetes közösségek meggyöngítésére tett évszázados kísérletek célba érni látszanak, különösképpen kell figyelnünk pünkösd egyik lényeges üzenetére: „...a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” Ez a közösség kétirányú. Mindenekelőtt a mindenható Istennek hozzánk való lehajlását jelenti. Azt, hogy ő maga kíván közösségre lépni a hívőkkel: „...az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg mert nem látja őt (...); ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz'.’ (Jn 14,17) Ebből ered viszont a közösség másik iránya, vagyis a Léleknek az a munkája a tagok között, amelynek következtében eklézsia, egyház, gyülekezet születik. Méghozzá Krisztus kegyelmének és Isten szeretetének fundamentumán álló gyülekezet. Nem elhanyagolható, hogy az Újszövetségben először éppen a pünkösdi történésekről szóló beszámolóban olvassuk a közösség fogalmát (ApCsel 2,42). A Lélek megtapasztalása nyomán Krisztus követőiben határozott közösségtudat született, mégpedig olyan, amely a közösségért való felelősségtudattal párosult. Nem véletlen, hogy a Szentlélekről, a Szentlélek gyülekezetben végzett munkájáról beszélve Pál apostol csaknem mindig a „mi” és a „ti” szavakat használja. A Lélek mindannyiunkkal való közössége emlékeztet leginkább a Krisztus Jézusba vetett hit testületi dimenziójára, és a leghatározottabban óv attól, hogy a hitet mint valami privatizálható, individualizálható árucikket kezeljük: higgyünk - a Krisztusban hívőkkel való közösségvállalás nélkül. Nem véletlen, hogy a Lélek jelenlétének egyik legnyilvánvalóbb ajándéka a szabadság (2Kor 3,17). A Lélek képes és kész fölszabadítani még az „önzetlen önszeretet” alól is, hogy nyitottá legyünk a másik ember és a másik közösség felé, aki és amely óhatatlanul más, mint én, mint mi. S akár szenved, akár dicsőségben részesül, vele együtt szenvedjünk, illetve örüljünk valamennyien. Ezért megkerülhetetlen pünkösdkor az egység kérdése, amennyiben mi is valljuk, hogy „egy Lélek által egy testté kereszteltettünk” (íKor 12,13). S ezért kell a Lélek ajándékaképpen vett egységet minden igyekezetünkkel megőriznünk (Ef 4,3). Mert tudjuk, hogy bár a keresztyén közösség egysége nem statikus állapot, hanem dinamikus folyamat, az egység megteremtői nem mi vagyunk. Fenntartóinak, ápolóinak viszont lennünk kell, ha nem akarunk hűtlen szolgákként rombolóivá válni. Az így működő Krisztus-testben a hívek nemcsak szót váltanak, hanem szót is értenek egymással. Tudják, hogy „a keresztyén közösség olyan közösség, amely Jézus Krisztus által és Jézus Krisztusban áll fenn” (Bonhoeffer). Ezért senki részéről nincs helye a fölöslegesség érzésének, ahogy a felsőbbrendűség-tudatnak sem. „A Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” A fentiek alapján megerősödhetünk abban, hogy az apostol nem üres szólamnak szánta ezeket a szavakat, hanem olyan jókívánságnak, amely az áldás ígéretét hordozza. Nem lehet ezért más kérésünk ma sem: Jöjj, teremtő és életadó Lélek, hogy veled és testvéreinkkel közösségben végbemenjenek közöttünk és bennünk azok a változások, amelyek hitünk hitelreméltóságát is erősíteni fogják! Éljük át a pünkösdi ökumenikus közösséget! A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, az egyetemi gyülekezetek és a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) ökumenikus istentiszteletre hívja és várja a pünkösdöt ünneplő testvéreket 2011. június 12- én, pünkösdvasárnap 17 órára az ökumenikus tanács kápolnájába (1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 3.). Az istentiszteleten református, evangélikus, baptista, metodista, ortodox, római katolikus és pünkösdi lelkipásztorok rövid igemagyarázatokkal szolgálnak. A pünkösdi spirituális élményt gospel- és ortodox kórusok, továbbá más zenés bizonyságtételek is gazdagítják. A krisztusi közösség gyakorlására az istentisztelet után szeretetvendégségen nyílik lehetőség. Minden testvérünket szeretettel hívjuk és várjuk. ■ Lőrik Levente Krisztus mondja: „...ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket!’ (Jn 12,32) Húsvét ünnepe után a 6. héten az Útmutató reggeli és heti igéi Szentleiket ígérnek e földön élő s szolgáló gyülekezetnek. Pünkösd böjtjében a christianus Istenhez kiált: Exaudi! „Halld meg Uram, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg!” (Zsolt 27,7) És hittel kéri: „Küldd el Szentlelkedet, úgy élet támad, és újítsad meg a földnek színét, alleluja, alleluja!” (GyLK 743) Meghallgatja erőtlen népe kiáltását: „Az Úr gazdagon megáld mindenkit, aki segítségül hívja.” (Róm 10,12; LK) Az Úr Jézus nem hagyta magára egyházát, hanem Isten jobbján szüntelenül közbenjár érte. Még mennybemenetele előtt megígérte: „Amikor eljön a Pártfogó - Károlinál: Vigasztaló -, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam; de ti is bizonyságot tesztek..!’ (Jn 15,26-27) Dr. Luther Márton szerint: „A Lélek ezt a kettőt akarja elérni és megteremteni minden keresztyénben: először bizonyosodjék meg a szívük, hogy kegyelmes Istenük van; azután legyenek képesek maguk is segíteni másokat könyörületességgel.” Pál ezért könyörög: Isten adja meg, „hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva...” (Ef 3,16-17) Ő már régen megígérte választottainak: „Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítóm testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik. (...) Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek’.’ (Ez 11,19.20) Mindez az első pünkösdkor beteljesült (lásd Róm 8,2-14). A földön szolgáló gyülekezet Krisztus tanúja is, s ő nem titkolta el, hogy az eljövendő nagy megpróbáltatás ideje „alkalom lesz nektek a tanúságtételre”. Akár a vértanúságot is vállalniuk kell, de „állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket” (Lk 21,13.19), az életet. És barátait bátorítja bizonyságtételre: „Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt’.’ Ne féljetek, „mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell” (Lk 12,8.12). Pünkösd előtt Péter tanácsára teljessé tették a Jézusról tanúskodó, szemtanú tanítványok számát, „...sorsot vetettek rájuk: a sors Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé sorolták őt’.’ (ApCsel 1,26) A kereszten függő Jézus szeretett és szemtanú tanítványára bízta édesanyját. „És ettől az órátólfogva otthonába fogadta őt az a tanítvány’.’ (Jn 19,27b) A pünkösd előtti napon már felcsendül a Lélek ígérete: „Az Úr igéje ezt mondja Zerubbábelnek: Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura!’ (Zak 4,6) „A Léleknek bennünk lakozása a jele és biztosítéka annak, hogy részesedhetünk Isten új világában. De már az is a Lélek munkája, ha elismeri valaki Jézust az ő Urának és hisz benne.” ( Biblia magyarázó jegyzetekkel, 1563. o.) „Veni, Sancte Spiritus!” „Jövel, Szentlélek Úristen, / Töltsd be szíveinket bőven...” (EÉ 229,1) ■ Garai András A szomszéd kertje biztos zöldebb? Teszem fel a kérdést, ilyen trükkösen. Sok probléma rágja ezt az országot, de azt gondolom, hogy talán mind közül az egyik legaggasztóbb: az irigység. Nem véletlen, hogy főbűnként tartjuk számon. Többek közt azért is, mert amikor úrrá lesz rajtunk, reszketeg sárgán nemcsak mások javait, sikereit kívánjuk magunknak, hanem önző módon a saját helyzetünket is félteni kezdjük. Ahogy bölcsen mondták a régiek: ha az irigy szomorú, akkor vagy őt érte baj, vagy mást szerencse. És ebben áll az irigység igazán ördögi, kettős arca. Nem elég, hogy a Tízparancsolat ellen vétünk, amikor a szomszéd házát, feleségét, ökrét, szamarát kívánjuk (2MÓZ 20,17), de saját lelkűnkben is kárt vallunk; hiszen ahelyett, hogy jólétünket másokkal is megosztanánk, bezárjuk a felebaráti szeretet kapuit. De miért pont az irigység? Hiszen itt van a nyakunkon az ország problémáinak elképesztő sokasága: az eladósodás, a körbetartozás, a népességfogyás, a diplomás munkanélküliség és a többi. S itt vannak az egész létezésünket átható főbűnök; a bujaság tipikusan a médiából árad egyre „természetesebben”, a torkosság általában és „jó magyarosan” jellemzi ünnepeinket és összejöveteleinket, a harag szinte minden pillanatunkat. Sok rosszat elkövetve, sok jót elmulasztva élünk, s közben inkább bele sem gondolunk ezekbe, mert erőtlenek vagyunk a változtatáshoz. Eközben persze minden mindennel összefügg; ugyanis aki irigy, az általában haragos is (konkrétan a szomszédra, akinek nyilván zöldebb), s persze fösvény is, kevély is (másokat lenéz, magát felmagasztalja, tulajdonát pedig kicsinyesen félti). Ám a címben feltett alapkérdés gyermekien egyszerű: akinek irigyeljük a jelenét, vajon irigyeljük a jövőjét is? Jól tudjuk, hogy a vagyonosok helyzete valójában milyen nehéz. Pont innen közelíti meg Jézus is az ügyet, amikor a bolond gazdagról beszél, aki így gondolkozott magában: „Én lelkem, sok javad van sok évrefélretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!” (Lk 12,19-21) Mint ismeretes, ez a bolond vagyonhalmozó magának gyűjt, s nem Isten szerint gazdag, tehát nem csak fösvény, irigy is. Lelkét még „ez éjjel elkérik” tőle... A történetben igen fontos ez a hirtelen halál, mely jelképes: a földi tartózkodásunk rövidségére figyelmeztet. Vegyük ezt komolyan, ne csak félvállról, mint gyakorta tesszük. Akik azt mondják: „békesség és biztonság” azokra ne feledjük, hirtelen tör a végső romlás. (iThessz 5,3) Hirtelen és félelmetesen. Ráadásul azt sem vesszük észre, hogy amit irigyelünk, az kizárásos alapon vagy lopott, vagy munkával szerzett tulajdon. Ha lopott, akkor bűntől szennyes, nincs mit irigyelni rajta, mert meglesz az osztályrészük a hazug tolvajoknak is a tűzzel és kénnel égő tóban (vö. Jel 21,8). Ám momentán az is sajátosan jellemző magatartás ebben az országban, hogy mások munkával szerzett javait irigyeljük - ha jobb életminőséget szeretnénk, akkor meg miért nem dolgozunk érte mi is többet? Hiszen a bölcs prédikátor is azt mondja: „Élvezd az életet (...) munkád révén, amitfáradsággal végzel a nap alatt’.’ (Préd 9,9) Mert minden keresztényellenes híreszteléssel szemben a mi vallásunk a jókedv vallása is: „örülj az életnek, míg tart!” Csakhogy mi az életöröm helyett másokra haragszunk, s ahelyett, hogy megtennénk mindazt, ami kezünk ügyébe esik, erőinket az irigység fárasztó igájában őröljük fel. Mindezt nagyon is emberi módon jelentem ki, mert hétköznapiságunkban úgy elalélt bennünk az isteni fény, hogy a mennyei javak távolinak tűnnek, mint messzi hajó a láthatáron. Pedig hagyni kellene ezt a menthetetlenül rongált földi létet minden káprázatával együtt. Mert Mózes is „inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett” (Zsid 11,25-26). Bár lennénk mi is ennyire bátrak! ■ Andriska János FOTÓ: LUKÁCS GABI
