Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-04-24 / 17. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 76. évfolyam, 17. szám ■ 2011. április 24. ■ Húsvét ünnepe Ára: 250 Ft HÚSVÉTVASÁRNAP - ZSOLT 118, 13-24 Nem halok meg, hanem élek, s hirdetem az Úr tetteit! Ünnepi igénk egymásnak felelgető kórusoknak Isten imádságot meghallgató jóságáért és megmentő szabadításáért hálát adó liturgikus éneke, amelybe belecsendül egy ismeretlen személy hálaadó imádsága. A zarándokok az éneklés örömével közelítenek Jeruzsálem templomához, hogy aztán az Úr házában tovább folytatódjék az istentisztelet. A zsidó hagyomány szerint a lombsátor ünnepén énekelték a 118. zsoltárt. Egyes kutatók királyzsoltárként tartják számon. A kórusok ajkán felcsendülő hálaének és az egyén szívből jövő köszöneté rejtett módon hármas szabadításról szól. Hála a fogságból való hazatérésért, a hosszú úton megtapasztalt oltalomért és a betegségből való gyógyulásért. (H. J. Kraus) Ezért ez a nap az Úr napja, amelyen örvendeznünk és vigadoznunk szabad. Az ószövetségi események áthallása újszövetségi történések hosszú sorára emlékeztet. A zsoltár több versét idézik az Újszövetség írói is. Vegyük sorra az egymásba csendülő igéket. „Keményen megfeddett engem az Úr, de nem adott át a halálnak.” (18. v.) Isten nevelő iskolájába iratkozott be az Ószövetség kegyese, aki betegségből való gyógyulást élt át. Hányszor tapasztalja meg az istenfélő ember Isten lehajlását, érthetetlen kegyelmét és megmagyarázhatatlan csodáját! De amennyire örül a csodálatos pillanatnak, oly hamar, oly könnyen el is felejti. Feledékenységünkre egyetlen gyógyír emlékezetünk felfrissítése az Isten tetteiről szóló igék felidézésével. Jézust ugyan nem feddte meg az Atya, de számára sem volt könnyű nagycsütörtök gyötrelmes éjszakája és nagypéntek fájdalmas, feszült eseménysorozata. Mígnem eljött húsvét hajnala. „Nem halok meg hanem élek, s hirdetem az Úr tetteit!” (17. v.) Aki személyes hitbeli élményét átéli, nem tud hallgatni. Akár bajból menekül, akár halálos veszedelemből, Isten nagyságos tetteit magasztalva tanúskodik róla. Luther legkedvesebb zsoltára a 118. („das schöne Confitemini”), amely AZ ÜNNEP IGÉJE „hálát ad, de jövendöl is a keresztényekről és Krisztusról, az elvetett szegletkőről”. Gyakran idézte sorait. Amikor 1530-ban Coburgban töltötte az augsburgi (ágostai) birodalmi gyűlés június végi napjait, azt írta erről a zsoltárról, hogy többet jelent számára, mint az akkori világ minden kincse, nagyságai, világi hatalma és anyagi javai, amelyekkel fel nem cserélné a zsoltárban rejlő lelki kincseket. Krétával szobája falára írta latinul a 17. verset: Non moriar, séd vivam... Dallamot is szerzett hozzá, amelyet boldogan énekelt. „Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő” (22. vers) A kép arra utal, hogy az építkezés során a sarokkőnek kitüntetett szerepe van. Az egymásra merőleges falak találkozásánál a sarokkő mindkét falat tarja, merevíti. Ha a kifejezést a zárókő értelmében használjuk, akkor a kupola ívelt falának feszültségbiztosító és összetartó erejét hivatott szolgálni. Mindkét értelmezés felelős pozícióba helyezi ezt a különleges szerepre kiválasztott követ. Jézus ezeket az igéket Mt 21,42-ben magára vonatkoztatja. Akit megvetettek, megaláztak, gyaláztak és gúnyoltak - ma így fogalmaznánk: személyiségi jogaiban vérig sértettek -, azt az Atya igazolta, felemelte, és a halálból az életre hívta. Ez húsvét győzelme, az Atya diadala az emberi álnokság, gonoszság és az elmúlás felett. így válnak az ősi zsoltár igéi Krisztus-zsoltárrá, a hálaadás ünnepén énekelt dallam a feltámadás himnuszává. Ha pedig arra a kérdésre keressük a választ, hogyan szólít meg Urunk ezen a húsvéton minket, mi a régi zsoltár mai üzenete, akkor hármas feleletet adhatunk. Isten nem ellenünk, hanem értünk van, ezért nem félünk. A keresztény gyülekezet életéről szóló államrendőrségi jelentésből tudjuk - Plinius leveleiben olvassuk -, hogy a hívek egy meghatározott napon, Felvirradt áldott, szép napunk Melyik vonattal érkezik Jézus? 1^ 2. oldal 1^ 8. oldal Luther-rózsás emlékpark A krisztusi szenvedéstörténet 1► 5. oldal 9. oldal Német és szlovák nyelvű oldal Elaludtam az istentiszteleten... !► 7. és 10. oldal }*■ 11. oldal napfelkelte előtt egybegyülekeztek, és Krisztust, az Urat egymásnak felelgető kórusban dicsérték. A császár fenyegetése és totalitárius hatalma sem félemlítette meg őket. Nem ismerjük a jövőt, csak abban bízunk, hogy miként a múltban, úgy Isten a jövőben is értünk van, s nem ellenünkre. Arnold Toynbee, a 19. század ismert angol történésze hívta fel a figyelmet arra, hogy Isten mindig két síkon cselekszik a történelemben. Az egyik sík az emberi értelemmel is megragadható ok-okozati összefüggések sorozata. A másik sík, ahol a jelenben nem lehet megérteni, Isten mit akar elérni egy-egy megmagyarázhatatlan történéssel, de neki ezzel is célja van, értünk cselekszik. „Nem halok meg hanem élek, s hirdetem az Úr tetteit!” Húsvét fényében olyan megragadó evangélium, olyan vigasztalás ez, amely távlatot nyit az örökkévalóságra, bizalmat ajándékoz, és erőt kölcsönöz a földi élet küzdelmeihez. Elkötelezettséget sugall a tanúskodásra. Ne legyen hát egyetlen családi összejövetel sem az ünnepen, ahol a gyermekekkel és unokákkal ne beszélgetnénk húsvét igazi tartalmáról, s ne énekelnénk az ünnepi asztal mellett szép feltámadáshimnuszt! Isten minket és világot megmentő nagy tetteit nem elég csendes magányunkban - a magunk módján - ünnepelnünk. Ahogy a választott nép örömmel sereglett a jeruzsálemi templomba, úgy érdemes keresni a közösséget, Isten mai gyülekezetét ezen a szép, húsvéti ünnepen, bekapcsolódva az Istent dicsőítők kórusába, hogy bátorítást nyerjünk a mai idők kiszámíthatatlan és gyorsan változó életküzdelméhez. „Ez az a nap, amelyet az Úr rendelt, vigadozzunk és örvendjünk ezen!” Az Úr valóban feltámadt! ■ Szebik Imre Imádkozzunk! Istenünk! Áldunk Fiadat halálbólfeltámasztó hatalmadért és a mindnyájunknak vigasztalást hozó húsvéti evangéliumért. Add, hogy ezért egész életünkben felszabadult szívvel dicsérjünk és örvendezzünk. Ámen. Új távlat Szemerei János Az egyházi anekdota szerint egy gyülekezetben hangerő alapján választottak lelkészt. A presbiterek kimentek a templom elé, és addig gyalogoltak, ameddig hallható volt a lelkész hangja, majd ott levertek egy karót... A többi jelöltnél is elvégezték ugyanezt a műveletet. A döntés egyszerűen történt. Akinek a legmesszebb volt a karója, az lett a gyülekezet lelkésze. Egyfajta távlat ez. A lelkész hangjának távlata. Persze nem csak a lelkész hangjának távlata mérhető. Más érzékszerveink érzékelésének távlata is. Például látásunké is. Friss szemüvegesként ezekben a napokban tapasztalhattam meg, hogy újra nagyobb távlatokat érzékelek. Most, húsvét táján a látómezőnk távlata foglalkoztat. Meddig látunk el? Egy amerikai nemzeti parkban van egy kilátópont. Aki felmegy és körülnéz, kis segítséggel bemérheti, hogy meddig is lát el. A horizonton körvonalazódó hegyek a mellvéden lévő fényképek segítségével azonosíthatók. A távoli, homályba burkolózó hegyek nevén túl azt is megtudhatja a látogató, hogy a még éppen látott hegy milyen távol is van tőle. Az ottaniak büszkén állítják, hogy ipari szennyezés híján náluk annyira tiszta a levegő, hogy jó időben a földön itt láthat el a legtávolabb az emberi szem. Az említett fotók skálája szerint mi is közel ötszáz kilométerre lévő hegyeket tudtunk azonosítani... Ha itthon, mondjuk, Kaposváron lenne egy ilyen kilátópontunk, mindegyik irányban túlfutna tekintetünk országhatárainkon. Itthonról megcsodálhatnánk a Kárpátok, az Alpok vagy a Tátra magasabb csúcsait, délnyugat felé nézve pedig elláthatnánk az Adriáig. Micsoda távlatok! Sokáig valósággal szédített ez az élmény. Egészen addig, amíg rá nem döbbentem, hogy nem pár száz kilométer az ember számára átlátható igazi távlat. Csak fel kell emelni a fejünket egy tiszta estén... Legközelebbi égitestszomszédunk, az éjszakát uraló Hold nem ötszáz, hanem közel négyszázezer kilométernyire van. Na de mi ez a csillagok távolságához képest? Amikor a csillagok apró fényeit látjuk, akkor már nemcsak a tér gigantikus távolságai, hanem az idő hatalmas távlatai is elénk tárulnak. A legközelebbi szomszéd csillagból négy és fél évig jön a fény. Az a fény, amely a Hold-Földtávolságot másfél másodperc alatt teszi meg... A távolság érzékeltetésére érdemes megjegyezni, hogy a legközelebbi szomszéd csillagig a mai űrhajók sebességével hetvenezer évig kellene utazni... Ahogy említettem, itt már nemcsak a tér, de az idő távlataira is fontos felfigyelnünk. A legközelebbi szomszéd csillag, amikor megfigyeljük, nem az, aminek látjuk. Mi a jelenben egy négy és fél évvel ezelőtti képet látunk. Egy kétezer fényévnyi távolságban lévő csillag esetén azt látjuk, ahogy az a csillag Jézus földre érkezésének pillanatában kinézett... És vannak fenn száz, millió és milliárd fényévnyi távolságból látszó csillagok és csillagrendszerek, galaxisok... Csak a mi átlagos galaxisunk, a Tejútrendszer akkora, hogy a fény az egyik szélétől a másikig százezer év alatt ér el, és mintegy háromszáz - milliárd csillagot tartalmaz. Most, húsvét táján a látómezőnk távlata foglalkoztat. Meddig látunk el? Mekkora a látómezőnk? Milyen messze is látunk térben és időben? Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Nem is feszegetem tovább, mert ennél sokkal fontosabb az, ahová a hosszú felvezetéssel el akartam juttatni a kedves olvasót. A „Meddig látunk el?” kérdés magában hordozza látásunk korlátáit. Rettenetesen messze elláthatunk a térben és az időben szabad szemmel, de még jóval messzebb az egyre modernebb távcsövekkel. Látásunk korlátja viszont az, hogy időben csak hátrafelé tudunk nézni. Azt látjuk, hogy miként nézett ki egy csillag négy és fél, száz, ezer, millió vagy akár több milliárd éve, de akármerre nézünk, minden irányban csak a múltat látjuk. A jövőt nem. A jövő teljesen zárt előttünk. Olyan fény nincs az égen, amely a jövőből jönne. Húsvét azonban új távlatot nyitott. Ott akkor olyan világosság ragyogott fel, amely nem a múltból, hanem a jövőből, pontosabban az örökkévalóságból jött. Bár az első húsvéthoz kétezer évet visszafelé kell utaznunk az időben, ott mégis a jövő, a remény, az örökkévalóság tárul fel. A feltámadott, győztes Jézus sírjából ragyogó világosság az idő és a múlandóság rabságában élő ember esélye és reménye. Meddig látunk el? - vetődik fel bennem, lelkészben is gyakran a kérdés. Meddig látunk el a szomorúság állapotában? Meddig látunk el egy temetésen, szeretteink nyitott sírja mellett? Szomorúságunkban látjuke azt a fényt, azt a világosságot, azt a távlatot is, amelyet a húsvét hozott el? Az igazi távlat nem az amerikai kilátóban, nem a csillagvizsgálókban, nem az űrtávcsövek képeit feldolgozó tudósok szobáiban, hanem a húsvéti üres sír közelében, hit által tárulhat elénk! 2011 húsvétján ennek az új távlatnak a felfedezését kívánom sok szeretettel! A szerző evangélikus esperes-lelkész, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület megválasztott püspöke
