Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-22 / 21. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. május 22. I* 11 PÁSZTORNAPLÓ Vezérige támasztéka A múlt század utolsó évtizedének elején a püspök Nógrád megyébe, egy festői szépségű kis faluba helyezte férjemet. A község terület és lélekszám tekintetében kicsi, mégis anyagyülekezet volt. Szórványgyülekezetek is tartoztak hozzá. A parókiát az előttünk lévő lelkész lakta, elköltöztetését felsőbb vezetőink reménytelennek látták, és a problémát tetézte, hogy ő az egyik divatos szekta segítségével jó néhány egyháztag lelkét beszőtte. Püspök úr egy napon magához rendelte a férjemet, és így szólt:- János! Olyan lelkészre van szükségünk, aki megbízható, hűséges Istenhez és az evangélikus egyházhoz. Nehéz helyre küldelek. Tudom, hogy elkötelezted magad az Úr és az ő ügye mellett, s számunkra fontos az is, hogy van saját lakásod, illetve házad és kocsid. Ott nem kaphatjuk vissza a parókiát. Utazgatnod kell!- Püspök úr! Köszönöm, hogy megtisztelsz az őszinteségeddel. Kérlek, adj nekem legalább egy hetet, hogy elcsendesedve Isten Lelke győzhessen meg engem, hogy ő ott akar-e látni! Ezt szánta-e nekem? Jelentkezni fogok, akár az „igent”, akár a „nemet” adja tudomásomra az Úr.- Rendben van! Várom a válaszodat! János itthon becsukta a szobája ajtaját. Egyedül maradt az Úrral. Néhány nap múlva megkérdezett:- Verukám! Ha elhanyagolt, zűrzavaros helyre kell mennem, velem tartasz?- Miért kérdezed? Csak üyen hely van az Északi Egyházkerületben?- Most igen! És a parókiát sem kaphatjuk meg.- Hm. És ebben mi az én részem?- Gondolom, az állandó utazás, az adminisztráció és a gyermekmunka...- És eldőlt benned, hogy vállalod?- Igen. Az Úr küld, „mint bárányokat”... Te is az ő báránya vagy?- Igen! Veled tartok! A püspök megkapta a választ, mi pedig elindultunk az ismeretlenbe. A beiktatás után még egy ideig a Trabant volt a tartózkodási helyünk, az ebédlőnk, az imaszobánk. Aztán egy vasárnapi istentisztelet után János megkért minden résztvevőt, hogy még maradjanak a templomban, majd az oltár, illetve a padok előtt állva szólt a gyülekezethez:- Testvérek! Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy így nem lehet gyülekezeti életet élni!... Innen-onnan azonnal bekiabáltak:- így van! De az országos egyház nem törődik velünk, pedig mi... János felemelte a hangját:- Mi, evangélikusok a reformációt elindító nép vagyunk. Gondoljatok vissza Luther Márton életére, küzdelmeire, imádságaira. Ez a mi feladatunk is. Kérlek benneteket, ha most hazamentek, otthon is imádkozzatok velünk együtt, és ne csak ma, hanem mindennap. (Nagy csend lett.) Hittel, alázattal könyörögjetek Istennek, hogy kezdjen itt újat, s hogy adja vissza ő nekünk a parókiát. Meghallgatja kéréseiteket! Két héten belül felszabadult a parókia, a lelkész a szomszéd község üresen álló orvosi lakásába költözött. Az átadás-átvétel eseményére nem jelent meg, helyette az esperes vállalta ezt a feladatot. Elődünk a négy anyakönyvbe egyetlen sort sem írt bele kilenc év alatt. Iktatókönyv nem volt. A beérkezett levelek egy gabonászsákba begyömöszölve gyűrődtek - diktálta jegyzőkönyvbe az esperes. A kazán használhatatlan állapotban, szétrepedve állt a pincében. Ivóvizet egy távoli kútról vödörben lehetett hozni, és így tovább... Mégis éreztük az Úr közelségét. Mindig volt valami, amiért hálát adhattunk. Az iskolában nemcsak taníthattam, hanem szerethettem is a gyerekeket. A cigány gyerekek is bejártak a hittanórákra. Nem volt különbségtétel. De sok kedves jelenetben, élményben volt részem! Isten segítsége és áldása tapasztalható volt. Aztán a kilencvenes évek második felében egy alkalommal telefonüzenetet kaptunk: menjünk haza azonnal, mert betörtek a házunkba! Megrázó, félelmetes megtapasztalás volt. A rendőrség képtelen volt segíteni rajtunk. Hivatalos levélben rögzítették: ha megmondjuk, kire gyanakodunk, akkor kiderítik, kik a tolvajok. Honnan tudtuk volna?! Ezután három év telt el. Ezalatt Isten Lelke sok szívben munkálkodott. Életek változtak meg. Idősebbek, fiatalabbak fogadták be szívükbe az Urat. Egy alkalommal egy hétvégi esküvő, vasárnapi szolgálatok, hétfőn tartott hittanórák után hazafelé igyekeztünk. Örültem, hogy épségben láthatom a házunkat. Kiszálltam, besiettem, hogy felkapcsoljam a lámpákat, könnyebb legyen Jánosnak beállni. Az előszobába érve belém hasított a rémület. Az udvari ablakok kitárva lengtek, a szobák feldúlva... Kitámolyogtam.- Janókám! Megint betörtek!... - dadogtam. János átkarolva bekísért.- Igen, megint... Isten tudja csak, hogy miért. Másnap a rakodásban két kis összekapcsolt hengert találtam. Jánoshoz vittem.- Mi ez?- Ó, Uram, Istenem! Ez egy mini propán-bután gázpalack. Ezek lángra akartak lobbantani bennünket! De a tetejéből letört egy alkatrész... így nem működött. Visszamentem a nagyszobába, és az egyik fotelbe zuhantam. János jött utánam, megállt a hátam mögött.- Minden, minden összetört bennem. Az egész megtért életem, hitem... Iszonyatos a csalódás, amit érzek!... - folytak a könnyeim. János a fotel mögött állva megsimogatta a fejemet, és csendesen megszólalt, miközben ő is nagyon szenvedett:- Kedvesem! Nézz arra, amihez nem nyúlhattak, nézd azt, amit nem tehettek meg. Isten megálljt parancsolt nekik. És tudod, Pál apostol szavaival a kísértésekből való kimenekítést, a szabadítást ígéri: „...a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is...” Tudja, mi történt, és várja, hogy hozzá megyünk-e... Vagy a panaszunk eltakarja előttünk az ő személyét?- Nem! Nem! Azt nem akarom! - zokogtam, és eszembe jutott megtérésem igéje, amely végigkísérte az életemet, az életünket. „Aki énhozzám jön...” (Jn 6,36) Valóság és igaz, megáll ígéreted, hogy „aki hozzád megy, azt Te ki nem veted!” Nem küldöd: „Menj tovább! Nem példa az élted!”- Így van! De bocsáss meg! Ne így érj véget. Érdemim, ha nézed, tudom: „jaj” lesz nekem! Sokszor szomorodtál miattam, Istenem. Ne küldj el, s maradj itt, fogjad a jobb kezem... Míg félénken nézlek, nyugtat tekinteted. Köszönöm. Maradtál, ahogy megígérted, S omladozó hitem építve kíséred. ■ Klucsik Veronika „Ne félj!” Simogatóan, bátorítóan szól hozzám az evangéliumból az év minden napján Isten szava. Uram, Istenem! Megvallom, én félek! Látom a híradókban: a védelmemre felesküdött ember Dávid-csillagot éget. Készült rá, hiszen „lepedőre” pingálta vastag ecsettel... Meggyújtja. Hagyják, nézik... a szervező válaszol: nem látta... az égető nyugdíjas már... eljárás alá vonták... Azt azonban nem tudhatja meg a néző, hogy Urunk „halálos ítéletének a bűn volt az oka - az emberiség minden bűne” (Szókéné Bakay Beatrix: A lelkipásztor válaszol). Uram, Istenem, én félek! Még csak előzetes elképzelés, tervezet van róla, hogy a pedagógus a munkaideje nyolcvan százalékát töltse az iskolában... A tiltakozás felcsattant, és £gy nyilatkozó ki merte mondani: akkor mi lesz a második, a harmadik munkahellyel? Tessék? Hogy van ez? És a rájuk bízottakkal? Velük mi lett, mi van, mi lesz? Ugye nem ez a jellemző? De ez hallatszik! (A hivatásuknak élő tanárok pedig hallgatnak?) Uram, Istenem, félek! Félek azoktól, akik a demokrácia megszűnésével riogatnak szerte a világban és itthon — mert vannak, akik megkísérlik, hogy rendet csináljanak a káoszból... Óráról órára súlyos bűnökre derül fény, sikkasztások, megfélemlítések... Zuhan a pezsgősüveg a magasból (mit látott eddig, aki ledobta?). Látom, hallom a híradóban, igen, ki szoktak dobni az ablakon ezt-azt... Máshol készül munkát vállalni az esküt tett orvos, és hallok egy véleményt a soraikból: meg lehet érteni, jobban akar élni, egy élete van neki is... És sorolhatnám tovább, tovább. Uram, Istenem, te érted ezt? Szívembe zárom azt is, amit Zsolt 62,9-cel üzensz: „Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!” Uram, Istenem !„...legyen mega te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is...” (Mt 6,10) Erős vár a mi Istenünk! ■ Schmidt Józsefné HETI ÚTRAVALÓ „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!” (Zsolt 98,1) Húsvét ünnepe után a negyedik héten az Útmutató reggeli és heti igéi az élő Krisztus élő gyülekezetét erre bátorítják: énekeljetek, mert az Úr csodálatosan cselekedett; „szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja” (Zsolt 98,1b). Krisztust a halálon aratott győzelméért új énekkel dicsőítsük! Reformátorunk szerint: „Ez az ige kárhoztat minden kétkedő hitetlenséget, amely ezt mondja: Honnan tudjam, hogy Isten az ő jobb kezével, azaz Fiával, nékem ilyen győzelmet és csodát készített?! Halld meg, mondja a Lélek, hogy neked, neked, neked lett mindez; te, te, te énekelj boldog hálaadással.” „Jó dolog az Urat dicsérni és éneket zengeni a te nevednek, ó, felséges!” (Zsolt 92,2; LK) „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám (...). Új éneket adott a számba...” (GyLK 703,1.4) Jézus is hálát adott: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura”, és magához hív: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, (...) és én megnyugvást adok nektek’.’ (Mt 11,25.28) Csak az új(jászületett) ember képes új éneket zengeni tiszta szívből; ezért „öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust” (Róm 13,14), s „intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek” (Kol 3,16). Az új ember szívében a Krisztus beszéde lakozik gazdagon! „...szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói..!’ (Jak 1,21-22) A virágvasárnapi hozsánna - Segíts! Ments meg! Üdvözíts! - lehet a mi új énekünk is: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség és dicsőség a magasságban!” (Lk 19,38) Már most bekapcsolódhatunk a mennyei seregek új, dicsőítő énekébe (lásd Lk 2,14 és Jel 5,9). A kövek kiáltása helyett - a pogányok apostolává lett zsidó Pál missziói küldetése nyomán - zsidók és pogányok együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben. Az evangélium papi szolgálata a csodák és a Lélek ereje által: „Meglátják őt (Isten félreismert szolgáját: Jézus Urunkat; lásd Ézs 52,15) azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik’.’(Róm 15,21) Ma is minden christianus: misszionárius! De azok vagyunk Urunk utolsó parancsa alapján?! Pál szerint: „Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétái, a gyülekezetei építi’.’ Ő - mások tanítása érdekében is - ezt teszi: „Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is.” (íKor 14,4.15) Az Úr Jézus beszédei és tettei, egész élete Istent dicsőítette meg. A Gecsemáné-kertben térdre borulva így imádkozott: „Atyám, (...) ne az én akaratom legyen meg hanem a tied!' Nekünk is ezt ajánlja: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek’.’ (Lk 22,42.40) Mi ne hagyjuk el őt, hanem Péterrel együtt valljuk meg neki: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje’.’ (Jn 6,68-69) „Az öröklét Istenének / Zendüljön ajkunkon ének! (...) / Ha Jézussal élünk, halunk, / Mint ő, mi is föltámadunk!” (EÉ 64,4) Halleluja! ■ Garai András IX0YC
