Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-01 / 18. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. május 1. «► 7 „A Jubilatében énekelni életforma” Harminc éve alakult meg a nagytarcsai gyülekezeti kórus ► „Ha repülőt akarsz építtetni, ébressz vágyat a szerelőkben a végtelen iránt!” - nem tudom, Bálint József zenetanár ismerte-e ezt a mondást harminc évvel ezelőtt, de Háló Gyula baptista lelkipásztor akár rá is gondolhatott volna, amikor az idézett mondatot megírta. Jóska ugyanis egy nagytarcsai ifjúsági bibliaóra után úgy fellelkesítette az ott levőket, hogy repülőgép-építéssel felérő tettet hajtottak végre: nem egész két hónap alatt betanulták Händel Messiás című oratóriumának zárókórusát. A május 8-án tartandó jubileumi alkalom előtt beszélgettünk a kórusalapítóval, valamint feleségével, Bálint Gyöngyivel, a péceli gyülekezet munkatársával és szintén karvezető lányukkal, Ágival.- Menjünk vissza a kezdetekhez! Mi is adta az apropót azon a bizonyos ifjúsági órán a kórus megalakulásához? Bálint József: 1981-ben lett Gáncs Péter a nagytarcsai gyülekezet lelkésze, és egy átszervezés során akkor a péceli evangélikusokat is odacsatolták. Így ismerkedtünk meg mi is a tarcsaiakkal. Szerettem volna, ha a gyülekezet valami kedves meglepetéssel köszönti Pétert az iktatáskor. Innen jött az éneklés ötlete. Bálint Gyöngyi: A kórus legfőbb értéke mindig is az az igyekezet volt, amellyel az énekelni vágyó, de zenetudományt sosem tanult tagjai a legnehezebb darabok megtanulásába is bele mertek vágni. És ahogyan az éneklés, a kottaismeret és a többszólamúság területén egyre otthonosabban mozgott a csapat, úgy gyarapodott a nagytarcsa-péceli gyülekezet kórusainak a száma - a Jubilate mellett az érettebb korosztályból később megalakult az úgynevezett felnőtténekkar és a péceli kamarakórus. Negyedikként megemlítendő az a gyermekkórus, amely Gáncsné, Márti vezetésével működött éveken keresztül.- Egy gyülekezeti énekkar életében harminc év nagy idő - sok élmény, öröm és bánat egyaránt belefér. Lehet szakaszokat megkülönböztetni ebben a három évtizedben? B. Gy.: Én leginkább az eddigi egyenruháink négy színével tudnám jellemezni a korszakokat. Visszagondolva és az akkori fényképeket nézegetve ma már furcsának és kicsit viccesnek tűnik az első, a rózsaszín pulóverre adott voksunk. Még kis fodor is volt rajta! Évekig énekeltünk ebben a „szerelésben” és nem túlzás azt állítani, hogy ez a szín a lendületet, a lelkesedést jelentette. Bár a lelkésziktatásra betanult darabot akkor az egyetlen célnak gondoltuk, olyan lelkesedés töltött el bennünket, hogy természetesnek tűnt a folytatás. Egyre több gyülekezeti tag járt közénk. „Nem baj, ha nem tudsz énekelni” - szólt a karvezetőnk invitálása az érdeklődőknek. Ez nem az igénytelenséget jelezte, hanem inkább azt a hitet, a kodályi meggyőződést, hogy mindenki tud énekelni, csak lehet, hogy nem tud róla.- Jól tudom, hogy a Jubilate-próbák elején az énekkar tagjai nemcsak a „hangszálaikkal énekeltek be”? B. J.: Fontos volt a lelki ráhangolódás is, ezért mindig volt áhítat, és ezt legtöbbször a kórustagok vállalták.- A „rózsaszín korszak” után mi következett? B. Gy.: Kék felsőre váltottunk, amelyen fehér hímzett felirattal vállaltuk: Jubilate! Azaz: Örvendjetek! Ezek alatt az évek alatt Bach kantátái, Buxtehude, Vivaldi, Haydn nagyobb szabású darabjai kerültek a kezünkbe. Sosem szabad egymás ellen kijátszani a zenei színvonalat és az evangéliumi tartalmat, azaz nem szabad, hogy az előbbire való törekvés az utóbbinak a kárára váljon, ezért maradtunk sokszor a könnyű, „egyoldalas” daraboknál. Ezek azonnal érthetőek és élvezhetőek voltak a hallgatóság számára, miközben rászokott a nyelvünk Bach német szókincsére vagy a latin misefordulatokra is.-Az előttem lévőfotókat nézegetve jól sejtem, hogy a bordó blézerhez kötődik a harmadik korszak a kórus életében? B. Gy.: És ezt a színt hordtuk a legtovább. Közösséggé formálódtunk, sokszor éltük át az összetartozás harmóniáját a beszélgetéseinkben is. Érett csapat lettünk, olyan, amelyben a tagokat a Krisztus-központú muzsikálás nemesítette. „Bordóban" éltük át a 2003 környékén lezajlott fordulatot is: jelentősen változott az énekkar összetétele - addigi törzstagjaink közül többen abbahagyták az éneklést, karvezetőnk pedig jónak látta a fúziót az addig párhuzamosan működő péceli kamarakórussal. Nem lennénk őszinték, ha az egyesülést zökkenőmentesnek mondanánk, de ma már ez az összetétel a természetes. Miközben Jubilate a jelszavunk, nevünk MrP kórusra változott, amely a nagytarcsa-péceli gyülekezet „monogramja”- Sokan tudják, hogy három évvel ezelőtt Bálint József, a kórus karnagya, nem is mellesleg az Észak-Pest Megyei Egyházmegye felügyelője, váratlanul megbetegedett. Hosszú gyógyulása most is tart. Helyét az énekkar élén lánya, Ági vette át, aki maga is tanult karvezetést. Bálint Ági: Édesapa július 22-én került kórházba, nekünk pedig augusztus 8-ra szólt a repülőjegyünk Finnországba. El kellett döntenünk: HIRDETÉS lemondjuk az utat, vagy vállalom a kórus vezetését. Az utóbbi mellett döntöttem, bár nem volt egyszerű. Nagyon rugalmasak voltak a kórustagok, az út során minden jól ment, csak a hivatalos találkozások fulladtak gyakran könnyekbe. Az viszont nagy lelki segítség volt, hogy anya mindennap tudott valami jó hírt mondani apa állapotának javulásáról. B. Gy.: Jóska betegsége nagy próbatételt jelentett a kórusnak is. Sokan azt gondoltuk, ezzel véget ér a huszonhét esztendeje tartó, lendületes zenei élet a gyülekezetben. Nehezen szedtük össze magunkat, és hangulatunkat jól kifejezte, hogy három évig nem volt egyenruhánk. Feketében énekeltünk, színes sálat viselve hozzá. De meg akartunk maradni, és megtartó Urunk támogatta ezt a vágyunkat. Újra jó együtt. A „hőstenor” szólam gazdagabb lett egy új hanggal, a korábbi karvezetőnkkel, aki néha egy-egy mű erejéig átveszi a vezetést. Optimizmusunknak az a világoskék színű blézer is a jele, amelyet a május 8-ai jubileumi koncerten fogunk először viselni.- Hogyan tudnák megfogalmazni, mit jelent a Jubilate kórus az önök számára? B. Á.: Családunk életének a része, én is ebben nőttem fel. Amióta átvettem apától a karvezetést, azt is megértettem, miért kellett korábban otthagynom a kémiatanári szakot, és karvezetésre felvételiznem. A kórustól sok erőt kapok. Természetesen tudjuk, hogy kinek kell elsősorban hálát adnunk ezért a közösségért, de az is nagyon jó érzés, amikor megdicsérik az énekkart. Mert nagyon nagy dolog, hogy amatőr csapatként olyan műsort tudunk összehozni, amely egy profi kórus hangzására emlékeztet. B. Gy.: A harminc év alatt baráti körré, megtartó közösséggé alakultunk, olyanok alkotják az énekkart, akikkel az ember őszinte lehet, akikre számíthat. Ráadásul megfigyelhető, hogy a kórustagok képezik a gyülekezet aktív magját — ők vannak elsősorban ott, ha kerítést kell festeni, kertet kell rendezni, ünnepi programot kell előkészíteni - ezt péceliként így tapasztalom. Mindemellett hiszek abban, hogy ahova már itt, e földön készülünk, ahhoz képest a legjobban szóló itteni koncert is csak főpróba. B. J.: Majdnem mindenkiben benne van a rejtett aktivitás, a gyülekezeti tagság pedig sokszor passzivitást jelent. Az emberek vágynak arra, hogy a környezetükben legyen szavuk, és történjen körülöttük valami, csak sokan nem tudják megfogalmazni, hogy pontosan hol és hogyan tudnák kifejezni magukat. Az éneklés a legegyszerűbb módja annak, hogy az ember kiálljon mások elé, és megszólaljon anélkül, hogy olyan felelősség kerülne a vállára, amelyet nem tud elhordozni. Nagyon szeretem a Jubilatét, sokat köszönhetek a kórustagoknak. Röviden megfogalmazva: a Jubilatében énekelni életforma. ■ B. Zs. Két villanás Találkozás Munkám során egy hatósági építési szakemberrel futottam össze az éter hullámain. Álláspontja szerint nem lenne szabad templomtornyokba mobiltelefon-átjátszó antennákat elhelyezni, mert a templom szent tér, nem erre való, másrészt a gyülekezetek tartsák el magukat, nem helyes, ha ilyen pénzforrásokhoz folyamodnak. A telepítésért cserébe kapott összegek sokszor nagymértékben megkönnyítik a gyülekezetek életét, régen óhajtott célok valósulhatnak meg - vetettem ellene én -, juthat épületfelújításra, közösségi célokra, így szolgálva az evangélium hirdetésének szolgálatát is, sőt olykor-olykor az ilyen forrásból származó pénz a fennmaradást, az anyagi ellehetedenüléstől való megmenekülést jelentheti. Másrészt a modernizáció nem szabad, hogy elkerülje az egyházat, a szent tér pedig aligha néhány antennától válik profánná. Vitapartnerem - egyébként tiszteletre méltóan szigorú - álláspontja szerint azonban nem szabad, hogy anyagiakon múljon az evangélium ügye vagy a gyülekezetek sorsa. Végül „döntetlennel zárult az ütközet” nem tudtuk meggyőzni egymást. Lám, bonyolult, nehezen érthető világunkban még a viszonylag egyértelműen jónak tűnő döntéseket is milyen körültekintéssel kell meghozni. A több szem nemcsak többet, de nagyon másként is lát. Felismerés Néhány éve megözvegyült hölggyel beszélgetek. Sok szeretettel mesél elhunyt férjéről, aki művelt, jó humorú, szorgalmas ember volt. Elmondja, mennyi mindent tanult tőle, mellette, s hogy milyen, munkában, eredményekben gazdag éveket éltek meg együtt szeretetben, békességben. Majd szóba kerül, hogy életük egy hosszabb szakaszában azzal teltek hétvégéik, hogy a megörökölt, ám eladhatatlan családi földön gazdálkodtak. Városiak lévén ez igen sok áldozattal járt, hiszen a szabad idejüket vagy útközben, vagy pedig mezőgazdasági munkák végzésével töltötték. Azonban nem tudták volna elnézni a parlagon hagyott, gazos termőterületet, jóllehet nem volt rá szükségük és kellő szakismeretük, sőt eleinte még kedvük sem volt ehhez a munkához. S még hitét, vallásosságát is ehhez viszonyítva értékeli. „Nem voltunk mi istentagadók! - mondja. - Jelesebb ünnepeken még templomba is el-elmentünk, úgy magunkban pedig imádkoztunk, és persze igyekeztünk betartani a Tízparancsolatot. Ám egyszerűen nem volt időnk arra, hogy templomba, gyülekezetbe járjunk.” Közbevetésemet - tudniillik hogy Jézus a két lánytestvér közül nem azt dicsérte meg elsősorban, aki szorgos munkával tüntette ki magát, hanem azt, aki odaadással fordult hozzá, „hitével szolgált neki” - beszélgetőpartnerem mély odaadással hallgatja, és látszik, hogy megérintik őt az elmondottak. Majd kis szünet után csak ennyit válaszol: „Köszönöm, megint tanultam valamit.” Én meg arra gondolok: milyen kár, hogy Mária és Márta történetével nem hamarabb találkozott. ■ Gyarmati Gábor Jubilate Deo! Örömmel értesítjük, hogy az 1981-ben megalakult nagytarcsai Jubilate énekkar idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Jóllehet az énekkar összetétele változott, sőt a péceli gyülekezet kamarakórusával való egyesülés során a neve is megújult (Nagytarcsa-péceli kórus, rövidítve NaP kórus), május 8-án, vasárnap mégis Jubilate-évfordulóra hívjuk és várjuk jelenlegi és egykori tagjainkat, valamint minden érdeklődőt. A nagytarcsai evangélikus templomban 10.30-kor kezdődő istentisztelet igehirdetője Gáncs Péter elnök-püspök, a Jubilate énekkar alapító lelkésze lesz. 17 órakor ünnepi kórushangversenyre kerül sor, melyen Baranka György, a gyülekezet jelenlegi lelkésze mond igei köszöntőt. Kassel 1983 - a kórus külföldön sokszor nagytarcsai népviseletben lépett fel Bálint Józsefjobbján Ági lánya, balján felesége, Gyöngyi
