Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-06 / 10. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2011. március 6. » 15 Jegyzet az erdőről „Akácot vagy vegyes keményfát kér?"- kérdezi a telefonban a tűzifaárus. Lelkiismeret-furdalással gondolom végig a dolgot, miközben lelki szemeim előtt megjelennek a tarra vágott erdők és az otthonukat vesztett vadállatok. Környezettudatosság ide vagy oda: kell a tüzelő, mert a konvektorok falják a gázt, a meleget viszont ontják- az utcára. Szerencse, hogy van egy cserépkályha, amellyel rá lehet segíteni a gázfűtésre, sajnos egyik megoldás sem túl környezetkímélő. Ám míg a gázfűtés bekapcsolásához nem kell túl sok erő, egy laza kézmozdulat is elég hozzá, a fa adta melegért legalább meg kell dolgozni: a fát fel kell hasogatni - apróra, hogy meggyulladjon -, aztán be kell hordani a nagyobb darabokkal együtt, időközönként meg kell nézni, nem aludt-e ki a tűz, és ezt megakadályozandó folyamatosan pakolni kell az utánpótlást a kályhába, amely pedig hálásan duruzsol, a lángok fel-fellobbannak benne, és olyan jó a hátunkat melengetni mellette... Tudomásul kell vennünk: az erdők arra is vannak, hogy alapanyagot nyújtsanak a fa-, a bútor-, a papíriparnak és tüzelőanyagot a fűtéshez, ám ez utóbbinál nem ártana a mértékletesség. Hiszen amikor Magyarországon is elkezdtek biomassza-erőműveket építeni a környezettudatosság jegyében, a legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy bizony ezen építmények feneketlen bendője erdőket fog elnyelni, a hatalmas szálfákat szállító kamionok pedig szennyezik a levegőt és pusztítják az utakat. Ugye, nem egészen így gondoltuk, és nem ezt mondták akkor nekünk? Csak így sokkal egyszerűbb! Amióta feltalálták a motoros fűrészt, nem nagy ügy kivágni egy erdőt! De milyen sok idő, amíg megújul, amíg újra megnőnek a fák! De az erdőket nem csak az ember pusztítja. Pusztítja például a globális felmelegedés is. Magyarországon minden fafajunk érintett ebből a ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Sánta Anikó szempontból, de leginkább a lucfenyők és a bükkök vannak veszélyben. Nemcsak az emelkedő átlaghőmérséklet károsítja az erdőállományt, a klímaváltozás negatív hatásai ennél jóval összetettebbek: a viharok egyre szeszélyesebbé és pusztítóvá válnak (emlékezhetünk arra, amikor Szlovákiában néhány óra alatt hatalmas erdőségeket döntött ki a szélvihar), az aszályos időszakok gyakoribbá és hosszabbá válnak, amivel a pusztító erdőtüzek is együtt járnak. Ezen negatív hatások következtében az erdőt alkotó fafajok egyedei legyengülnek, nem lesznek képesek ellenállni a kórokozóknak. Ez a folyamat ma már sajnos egyértelműen megfigyelhető a hazai luc- és bükkerdőkben: az állományok legyengültek. A vizsgálatok azt mutatják, hogy erdeink sokkal érzékenyebben reagálnak a változásokra, tehát kismértékű változás is súlyos ökológiai következményekkel jár. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a lucfenyő és a bükk a század második felére eltűnhet Magyarországról. S az örök kérdés: tehetünk-e valamit, hogy mindez ne következzen be? A válasz korántsem egyszerű. Mára ugyanis egyértelművé vált, hogy a klímaváltozás olyan folyamat, amely csak világméretű összefogással és drasztikus lépésekkel befolyásolható, és a várt hatások eléréséhez még így is évtizedek kellenének. A szikár tények pedig azt mutatják: még az összefogás sem sikerül... Akkor tehát? A National Geographie magazin februári számában arról olvashatunk, hogy a kutatók milyen megoldásokat javasolnak a problémára: Hódi Tóth /őzse/kertészmérnök például már több mint egy évtizede kísérletezik más térségekből származó, szárazságot, csapadékot és fagyot egyaránt jól viselő fajokkal a Vértes lábánál lévő arborétumában, ahol a legzordabb élőhelyeket is tudja modellezni. A kísérletei azt mutatják, hogy az Amerikában őshonos jukka vagy a libanoni cédrus jól viselné a klímaváltozást. A hazánkban élő idős példányok jó szaporítóanyagot adhatnának, ilyen például az az Alcsúton található, kétszázötven éves cédrus, amelyet még József nádor ültetett. Azért az illatos lucfenyő és a bükk hiányozni fog! Kár értük! ■ Lejegyezte és a fát a tűzre tette: Sánta Anikó Kérdésünk: A18. század végén került Magyarországra egy fafajta, amelyet a futóhomok megkötésére honosított meg egy evangélikus lelkész. Ki a lelkész, és melyik fáról van szó? A megfejtéseket a 20/824-8100-as telefonszámon várjuk; ugyanezen számra sms-ben, illetve az aniko.santa@lutheran.hu címre e-mailben is elküldhetik. Az előző rejtvény megfejtése: az „ordít, mint a fába szorult féreg” szóláshasonlatunk utal az aranysakálra, amelynek népi elnevezése a (toportyánjféreg. Nyertesünk Veres-Ravai Ákos Medgyesegyházáról. Gratulálunk! HIRDETÉS________________________________________ Húszéves a KIÉ A Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) 1883-ban alakult. 1950-ben a diktatúra feloszlatta az egyesületet, amely 1991-ben alakult meg újra. Erre az eseményre, a húsz évvel ezelőtti újjáalakulásra emlékezik a KIÉ március 12-én, szombaton. Az ünnepség helyszíne a KIÉ ifjúsági konferencia-központja, a Sóvár, Balatongyörökön. Szeretnénk volt és jelenlegi tagokkal és munkatársakkal, magyarországi és külföldi vendégekkel együtt emlékezni a szép percekre, a nehéz időkre, Istenünk bocsánatát kérni elkövetett hibáinkra, mulasztásainkra, hálát adni az elért eredményekért, valamint Urunk áldását kérni álmainkra, terveinkre. Keresünk és szeretettel várunk mindenkit, aki tag (volt), munkatárs (volt), vagy bárhogyan kötődik vagy kötődött a szervezethez, hogy vele is együtt ünnepelhessünk! Részvételi szándéka jelzéséhez és az ünnepség részleteinek megtekintéséhez látogasson el honlapunkra: www.kie.hu. HIRDETÉS_________________________________________________________________________________________________ Erőforrásaink a lelkészi hivatásban Az evangélikus Lelkészakadémia új munkaága, az Evangélikus Hivatásgondozó Szolgálat és a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervizori Intézet szervezésében szeretettel hívunk minden érdeklődőt első tanulmányi napunkra. Időpont: március 26. Helyszín: Evangélikus Hittudományi Egyetem, 1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3. A nap témája: Erőforrásaink a lelkészi hivatásban. PROGRAM 10.00: Köszöntés, bevezető gondolatok - Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Tóth János református lelkész, a Gyökössy-intézet vezetője 10.15- 13.00: Bevezető előadások 10.15- 10.45: dr. Korzenszky Richárd OSB bencés szerzetes, a tihanyi apátság vezetője: A bencés lelkiség ökumenikus távlatai 10.45- 11.15: dr. Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyháztörténet-professzora: Luther lelki öröksége, az evangélikus lelkiségforrásai 11.15- 11.45: Mucsi Zsófia református lelkész, a Kálvin Kiadó munkatársa: Kálvin lelki öröksége, a református lelkiség forrásai 11.45- 12.15: Szünet 12.15- 12.45: dr. Nagy Zoltán ideg- és elmegyógyász, egyetemi tanár: Kiéghet-e a lelkész? 13.00- 14.00: Ebéd 14.00- 16.30: Lelkigyakorlat: A Csend és a Jelenlét - bevezetés a keresztény imaformákba 14.00-15.00: Lénárt Viktor evangélikus lelkész, pszichodráma-vezető, tréner vezetésével 15.30-16.30: dr. Percze Sándor evangélikus lelkész vezetésével Alternatív lehetőség: Labirintus-meditáció - folyamatosan 16.45- 17.45: Fórumbeszélgetés a nap tapasztalatairól és a jövő terveiről 17.45- 18.00: Zárszó, útravaló áldás További információk, jelentkezés: Varga Gyöngyi: barakagyongy@gmail.com, Tóth János: thjs@gyokossyintezet.hu. EVÉL&LEVÉL Prohászka-vers helyett Túrmezei-fordítás Tisztelt Szerkesztőség! Kedves Testvérek! Az Evangélikus Élet legutóbbi (9.) számának 11. oldalán jelent meg Prohászka Ottokár Kő az úton című verse szép felvétellel is illusztrálva. Egy probléma van vele - Prohászka Ottokárhoz nincs köze, ugyanis ez Maria Feesche német költőnő verse Von Wanderwegen című kötetének (Heinrich Feesche Verlag, Hannover, 1954) 17. oldaláról. A verset Túrmezei Erzsébet fordította magyarra az 1950-es évek közepén. Ez akkor nyomtatásban nem jelenhetett meg, csak a gépírásban terjesztett Itt és most című gyűjteménybe került be. Túrmezei Erzsébet összegyűjtött művei IV. kötetében a 42. oldalon azonban megtalálható ez a fordítás. Ezzel a dologgal akkor szembesültem, amikor Erzsébet testvér halála után a Fébé-egyesület választmánya megbízott hagyatékának rendezésével, ott bukkantam az ezzel kapcsolatos levelezésre. Ezzel egyébként a Keresztyén Igazság 2008 nyári számában megjelent írásomban is foglalkoztam. Érdekesség, hogy Erzsébet testvér is egy olvasói levél útján értesült arról, hogy fordítását - tévesen - Prohászka püspöknek tulajdonítják. Az Új Ember 1978. április 23-i száma is lehozta a verset mint „Prohászka Ottokár egyetlen fiatalkori versét” Hogy ez miként jutott Túrmezei Erzsébet tudomására, azt nem tudom, de június 19-i dátummal levelet írt a szerkesztőségnek, melyben feltárta a valóságot a versről. A levél a lap július 30-i számában jelent meg. A verset egyébként sokszor hibásan közlik. Ez alól az Evangélikus Élet sem volt kivétel. A vers második sorában a második szó „gátoló kő” (az eredeti versben így van); sokféleképpen szerepel, van, ahol „zárókő”-ként jelent meg. De a „gátló kő” sem helyes. A másik apróság: a 6. sor eleje az eredeti szerint: „Se, hogy lohassza...” A vers tagolása is későbbi „variáció”, mert az eredetiben nincs tagolás, hanem versszakokra bontás nélkül következnek a sorok. A versszakokra bontás okozhatta azt a hibát is, hogy a második versszak végére pont került, pedig ott vessző van, és folytatódik a gondolatmenet a 3. versszakban. Úgy érzem, fontos, hogy az olvasók megismerjék a valóságot, ha kezükbe kerül ez a vers, főleg, ha a tiszteletre méltó püspök van szerzőként megjelölve. A Túrmezei-versekkel kapcsolatban - bármilyen kérdésben - szívesen segítek, ha tudok. Egyébként hasonló esettel már más művel kapcsolatban is találkoztam. Dr. Papp Lajos neves szívsebész gyülekezeti estéken gyakran felolvasott egy verset, melynek címe Az én Miatyánkom. Ezzel a verssel később nyomtatásban találkoztam mint a professzor versével, pedig a szerzője Kányádi Sándor. Testvéri köszöntéssel: _ Herzog Csaba lelkész (Budapest) Köszönjük Herzog Csabának az értékes pontosítást! Az irodalomtörténetből tudható: időnként megesik, hogy egy-egy szöveget - akár hosszú időn át is - valódi szerzője helyett valaki másnak tulajdonítanak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az általa említett, Az én Miatyánkom címmel az interneten is keringő szöveg. Miután szerkesztőségünk ez ügyben telefonon megkereste Kányádi Sándort, a Kossuth-díjas költőtől megtudtuk: e vers nem az ő tollából született. - A szerk. Vérvádas úton? Az Evangélikus Élet idei 8. száma a 6. oldalon közölt írásban (Úti tűnődések - Szatmárcseke felé) „az öreg molnár” szavaként olyan mondatot közöl, amelyet egyébként vérvádas összefüggésekben hallani, és az ilyennel rokonszenvező honlapokon lehet olvasni. Ezen túl pedig megalapozatlan, bizonyítatlan, alattomosan hangulatkeltő, gyűlöletet és ellenségeskedést szító. Meggyőződésem szerint ez nem illik sem az Evangélikus Életnek, sem az evangélikus egyháznak a profiljába. Az egyházi (és persze a világi) sajtónak a szabadsága nem jelentheti azt, hogy minden zagyvaságot - amit emberek gondolnak, mondanak vagy éppen hisznek - továbbadunk. Ahol egyébként gondosan ügyelnek, hogy a keresztyén szóban hová kerüljön az ipszilon, ott ezzel nem foglalkoznak? Ez a mondat - véleményem szerint - ránk, hazai evangélikusokra is olyan árnyékot vet, amelyet nem vállalhatunk, ezért ragaszkodom ahhoz, hogy tiltakozásomat olvasói levélként közöljék a lapban, és kövessék meg az olvasókat. Reuss András (Budapest) Tisztelt Professzor Úr! Tiltakozásának természetesen helyet adunk, és azon olvasóinkat is készséggel megkövetjük, akik szerint a kifogásolt szövegrész „alattomosan hangulatkeltő, gyűlöletet és ellenségeskedést szító”. Azzal, hogy a sajtószabadság nem jelentheti azt, hogy „minden zagyvaságot” közre kellene adni, egyet is értünk. Tekintettel azonban arra, hogy többkötetes szerzőnk - Ozsváth Sándor - múlt évben történt nyugdíjba vonulásáig 29 éven át művelődéstörténészként volt megbecsült tanára a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolának, kutatómunkájának hozadékát nincs okunk „zagyvaságnak" minősíteni. Mindemellett tudjuk azt is, hogy vallási (faji?) előítéletességet tulajdonítani sorainak, illetve személyének legalább olyan abszurd, mintha szerkesztőségünket illetnék hasonló váddal. Hogy a Professzor úr által kifogásolt mondat hordoz-e ilyen üzenetet, annak eldöntését olvasóinkra bízzuk. - A szerk. íme a nehezményezett szövegrész: „Szívesen ejtőznénk a Túr partján is, a híres vízimalomnál; hogy mi a titka a megmaradásának, azt öreg molnárja csak a sokadik találkozásunk-barátkozásunk után árulta el. (A Rákosi-korszakban csupán két működő vízimalmot hagytak meg, az egyiket a Nyugat-Dunántúlon, a másikat meg itt. »Tetszik tudni, a pászkához kóser liszt kellett...«)” Protestáns médiaműhely Kérdések és válaszok a jövő egyházi médiájáról • Fókuszban az internetes újságírás 2011. március 18-20. - Berekfürdő, Megbékélés Háza Jelentkezni a prusz@lutheran.hu e-mail címen lehet 2011. március 7-ig.
