Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-09 / 2. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. január 9. *• 13 Mitől lehetsz jó vezető? Emlékezzünk Vladár Gábor egyházkerületi felügyelőre (1881-1972) ► Százharminc éve született Bián a 20. század egyik kiemelkedő magyar jogtudósa: Vladár Gábor volt igazságügyminiszter, a bányai evangélikus egyházkerület volt felügyelője, Ordass Lajos püspök elnöktársa. Messze kimagaslott kortársai közül; széles körű jogi tudása, klasszikus műveltsége polihisztorrá, igazságosságot kereső állhatatossága és nem utolsósorban szerteágazó egyházi szolgálata alázatos Krisztus-hívővé avatta. ■ Balavány György Már kiskamasz korunkban fizikaórán megtanulhattuk a jó és a rossz vezető fogalmát. Jó vezetőnek számítanak például a fémek, különösen az ezüst, a vas, az alumínium és a réz, de nagyon jól vezeti az elektromosságot például a grafit is. Azoknak az anyagoknak, amelyeknek jó az elektromos vezetőképességük, a titkuk a szerkezetükben van. Kristályos szerkezetűek, ami azt jelenti, hogy az atomjaik nagyon közel vannak egymáshoz. Ezért a szomszédos atomok könnyen átadhatják egymásnak az áramot (pontosabban szólva: könnyen közölhetik vegyértékelektronj aikat). Vannak azonban olyan anyagok is, amelyeket rossz vezetőnek (félvezetőnek, sőt némelyeket egyenesen szigetelőnek) nevezünk, mert ezek atomjai összeütköznek a töltést hordozó részecskékkel, vagyis ellenállnak az áramnak. A vezetés ellentéte a fizikában az ellenállás. Ilyen ellenálló anyagok a különféle kerá-Az evangélikus egyház tagjainak körében végzett szociológiai felmérésünk fontos szempontja volt a fiatal evangélikusok jellemzőinek bemutatása. Körükben magasabb iskolai végzettséget, az egyházhoz való lazább kötődést, jóval intenzívebb internethasználatot tapasztaltunk. Az evangélikus egyház tagjainak átlagéletkora jelentősen magasabb, mint az országos átlag - míg az össznépességben 40 év körül van a felező kor, addig az evangélikusoknál a zsinati statisztikában is használt demográfiai adatok alapján az 50 évnél idősebbek és fiatalabbak vannak hasonló arányban. Ennek és az adatgyűjtés sajátosságainak következtében a kutatási mintába 10,5 százaléknyi 35 éven aluli került be. Korosztályi adottság, hogy iskolai végzettségük lényegesen magasabb, mint ami az evangélikusok összességére jellemző: 43%-uk diplomás, további 34,8%-uk pedig érettségizett. Ha csak azokat vizsgáljuk, akik életkoruk alapján már diplomát szerezhettek volna, még magasabb az értelmiségi fiatalok aránya: a 23 év felettiek körében 47,4%-nyian szereztek már felsőfokú végzettséget. Vagyis az evangélikus egyház jövőjét jelentő fiatalok kimondottan jól képzettek. Templomba járásuk gyakorisága alapján viszont nem térnek el statisztikailag szignifikáns mértékben az evangélikus közösség náluk idősebb részétől. Az evangélikus fiatalok háromnegyedének (75,9%) van munkája, igaz, 15,8%-uk jelenleg szülési szabadságon, miák, és ilyen a legtöbb műanyag. Ezekhez hasonló törvények megfigyelhetők a lelki életben és a közösségek életében is. Az a jó vezető, aki vezethető. Az vezethető, akinek kicsi az ellenállása - a mennyei elektromossággal, Istennel szemben. „A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!” [Zsolt 143,10) - kéri a hívő ember Istentől; valószínűnek tartom, hogy minden Istent ismerő vágyik erre, hiszen a Biblia szerint „akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14). Gyakran azonban túl sok bennünk - bennem is - az ellenállás. Nem árad át rajtunk igazán a mennyei energia, amelyet továbbítanunk kellene a család, a gyülekezet, a munkahely közössége felé. S mikor a vezetők nem sugározzák azt a szeretetet, amely képes egymáshoz közel vonni az embereket, a közösség is szigetelő, sőt elszigetelő tulajdonságokat vesz fel. Az atomok - a közösség tagjai - ilyenkor nincsenek elég közel egymáshoz, hogy megosszák egymással lelki kincseiket, s gyesen, gyeden stb. van, 12,6%uk még tanul, jellemzően a felsőoktatásban. Ahogy a lakosság egészét, úgy az evangélikus fiatalokat is sújtja a gazdasági válság: 7%-uk jelenleg munkanélküli. Életkori adottság, hogy míg a 35 évnél idősebb evangélikusok 60,9%-a sosem használja az internetet, addig a fiatalok 72,2%-a számolt be arról, hogy (szinte) mindennap internetezik, és további 10,8%-uk is heti több alkalommal. A fiatalok értékrendje több ponton is érzékelhetően eltér az idősebbekétől. Saját magukat jellemezve a megkérdezett fiatalok válaszaiban, akárcsak az idősebbekében, nagyon erősen jelen van a természetvédelem és az energiatakarékosság gondolata. Igaz, ez utóbbi már valamivel kevésbé jellemző a fiatalokra. Mindkét jellemzőt a megkérdezett egyháztagok több mint 60%-a tartja határozottan érvényesnek saját magára, viszont a fiatalok körében már kevesebben, 53,2%-nyian vannak, akik egyértelműen energiatakarékosnak mondják magukat. A hagyományok ápolása viszont a fiatalok számára már kevésbé fontos: csak 24,7%-uk mondta, hogy határozottan jellemző rá ez, míg az idősebbeknek a 39%-a nyilatkozott így. Ugyanakkor nincs érdemi generációs különbség a szegényeken való segítés és a gyülekezeti élet aktivitása tekintetében. A legfontosabb dolgok értéksorrendjében a fiatalok számára a barátság és a szakmai karrier egyértelműen fontosabb, mint az országos átlagnak, a biztonság viszont lényegesen kevésbé az. hogy szabadon áramolhasson közöttük az öröm, a vigasztalás, a békesség. Fontos imádkoznunk jó vezetőkért. Ugyanakkor érdemes elgondolkoznunk azon is, hogy abban a kisebb-nagyobb közösségben, ahol a vezetés felelősségét éppen ránk bízta Isten, mekkora bennünk az ellenállás. Lehet, hogy már csak félvezetők vagy szigetelők vagyunk magunk is? S ha így lenne, mi ennek az oka? Dédelgetett, kedvenc bűnök és az ezek nyomában járó bűntudat? Vagy mélyebb az ok? Hitetlenkedés? Kételkedés Isten hűségében, szeretetében? Sokszor érzem: változnia kell a szívem szerkezetének, hogy szabadon vezethessen a Lélek, és a Lélek által jól vezethessek másokat. Nem tudok mást tenni, mint kiáltani az egyetlen jó Vezetőhöz a vezetése megújulásáért és hittel megragadni az ígéretét: „Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket’.’(Zsolt 25,8; Károli-fordítás) A szerző újságíró, a Mindennapiba főszerkesztője A vallásosság tekintetében lényegesen alacsonyabb az Istenben feltétlenül hívők aránya is a fiatalabb korosztályban. Míg a 35 feletti egyháztagoknak még 72,1%-a jellemezte magát így, addig a fiataloknak már csak 56,3%-a. Miközben az egyháztagok többsége - 52 százaléka - úgy jellemzi önmagát, mint aki vallásos, és az egyház tanítását követi, addig a fiatalok körében csak 37,3% az így nyilatkozók aránya. A megkérdezett fiatalok több mint fele (55,1%) a maga módján vallásos; a teljes mintában ez 44%. Az egyházhoz kötődés is lazább ebben a korosztályban: miközben a 35 évnél idősebb evangélikusok körében még 37,4%-nyian nyilatkoztak úgy, hogy számukra nagyon fontos, meghatározó az evangélikus egyházhoz tartozás, a fiatalok körében csupán feleannyian (19%). Biztató ugyanakkor, hogy valamivel kevésbé, de még mindig fontosnak tartotta ezt közel kétharmaduk. A generációs különbséget mutatja, hogy lényegesen nagyobb a fiatalok körében azok aránya, akik nem tartják fontosnak az egyházhoz tartozást (i3»5%). mint az idősebb korosztályokban (5,3%). A saját evangélikus gyülekezethez tartozás esetében is hasonló a helyzet. A fiatalok számára ez kevésbé fontos: csak 23,7%-uk mondta meghatározónak, szemben az átlagos 34,9%-kal, miközben az átlagosnál (8,8%) jóval nagyobb (16%) azok aránya, akik szerint nem fontos a saját evangélikus gyülekezethez való tartozás. ■ Fábri György Bár egyházunknak számos kiemelkedő felügyelője volt - gondoljunk csak a Prónay testvérekre vagy Radvánszky Albertre -, a világi egyházi vezetőkről való megemlékezések mégis elég ritkák; talán azért, mert akkor az egyházunkat eláruló felügyelőkről, így Reök Ivánról vagy Mihályfi Ernőről is meg kellene emlékezni. A Vladár család a Turóc megyei Nagycsepcsényben élt hét évszázadon keresztül, ahová még az Árpád-házi királyok telepítették; a család a hazaszeretet példaképe, minthogy Mohácsnál tizenhárom tagja halt hősi halált. A család később Sándor Móric biai uradalmában jutott munkához, ahol a kilenc gyermek egyikeként született Gábor. Jogi tanulmányait a budapesti tudományegyetem jogi karán fejezte be 1903-ban. Itt főleg Concha Győző és Grosschmid Béni tette a legtöbbet a tarisznyájába, amellyel kilépett az alma mater kapuján. A jogi gondolkozás módszerét megtanítva tiszteletet ébresztettek benne a hazai jogrend nagy múltja és értékei iránt, meggyökereztetve az ifjú jogászban azt a magasabb rendű szemléletet, mely szerint a jog nemcsak az értelem, hanem a szív ügye is. Ezzel cseng össze a latin mondás is: „Omne ius hominum causa institutum est” - minden jog az emberért van. Az első világháborúban négy éven át szolgált katonaként, zömét az Isonzó poklában töltötte, ahol súlyosan meg is sebesült, s ezért Signum Laudis kitüntetésben részesült. 1929-ben az igazságügyminisztérium törvény-előkészítő osztályának vezetője lett, így mintegy gazdája a teljes állami jogalkotásnak, interminiszteriális szempontok követése mellett. Szembeszállt a kormány militarizáló törekvéseivel, s eltávolítását csak titkos tanácsosi kinevezése akadályozta meg. A zsidótörvényekkel kapcsolatban is aggályát fejezte ki, ezért ezek kidolgozásában nem vett részt, ellenben minden erejével igyekezett megakadályozni a zsidók elhurcolását; ezt ValdemarLanglet, a Svéd Vöröskereszt megbízottja is nagyra' értékelte. Vladár Gábor a Lakatoskormányban csak Horthy Miklós kormányzó többszöri kérésére vett részt, hogy mentse, ami még menthető. Első feladatai közé tartozott, hogy a Gestapo által letartóztatott politikusokat kiszabadítsa, és biztonságba helyezze. A nyilasuralom alatt bujkálnia kellett. Számos nagy jelentőségű jogi munkát írt, így az öröklési jog összefoglalását a Szladits Károly-féle nagy Magyar magánjoghoz, valamint számos jogi előadást tartott, például: A jog elhajlása az élettől, Fejlődik-e jogunk vagy tesped? vagy Az igazság eszméje a hellén világban. A Parthenon Társaság elnökeként tíz klasszikus munka megjelenését segítette elő. 1939-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Székfoglalójának címe: Tudományos munka-e a jogkészítés? 1942-ben honoris causa (azaz dísz-) doktorává avatta a debreceni egyetem. Ez alkalommal Az erkölcs, a tudomány, a humánum és a jogcímmel tartott előadást. A Corvin Társaság koszorús tagja, az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület, illetve más egyesületek elnöke volt. 1945 után igen aktív munkásságot fejtett ki az* evangélikus egyházban, bár már az 1934-37-es zsinati törvényeknél a fegyelmi jogról szóló törvénycikk kidolgozásában és ennek kapcsán a lelkészcsere intézményének a meghonosításában is jelentős szerepet játszott. A budavári és budahegyvidéki gyülekezet életének fellendítése érdekében fáradhatatlan munkát végzett; mint egyházmegyei felügyelő nemkülönben. Egyházi vonatkozású írásai, illetve előadásai több mint félszázat tesznek ki. Ezek közül kiemelkednek az állam és az egyház kapcsolatával foglalkozók, de igen érdekesek a családról, Luther családi életéről, az igaz presbiterről, az egyház feladatairól, Kálvinról és Lutherről szólók is. 1947 novemberében lett a bányai egyházkerület felügyelője. Az államhatalom képviselője akkor még igen melegen üdvözölte, 1948. március 18- án, Szabó József püspöki beiktatását követően azonban Mihályfi Ernő, a kormány képviselője már a gyökeres változások szükségességét hangoztatta, mondván, hogy el kell távolítani „a bárókat, a dupla nemeseket, a földbirtokosokat, a levitézlett közéleti személyeket” - a négy egyházkerületi felügyelőé között az ő neve is szerepelt. Csak Ordass püspök elutasító felszólalása nyomán enyhült némileg a feszültség. Vladár Gábornak jutott az a nehéz feladat, hogy a kormánnyal folytatandó tárgyalásokra írásba foglalja az egyház álláspontját. Ezt Ordass Lajossal és Szabó Józseffel együtt adta át Rákosi Mátyásnak, aki erre úgy reagált, hogy „nem ellentámadást, hanem lojális nyilatkozatot vár” tőlük. Az egyházi iskolák államosításával azután az események felgyorsultak: először Radvánszky Albert egyetemes felügyelőt és az egyetemes főtitkárt, utóbb pedig Ordass püspököt is letartóztatták. Vladár Gábor ekkor sem maradt tétlen, hanem összegyűjtötte a püspök védelméhez szükséges anyagot. Azután az ő eltávolítására is megindult az ördögi gépezet. Kemény Lajoson keresztül megüzenték neki, hogy ha nem mond le, akkor megvonják a nyugdíját, és kockára teszi fia hazatérését a szovjet hadifogságból. Napokig vívódott önmagával, mire döntésre jutott. Az államhatalom megvonta nyugdíját, ezért az állami erdészetnél kellett fizikai munkát vállalnia, majd 1951-ben kitelepítették Tomorra, ahol én is meggyőződhettem arról, hogy lakásnak alkalmatlan helyen kellett - fizikai munka mellett - tengetni az életét hetvennyolc évesen. Másfél év után Biára, a falutól messze fekvő présházba került, ahol tíz évet töltött családjával igen szerény körülmények között. Egy alkalommal favágás közben egyik szemére megvakult, majd rövidesen másik szeme világát is elveszítette. Goldmark utcai lakását már csak rövid időre élvezhette. Beszédkészsége is megroppant. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy Visszaemlékezéseim címmel, kétévi munkával meg ne írja - vonalzó mellett, rajztáblán - félezer oldalas csodálatos önéletrajzát. Az Úr 1972. július 16-án szólította őt magához. Azt gondolom, hogy bár Vladár Gábor sem tudta teljesíteni az Úr Jézus Krisztusnak azt a parancsát, hogy „legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes”, mégis ő jelenti az egyik legmagasabb mércét, amelyet hívő ember egyáltalán elérhet. Isten igazsága rajta keresztül fényeljék mindhalálig előttünk! ■ Dr. Boleratzky Lóránd A SZOCIOLÓGIAI FELMÉRÉS EREDMÉNYEIBŐL Fiatalok az egyházban
