Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-02-27 / 9. szám

Evangélikus Élet élő víz 2011. február 27. (► 11 Apa hajléktalan Látszott rajta, hogy hajlékta­lan. Jóllehet mikor az iskola elé jött a lányáért, nem hoz­ta magával a pillanatnyi tár­sadalmi helyzetéről árulkodó relikviáit, a zsákból levágott - hajléktalanokra oly jellemző - füles szatyrot, üres üve­gekkel, lapított konzervdo­bozokkal és összenyomott üdítős flakonokkal tele. Ruhá­zata, bizonytalan magatartá­sa, elhanyagolt külseje, im­bolygó járása s a muslincacsa­logató felhő azonban nem hagyott kétséget hovatartozá­sáról. hada már kirajzott, ő bemehe­tett a földszinti aulába, hogy ott várja meg elsős kislányát. Ahol azután leültek egy pád­ra, így találkozva naponta - legalább egy rövid időre - apa és lánya. A kislány mindig szeré­nyen, de tisztán, rendesen volt felöltözve. Látszott, nem azo­nos körülmények között élnek, de abban hasonlítottak egy­másra, hogy a gyermek is hall­gatag, csendes volt. Szótla­nul, szerényen ült apja mellett, s röviden válaszolt, ha az kér­dezett valamit. Hátitáskáját Bartalis János Isten elébe letenni Februárvég - valami lehetetlenség történik mindjárt. Duzzad a rügy, az ágak az égbe markolásznak. Minden lángol, feszül. Ó, hogy akarnék én is, én is valami lehetetlenség lenni, kitágulni, megtisztulni. Ha Január-rém megy és Február-kedves jön, a földről a téli szenny eltűn, bűn és mocsok -én az erdőhátról hóvirágot hozok. A zord árkokból dűl a szent tavasz-szag -Ó, hogy akarnék én is, én is valami új lenni, újjá válni, megszületni. Ha jönnek napvilágos ébredések. Reggel ágyamból kikelek, ragyog a kert. A lég tiszta azúr. A fénylő fán kis madárka szól s kalóz tavaszi szél suhint frissen, csípve a fák közt és új lázakat szór -Ó, hogy akarnék én is akkor valami szép, ifjú, tiszta lázban égni, föltámadni, felfrissülni, megízlelni és megmutatni, megteremteni és megalkotni a legigazabbat, a legélőbbet, a legnagyobbat, a legeslegszebbet. Pedig igyekezett tartani ma­gát, s jobbára sikerült is helyt­állnia. Piszkos ruhája és mo­­satlan kezei szemmel látható­an taszították a gyermeküket váró szülőket, de békében megvoltak vele. Nem szólt senkihez, csak állt kifejezéste­len arccal a várakozásra kije­lölt előtér sarkába húzódva, s kimaradt a gyermeküket várók könnyed beszélgetéséből. Hi­szen őt soha nem szólította meg senki. Kisvártatva megszólalt a csengő, a portás néni kinyitot­ta az ajtót - ahol szülőnek ti­los bemenni -, és szép sorban megjelentek az osztályok, hogy a közös elköszönés után meg­lóduljon a zsibongó gyerekhad kifelé, s arcukon boldog mo­sollyal, felszabadultan, hango­san csivitelve, szüleik oldalán elhagyják az iskolát. Szinte egyszerre hangzottak el a szo­kásos kérdések: „Mi volt ma, mi van az üzenőben, megvan mindened?" Távolodóban szó­foszlányokat hallani ebédről, je­gyekről és a házi feladatról. A hajléktalan apuka azon­ban különleges elbánást él­vezett a portás néni jóvoltából, mert amikor a gyerekek derék­maga mellé tette, elővette a házi feladatos füzeteket. Az apa pedig egy csomag mézes puszedlit halászott elő a zse­béből, és nyájas szavakkal nyújtotta gyermeke felé. „Tes­sék, egyél, direkt neked vet­tem, tudom, hogy szereted...” A lányka nem szólt semmit, egy határozott mozdulattal megragadta a zacskót, és jó ét­vággyal nekilátott elpusztíta­ni a tartalmát. Közben megkí­nálta apját. „Nem, köszönöm, nem kérek” - hárította el ő a finom falatokat. Eközben a kislány nekilátott - a térdén írva - megoldani a házi feladatot. Apja csendben figyelte, s ha elakadt, kedves szavakkal, végtelen türelemmel és szeretettel, néhány ügyes mondattal segítette a kicsi lányt a helyes megoldás felé. Mikor a gyerek elkészült, összecsomagolt, felöltözött. Hangos köszönés után kéz a kézben indultak el a kijárat fe­lé. Tisztán hallatszott, ahogy apja megkérdezi: „Mi volt ma, mi van az üzenőben, megvan mindened?” S távolodóban szófoszlányok ebédről, je­gyekről és a házi feladatról. ■ Gyarmati Gábor és Isten elébe letenni és világ elébe letenni és szívem elébe letenni és térdepelni és imádkozni és imádkozni és leborulni. Prohászka Ottokár Kő az úton Gondolod, kerül életed útjába Egyetlen gátló kő is hiába? Lehet otromba, lehet kicsike, Hidd el, ahol van, ott kell lennie. De nem azért, hogy visszatartson téged, S lohassza kedved, merészséged. Jóságos kéz utadba azért tette, Hogy te megállj mellette. Nézd meg a követ, aztán kezdj el Beszélgetni róla Isteneddel. Őt kérdezd meg, milyen üzenetet Küld azzal az akadállyal neked. S ha lelked Istennel találkozott, Utadban minden kő áldást hozott. Zelk Zoltán Kegyelem Soha se lép gyíkra, csigára soha egy föltámadt fűszálra a földön járó Isten lába de vétkeinket eltapossa mert vétkeinket megbocsátja. HETIÚTRAVALÓ „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíve­teket’.’ (Zsid 3,15) Hatvanad hetében, a böjtelő közepén az Útmutató reggeli és heti igéi az ige egyháza tagjainak hirdetik: böjt felé haladva jussunk el igaz megtérés ál­tal a lelki süketségből az ige meghallására, megértésére és meg­élésére! Mert boldogok, akik nemcsak hallgatják, de meg is tart­ják az Isten igéjét (lásd Lk 11,28), mely cselekvést, történést és örök létezést munkál az emberi szívekben. „Isten sokszor és sok­féleképpen szólt az atyákhoz a próféták által, ezekben az utol­só időkben pedig az ő Fia által szólt hozzánk.” (Zsid 1,1.2; LK) Ő megtérésre hívja a bűnösöket, magára vette bűneink terhét, és megnyitotta Isten országát a bűnbánóknak. Ám Isten orszá­gának titka, Jézus csak azok számára lesz nyilvánvalóvá, akik szívében a mag, Isten igéje „jó földbe esett, és amikor felnöve­kedett, százszoros termést hozott”. A magvető példázata Isten igé­jének sorsáról szól ebben a világban: „Akinek van füle a hallás­ra, hallja!” (Lk 8,8) Ne légy keményszívű (lásd Zsolt 95.8); „mert Isten igéje élő és ható, (...) és megítéli a szív gondolatait és szán­dékait” (Zsid 4,12). Luther tanácsa: „Isten igéjét ne okoskodd el, se felőle ne vitázz - egyszerűen csak hallgasd! Akkor majd jön a Szentlélek, és elkészíti a szívedet, hogy Isten igéjének hir­detését szívből hinni tudjad, és tisztán megértsd. Újjászül jó­tetszéséből. Ma is!” És átéled: „Kiáltok a magasságos Istenhez, ő mellém áll mindenkor." (GyLK 712) Halála előtt Mózes ezt üzente: „Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek benneteket: (...) mert nem üres beszéd az számotokra, ha­nem életet jelent nektek” (sMóz 32,46.47) Egyiptom királyának a szívét Isten konokká tette, hogy ne engedje el országából Iz­­ráel népét. Mózes és Áron csodái ellenére „a fáraó szíve azon­ban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk” (2MÓZ 7,13)- Ná­­záretben megbotránkoztak Jézusban: „Nem vetik mega prófé­tát másutt, csak a hazájában... Csodálkozott is hitetlenségükön” (Mk 6,4.6) Amilyen a fa, olyan a gyümölcse; „mert amivel csor­dultig van a szív, azt szólja a száj”. És aki nemcsak hallgatja Jé­zus beszédét, de aszerint cselekszik is, az „hasonló ahhoz a ház­építő emberhez, aki (...) a kősziklára alapozott” (Lk 6,45.48). A keresztény életének egyedül Krisztus az alapja, ő a világ vilá­gossága; de a hitetlenség oka a kemény szív! „Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” (Jn 12,36) „Az embereket gyávaságuk zárja ki az üd­vösségből; s hogy többet jelent számukra, ha hozzájuk hason­ló dicsőíti őket, mintha Isten tenné ezt." (Biblia - Magyarázó jegyzetekkel, 1278. o.) Jézus példázatokban tanította a sokasá­got; például: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, (...) a kovászhoz...” (Mt 13,31.33) „Mertpéldázatra nyitom számat, ősrégi titkokat akarok hirdetni” (Zsolt 78,2) Mi már tudhatjuk a Szentírásból, hogy Isten igéjének kijelentett titka: Krisztus kö­zöttünk van (lásd Kol 1,25-28). „Van örök kincsünk, becsesebb / Nincs nála (...)/ Ez örök égi ajándék / Az Isten szent igéje.” (EÉ 286,1) Olvasod naponta?! ■ Garai András

Next

/
Thumbnails
Contents