Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-27 / 13. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2011. március 27. !► 3 Teológusnap Solton Kőszegi Echo Búcsú a parókiától Ha tavasz, akkor jönnek a teológusok - tudja ezt mindenki Soltvadkerten, hiszen évtizedek óta ilyentájt készül az evangélikus gyülekezet az ifjú lelkészjelöltek fogadására. És ők idén is örömmel érkeztek. Dr. Béres Tamásnak, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető domos Zsuzsanna, Németh Gábor és Németh Mihály a 9 órai istentiszteleten a gyermekeknek tartottak gondolatébresztő foglalkozást, a 10 órai „nagyistentiszteleten" pedig az oltári szolgálatban segítettek igehirdető tanáruk mellett. A fiatalok jóvoltából a gyülekezet a hittudományi egyetem censének vezetésével múlt vasárnap öt hallgató szolgált az egyházközségben. Bonnyai Anna, Konyecsni Kata, Kormindennapjaiba és tanrendjébe is bepillantást nyerhetett. ■ Ifj. Káposzta Lajos felvétele Bemutatkozó koncertjét tartotta március 18-án este az Echo együttes a kőszegi evangélikus gyülekezeti házban. A zenekar az ifjúság tagjaiból alakult tavaly nyár elején. A fiatalokat az egy évvel ezelőtti zenés passiójáték, a templomszentelési ünnepre készített ének, valamint a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó egyik reggeli áhítatának szolgálata erősítette meg abban, hogy hétről hétre próbáljanak, és kialakítsák azt a sajátos zenei hangzást, amelyet elsősorban a fúvósok jelenléte határoz meg. A zenekar tagjai többségükben a Győrben megtartott nyári evangélikus zenei tábor résztvevői, akik múlt pénteken egyórás önálló műsorral léptek a kőszegi közönség elé. A zsúfolásig telt gyülekezeti házban ismert és kevésbé ismert ifjúsági énekek, valamint megzenésített versek hangzottak el sajátos hangszerelésben. Az együttes legközelebb Sopronban, a kerületi konfirmandusnapon énekel majd, ezt követően készülnek a június eleji drezdai Kirchentagra, nyáron pedig - a mikkeli testvérgyülekezet meghívására - Finnországba utaznak. A kőszegi Echo üzenete ebben a rövid hitvallásban adható vissza: „Az összhang visszhangja az Összhangnak.” ■ -Y -A „Nehéz búcsúznunk attól az épülettől, amely nemcsak lelkészcsaládok háza, hanem egy egész gyülekezet otthona volt több mint egy évszázadon át. Be kell azonban látnunk, ez az épületek sorsa. Lehet emlékeznünk ezekre a helyekre, de sokkal fontosabb, hogy az itt hallott vigasztaló igét őrizzük meg a szívünkben. Hisszük, hogy akkor egy el nem pusztuló hazába érkezünk” - mondta Lászlóné Házi Magdolna helyi lelkész, amikor utoljára prédikált a bontás előtt álló pusztaföldvári parókián. Mint lapunk is beszámolt róla, tavaly december 4-én tűz pusztított az istentiszteleti helyként is használt ingatlanban. Az épületet felújítani - statikai állagára tekintettel - nem lenne gazdaságos. Az illetékes hatóság engedélyének birtokában néhány héten belül megkezdődhet a parókia bontása. A helyiek abban bíznak, hogy még az idén új, biztonságos hajlékot adhatnak át. A búcsúalkalmon imádságban emlékeztek a földváriak elődeikre is, akik építették, gondozták az épületet, és azokra, akik igét hirdettek vagy hallgattak falai között. Az áhítat után a lelkész leszerelte a homlokzatról a hivatalt jelző táblát. ■ László Jenő Csaba felvétele Magyar Evangélikus Szerzetesrend Magam alatt vágtam a fát, pedig nem is tudtam róla. Miután a teológián olvastuk Benedek reguláját (a bencés rend alapdokumentumát), és elolvastam számos, kolostorban játszódó történetet, sokszor viccelődtem, hogy ha lenne egy hely, amely lutheri tanítást követne, és alapja a bencés regula lenne, akkor biztos közéjük állnék. Nos, jelentem: magam alatt vágtam a fát: létezik ilyen. És nem is egy. Jelenleg Mirfieldben (Nagy- Britannia) tanulok az anglikán teológián, amelyet az intézménnyel együtt élő anglikán szerzetesrend, a Community of the Resurrection (a Feltámadás Közössége) alapított és támogat mind a mai napig. Miután végre „élőben” tapasztaltam, milyen is a szerzetesi életritmus, és naponta ismerkedem az atyákkal, a könyvtárban is a szerzetesrendekről szóló kötetek szekciója felé sétáltam legtöbbször. Itt került kezembe Dom David Nicholson OSB szerzetes füzete: Az evangélikus bencés szerzetesség liturgikus zenéje. Azonnal eszembe jutottak korábbi meggondolatlan kijelentéseim a szerzetesrendbe lépésről, hiszen ahol liturgikus zene van, ott közösség is kell, hogy legyen! A füzet egy egyesült államokbeli, három svédországi és két németországi (férfi és női) közösség istentiszteleti életét mutatja be röviden. Mindannyian evangélikusok, és rendjük alapja - kis változtatásokkal - a bencés regula. Amikor kiejtem azt a szót, hogy szerzetesrend, azonnal a katolikus, esetleg az ortodox egyház jut eszembe, vagy a buddhista szerzetesek életéről szóló film kockái jelennek meg előttem. Elhamarkodottan kijelenthetném, hogy Luther is kilépett a rendből, párját pedig egy másik rendből „szabadította meg” Ezek alapján - körültekintés nélkül - levonhatnám a következtetést, hogy a lutheránus képbe egyszerűen nem illik a szerzetesi élet. Kár, hogy Jézus felülírja a mi lutheránus gondolatainkat. Az Ige beszél arról, hogy vannak, akiket Isten kiválaszt magának, hogy aztán ezeknek az embereknek minden idejét, osztatlan figyelmét az Atya dolgai kössék le. Vannak, akik ezt közösségben élik meg, életük ritmusát a napi többszöri elcsendesedés, imádság, istentisztelet határozza meg. Egyes közösségek a prédikálásnak szentelik magukat, mások a szociális munkát állítják a középpontba, vannak tanító közösségek, és vannak, akik az imádságra és lelkigondozásra kötelezik el magukat. Vajon vannak-e Magyarországi Evangélikus Egyházunkban olyanok, akik elhívást éreznek a szerzetesi életre? Lenne-e szükség egyházunkon belül női és férfi szerzetesrendre? Egyáltalán összefér-e a lutheránusság és a szerzetesi életforma? Milyen szolgálatot, segítő közösséget tudnánk elképzelni egyházunkban? Egyáltalán eszünkbe jut-e, hogy a szerzetesség - realitás? ■ Szűcs Mária evszerzetes@gmail. com Hol a helye a keresztnek? Lassan a böjti út feléhez érve nem árt tisztáznunk a kérdést: vajon hol is van a helye a keresztnek egyéni, közösségi, egyházi életünkben? Gyakran hivatkozunk arra, hogy a lutheri teológia alapjain építkező evangélikus egyház keresztközpontú egyház. De vajon mit jelent ez a hétköznapokban? Hogyan, miben nyilvánul meg a gyakorlatban ez a kicsit titokzatosan hangzó tézis? 6. századi böjti himnuszunkban is arról énekelünk, hogy a „keresztfa titka tündököl...” (EÉ 189) De vajon mennyiben lehet ez ma is irányfény számunkra? Sokan úgy gondolnak a keresztre, mint a földi vándorút végállomására. Ha valakinek a neve után odakerül a kereszt jele, arról tudjuk, hogy már „néhai”. Szebben fogalmazva: előrement, hazatért, akinek sírján is többnyire ott látható a kereszt látszólag mindent lezáró szimbóluma. Pedig a kereszt sokkal több, mint a halál jele. Amikor Jézus a kereszthaláláról jövendölt, mindig hozzátette: „...de harmadnapon fel kell támadnia’.’ (Mt 16, 21) Furcsa - .ránk, emberekre olyannyira jellemző - módon akkori és mai tanítványai többnyire elakadnak a jézusi prófécia első felénél. Belebotlanak a kereszthalál botrányába, és nem hallják meg azt a tiszta evangéliumot, amely már idézett énekünkből is kicsendül: „...az élet halni szállt, / S megtörte holta a halált.” A kereszt ugyanis nemcsak a testi halálra, a célba érkezésre utal, hanem a kezdet, az újat intonálás jele is. Ahogy a kottasor elején a kereszt előjegyzés, úgy Krisztus keresztje is egész életünket egy bizonyos hangnembe helyezi. Amikor a püspökiktatás liturgiájában az oltárnál térdeplő főpásztor megkapja a keresztet, egész élete „más hangnembe” kerül. S ha később netán „elhangolódna”, van esély az újrahangolásra. Ez lehet a mindenkori püspökök, egyben az egyház népének is reménysége, ugyanakkor felelőssége is... Vannak püspökkollégák, akik a nevük elé írt kereszttel is utalnak erre az „előjegyzésre” Ha Isten is úgy akarja, nem is olyan sokára, június 25-én a győri Öregtemplomban szemtanúi lehetünk majd egy ilyen ritka, felemelő ünnepnek, a napokban megválasztandó új dunántúli püspök iktatási istentiszteletén. Továbblépve tegyük fel a kérdést: hol a helye a keresztnek templomainkban? A válasz egyértelműnek tűnik: a kereszt a nyitott Bibliával együtt ott van minden evangélikus oltáron. Sőt - sok helyütt - oltárkép helyett is olykor egészen impozáns keresztre nézhet fel a gyülekezet. De él másfajta hagyomány is, ÉGTÁJOLÓ ugyancsak lutheránus, sokatmondó tradíció, amellyel például Svédországban találkozhatunk. Amint erről röviden lapunk is tudósított, a testvéregyházkerületünkben történt püspökváltás kapcsán Linköpingben és Uppsalában járhattam a közelmúltban. Mind a búcsúztató, mind pedig a beiktató istentisztelet egyik meghatározó élménye volt, amikor a liturgiában közreműködő szolgálók a Bibliát levették az oltárról, majd egy keresztet, valamint égő gyertyákat vivő menettel a templom közepére vonultak, hogy az ünnep evangéliumát ott, a gyülekezeti tagok között olvassák fel. Ez az egyszerű szimbolikus aktus gyönyörűen prédikál arról, hogy a keresztnek és az arról szóló evangéliumnak el kell jutnia a templom, a gyülekezet centrumába, szívébe. Valójában ez a reformáció ötszáz éve mindig aktuális üzenete: kivinni, odavinni a keresztet a nép közé, bevinni az evangélium fényét az emberek életébe. Erről szól zseniális tömörséggel a Luther-rózsa, szívében a kereszttel! De nem csak az említett impozáns svéd székesegyházakban szembesülhettem a kereszt méltó helyével. Uppsalai házigazdánk, Törd Harlin, az ottani egyházkerület nyugdíjas püspöke elvitt egy kicsiny lakótelepi kápolnába, a Sankt Ansgar-templomba, amelynek közepén egy hatalmas feszület magaslik. Ilyen módon a gyülekezet a szó szoros értelmében a kereszt körül, mintegy a kereszt vonzásában ül. Más képpel élve: az emberek a kereszt koordináta-rendszerében találhatják meg a helyüket. Valójában ennek a lehetőségnek a felismerése, megragadása böjti utunk legfontosabb, legmélyebb értelme és célja. A kereszt nem csupán dekoráció templomainkban, és sokkal több, mint egy drága ékszer a nyakunkban. A kereszt nem díszlet, hanem amint már eleink is vallották: „Ave crux, spes unica” - Üdvöz légy, kereszt, egyetlen reménységünk! Krisztus keresztje vertikálisan összeköti a mennyet és a földet, Istent és embert, horizontálisan pedig egymás felé fordít minket. Döbbenetes, hogy Krisztus keresztjének tövében egymás mellett áll Jézus édesanyja, Mária, a szeretett tanítvány, János, valamint a kivégzőosztag római századosa, aki elsőként mondja ki az egész világot megrendítő hitvallást: „Bizony, Isten Fia volt ez!” (Mt 27,54) Nem véletlen, hogy az igazi lutheránus teológus, Johann Sebastian Bach a Máté-passió centrumába helyezi ezt a hitvallást. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az idén, virágvasárnap és nagyszombaton este ez a ritkán hallható passió csendül fel a Deák téren... A kereszt nem csak új kezdetre felhangoló előjegyzés és nem csupán a földi vándorlás nyugvópontját jelölő záróakkord. A golgotái kereszt életünk újra felfedezhető centruma, amelyben metszi egymást ég és föld, magasság és mélység, közelében egymásra találhat Isten és ember. Így lehet a kereszt valóban az, amiről immár másfél évezrede énekel Krisztus népe: ....Üdvösség kútja, mindenek!/ Legyen győzelmünk, add meg ezt, / A diadalmas szent kereszt!” Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
