Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-04-17 / 16. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. április 17. *■ 9 Bármit mond, tegyétek, bármit tesz, mondjátok! Révfülöpi tavasz - avagy a presbiterképzés munkás napjai és ünnepe Nem a rügyező bokrokról, a korán virágzó mandulafákról vagy a gyönyörű holland tulipánjainkról szeretnék írni. Bár ez sem lenne utolsó téma. Boldoggá tesz, hogy a holt természet újra életre kap. De hát ezt megszoktuk: Isten teremtett világában ez a dolgok menete. „Természetes” hogy Isten életpárti, és még a holt anyagból is tud élőt formálni, a megsemmisülni látszót is életre tudja kelteni, hiszen a Mindenhatónak semmi sem lehetetlen. Tudom, hogy a tél után tavasz jön. Ez így van rendjén. Isten rendje ez: a halálból az életre. A semmiből érték jön létre. Tavaszi friss levegő áradt a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban, és fújt a Lélek szele az elmúlt napokban. Csodálatos élmény tapasztalni a megelevenedést, az új kezdetet. Rácsodálkozni a testvéri közösségre, örülni egymásnak, szeretni a testvért, felelősen gondolkodni a jövőről (és nem keseregve rámeredni a gondokra-bajokra). Új, friss levegő, igazi tavaszi illat és felfrissülés. De hát nem ez a természetes? Ahol emberek ügyködnek, nem! De ahol Isten munkálkodik, ott ne csodálkozzunk: megújul minden. Hisz ő Mindenható! És mégis csodaként éltük meg az első presbiterképző tanfolyamot. Két alkalommal: októberben és áprilisban találkoztunk a népes (közel százfős) csapattal. Az ország minden részéből érkeztek presbiterek, akik vállalták, hogy az egyház képezze őket a vállalt szolgálatukra. Lelkes előadócsapat végezte a munkát: dr. Fabiny Tibor, dr. Gardái Péter, G. Lábossá György, Sefcsik Zoltán, Sztrókay Attila, Tubán József, Vető István és jelen sorok írója vállalta, hogy tudását, tapasztalatát átadja az arra nyitott, újat befogadni kész gyülekezeti vezetőknek. Kemény munkával töltöttük a két hétvégét. Nyolc tárgykörben hangzottak az előadások: ószövetségi és újszövetségi ismeretek és teológia, egyháztörténet, hitvallási iratok, egyházismeret, liturgika, gyülekezetismeret és misszió. A magas színvonalú előadások egyike sem volt élettől elrugaszkodott elméleti anyag. Éppen ellenkezőleg: az igényes presbiteri szolgálat mindennapjait kívánta megalapozni. Mindkét találkozást úrvacsorái istentisztelettel kezdtük és zártuk. Ez jól összecsengett G. Lábossá György előadásának mottójával: a keresztény ember szolgálata az oltártól indul, és az oltárhoz érkezik meg. A Révfülöpön töltött napokat pedig reggel és este közös imádság keretezte. Sokat énekelhettünk együtt - megtapasztalva a Krisztus-énekek közösségteremtő erejét. De ez a testvéri közösség sok minden másban is megvalósult: a közös tanulásban, a folyosói beszélgetésekben, a jó hangulatú fórumban, a fehér asztal mellett eltöltött percekben s a közös felelősségvállalásban. Ez utóbbinak volt megható példája az, ahogyan Varga József sárvári presbiter „elöl járva” gyűjtést indított egy jelen lévő presbitertársunk kilátástalan anyagi helyzetének megoldására. A példás összefogás és a „jókedvű adakozók” huszonnégy óra alatt megteremtették annak lehetőségét, hogy egy kisgyermekes család ne kerüljön az utcára, hanem fedéllel a feje felett új életet kezdhessen. így (is) vált valóra az, amiről Garádi Péter budaörsi felügyelő a misszióról szóló előadásában beszélt. A gyülekezet és a keresztény közösség akkor életképes, akkor van jövője, ha nem magával van elfoglalva, hanem - még rizikót is vállalva - másokért él, másoknak szolgál azzal, hogy az evangéliumot hirdeti és éli. Isten megáldja az önzetlen szolgálatot az egyén életében éppen úgy, mint a gyülekezetében. Ebben a szellemben és ezzel a Lélekkel gondolkodott együtt a jelenlevők csapata a saját gyülekezetben végzett és végzendő feladatokról. Gáncs Péter elnök-püspök a záró istentisztelet igehirdetésében - a templomtisztítás történetének János evangéliumában található verziója alapján - arról szólt, hogy mitől félti és mitől tisztogatja Jézus az egyházat. Egyre inkább tapasztaljuk, hogy a világ beszűrődik az egyházba, pedig a fordítottjára van szükség: hogy az egyház kincse „kiszivárogjon” a világba, és az evangélium elterjedjen. Míg a szakaszt megelőző történet (a kánai menyegző) lényege Szűz Mária Jézusra mutató szava: „bármit mond, tegyétek” addig az „első botrányt” jelentő templomtisztítás nyomán így fogalmazhatunk presbiteri szolgálatunkra nézve: „bármit tesz, mondjátok, hirdessétek” E kettő együtt öleli fel a jövő egyházának küldetését. A résztvevők közül számosán házi dolgozatot készítettek, s mindenki egy huszonnégy kérdésből álló teszt segítségével adhatott számot felkészültségéről. A vasárnapi búcsúzás előtt így az egyház vezető püspöke közel hetven presbiterképzési oklevelet adhatott át. Ahogy mondta: ez nem a tanfolyam záródokumentuma, hanem az új kezdet okmánya, hogy hazatérve ki-ki megújult erővel végezze presbiteri hivatását. A tapasztalatok kiértékelése után már készülünk meghirdetni az ősszel kezdődő második országos presbiterképző tanfolyamot. Hogy ismét elindulhassunk az őszből a tavaszba... Garádi Péter péntek esti igehirdetésében egyszerre szólaltatta meg a krisztusi evangéliumot és mandátumot. Jézus mondja: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek..!’ Tavasz volt Révfülöpön: az Úr úgy döntött, hogy nem vágja ki a fát, s most a megkegyelmezett fákat a tavasz virágba borította. De bármily szép a virágzó fa, minden a gyümölcstermésért van. Bármily szép napot tölthettünk is el a révfülöpi tavaszban, minden azért van, hogy gyümölcsöt teremjünk, az Isten szeretetének gyümölcseit, másoknak: ízletesét, táplálót, életet jelentőt. ■ Dr. Hafenscher Károly Evangélikus „színezetű” közösségi rendezvények Soltvadkerten Negatív utópiák és gázturbina Motorosok a templomban ► Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Soltvadkerti konferencia című előadás-sorozatot a helyi művelődési házban. A sorozat évekkel ezelőtt indult, hogy fórumot biztosítson a helyi értelmiségnek, pontosabban a helyi és az elszármazott, de néha hazalátogató, diplomás vagy éppen még tanuló embereknek. Az április elején tartott eseménynek evangélikus színezete is volt. Az elsőként a pulpitushoz lépő ifj. Szávay László evangélikus teológus - és filozófus doktorjelölt - A vallás mint politikai eszköz a negatív utópiákban címmel tartott előadást (képünkön). A nyolc további előadó közül több ugyancsak a helyi evangélikus gyülekezet tagja: Pánczél Erika a soltvadkerti idegenforgalom kitörési lehetőségeit taglalta, Gáspár Tibor témája a gázturbina volt, míg Dimitrov Andor a gazdaságos és környezetbarát energetikai rendszereket hozta közel a közönséghez. Lakatos Áron Debrecenbe képzelt el egy olimpiát, előadásában ennek költségeit, illetve megvalósulási lehetőségeit szemléltette. A borok és a kunsági borvidék presztízsének helyzetét elemezte Galántai Norbert, akinek édesapja, Galántai Károly már az Evangélikus Életnek is többször nyilatkozott borászati kérdésekben... Az előadások között a levezető elnök mutatta be röviden a soron következő előadót. Beszédet mondott - magyarul és németül - Káposzta Lajos nyugalmazott esperes-lelkész. A záró előadást a katolikus egyházközség egyik régi tagja, dr. Kemény Lajos bőrgyógyász, egyetemi tanár tartotta Hitek és tévhitek a bőrbetegségek diagnózisában címmel. Elmondta például, hogy a szoláriumra - szerinte - abszolút nincs szüksége az ember bőrének... Az előadó külön fejezetet szentelt egy másik népbutításnak, a „rábeszélő ügynökök” által terjesztett „csodalámpáknak”, melyek mindent tudnak (legalábbis a hozzájuk mellékelt leírás szerint). Például a „magas vérnyomásból alacsonyát, az alacsonyból magasat produkálnak” - azt azonban, hogy ez lehetséges lenne, az orvostudomány erősen megkérdőjelezi. Az esemény kínált alkalmat egy közeli tanyán élő osztrák festő, Manfred Rottmar kiállításának megnyitójára is. ► Négy évvel ezelőtt kezdődött: mintegy két tucat soltvadkerti motoros túrázó Isten áldását kérte erdélyi útja előtt a soltvadkerti evangélikus lelkésztől, Homoki Páltól. Ez akkor közvetlenül az indulás előtt a fák alatt meg is történt. Azóta pedig a Soltvadkerti Motoros Baráti Kör minden évben megszervezi ezt a „szezonnyitó áldást” a város központjában. Az idei rendezvény mottója - talán nem minden célzás nélkül - ez volt: „Érj haza!” És ki hinné, hogy amiként az apró mag fává nő, úgy az összejövetelen részt vevők ma már hovatovább tömeget alkotnak? Múlt szombaton mintegy kétszáz motor és a hozzá tartozó motoros érkezett az ország minden pontjáról az eseményre. Az örömteli találkozás mellett ingyenes reggeli és vacsora, KRESZ-teszt, biztonságiöv-próba, motoros ügyességi verseny, véradás, elsősegélypróba, Illés Tóni hangutánzó és a Keresztapa rockzenekar koncertje szerepelt a programban. És persze az áldás a közelben álló evangélikus templomban, ahová ezek a marcona (kinézetű, de belül csupa szív) alakok már fél órával az istentisztelet kezdete előtt (azaz délután két óra körül) tömött sorokban megindultak. Beültek a padokba, és hallgatták az orgonaszót. Majd amikor a gyülekezet kántora belefogott az „Áldjad, én lelkem” kezdetű ének tanításába, akkor énekeltek is. Ki így, ki úgy... Mert ének nélkül nincs istentisztelet. A lelkész - aki azonos az ügyet a kezdetekkor felvállaló gyülekezeti lelkésszel - János apostol egyik leveléből idézett, amikor e szavakkal vezette fel a prédikációt: „Akinekpedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete?” Vajon mit kell és mit szabad mondani azoknak, akik ilyen különös hobbinak, életmódnak hódolva áldást kérnek? Az igehirdetésben leginkább az (élet)út közben is kísérő/kísértő felelősségre és a szeretetre esett a hangsúly. Az oltár előtti imádságban pedig az elmúlt évben örökre eltávozott motoros társakra emlékezett a gyülekezet. A templomból kijőve a cukrászda elé vonult a csapat. Korántsem a híres fagylalt miatt! A soltvadkerti szervezők egy verset, „motoros fohászt” helyeztek el egy márványtáblán a cukrászda bejáratánál. Éppen ott, ahol az érkező motoros turisták adott esetben beállnak a sorba. Ezt a táblát avatta fel a közkedvelt, helyi származású debreceni református lelkésznő, Arany Tímea. Lírai önvallomásában az „itthon” és az „otthon" árnyalatnyi különbségére hívta fel a figyelmet. Ő már mindkét városban odahaza van. A motorosok pedig úton vannak: vagy otthonról, vagy haza. Neki az a kívánsága, ami a tábla alján is olvasható: „Érj haza!” A leleplezésben a szervező csapat vezetője, Fodor Sándor segített a lelkésznőnek, majd mindenkit felszólított, hogy pattanjon fel a motorra, és kezdődjék a felvonulás. Sajnos a motorok katolikus részről történő megszentelése - amit ugyan mindenki várt, és a tavalyi évhez hasonlóan készült rá - elmaradt. De talán majd jövőre... ■ Ifj. Káposzta Lajos
