Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-29 / 22. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. május 29. » 13 Minőségről, értékközvetítésről és tiszteletről egy cseppben Beszélgetés az Egy csepp emberség esték házigazdáival Szemünk fénye - a televízió (Gyermeknapi tűnődések) ^ Lehet-e az emberséget cseppben mérni? S ha igen, bármilyen nagy is az a csepp, mire elég? A Lengyel Anna - Rados Péter házaspárnak, a Magyar Rádió szerkesztő-riportereinek a Kossuth adón több mint két éven át hallható, nagy sikerű napi műsora, majd a rádióadás megszűnése után elindított, Egy csepp emberség esték című rendezvénysorozata évek óta bizonyítja, hogy sokra. Aki 2004. március 15. és 2006 közepe között reggel 6 óra 33 perckor bekapcsolta a rádióját, vagy akár csak egyszer is ellátogatott az egycseppes rendezvényre, bizton állíthatja: igazi lelki-szellemi feltöltekezést nyújt néhány „cseppnyi” idő is.- Az Egy csepp emberség címet viselő népszerű rádióműsor egy-egy adásában a vendég egy számára kedves idézetet osztott meg a hallgatókkal, majd néhány gondolatot fűzött hozzá. Közel nyolcszáz részt ért mega műsor, és tudom, hogy a megszüntetésekor nagyon hosszú volt a még nem szerepeltek listája... Lengyel Anna: A kétkedőknek mindig azt mondtam: „Rengeteg emberem van.” És ez így is volt. Negyven évig dolgoztam a Magyar Rádió Krónika szerkesztőségében. Az évtizedek során sok-sok emberrel találkoztam, volt, akivel többször is készítettem riportot. Így amikor a műsor elindult, pontosan tudtam, kiket szeretnék megszólítani. Olyan embereket választottam, akik munkájukkal, életükkel igyekeztek minőséget nyújtani. Tudós és művész, sportoló és mesterember - határainkon belülről és túlról. Különösen fontos elvem volt, hogy politikus nem lehet közöttük, mert akkor ez a műsor nem különbözött volna a többitől. Emellett arra is törekedtem, hogy lehetőleg olyanokat szólítsak meg, akiket ritkán vagy soha nem kérdeztek meg a rádió nyilvánossága előtt.- Ez lehetett és lehet a mai napig is a rádióműsor, illetve a klubestek népszerűségének egyik titka? Rados Péter: A meghívott vendégeinkre egytől egyig jellemző, hogy tisztességes, becsületes, a hivatását szerető és a másik hivatását megbecsülő ember. Nagyon sokan beszélnek hitükről, az Istentől kapott segítségről - felekezetre való tekintet nélkül. Az egycseppes alkalmak ezáltal világos értékrendet közvetítenek, olyan értékekre irányítva a figyelmet, amelyek a mai szétszórt, problémáktól terhes és szeretetlen világban igazi felüdülést nyújtanak. Az emberek igénylik ezt a stílust, hangnemet és ezt a világos értékrendet. A tavaly novemberi alkalmunkon például meghívott vendég volt a Muzsikás együttesből Hamar Dani is. Az est végén azt mondta: annyira jól érezte magát, hogy legközelebb is eljön. Ott is ült a közönség soraiban a múlt heti estünkön. Sebestyén Márta egyszer azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy szeretné az édesanyját, Farkas Ilonát, Mona nénit is elhozni, aki - Kodály egykori tanítványaként - zenepedagógus. Kórusával gyönyörű koncertet is adtak.- Bár az Egy csepp emberség esték sorozat alapjaiban nem egyházi rendezvény, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy-egy klubesten sokszor nagyobb hatású evangélizáció hangzik el, mint bármelyik, az Evangélikus Életben meghirdetett egyházi alkalmon. L. A.: Pedig a meghívott vendégeinket soha nem kérdezem hitükről vagy az Istennel való kapcsolatukról. De az ön által elmondottakat jól jellemzi a legutóbbi rendezvényünk is: első beszélgetőtársam a világhírű zongoraművész, Hegedűs Endre volt, és felesége, Hegedűs Katalin, aki maga is zongoraművész. Az alapvetően zenéről és koncertekről szóló beszélgetésünk során elmondták, hogy pályájukon és több évtizede tartó házasságukban a hitük ad erőt. Mezey Katalin író, költő, kiadóigazgató a rádióadásban annak idején Lukács evangéliumából a királyi menyegzőről szóló részt választotta idézetül. Kati mondatait azóta is emlegetjük férjemmel: „Hát szolga vagyok én, hogy elfog a meghatottság már attól is, ha elképzelem, hogy baráti gesztust tesz, asztalához invitál az Úr? Hiszen hív asztalához mindennap. Mégis ritkán ülünk le mellé. Talán mert attól tartunk, hogy számon kéri rajtunk, továbbadjuk-e a szeretetet, amit tőle kaptunk.” A múlt heti esten Tolcsvay László is meghívott vendég volt. Egy végtelenül szerény művész, aki olyan darabokat írt, mint a Magyar mise, a Mária evangéliuma vagy az Isten pénze. Elmeséltem a hallgatóságnak, hogy a két évvel ezelőtti déli kerületi napunkon a zsúfolásig megtelt kondorosi evangélikus templomban az emberek könnyes szemmel énekeltek vele. Nem is sorolom tovább a neveket, mert nem akarok senkit megbántani azzal, hogy kihagyom a sorból. Nagyon sajnálatos, hogy a különböző sajtóorgánumokban ezek az emberek nem kapnak teret, pedig mennyi értéket és milyen példát tudnának adni a mai remény- és értékvesztett világban! R. P: Az egycseppes esték valóban nem evangélikus rendezvények. Na de az is tény, hogy az estek megszervezésében az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány segít nekünk, amely köztudottan evangélikus hátterű. Ami a helyszíneket illeti, 2007. március 14-én a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében tartottuk a nyitóalkalmunkat, majd egy éven át a Gödör Klub vendégszeretetét élveztük, 2009 óta pedig a Deák Téri Evangélikus Gimnázium díszterme az otthonunk. Aki tehát eljön az egycseppes estékre, evangélikus helyre jön. Amelyik művészünk leül a zongorához játszani, az egy evangélikus gimnázium zongoráját szólaltatja meg - játszott már ott Bogányi Gergely vagy például Vúkán György is. A novemberi estén Mádl Dalma. asszony egy evangélikus gimnázium színpadán beszélgetett Annával. Hegedűs Endréék a Deák téri díszteremben ajánlották fel, hogy „ingyen és bérmentve” elmennek egyházi iskoláinkba, hogy a zenéről, a hitről és boldog házasságuk titkáról beszélgessenek a gyerekekkel. Vagy például egyszer vendégünk volt Zoboki Gábor, aki a Művészetek Palotájának világhírű építésze. Elmondta, hogy jól ismeri a Deák téri épületet, hiszen gyerekkorában ebben a díszteremben énekelt.- Anna sem rejti soha véka alá, hogy országosfelügyelő-helyettesként és a Déli Egyházkerület felügyelőjeként milyen szoros egyházi kötődése van. Számomra nagyon emlékezetes az a 2007. decemberi gödörbeli estjük, amelyiken fontos szerepet kapott az adventi koszorú. L. A.: Mindenkinek adtunk egy gyertyát, hogy gyújtsa meg a koszorúról, és azt kértük, szentestén majd ennek a segítségével gyújtsa meg a fán a gyertyákat. Azt szerettük volna, hogy ezáltal az egycseppesek lélekben akkor is együtt legyenek. Ezen az egycseppes estén megkértük Róna Tamás rabbit, hogy meséljen a zsidó hanuka ünnepről is, majd ő az elsők között gyújtotta meg a kis gyertyáját. Azt gondolom, hogy a mai, nagyon ellenséges világban ennél többet nem lehet elérni.- Az egycseppes esték mindig borkóstolóval zárulnak. R. R: A rádióműsorban elég sok borász is a vendégünk volt, innen jött az ötlet, hogy kérjük meg őket, hozzanak a boraikból a klubalkalmainkra. Az estek vendégei - akikkel beszélgetünk - mindig a rádióműsorban szerepeltek közül kerülnek ki, a borászok esetében azonban már előfordult, hogy „külsőst” hívtunk. így volt már közöttünk az evangélikus Frittmann László, Rókusfalvy Pál vagy tavaly novemberben Smidéliusz Zoltán evangélikus lelkész, aki eredeti végzettségét tekintve borász. Néma csendben figyelték minden szavát, amikor életéről, hivatásáról, szolgálatairól beszélt. L. A.: Amikor a Magyar Rádióban megszüntették az Egy csepp emberség rádióműsort, sok-sok levelet és telefonhívást kaptunk. Az emberek nagyon szerették, mi pedig nagyon élveztük a készítését. Az óriási igény láttán Péter találta ki a klubestet, amely immár ötödik éve működik nagy sikerrel. Bízunk abban, hogy továbbra is mindig lesz egy cseppnyi erőnk a folytatásra. Legközelebb novemberben találkozunk. ■ Boda Zsuzsa Az Egy csepp emberség esték rendezvényeiről beszámolók - bőséges fotókínálattal - a. http://egycsepp.lutheran.hu honlapon találhatók. Rados Péter és Lengyel Anna meghívott borász vendége tavaly novemberben Smidéliusz Zoltán evangélikus lelkész volt (jobb szélen) ■ Párkány László Szép metafora volt az ismert fordulat: szemünk fénye a gyermek. Miért kényszerülünk múlt időbe tenni a szívbéli mondatot? Mert foglyai lettünk a huszadik század egyik csodájának, a televíziónak? Mert a jóra kitalált, fejlett technikai eszköz részben haramiák kezére jutott? Mert a családi kohézió annyira szétesett, hogy a szülői szavak megtartó erejét a képernyő valóságosan is földhöz ragadt kínálata vette át? Mert a gyermekközösségek összetartozását szétzilálták építkezési szokások, egyenlőtlen anyagi kondíciók? A kérdések száma szaporítható. Tűnődésre készteti még a teljesen kívülállót is a gyermeköngyilkosságok számának növekedése; kriminálpszichológusok keresik a képernyőn látottak és a gyermekek által elkövetett gyilkosságok közötti összefüggéseket, a mérhetetlenül megszaporodott agresszív cselekedetek forráshelyeit. A világjelenséggé szélesedett képernyőterror, amely immár a felnövekvő s majdan országvezető nemzedékek jellemét, etikáját alakíthatja véglegesre, nem sok jóval kecsegtet a 21. század első évtizedeiben. Különös: a növekvő veszélyt azok is felismerték, akik a technikai csodákat, a „mindent szabad” eszméjét az emberiségre zúdították. Ám az a sajátos kétlelkűség, amely egyrészt a technikai fejlődést mozgatja, másrészt pedig e fejlődésből globális haszonra tesz szert, végérvényesen lemondott a jó szolgálatáról. Haszonelvűség és erkölcs, haszonelvűség vagy erkölcs - fogalmazódik meg az Európai Unióban és a bebocsátásra váró országok lélekművelőiben a „hogyan óvjuk gyermekeinket a képernyő ártalmaitól” nagy kérdése. A nemzet értékeinek - benne a család becsének - hangoztatói az erkölcsre esküsznek, a globalizmus hívei a profit és az erkölcs összebékítésén fáradoznak. Mert baj van - ezt már ők is belátják, még a törvény tiltó szavát is elfogadják, bár mint tudjuk, liberális lelkűktől ez áll a legtávolabb. Ez év első napján hatályba lépett az 1996. évi I. törvényt felváltó új jogszabály: a 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról. Az új törvény megerősíti a kiskorúak védelmére vonatkozó szigorító szabályokat. Sajátos módon az új médiatörvény hangos ellenzői - indulatukból fakadóan - a mosdóvízzel együtt látványosan kiöntötték a gyereket is. Pedig a gyermekeket fokozottan védő jogszabály a korlátozó előírásokat kiterjeszti a műsorelőzetesekre, az időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszámokra, a sportműsorokra, valamint a reklámokra is. A törvény kötelezővé teszi, hogy a műsorszolgáltatók a közzététel előtt minősítsék a műsorokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kategorizálniok kell az egyes műsorszámokat, s közzétételkor megfelelő jelzéssel, piktogrammal kell felhívni a figyelmet a tartalom esetleges ártalmaira. Mit jelent a kategorizálás? A tartalom minősítését. A törvény több kategóriát állapít meg. Az elsőbe a korhatár nélkül megtekinthető alkotások tartoznak; a másodikba sorolandókat csak hat éven felüliek nézhetik, a harmadik kategória a tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott műsorszámoké. Az olyan műsorszámok, amelyek közvetlen módon utalnak erőszakra, illetve szexualitásra, a negyedik kategóriába kerülnek, minősítésük: tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott. Az olyan programot, amelynek meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása, az ötödik kategóriába kell sorolni. Az ilyen program minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott. Az a műsorszám pedig, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz, a hatodik kategóriába sorolandó. Az ilyen műsorszám nem tehető közzé. Értelmezést kíván néhány dolog. A műsorelőzetesek eddig nagy előszeretettel csalogatták a programok leendő felnőtt nézőit pikáns, erotikus vagy a pornográfiát súroló részletekkel. Ez a jövőben törvénysértő. A sportműsorokban fel-felhangzó durvaságok, szurkolói agresszivitások, rasszista megnyilvánulások szintén elrejtendők a gyerekek elől. Élő műsorokban ez lehetetlen, de a szülői felügyelet is fontos lehet. Az időszerű események bemutatásánál (katasztrófa, tömegbaleset, a gyilkosság „eredményének” naturális ábrázolása stb.) piktogrammal, előzetes figyelemfelhívással csökkenthető a gyermekek körében bekövetkezhető károsodás. Ami pedig a reklámot illeti, elérkezettnek látszik az idő, hogy a reklámkészítők is belássák: csak az ízléses, szellemes reklámok szolgálhatják a vásárlói figyelem felhívását. (Az új törvény tiltja az olyan médiatartalmak közzétételét, amelyek a gyermekeket vásárlásra szólítják fel.) A törvény szigora nálunk mind ez idáig nem hatotta meg a műsorszolgáltatókat. A néhány perces képernyő-elsötétítés nem rendítette meg a kereskedelmi televíziókat. A pár százezer forintos büntetés sem térítette el őket ama szándékuktól, hogy a nagy nézettség reményében a törvény által tiltott módon mutassanak be műsorszámokat. Angliában nem ritka az egymillió fontos pénzbüntetés se. Ez több mint háromszázmillió forint! Ha valamely műsorszolgáltatóra kiróják ezt a súlyos büntetést, bizony meggondolja, hogy a jövőben veszélyeztesse-e a kiskorúak szellemi, testi, erkölcsi fejlődését. A teljes igazság kedvéért meg kell említenünk, hogy például a Tv2 Édesnégyes című programja közel százmilliós büntetést kapott, de nincs tudomásunk arról, hogy a kereskedelmi televízió teljesítette-e a kötelezettségét, befizette-e a kirótt büntetést. Minden méltatlanul hangos zaj ellenére, amely kül- és belföldön kísérte az új médiatörvény megjelenését, a köz számára legfontosabb paragrafusok - a gyermekek és családok védelmét, a tisztelet kultúráját biztosító passzusok - szilárdan tartják helyüket. És ez megnyugtató, mert gyermekeink szeme fényét őrzik immár a törvény szigorával is. ■4 4
