Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-22 / 21. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2011. május 22. 9 ÁZS Eseménydús búcsú az Evangélikus Országos Múzeum állandó kiállításától „Egyszerre legyen modern és klasszikus!” Beszélgetés dr. Harmati Béla Lászlóval, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatójával Tisztelt Egybegyűltek! Kedves gyászoló gyülekezet! Szeretett testvéreim az Úrban! ^ Ezekben a napokban bontják le az Evangélikus Országos Múzeum (EOM) állandó kiállítását. A felújítás előtt álló intézmény egyelőre csak néhány hétre csukja be kapuit, később azonban tartósan is zárva lesz. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő múzeum jövőjéről dr. Harmati Béla László igazgatóval beszélgettünk.- Néhai Fabiny Tibor egyháztörténész-professzor álmodta meg és hozta létre ezt az állandó kiállítást. Mit lehet tudni erről az időszakról? Úgy is feltehetném a kérdést: ha múzeumi keretek között kellene bemutatni az indulást, mire helyeznék a súlyt?- Arra a heroikus munkára, amely Fabiny Tibor elévülhetetlen érdeme, és amellyel a tomboló szocializmus alatt sikerült elérnie, hogy a levéltár és a könyvtár mellett az evangélikus gyűjteményi ágak harmadik, legfiatalabb tagjaként létrejöhessen az Evangélikus Országos Múzeum. Neki köszönhető, hogy egy virágüzlet és egy munkásőrruha-raktár helyén megnyílhatott az intézmény a Deák téren, a főváros szívében. Az az anyag, amelyet az ország gyülekezeteit látogatva össze tudott szedni, mind a mai napig az egyik leggazdagabb, legsokoldalúbb gyűjteménye az egyházi kincseknek. Hozzáteszem: nincs még egy felekezet Magyarországon, amelynek országos múzeuma lenne. Aki az eddigi állandó kiállítást megtekintette, az a bemutatott dokumentumokon, könyveken, műtárgyakon keresztül képet kaphatott az evangélikusság történetéről a Kárpát-medencében a kezdetektől a 20. század utolsó harmadáig, és megismerhette azt a küzdelmet, amelyet évszázadokon keresztül vívott mind a saját fennmaradásért, mind pedig a magyarságért és a magyar kultúráért.- A felújítás gondolata nem teljesen új keletű. Néhány évefolyamatosan terítéken van az átalakítás kérdése. Miért van rá szükség?- A múzeumi szakmában azt szokták mondani, hogy egy állandó kiállítás „élettartama” tíz-tizenöt év, ennyi idő után kell megújítani, frissíteni vagy akár le is cserélni az anyagot. Nálunk 1979 óta - néhány kivételtől eltekintve - ugyanazok a tárgyak láthatók, ugyanolyan módon, ahogy annak idején bekerültek a tárlókba. A felújítás, a korszerűsítés szükségességét indokolja az is, hogy a helyiség fény- és páratartalma nem megfelelő sem a könyvek, sem a textilek, de még csak a látogatók számára sem, hiszen a szellőztetés kérdése megoldatlan. Ugyanígy gondot okoz egy-egy programunkon a hangosítás hiánya is. A munkálatok során tehát ezt a láthatatlan struktúrát is szeretnénk úgy fejleszteni, hogy eleget tegyen a 21. század eleji követelményeknek. Egyúttal a legutóbbi időkig kihasználatlan pincehelyiség is kiállítótérré válik majd. Az átalakítással és a bővítéssel az a célunk, hogy több korosztály számára is vonzóvá és elérhetővé tegyük az EOM-ot. Gyermekcentrikusabb múzeumot tervezünk, még nagyobb súlyt kívánunk fektetni a múzeum-Kalaznói óra pedagógiára. Természetesen a nyugdíjasokról és a külföldi turistákról sem szeretnénk elfeledkezni. A kihívást egyébként pont az jelenti, miként tudunk majd az úgymond vájt fülű egyháztagoknak is újat és érdekeset mondani az evangélikusságról úgy, hogy közben az akár Japánból betoppanó látogató számára is érthető és élvezhető legyen a kiállítás.- A vájt fülű, hűségesen visszavisszatérő látogatóknak az időszaki kiállítások és egyéb programok jelentenek, jelenthetnek újdonságot.- Múzeumunk egyik legfőbb gondja eddig éppen az volt, hogy az időszaki kiállításainkat az állandó tárlat előterében, nagyon kis alapterületű helyen tudtuk megrendezni. A pince felé való terjeszkedés elképzeléseink szerint módot ad majd arra, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosíthassunk a kortárs egyházművészet képviselőinek. A képzőművészeti kiállítások mellett kamarazene-koncerteket, irodalmi esteket is tervezünk, és így a múzeum egyfajta kulturális központként is működne.- Az állandó kiállítás lebontása után, még a jelenlegi falak között, a mostani tárlókban nyílik meg a pünkösdvasárnap előtti szombaton a kétszáz éves Deák téri templomot, illetve a gyülekezetei bemutató időszaki kiállítás. Ezzel párhuzamosan az alsóbb szinten már meg is kezdődnek a munkálatok?- Egyelőre nem. Egyrészt idén újra bekapcsolódunk a múzeumok éjszakája elnevezésű rendezvénysorozatba, és a pincébe tervezett programokkal szeretnénk a szélesebb közönség figyelmét is felhívni arra, hogy milyen irányba fog bővülni, növekedni a kiállítótér. Másrészt a felújítás anyagi háttere sincs biztosítva még teljes mértékben. Az egyház lehetőségei nagyon korlátozottak. Noha saját költségvetésében különített el e célra pénzt, de ha kizárólag erre a forrásra támaszkodnánk, akkor sokkal tovább, akár két-három évig is eltartana az átépítés, melyet megfelelő fedezet esetén egy esztendő alatt is le lehet bonyolítani. Pillanatnyilag az állam által kilátásba helyezett, az egyházi turizmust támogató pályázat kiírását várjuk. Május elejére ígérték... Az említett időszaki kiállítás egészen október végéig lesz látogatható, azután a műszaki átépítés miatt kénytelenek leszünk teljesen bezárni. A felújítás ideje alatt honlapunkon (http://eom.lutheran.hu) keresztül, illetve £ vándorkiállításaink révén 2 szeretnénk jelen lenni. £ - Visszatérve az állan-1n dó kiállításra: felépítését ö tekintve megközelítőleg 2 hasonló lesz a mostanihoz, vagy jelentősebb változások várhatók? Van esély például arra, hogy az Evangélikus Országos Levéltár által őrzött Luther-végrendeletet is láthassa a nagyközönség?- Az eddigi állandó kiállításon háttérbe szorultak a néprajzi emlékek, és a liturgia is kevés teret kapott. Szeretnénk, ha valamilyen módon ezek a területek is megjelennének a rendelkezésre álló szűk helyen. Gyűjteményünk további darabjait, úgy tervezzük, időszaki kiállítások keretében fogjuk megmutatni. Az egyházvezetés részéről az a kívánság fogalmazódott meg, hogy az állandó kiállításnak néhány nagyon fontos, országos, sőt akár nemzetközi szinten is érdeklődésre számot tartó tárgy és dokumentum köré kellene felépülnie. A Luther-végrendelet mindenképpen ezek közé tartozik, és megfelelő biztonsági intézkedések mellett ez is kikerülhetne a páncélszekrény rejtekéből. Ilyen emblematikus műkincs még az 1650 táján készült nemescsói oltárterítő, az 1724-ből származó, Luther és az Augustana Confessio című olajfestmény, az 1838-as Deák téri árvízi kehely, Petőfi kiskőrösi keresztelőmedencéje, illetve a Selmecbányái érdemkönyvben megjelent írása. Olyan kiállítást szeretnénk létrehozni, amely nem hagyja hidegen a hozzánk betérőket. Jó lenne, ha vendégeink egyházunk múltjának megismerése mellett aktuális kérdéseikre is választ kaphatnának, ha a kiállítás egyszerre lenne provokatív és konzervatív, modern, mégis klasszikus. Hogy ezt sikerül-e megvalósítanunk, arról a látogatókat kell majd megkérdezni... ■ Vitális Judit A feltámadás reménysége indított minket erre a találkozóra, amelyen elbúcsúzunk drága szerettünktől, az Evangélikus Országos Múzeum állandó kiállításától. Emberi léptékkel nem nagy idő, ami adatott néki: bő három évtized. Ha személyt ismerhettünk volna benne, az alig pályakezdőtől búcsúznánk. De egy állandó kiállítás „életének ideje tíz esztendő, vagy ha több, tizenöt esztendő, és nagyobb része hiábavaló fáradság..!’ Akitől búcsút veszünk, múzeum volt, mégha élő, lélegző, találkozásokra és beszélgetésekre teret adó hely is. Áldott helyszínt nyújtott sokfontos kiállításnak, felolvasásnak, muzsikaszónak és vidámságnak. Nem is kellene tovább érdemeit sorolnunk, fejet kell azonban hajtanunk azok előtt a személyek előtt, akiket létrehívóiként ismerünk. A múzeum édesapja Fabiny Tibor egyháztörténész volt. Az ő töretlen hite, vég nélküli munkája és az evangélikus kultúra és egyháztörténet iránti elkötelezettsége nélkül nem valósulhatott volna mega hetvenes években az álom: új egyházi intézményt létrehozni a főváros szívében. Pedig az Insula Lutherana valóban a legalkalmasabbnak bizonyult egy evangélikus gyűjteménynek - múltunkfontos darabjának - a bemutatására. Szem- és fültanúk bizonyítják, hogy Fabiny Tibor jelenlétében megelevenedtek a tárgyak, beszélni kezdtek a holtak... Egészen vájt fülű látogatók némi halvány rózsaszín árnyalatotfelfedezhetnek esetleg a kiállítás felirataiban, de elismeréssel kell adóznunk az előtt, hogy a marxista történelemszemlélet egyeduralma és korlátlan cenzori hatalma idején Fabiny Tibor három évtizeden át időtállót tudott alkotni. Az első állandó kiállítás nem jöhetett volna létre Dávid Katalin barátsága, tanácsai és néhai Péter Márta művészettörténész segítsége nélkül. Ma is őrzi a múzeum irattára kézzel írtforgatókönyvvázlatait, a verbális emlékezet pedig számos kedves momentumot róla. Az építészek, Havasy Pál és Gryllus Vilmos végezték a felemelő, ám piszkos munkát: az egykori evangélikus iskola épületében létrehozott munkásőrruha-raktár belsőépítészeti nyomait eltakarítani, s ha nem is templomot, de megszentelt teret létrehozni úrvacsorái kelyhek, oltárfelszerelések, Bibliák és Luther végrendelete számára... Eközben Szvetnik Joachim keze nyomán megújultak a fémtárgyak, és régi fényükben kezdtek ragyogni. Kegyelettel és büszkeséggel emlékezünk hát mindnyájukra, akik komoly alapot vetettek az utódok munkájához. Az Úristen meghallgatta őket, amikor a zsoltárossal így könyörögtek: „Kezeink munkáját tedd maradandóvá!" Emlékezünk azokra a nyugdíjas lelkészekre is, akik tudással, empátiával vezették a tárlatlátogatókat. Azokra, akik sokszor nemcsak az evangélikus kultúrának, hanem Jézus Krisztusnak is közvetítői, tanúságtevői voltak egy szomorú, sokarcú korban. Garam Zoltán és Pusztai László ugyanúgy tagjai a mi örök, múzeumi arcképcsarnokunknak, ahogyan Kinczlerlrén is - ő lélekben ma is itt van velünk (és mindenkit csókoltat). Elérkezett tehát ez a nap is: elbúcsúztatjuk a Fabiny Tibor megálmodta állandó kiállítást abban a reménységben, hogy belátható időn belül a tőle tanultak (és még inkább tapasztaltak) segítségével újat hozhatunk létre. Abban a reménységben, hogy mi - akik a keze alatt nőttünk fel - ugyanúgy szóra bírhatjuk majd a tárgyakat, ugyanúgy be tudunk vonni nemzedékeket a munkába, s ugyanolyan elkötelezettséggel tudjuk majd szolgálni egyházunk és a magyar kultúra ügyét. „Minden e földön csak elmúlandó. ..” - énekeljük temetéseken. Matuzsálemi korú kiállításunk rászolgált a nyugalomra. Bízunk abban, hogy kiállított tárgyainknak nem az „örök világosságfogfényeskedni”, hanem a korszerű (ésfenntarthatóan működő) világítás mutatja meg legszebb, eddig esetleg árnyékban maradt arcukat. „Rendezni újra közös tárgyainkat, ez a mi munkánk, és nem is kevés’.’ Ámen. ■ ZÁSZKALICZKY ZSUZSANNA Elhangzott május 12-én az Evangélikus Országos Múzeumban, a kollégáknak tartott „szakmai búcsúpohár” alkalmából
