Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-02-27 / 9. szám
2 * 2011. február 27. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Szerető mennyei Atyánk! Köszönjük ígéretedet, hogy mindenkor bátran eléd léphetünk imádságainkkal. Kérünk, hallgasd meg könyörgésünket! Urunk, ha a világ eseményeire, a forrongásokra és a véres megtorlásokra tekintünk, meg kell látnunk, milyen sok minden rémíti az emberek szívét. Tudjuk, hogy te nemcsak megteremtetted, de mindenkor meg is tartod világunkat és az egész emberiséget. Kérünk, hogy oltalmazó kezeddel munkálkodj ott, ahol az erőszak és az elvakult hatalomvágy árnya vetül rá egész népek mindennapjaira. Te adj bölcsességet és tisztánlátást azoknak, akikre a hatalom gyakorlását bíztad. Tanítsd meg a népek politikai és gazdasági vezetőit, hogyan hozhatnak felelős, neked tetsző döntéseket. Könyörgünk sok sebtől vérző magyar népünkért. Kérünk, adj gyógyulást a társadalmi feszültségeinkre, az itt élő emberek egyre sokasodó testilelki bajaira. Segíts, hogy lázas útkeresésünk közben megtaláljuk azt az utat, amelyet te jelöltél ki számunkra. Hálát adunk neked egyházunkért, hogy legelőd nyájává tettél minket szeretett Fiad, a jó pásztor által. Meg kell, hogy valljuk előtted aggodalmunkat az egyre inkább megfogyatkozó és elöregedő gyülekezetek láttán. Kérünk, vezéreld Szentlelkeddel a pásztorokat és a közösségek vezetőit, hogy igédet ne csak szavakkal, de egész életük bizonyságtételével hirdessék. Te adj növekedést az így elvetett magvaknak, hogy minél több ember eljusson Krisztus megismerésére, és életük sok gyümölcsöt teremjen a te dicsőségedre. Gondoskodó szeretetedre bízzuk mindazokat, akik terheket hordoznak. Kérünk, légy a betegek gyógyítója, a magányosak útitársa, a gyászolók vigasztalója és a haldoklók reménysége. Állj minden szenvedő testvérünk és embertársunk mellé, és minket is indíts el a közöttük végzett szolgálatra. Segíts, hogy ne legyünk közömbösek, amikor mások hiányt szenvednek ruhában, élelemben vagy jó szóban. Hadd legyünk Jézus nyomdokán haladva mi is szereteted követei a rászorulók között. Köszönjük, Urunk, hogy Jézus Krisztust szabadításunk kősziklájává tetted, és hogy erre a sziklaszilárd alapra építhetjük az életünket. Ne engedd, hogy csak egy percre is elfelejtsük, milyen árat fizettél értünk, és hogy a tieid vagyunk. Őrizz meg minket mennyei országod számára, és vezérelj a feléd vivő úton Jézus Krisztus követésében. Ámen. „Fogadd el ezt a figyelmeztetést: bármilyen jól ismered is az igét, sőt a mesterek mestere is lehetsz, akkor is állandóan a sátán országában élsz. Az pedig nem nyugszik sem éjjel, sem nappal, hanem környékez téged, hogy szívedben hitetlenséget és gonosz gondolatokat ébresszen az eddig felsorolt és minden más parancsolat ellen. Isten igéjének ezért mindig szívedben, ajkadon és füledben kell hangzania.” H Luther Márton: Nagy káté (Prőhle Károly fordítása) HATVANAD VASÁRNAP - ZSOLT 95,1-11 „Akinek van füle a hallásra, hallja!” „Ma, ha az ő hangát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” - hangzik a hét igéje (Zsid 3,15), teljes összhangban a 95. zsoltárral. Miért? Mi lesz akkor? Akkor bizony úgy járhatunk, mint a pusztában vándorló nép, amelynek nagy része nem juthatott be az ígéret földjére. De menjünk sorjában, nézzük meg, mi is történik! A zsoltár elején csodálatosan szép, magával ragadó istentisztelet zajlik. Aki ott van, az tudja, hogy miért van ott. Istent dicséri, magasztalja, leborul előtte, megköszöni neki mindazt, amivel őt megsegítette. Eszébe se jut, hogy inkább panaszkodnia kellene. Tudatában van annak, hogy ez az egész világ és benne az ő kis élete is a teremtő Isten kezében van. Szabadítást kap a bűnökből, védelmet a gonosztól, erőt és örömet a mindennapokhoz. Semmi felől nem kell aggodalmaskodnia, mert a világ minden mélysége, magassága, természeti adottsága az Isten kezében van. Ő nemcsak teremtő, hanem megváltó és szabadító Isten is egy személyben. Aki ilyen térdeplő helyzetből látja az Istent, annak megadatik a nyugalom, a bizalom. Izráel népének rá kellett jönnie, hogy a világ Ura az ő Istenük. Mint jó pásztor terelgeti, legelteti a nyájat, és övéi engedelmesen követhetik őt. Idilli kép, semmi gond, semmi probléma. Vagy mégis? Igen, mert ez már unalmas, ezt már ezerszer hallottuk! (Nemcsak Izráel népe gondolkodott így, de így gondolkodik a mi népünk is.) Nem figyelünk oda, hogy Isten mit mond! Nem vagyunk kíváncsiak törvényeire és előírásaira, mert azokat már idejétmúltnak tartjuk! A magunk törvényei szerint kívánunk élni! Elegünk van abból, hogy mindig csak engedelmeskedni kell! És kezdődik a panaszáradat, hogy megint milyen drága lett ez meg az, és már előre félünk, hogy mit hoz a holnap. És szépen sorban oda jutunk, mint a pusztában vándorló nép. Semmi nem jó úgy, ahogy van. Mindennek Mózes az oka meg Isten - mondták egykor! Mindennek más az oka, csak mi magunk nem - mondjuk ma! Masszánál és Meribánál Isten pereskedett a népével. Ezeken a helyeken oázisok voltak. Jogeseteket vizsgáltak ki itt, amelyeket istenítélet útján döntöttek el. A népnek elege volt már a vándorlásból, szomjasak, éhesek, fáradtak voltak. Isten, bár bosszantotta őt a nép viselkedése, mégis megengedte Mózesnek, hogy vizet fakasszon a sziklából. De Istennek is elege lett belőlük. A keményszívű, gőgös, fennhéjázó, istentelen embereknek nem engedte meg, hogy bemenjenek a tejjel és mézzel folyó földre. Hiába vándoroltak negyven évig! Hiába menekítette meg őket Isten idegen népek támadásaitól, éhségtől, mérges kígyóktól, szomjúságtól, mégsem hallgattak rá, és semmibe vették a szavát! íme, itt van a lehetőség! Ma, most, amikor az Úr szavát halljátok, ne keményítsétek meg szíveteket, mint az a nép tette! Addig, amíg tart a ma, ne tegyetek úgy, mintha süketek volnátok! A süketségből el kell jutni az Úr szavának meghallásáig! Jézus a magvető példázatát is ezzel fejezi be: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Lk 8,4-15) Aki nem érti az Úr szavát, az kérdezzen utána, érdeklődjön! Lesz olyan is, aki lát ugyan, de nem fogja fel, hall ugyan, de nem érti meg, mert a szíve ke-A VASÁRNAP IGÉJE mény és gőgös maradt. De akinél jó földbe esett a mag, az Isten igéje, annál százszoros termés várható. Szükség van tehát a talaj előkészítésére: nemcsak a természetben, hanem a saját szívünkben is. A termőtalajnál jó, ha télen átfagy. Az emberszív ebben különbözik a termőföldtől. Ezért jól tesszük, ha megvizsgáljuk a szívünket: nem fagyott-e be? Nem lettünk-e érzéketlenek más gondjára? Észrevesszüke gyermekeink és unokáink magányosságát? Szívesen törődünk-e házastársunkkal, szüléinkkel? Vagy egyszerűen azt mondjuk: velünk se törődik senki! (Talán még Istenről is ezt gondoljuk?) Nagyon sok szenvedést okoznak környezetüknek a kőszívűek vagy jégszívűek. A zsoltárból azt halljuk, hogy még Istennek is nagy fájdalmat jelent ez. Ő mindent megtesz azért, hogy az ember érezze az ő szeretetét, de az ember úgy tesz, mintha ezt nem venné észre. Vakok, süketek, érzéketlenek leszünk akkor, ha a szívünk kőkemény. Isten válasza az: mivel az ember nem tud megszabadulni saját bűneitől, elküldte egyszülött Fiát, hogy ő szabadítsa meg a világot bűneiből. Isten féltő szeretete, Jézus engedelmes áldozata a kereszten és a Szentlélek hitet ébresztő munkája olvasztgatja a jégszíveket. Tudjuk, hogy Isten türelme hosszú, szeretete nagy, és ezért néha feszegetjük ennek határait. Félünk attól, hogy lesújt ránk haragja és ítélete, mégsem változtatunk bűnös életmódunkon. A zsoltárban Isten figyelmeztet, hogy bizony felgerjedhet haragja. „Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mehetnek be a nyugalom helyére!” A nyugalom helye akkor a Kánaán volt, de számunkra már egy másik, nem ideigvaló ország az, amelynek elnyerése vagy elvesztése a tét. Nagyon fontos, hogy idejében meghalljuk a megtérésre hívó szavakat. Isten ezzel meg akar óvni bennünket a pusztulástól, és meg akarja mutatni a helyes utat is. A 95. zsoltár arra tanít, hogy akkor tesszük a legjobban, ha az Úr szavára figyelünk, és mindenért hálát adunk neki. Ahogyan a zsoltár elején olvassuk: a hívő emberek csoportja ott térdel Isten előtt, boldogan ad hálát neki, és minden rendben megy tovább. Mindenki tudja, hol a helye. A„ma”és a „most” nem azt sugallja, hogy féktelenül élvezd csak a mát, most tegyél meg minden bolondságot, amíg fiatal vagy, ne törődj a holnappal! Sem a felelőtlenségre, sem a meggondolatlanságra nem tanít Isten igéje. Sokkal inkább arra, hogy nyitott és érdeklődő szemmel és füllel hallgassuk Istenünk útmutatását, aki nem akarja a bűnös ember halálát, hanem hogy megtérjünk és éljünk. Hála Istennek, még tart a ma, még tart a kegyelmi idő, amikor még hallgathatjuk Isten igéjét. Ugye nem vagyunk süketek? Ugye be szeretnénk jutni a nyugalom helyére? Jézus szavai buzdítanak minket. Ha már van fülünk, akkor halljuk is meg, mit mond a Lélek! ■ Koskai Erzsébet ► Hatvanad vasárnap hetének éneke, az Új világosság jelenék (EÉ 258) arra példa, hogyan alakították át reformátor eleink keresztény egyházunk évezredes értékeit. A magyarországi protestáns egyházak már a reformáció első évtizedeiben megkezdték a latin nyelvű gregorián énekkincs anyanyelvre fordítását. Ezek a szertartási énekek azonban a magyarra való átültetésen kívül gyakran tartalmi átdolgozáson is keresztülmentek. Ez a hagyományőrző, mégis ízig-vérig protestáns énekanyag a reformáció legrégibb és legjelentősebb énekeskönyvtípusában, az úgynevezett protestáns graduálokban maradt fenn. Az Új világosság jelenék kezdetű ének a Novum sydus emicuit, error vetus conticuit himnusz magyar nyelvű szövegváltozata, mely egészen a 19. századig a református és az evangélikus éneklés törzsanyagába tartozott. A felépítésükben az egyházi év rendjét követő graduálok rendszerint ezzel az adventi ünnepkörbe tartozó énekkel kezdik a tételek sorát. így heti énekünk a legjelentősebb graduálforrásokban - a Batthyány-, a Ráday-, a Spáczay-, a Csurgói, az Óvári, valamint az Öreggraduálban is - az első oldalon szerepel. De miért is volt olyan fontos ez az ének reformátor elődeink számára? Csomasz Tóth Kálmán zenetörténész, himnológus, református lelkész Ü) világosság jelenék így következtet: „Lehetetlen arra nem gondolnunk, hogy a régiek a szöveg kezdetének értelmét összekapcsolták a reformációban felgyulladt új világossággal” Trajtler Gábor pedig ezt mondja az énekről: „A magyar reformációnak valamiféle himnusza lehetett, azért került első énekként a kötetek elejére.” Az idők során többféle dallammal is összekapcsolódott e szöveg, s míg a graduálforrások egy hajlításokban gazdag, díszes himnuszdallammal közük, a 18. századi, kottás énekeskönyvek két másik dallamot is rendelnek hozzá. A reformátusok 1778- as „öreg” debreceni énekeskönyvében szövegünk a Rex Christe factor omnium himnusz dallamához kapcsolódik, melyet ma a Jézus, édes emlékezet (EÉ 360) szöveggel énekelünk; az 1744-es kolozsvári református énekeskönyv első lapján pedig az általunk ismert dallammal találjuk. Ez az erdélyi variáns nem más, mint a graduálokban látható díszes himnuszdallam egyszerűbb formája, melyet letisztult dallamvezetése tett a gyülekezetek számára könnyen megtanulhatóvá. Mintegy százötven évvel a graduál könyvtípusának eltűnése után és párhuzamosan a 19. században végbemenő újító törekvésekkel - egészen a Dunántúli énekeskönyv 1955- ös, bővített kiadásáig - énekünk kikopott a használatból. Trajtler Gábor a jelenlegi énektár szerkesztési munkájának idején, a protestáns graduálok tanulmányozása közben figyelt fel e darabra. 'Megérezve benne az CANTATE 'rGjjS&ii Eged Ifién diczeriinc. erőteljes reformátori mondanivalót és a magával ragadó kifejezőerőt, az Egyház, reformáció fejezetbe illesztve biztosított új helyet az óprotestáns énekköltés értékes darabja számára. Gárdonyi Zoltán háromszólamú kórusművet, Sulyok Imre orgona-előjátékot írt erre az erőteljes dúr hexachord dallamra. ■ Fekete Anikó A régi-új, mely örökké friss Ha jobban belegondolunk, a keresztény egyház kétezer esztendeje semmi újat nem mond, nem tanít Az egyházi esztendő medrében évről évre, adventtői adventig ugyanúgy elmélkedjük, imádkozzuk végig az üdvösségtörténet egyes stációit. Annak a történetnek mozzanatait, amely az Isten története az emberrel, az emberért. A keresztény tanúságtétel, hitvallás alapelemei mit sem változtak az évszázadok során, és mégis megtörténik a csoda: az újdonság erejével hat ránk Isten igéje. „Újonnan nékünk adaték.” Nem az igehirdetők szerkesztik, formálják hétről hétre, hanem adatik. Isten adja az élő igét, ajándékul. Vasárnapról vasárnapra megtörténik a csoda: az írott betű, Isten igéje életté, teremtő erővé válik közöttünk. A fényforrás: Isten ugyanaz, a világosság, mely belőle árad, mégis mindig újdonság. Isten igéje adatik mint evangéfium, mint Krisztus áldott, szent igéje. Krisztushoz kötött, mert maga Krisztus a testté lett Ige. Az Atyaisten nagy jókedve, öröme, amikor valakit az újdonság erejével érint meg az ige. Isten újra és újra megerősít minket abban, hogy igéje és Krisztusa igaz, megbízható. Ereje mindvégig megmarad, hiszen neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Ez akkor is igaz, amikor hatalmát, erejét elrejti szemünk, értelmünk és olykor szívünk elől is. Ilyenkor úgy működik ereje, hogy megtart bennünket a reménységben. Szükségünk van erre a reménységre, de naponta szükségünk van magára az igére is. Az igével, igéből élő és erősödő hit formálja szívünkben és ajkunkon Isten szent nevének megvallását. A test, az ördög és a világ elleni esélytelen küzdelemben egyetlen bizodalmunk, hogy Krisztus győz bennünk. Újult erővel tölt be, bűnbocsátó szeretetével átölel, irgalmával fölemel. Mindezeket úgy cselekszi, hogy régi-új, mégis örökké friss igéjét adja nekünk, oltja belénk, hogy semmi se maradjon a régi, hanem újjá lehessen életünk. Ezért is méltó a Szentháromságot dicsérő befejezés. Hatvanad vasárnapjának témája: süketségből az ige hallására. Azért adunk hálát, mert Isten megteremti bennünk a régi ige újdonságként ható, életünket átjáró erejét. ■ Kovács László
