Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-29 / 22. szám
KERESZTUTAK 2011. május 29. «► 5 Evangélikus Élet Templomkertben lelt otthonra az emlékmű Evangélikus nap Négyfaluban ► Hatvan évet kellett várniuk az üldözötteknek, hogy sorsukra köztéri műalkotás hívja fel a figyelmet: múlt szombaton Budafokon, az evangélikus templom kertjében avatták fel a Budapestről kitelepítettek emlékművét. A három, ívelt vonalban elhelyezett kőtábla drámai módon mutatja a borzalmat, amelyet az „osztályellenségnek” hatvan éve át kellett élnie. Két táblán marhavagonok ablakából rémülten kitekintő embereket mintázott meg V. Majzik Mária Magyar Örökség díjas művész. Az egyik kitelepített félelmében kezeibe temeti arcát. A középső kőtáblán látható baljós alaknak csuklya takarja fejét, talán azért, mert még ma is arctalanok a tettesek. A csuklyás alak egy fecskefiókát fojtogat, felette fecskefészkekből kihulló madarak szimbolizálják a kitelepítettek sorsát. tek és befogadóik. Az istentiszteleten felcsendült a „Mint a szép hűvös patakra a szarvas kívánkozik” kezdetű ének. A gyülekezetnek ezúttal talán a 16. századi ének utolsó sorai voltak a legkedvesebbek: „Uram, hozzád esdeklek, / Mert gyógyulást szívemnek'/ Bármilyen nyomorúságban / Csak te adhatsz, én kőszálam!” * * * A budafoki templom szűknek bizonyult, sokan kiszorultak a templomkertbe. Sok ismert arcot láthattunk. Eljött Rétvári Bence államtitkár, beszédében köszönetét mondott az evangélikus egyháznak azért, hogy helyet adott az emlékműnek. Ott volt Boross Péter volt miniszterelnök és Módi Jenő, a Pofosz országos elnöke. Jókai Anna írónő megrendítő beszédben elevenítette fel az internáltak sorsát, Széchenyi Kinga egykori kitelepített pedig pontos adatokkal szolgált: 13 670 embernek kellett elhagynia 1951-ben két hónap alatt az otthonát, sokszor csupán azért, mert valamelyik befolyásos személy kinézte magának a lakást. A templomkertben megtartott fennkölt ünnepen végig tűző napsütés volt. A nagy meleg ellenére több százan hallgatták figyelmesen a szónokokat: éveket kellett várniuk erre az eseményre. Sokan az alkalom után még hosszasan beszélgettek, újra egymásra találtak az egykori üldözöttek. Nem csak a templomi harangok szólaltak meg, van az emlékművön is két kis harang. Az egyiket az emlékmű felszentelésekor Majzik Klára szólaltatta meg, a másikat gróf Bethlen István, a moszkvai KGB-börtönbe hurcolt s ott elhunyt miniszterelnökünk unokája (képünkön). Ő hároméves volt, amikor internálótáborba vitték. A vád: összeesküvés a fennálló rend ellen. Neki szerencséje volt, viszonylag hamar kiszabadult az abszurd fogságból, talán figyelembe vették zsenge korát. Sokan persze nem számíthattak a kegyelem morzsájára sem: híres baletttáncosoknak rizsföldön kellett mezítláb dolgozniuk, zongoraművészeknek pedig a kezüket tették tönkre - s rengetegen haltak meg nyomorúságos körülmények között. Akik Budafokon most jelen lehettek ezen a szép ünnepen, többnyire gyermekként élték át a kitelepítés éveit. Szüleiknek nem adatott meg az emlékezés és emlékeztetés, de a budafoki emlékmű reményeink szerint örök mementó lesz - azoknak is, akik szerencsére már csak hírből ismerik a 20. század diktatúráit. ■ B. Walkó György 1951 májusában, egy évvel a hortobágyi internálások után csapott le a kommunista hatalom Budapestre. A hortobágyi tragédiának már van emlékműve a Tabánban, a budapesti kitelepítettek viszont csak most avathatták fel a sorsukra emlékeztető alkotást. 1951-ben már senki sem érezhette magát biztonságban, de a keresztény középosztályt fenyegette a legnagyobb veszély. Abban a tragikus évben, május 21-én, pont hatvan évvel az emlékműavatás előtt kézbesítették az első kitelepítési határozatokat, hajnali csengetésre riadtak volt katonatisztek, arisztokraták, lelkészek, közhivatalnokok, tanárok, köztiszteletben álló emberek. 137 faluba, rengeteg tanyára száműzték őket, csaknem tizenötezer embert. Zömmel „kulákoknak” kellett befogadniuk őket: az embertelen rendelet büntetés volt a kitelepítetteknek, de a módos parasztoknak is. Családostul kellett sóhajtásnyi idő alatt búcsúzniuk az otthontól a kitelepítetteknek, a legtöbben csak néhány bőröndöt vihettek magukkal. A távoli falvakban kiközösítés volt az osztályrészük, utoljára kaptak a boltban a kenyérből, ha jutott nekik egyáltalán. Sok családnak osztoznia kelVan abban valami jelképes, hogy a budapesti kitelepítettek emlékműve épp egy evangélikus templom mellett kapott helyet, hiszen lelkészeink sora osztozott a kitelepítettek sorsában, megjárták az Andrássy út 6o.-at, a börtöncellákat és persze a tanyavilágot is. Csak a legismertebbeket említjük: Ordass püspököt és két közvetlen munkatársát, Kendeh György kelenföldi lelkészt vagy Kékén Andrást. Kendeh György még Székelyföldön ismerkedett meg a falusi élettel, számára nem volt idegen a tanyasi munka. Békés megyéből jó ideig nem jöhetett vissza Budapestre, nem lett volna számára hely a fővárosban. Csak Ordass püspök határozott követelése nyitotta meg számára újra a papi hivatást. Andorka Rudolf magas rangú katonatiszt és diplomata volt, neki és családjának is kitelepítés lett a sorsa. Fia évek múltán szociológusprofesszorként nemzetközi hírnevet szerzett. Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere, Solymár Gábor lelkész és Szepesfalvy Gábor felügyelő sokat tett azért, hogy ebbe a kerületbe kerüljön az emlékmű. Majzik Klára rengeteget kilincselt, évekig tartott a szervezőmunka. őket a szekerükre. Nagy Imre első kormánya rendelettel szüntette meg a kitelepítést, de ez számukra nem jelentett hazatérést. Gyermekeiket évekig megfosztották a továbbtanulás lehetőségétől, ők maguk csak alantas munkát kaphattak. Németh Árlett más családdal egyetlen helyiségen, voltak, akik istállóba kerültek. A gyerekeknek kilométereket kellett gyalogolniuk, ha iskolába mentek, a falubeliek még a téli fagyban sem vehették fel Az ünnepség felemelő volt: a budafoki templomok harangjai egyszerre szólaltak meg, hogy az avatásra, ökumenikus istentiszteletre hívják az emlékezőket. Az evangélikus templomban tartott istentiszteleten katolikus plébános, református és evangélikus lelkész szolgált, együtt áldották meg az emlékművet. Solymár Gábor budafoki evangélikus lelkész igehirdetésének alapja Lukács evangéliumának a békességre vezető útról szóló része volt (19,41-42), a lekció pedig Pál apostol kolosséiakhoz írt levele: az igeszakasz könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet szorgalmaz. Solymár Gábor elmondta, hogy a mezőberényi gyülekezet sokévi munkával elérte, hogy együtt emlékezzenek az üldözötpádné Majzik Klára kisgyermekként élte át a kitelepítés két szörnyű évét. A mai híradásokból jól ismert Gyöngyöspatára kerültek, egykori otthonukat nem kapták vissza, a rendszerváltás utáni kárpótlási jeggyel semmire sem mentek, sőt az őket mindenükből kiforgató ávós vehette meg a Vár alján lévő egykori lakásukat. Majzik Klára ma a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (Pofosz) egyik alelnöke, áldozatos munkát végzett az emlékmű létrehozásáért. Művész rokona, V. Majzik Mária alkotta meg a kitelepítettek emlékművét. ► A barcasági Négyfaluban evangélikus napra gyűltek össze Cantate vasárnapján, május 22-én a lutheránus hívek. A házigazda a hosszúfalu-fűrészmezei gyülekezet volt, a vendégek pedig Négyfalu mind az öt gyülekezetéből - Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu-Alszeg és Hosszúfalu-Fűrészmező - érkeztek. A napot nyitó ünnepi istentisztelet igehirdetői szolgálatát dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke végezte. A prédikáció alapigéjében - ApCsel 8,26-40, az etióp kincstárnok megtérése - olvasható kérdés: „Érted is, dolgok kutatását és a Biblia tanulmányozását. Az úrvacsorái istentisztelet után Völgyessy Szomor Fanni énekes bizonyságtételét hallgathatták meg a jelenlévők. Előadása mindenkit megragadott, lenyűgöző volt hallgatni, amint különböző stílusokban magasztalta és áldotta a mindenható Istent. Az első keresztények példája nyomán nemcsak az ige hallgatásában, hanem az étkezésben is közösségben lehetett a népes gyülekezet. Az ebédet követő előadásában Fabiny püspök a Bibliának mint könyvnek a keresztény ember életében betöltött szerepéről, az irodalmi alkotásokban megtalált helyéről, eszmei értékéről, fontosságáról szólt. Mindemellett gyakorlati útbaigazítást is nyújtott, mintegy kedvcsinálóként a bibliaolvasáshoz. amit olvasol?” meghatározta az egész nap üzenetét. Az igehirdetés nyomán mindenki szembenézhetett a valósággal. Ez a valóság nem más, mint hogy a 21. században élő ember egyre kevesebb időt szentel a közösségi életnek, egyre kevesebb időt szakít az olvasásra s talán még kevesebbet a bibliaolvasásra. Az ige egyházában, az evangélikus egyházban ma nagyon kevesen követik Luther Márton tanítását, noha - figyelmeztetett a püspök - a reformátor mind a Kis, mind a Nagy kátét azért írta meg, hogy az édesapa, azaz a ház ura keresztény szellemben nevelje, oktassa házanépét. Jó volt hallani, ismét felismerni keresztény küldetésünk igazi célját. Szülők és nagyszülők hallhatták, hogy akkor teljesítik igazán feladatukat, ha Istentől kapott küldetésük szerint élnek, gyermekeik, unokáik leikébe plántálják Isten igéjét, megkedveltetik velük az olvasást, az értékes A nap programja a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub tagjaiból létrejött keresztény zenekar fellépésével folytatódott, a közösség nagy lelkesedéssel fogadta műsorukat. (Az erdélyi fiatalok örömmel vesznek részt különböző magyarországi evangélikus találkozókon, fesztiválokon is.) Záróáhítatában Domokos Jenő türkösi lelkipásztor kiemelte: Jézus mindenkit a követésére hív. Az evangélikus nap keretében helyi képzőművészek kiállítását is megtekinthették az egybegyűltek, megbizonyosodva arról, hogy a gyülekezetek tagjai használják Istentől kapott adottságaikat. Jó volt itt lenni - summázták a résztvevők tapasztalataikat a program végezetével -, jó volt lelkiekben felüdülni, hitben és evangélikus identitásban erősödni. ■ Barcsa István bácsfalusi lelkipásztor Találkozások a Budapesti Szlovák Intézetben Jana Tomková személyében új vezetője van április í-je óta a Budapesti Szlovák Intézetnek. Az igazgató asszony május 17-én a sajtó munkatársait invitálta ismerkedésre, baráti beszélgetésre. Köszöntőjében méltatta az összesen kilenc éven át elődjeként szolgált Milan Kurucz érdemeit, majd a jelen lévő újságírók figyelmébe ajánlotta az intézet májusi programfüzetét. (A találkozóra az Evangélikus Élet is meghívást kapott, a szerkesztőséget - a szlovák nyelvű oldalak szerkesztőjeként - e sorok írója képviselte.) Hasonló bemutatkozó találkozóra került sor a magyar fővárosban május 6-án is, amikor Milán Vetrák, a Határon Túli Szlovákok Hivatalának új vezetője látogatott el Pozsonyból a Budapesti Szlovák Intézetbe, hogy megismerkedjék a magyarországi szlovákság vezetőivel. A vele való találkozást követő rendezvényen, az „intézetek éjszakájának” jegyében tartott kulturális esten a Lipa nevű, húsz éve alakult szlovák néptáncegyüttes és az Ozvena szlovák kórus lépett fel, majd az érdeklődők a színházteremben megnézhették a Báthory című, szlovák-magyarcseh-angol koprodukciós film magyar nyelvű változatát. A programok ideje alatt jellegzetes szlovák sajtokat kóstolhattak a látogatók. ■ Gulácsiné Fabulya Hilda Jana Tomková
